Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-28 / 17. szám

4 úi ifjúság

Nyolcvanhárom esztendős ma a magyar munkásmozgalom egyik legöregebb harcosa, az 1919-es nagy napok hajdani ifjú forradalmára: Németi Lajos. Könyvkötő szakmát tanult és a nyomdához is értő ember. 1918 novemberében egyik alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. Az Üllőt úti lakótelepen kereste fel a riporter.

Dokumentumfilm pontosságával, hitelességével pergett vissza az emlékezés fonalát addig a percig, amikor a Kremlben kinyílott egy dolgozószoba ajtaja, s ő belépett Leninhez:

1919 februárjában a Kommunisták Magyarországi Pártjának -- egy ellenforradalmi provokáció nyomán — letartóztatott vezetőihez mentem be látogatásra Budapesten a hírhedi Mosonyl utcai toloncházba. A tolonc- házban sínylődött akkor, más elvtársakkal együtt, a Moszkvából hazatért forradalmát, Kun Béla is. Pején brutális bántalmazásoknak, puskatusok ütlegének a nyomait viselte. Mikor megpillantott á látogatók sorában, rögtön odajött hozzám. Üdvözöltük egymást, néhány közömbös szót váltottunk, s ő hirtelen otthagyott. Mialatt másokkal beszélgettem, néhány perc múlva nagy sebesen visszaérkezett Kun Béla, és széles gesztusokkal kezdett búcsúzkodni tőlem. Mindkét kezét felém nyújtotta, s közben éreztem, miamit a markomba csúsztatott, egy összegyűrt papírszeletet. Egyszerű cigarettapapír volt, rajta ceruzával írva ez állt: „Párthatározat. Azonnal induljon Moszkvába Lenin elvtárshoz. Számoljon be.“

„Hazatérő orosz hadifogolyként“ hatnapos kalandos út után érkeztem meg Moszkvába. Már ismerős voltam ott. Ugyanis én a bolsevikok oldalán részt vettem az oroszországi polgárháborúban, a Nagy Októbert Szocialista Forradalorhban. Az Urálban harcoltam a fehérek ellen, s a Verhaturje nevű kis mezővárosban éltünk a magyar hadifoglyokkal. Megalakítottuk a hadifoglyok forradalmi bizottságát, később a Vörös Gárdát. Egyszer csak levél jött Moszkvából, a magyar pártcsoport megszervezői ott az első agitátortanfolyamot, s erre engem küldjenek föl. Itt ismerkedtem meg többek között Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Rud- nyánszki Endrével, Karikás Frigyessel — ök voltak az előadóink a tanfolyamon, amelyet a Kremlben rendeztek, közel az épületnek ahhoz a részéhez, ahol Lenin lakott.

Különös, megkapó érzés volt, hogy ahová egykor tanfolyamra jártam, oda most a Kommunisták Magyarországi Pártja küldötteként érkeztem futárszolgálatban. A Hotel Dresden nevű épületben, annak a második emeletén működött a „Szociális Forradalom“ című oroszországi magyar Kommunista hadifogolylap szerkesztősége, amely a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttéig rendszeresen megjelent. Itt a szerkesztőségben találtam meg a vezető elvtársakat, s közöltem, hogy a pártom küldött Lenin elvtárshoz üzenettel és üdvözlettel. Rudnyánszki Endre vett pártfogásába. Híremet megtelefonálta a Kremlbe, aztán autóba ültünk, és rövid idő alatt elértem utam célját.

Az épület egytk melléklépcsőjén jutottunk fel Leninhez, Kalauzom, Rudnyánszki, aki járatos volt itt, szélesre tárta előttem az ajtót. Beléptem Lenin szobájába. Akkori harmincéves fejemmel sok-sok álmodozásom megvalósulását Jelentette ez a pillanat: szemtölszemben Leninnel! Megilletödötten álltam. Lenin az asztalnál ült. Kevés bútor volt a szobában: íróasztal, szék, s ezenkívül csupán három nádfonatú karosszék és két forgatható könyvállvány. A berendezés szigorú szerénységről árulkodott. A házigazda fürge mozdulattal kelt fel helyéről, elém sietett, kezet szorított velem. Belémkarolt, és az egyik karosszékhez vitt.

