Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 2. szám

HA AZT MONDJUK ÜDÜLÉS, ÖNKÉNXE LENÜL IS FORRÖ NYÄRI NAPOKRA NAP­SÜTÉSRE, ViZRE, HULLÁMOKRA GONDOLUNK. Az üdülés szót csak nagyon kevesen hozzák kapcsolatba a zimankös téli napokkal, hóval, jéggel. És ha mégis, úgy a hó­hoz azonnal síléceket, a jéghez korcsolyát „párosítanak“, mert valahogy szokássá vált, hogy csakis a téli sportok kedvelői vesznek ki télen szabadságot. Általában ugyanis nemigen tudják, hogy a téli üdülés alkalmával sokkal jobban kipihenjük magunkat, frissebbek leszünk, s egészségünk érdekében is igen sokat tettünk, mert a téli le­vegő sokkal gazdagabb oxigénben, mint a meleg nyári napok fullasztó levegője. Ez nem jelenti azt, hogy egész szabadságunkat télen vegyük ki, de a hó élvezetére is ajánlatos hagyni egy hetet vagy legalább néhány napot. AHHOZ PERSZE, HOGY A TÉLI ÜDÜLÉS VALÖBAN JAVUNKRA VÁLJÉK, NEM ELÉG ELUTAZNI A HEGYEKBE és ott azután reggeltől estig egy füstös helyiségből, kártyaparti közben szemlélni a hófedte tájat. Ahhoz, hogy a téli üdülés „megtegye a magáét“, elegendő mozgásra van szükségünk a friss levegőn. És ezt nemcsak a síié- cek rajongói „engedhetik“ meg maguknak. A sízést séta-túrákkal vagy ródlizással he­lyettesíthetjük; ez amellett, hogy igen egészséges, mulatságos is — felnőttek részé­re épp úgy mint a gyerekeknek. NAGYON SOKAN AZT TARTJÁK AZ ÜDÜLÉS FÉNYPONTJÁNAK, hogy reggel 10-ig lustálkodnak az ágyban — hiszen nincs dolguk, sehová sem sietnek, és különben is, az az igazi szabadság, amikor nem kell korán felkelni. Hát ez nem egészen így van Az elegendő alvás ugyan igen fontos, de inkább este menjünk korán aludni és reggel keljünk fel idejében, hogy nyáron kiélvezhessük a napsütést, télen pedig a jó leve­gőt. Intézzük tehát úgy, hogy a reggeli után, még délelőtt legalább két két és fél órát tartózkodhassunk a szabadban. Ebéd után pihenjünk vagy másfél órát (a lába­kat a törzsnél magasabbra helyezve) majd délután ismét két két és fél óra mozgás következzék a szabad levegőn. Leghelyesebb, ha este tízkor már ágyban vagyunk, ki­vételt csak az ismerkedési, illetve búcsúest (szakszervezeti üdülőkben) képezzen, ha pedig turistaházban vagy szállodában üdülünk, legfeljebb egyszer-kétszer menjünk el táncolni. , POGGYÁSZUNKAT is ennek az életmódnak megfelelően állítsuk össze, vigyünk té­li pantallót, meleg sportpulóvereket, rövid ballonkabátot, bélelt cipót vagy csizmát, hogy a hóban kedvünkre hancúrozhassunk. A táncra egy ruhával és egy pár cipővel gondoljunk. Fontos apróságok A BIZSU, AZAZ DIVATÉK- SZER, nem tartozik a kie­gészítők csoportjába, mégis ide soroljuk. Elsősorban az­ért, mert a bizsu most ki­mondottan divatos, szinte hozzátartotzik a nő ruhatá­rának kiegészítőihez, má­sodsorban, mert a többi „rendes“ kiegészítőkhöz ha­sonlóan, megváltoztatja az öltözék jellegét. A legegy­szerűbb ruha is mindjárt e- legánsabb lesz egy kristály gyöngysorral vagy finom disztűvel, s emellett tulaj­donképpen ahányféle divat­ékszerrel viseljük, annyi­szor mást mutat. EMLÍTETTÜK, HOGY MI­LYEN NAGY DIVAT MOST A BIZSU. Ehhez még hozzá­fűzhetjük, hogy a bizsu di­vatja is változó: például egyszer a rövid, nyakhoz si­muló, máskor a hosszú, csí­pőig érő, vagy éppenséggel a többszörös gyöngysorok „mennek“. Jelenleg a rövid nyakhoz simuló egyáltalán nem divatos, s mind kevés­bé viselik a csípőig érő 4­5 láncot együtt, pedig ta­valy még ez volt a sláger. A bizsu-divatot illetően is — mint minden más divat­nál — tekintetbe kell ven­nünk az alakunkat. (Kister- metűek ne viseljenek hosz- szú láncot, rövid, kövér nya- kúak, rövid gyöngysort, stb.) Egyébként úgy látszik, a gyöngysorok és