„Szagyisz, tovaris Németi“ — mondta, és ő is leült. A következő mozdulatával odavonta maga elé jegyzettömbjét. En pedig szótlan voltam, csak néztem Lenint. Nem tudtam erőt venni megilletődöttségemen. De az a barátságos, közvetlen hang, amellyel

érdeklődni kezdett utam részletei iránt, nyomban feloldott bennem minden szorongást. Mindmáig emlékezetes emberi momentum nekem az az érdeklődés. Felvillant bennem, hogy magának Leninnek nemcsak egy útja volt kalandos, hanem az egész élete, s tudta ő nagyon jól, mit jelent egy futárszolgálatos vállalkozás. Röviden elmondtam odaérkezésem viszontagságait.

Egykettőre észrevette Lenin, hogy én o- roszul és németül keverve beszélek, méghozzá mindkét nyelven gyengén, így hát tolmácsot hívatott. S aztán a dialógus érdemi része következett. „Kérem; elvtárs — így Lenin —, legyen szíves, mondja el, de lehetőleg kronológikus sorrendben, hogy ml történt azóta Magyarországon, amióta én az Vraszov elvtárs által hozott híreket megkaptam.“ Ehhez csak annyit, hogy 1918 decemberében Vlagyimir Uraszov volt a magyar kommunistáktól Leninhez küldött négy hírvivő közül az első. 0titársként, de csak útitársként, én is vele voltam. Egyébként kettőnkön kívül még Rudas László és Szamuely Tibor járt küldöttként Leninnél. Körülbelül másfél órás beszámolót tartottam a KMP munkájáról, az illegális tevékenységről, a katonai szervezkedésről, az egész magyarországi helyzetről, a kommunista vezetők letartóztatásáról, az üldöztetésekről. Végül elővettem a magammal hozott Vörös újságokat, a lap utolsó számait, amelyek a téltkabátomban voltak bevarrva. Szétterítettem az asztalon. Mohón kapott utánuk Lenin, és izgatottan forgatta a lapokat. „Béla Kun, Béla Kun...?!“ Kun Béla cikkeit kereste. A cikkek ugyanis az újságban nem voltak aláírva, én viszont tudtam, hogy melyiket ki írta, s megmutattam, ami után kutatott.

„Érdekel engem a fiatal forradalmárok véleménye“ — fordult felém, s az iránt érdeklődött, én milyen megbízatást kaptam otthon a pártomtól. Előadtam, hogy vidéken, Eger városában és környékén végzek szervező és agitáclós munkát. „No, akkor hallani szeretném, hogyan fogadták a maguk forradalmát a szegényparasztok. Meg tudná-e mondani, hogy körülbelül mennyi a szegényparasztok száma Magyarországon?“ Azzal válaszoltam, hogy statisztikailag ezt a számot nem ismerem, de körülbelül két és fél millióra gondolok. Elmondtam, hogy a magyar szegényparasztság a föld szerelmese, s a ml mozgalmunktól, a kommunisták győzelmétől a földkerekség megoldását várják a parasztok. „Igen, igen" — reagált Lenin, s hozzátette: „Meg kell nyerni őket". Megkérdezte még azt is. hogy a magyarországi polgárt forradalom következetes továbbviteléért, a proletárforradcdomért vívott küzdelemben lehetséges-e, hogy együttműködjünk a Szociáldemokrata Párttal. Elgondolkozva vette tudomásul válaszomat, hogy ebben nemigen bízhatunk.

A társalgás során szerzett pillanatnyi impresszióik szinte nyomban állandósultak, és úgy él bennem ma is Lenin, mint végtelen élénk szellemű, mindent tudni akaró ember. Lankadatlan érdeklődés, a precíz — adataiban is pontos — tájékozódott sági igény jellemezte őt. S mindez, mikor velem beszélt, valami különleges tapintattál párosult és o- lyan hangnemmel, amely egyenlő rangú emberek dialógusát tükrözi. Nem túlzásként mondom a tapintatot, sőt kicsinyítő is ez a kifejezés, mert féltő gondoskodás áradt a- zokból a szavakból, amelyekkel Lenin utómra bocsátott: „Németi elvtárs, maga már l- gen fáradt lehet." Mivel nem válaszoltam semmit, a tolmáccsal behívatta Ruányán- szkit, és így utasította: „Németi elvtársat orvos vizsgálja meg, és két napig ne zavarják. Engedjék pihenni, és lehetőleg csak két nap múlva adjon tájékoztatást a magyar elvtársak számára, az ottani helyzetről."

Férfias kézfogással búcsúztunk el.

* Az anyagot a budapesti Magyar Ifjúság szerkesztősége bocsátotta rendelkezésünkre.