láncok di­vatja lassan egészen letű­nik, s helyüket más, évek óta mostohának tartott ék­szerek, a karkötő és gyűrű foglalja el, szintén bizsu (tehát nem valódi ékszer) formájában. A jövő divatja tehát: sok-sok karkötő és gyűrű. HA ÉKSZERRŐL BESZÉ­LÜNK, FELMERÜL A KÉR­DÉS: divat-e a valódi ék­szer? Nos, akinek van rá pénze, természetesen. Tudni kell azonban, hogy sose ke­verjük a bizsut a valódi­val, vagyis arany karkötő nem „fér össze“ egy bizsu karkötővel, még akkor sem, ha az egyiket az egyik, a másikat a másik karunkon viseljük. Divatosak az egyforma karkötők és gyűrűk, illetve fülbevalók: de fülbevalót ál­talában csak estére visel­nek. Januári tanácsok AMIKOR EZEKET A SOROKAT íRJUK — SAJNOS — JAVÁ­BAN DÜHÖNG AZ INFLUENZA JÁRVÁNY. Reméljük, mire e sorok megjelennek, a járvány görbéje lefelé fordul, de miután a tél általában a meghűléses., betegségek „tő szezonja“, fog­lalkozni kell ezzel a témával. Előre bocsátjuk, hogy lázzal já­ró influenza gyógyítása orvos feladata, tartsuk magunkat a tő­le kapott utasításokhoz. Csupán azt jegyezzük meg. hogy meg- olózésképpen fogyasszunk minél több gyümölcsöt — narancs, citrom, grapefruit — mert a C-vitamin ellenállövá teszi a szervezetet. SOKAN NEM TUDJÁK, HOGYAN KELL ENNI a GRAPE- FRUIT-OT (ejtsd grépfrút) és ezért keserű, kellemetlen ízű­nek tartják. A grapefruitnak azonban csak a belső héja kese­rű, tehát ezt kell eltávolítani, a gyümölcs maga igen Ízletes. Az egyik fogyasztási'möd; keresztben kettévágjuk (mint a citromot), bőven meghintjük cukorral és kicsit állni hagyjuk, hogy a cukor beszívja magát. Ezután a gerezdek héja közül kávéskanállal kibelezzük a gyümölcsöt. Eleinte talán kissé ügyetlenül fog menni, de hamarosan megszokjuk. Esetleg, míg nem vagyunk elég gyakorlottak, feketekávés kanállal pró­bái közzunk. De ehetjük a grapefruit-ot a narancshoz hason­DIVAT „BOLDOG KISMAMA“; Mun­karuhájának színe szürke, drapp, vagy kékes árnyalatú legyen, tehát nem rikító szín, de amellett világos se legyen, hogy ne piszkolódjék. A ruha eleje kötényszerűen szabott és két nagy gombbal gombolódik a ruhához. A felsőrész rejtett cippzárral nyitödik; a kis bubi­gallér mintás tisztaselyem mas­niban végződik. Az öv hátul csattal szabályozható, így kap­ja meg a ruha a szükséges bő­séget. „SZOLID ELEGANCIA“; Ké­résére mindkét anyaghoz egy­beszabott ruhát terveztünk. A saját színével kockázott hal­ványszürke teszilruhának a két­oldalt elhelyezett szélesebb öv- rész a dísze. (Ez előnyös lesz, mert kiegyensúlyozza a széle­sebb csípőt.) A kis bubigallér végződésénél rejtett cippzár segítségével nyílik a ruha. A loan Is, vagyis gerezdekre véve, de le kell hámozni a héját. Felhívjuk rá a figyelmet, hogy a grapefruit C-vitamin tartal­ma nagyobb mint a narancsé. A CITROMOT FOGYASZTHATJUK LIMONÁDÉ FORMÁJÁ­BAN (nem jégbehűtvei). így igen frissítő hatású, de aki sze­reti, eheti kettévágva, bőven lecukrozva. Ha már itt a baj, vagyis megfáztunk, de nincs lázunk, pró­bálkozhatunk házi gyögymódszerekkel. Kezdeti állapotban többnyire használnak. Meghűlésnél legjobb a hársfatea; nappal melegen igyuk, este az ágyban azonban forrón, mert fgy jól kiizzaszt. Egy bögre vízben 2 tetézett kávéskanál hérsfateát 3-4 percig főzünk, majd néhány percig állni hagyjuk, s csak azután szűrjük le. Nagyon édesen (4.5 kávéskanál cukorral) Igyuk. Mellkas-fájdalmaknál, köhögésnél, egy tetézett kávéska­nál mézet Is teszünk bele. Másik jó házi módszer köhögés el­len: méz hagymalével. Elnyomunk egy kisebb hagymát és a levét belecsepegtetjük a mézbe. , MEGHŰLÉSNÉL JÓT TESZ A FORRÖ TEJ IS. amelybe egy tetézett kávéskanál mézet tettünk. Kazdödö torokfájásnál néhány csepp citrom is használ. ífa nem tudjuk a torkunkba csepegtetni, nyalogassuk lassan a kettévágott citromot. Torokfájásos meghűlésnél este az ágy­ban forró limonádét Igyunk, egy fél citrom levével és 4-5 ka­nál cukorral készítve (egy bögréhez). A torokfájás másik jó házi ellenszere a sás vízzel valö öblögetés. POSTA gallért, az övszerű részt és az ujjakat piros vagy fekete zsi- nórozás díszíti. Az övrész két nagy ezüstgombbal gombolódik a ruhához. A kék-sárgakockás anyag ha­bár 8 fazon nagyon egyszerű, nem mindennapi megoldással készül. Az egybeszabott ruhát a nyakkivágás körül a csípővo­nalig széles, ferdén szabott pánt díszíti. A gombok búzaké­kek. „TANÁCSTALAN“: A nagy­mintás fehér csipkéhez hosz- szú menyasszonyi ruhát tervez­tünk. A felsőrész szabásvona­lát fehér szaténpánt hangsú­lyozza; ez a vonal hátul hosz- szftott derékrészben folytató­dik. A szoknya kétoldalt bővü­lőén szabott és körül húzott. A kámzsagallér szélét is szatén- díszités szegélyezi. A széles mandzsetták és hátul a ruha apró, szaténnal bevont gom­bocskákkal gombolódik. VERONIKA VÁLASZOL Jelige: „HOL TALÁLOM MEG A BOLDOGSÁGOM?“ (23 éves) Kedves fiatalember, nagyon hosszú levelét figyelmesen el­olvastam és nagyon jől el tudom képzelni a helyzetét és meg­értem az érzéseit is. Mindennek ellenére azt tanácsolom, föl- létlenUI szakítson azzal a lánnyal, akit olyan régen szeret, mert csak szerencsétlenséget hozna magára. Veszedelmes, ön­ző teremtés, amellett nagyon beképzelt és korlátolt is. Mi másnak lehetne nevezni „feltételeit“ az estleges házassággal kapcsolatban? Higgye el, már sok mindent hallottam az élet­ben. de ilyet még soha! Rosszul tette, hogy megbocsátott ne­ki és hogy ezekután egyáltalán szóba állt vele! Ami pedig az iránta érzett szerelmét illeti, nem hiszem hogy annyira sze­reti, inkább egy elérhetetlennek hitt vágy beteljesülése fölöt­ti elégtételről vagy megszokásról van szó. Vigyázzon, ne ,,dől­jön“ be“ sem a bocsánatkéréseinek, sem a — valószínűleg na­gyon szép és csábító — mosolyának, különben rosszul jár! Az eljegyzett kislány esete igen fio-csa, nem tudom mire vélni, de három évi hallgatás sem rali valami nagy szerelem­re. Mindenről részletesen Irt, azt azonban nem Irta meg, bogy levelében mivel okolta meg, hogy évekig nem adott életjelt magáról. Pedig ez nagyon fontos lett volna ahhoz, hogy véle­ményt mondhassak róla. Mindent összegezve, egyet tartson szem előtt: maga még na­gyon fiatal, nem kel] sietnie a házassággal, kitűnő szakem­ber és munkájában minden bizonnyal öröme is telik. Ami pe­dig a szerelmet illeti, ne keresse a múltat, ne keresse minden lányban első szerelmét (ahogyan az eljegyzett kislány eseté­ben tette), hanem olyan lányt válasszon magának, aki min­denben az ellenkezője. Jelige: „ŐSZ 69 ŐSZI SZÉL“ (25 éves) Levele alapján komoly, megfontolt lánynak látszik, de ügy látom, vőlegényéről ezt nem lehet elmondani. Felelőtlen, ha­tározatlan, maga sem tudja, hogy mit akar; az álláspontja — 4 kérdéseket illetően — föltétlenül téves, tehát magának van igaza. Jelige: „AZ IPAHISTAT SZERETEM“ Magyarázd meg udvarlódnak, hogy egy üzletbe bárki beme­het. így nem térhetsz ki a fiú látogatásai elől. Ennek a fiú­nak viszont mondd meg egészen nyíltan, hogy udvarlód vian, lehát kíméljen meg a látogatásaitól. Jelige: „VISSZATÉRNEK“ (18 éves) Lehetséges, hogy időközben már döntött, de azért megírom, hogy én ebben a fiúban nem bíznék. Már Ilyen fiatal korban részegeskedik, hogy fog viselkedni később? Talán most a ka­tonaságnál egy kicsit egyedül érzi magát, azért Irt olyan biz­tatóan, de ha leszerel, meglátja, ugyanolyan fölényes lesz, mint azelőtt. VERONIKA

Next

/
Thumbnails
Contents