J3

»3

u

»3

3>

»0

u

s

Z

... ''

jeles*Ä|SfP:f

A felüljáróról nézve félelmetes látványt nyújt az ág- csernői vasútállomás. .A- meddig a szem ellát, mindenütt vonatok rohangász- nak le-fel, minden irány- ,, ban. Az ember azt hinné, hogy bármely pillanatban egymásba futnak. Vajon van-e, aki kiismeri magát ebben a tökéletes zűrzavarban?

Van. A diszpécser, illetve az egyes központok diszpécserei. Műszerek tájékoztatják minden pillanatban a pályatesten uralkodó hely- ■ zetröl. Mert az ember tévedhet, de a műszerek nem. Csakhogy a műszerek mit- ' sem érnének az emberek 1- rányítása és ellenőrzése nélkül. Agcsemőben hatalmas stáb gondoskodik a biztonsági, irányító és jelzőberendezések zavartalan működéséről. Ennek a stábnak tagja Varga Ottó.

Fiatal, rokonszenves fiú, Bár alig töltötte le katonaéveit, a szakma mesterei közé tartozik. Bmoban tanult, az iskola nevét ma- _ gyár fordításban meglehetősen nehéz lenne kifejezni anélkül, hogy a nyelvészeknek ne szereznénk bosszúságot. így hangzik: Auto- matizácia zelezniénej do- pravy. Hogy jutott azonban egy magyar fiú eszébe, hogy S éppen ezt a pályát válasz- sza?

— Nem volt nehéz a választás. Nálunk a családban .. a vasutas szakma hagyomány. Mivel pedig szerettem a fizikát, elektronikát, habozás nélkül a brnói iskola mellett döntöttem.

— Nem félt a nyelvi nehézségektől?

— A kilencéves iskola u- tolsó három évfolyamát a szlovák tagozaton végeztem. De ha nem így történt volna, akkor sem féltem volna. Nem tudom, ki hogy van vele, de véleményem szerint a fiatalok aránylag köny- nyen elsajátítják a nyelveket.

Varga Ottó munkaköre: A hírközlő és jelzőberendezések, reléállomások, önműködő váltók, sorompók szerelése és karbantartása. Ottó édesapjának az idejében e- zeknek a berendezéseknek a feladatát még emberek látták el. A vasúti közlekedés mai fejlettsége mellett a- zonban elképzelhetetlen, hogy a pályatest minden szakaszára embert állítsunk. Agcsernőn félmillió ember sem győzné ezt a munkát. Éppen ezért kimondhatatlan az említett berendezések jelentősége. Üzemzavar esetén sem fordulhat elő baleset, mert az automatagépek jelzik a bajt, és még mindig nem késő, hogy a hiba eltávolításáig ember vegye ét a berendezés szerepét.

— Rövidesen korszerű csapágyellenőrző berendezés épül Királyhelmec közelében — mondja az ifjú szakember. — A legtöbb vasúti baieset éppen a csapágyak átforrósodása miatt történik. Ez a berendezés megállapítja, hogy a szerelvény melyik kocsija, melyik kerekének csapágya melegszik. Valamelyik legközelebbi állomáson rendbe hozhatják a hibás csapágyat. Persze o- lyan műszaki újdonságok e- zek, hogy még én sem ismerem őket, pedig alig néhány éve fejeztem be az iskolát. Ezért elhatároztam, hogy a kassai ipariskolában tovább folytatom tanulmányaimat. Elég baj, hogy helyben nincs ipariskola.

Sok probléma megoldódna ez által a vasútállomáson. Gyakran előfordul, hogy a távoli városokban tanuló szakemberek nem térnek haza. En is Brnoban maradhattam volna. Márpedig az ágcsernői vasútállomás munkaerőhiányban szenved. Sajnos, mégiscsak a világ végén van, ahol nem szívesen telepszik meg az ember.

0 mégis megtelepedett, mert hazahúzta a szive. Reméljük, az illetékes szervek is rövidesen rádöbbennek, hogy az emberekről való messzemenő gondoskodás nem meddő befektetés, és akkor Agcsernőiben Is jól érzik majd magukat az alkalmazottak. Annál is inkább, mert kulcsfontosságú vasúti csomópontról van y

szó. . —pi— í

■ .......... ■■ ------3

! H

A sellyei fiatalokról

Hlavat^ Stefan elvtárssal, a Sellyei Városi Nemzeti Bizottság elnökével beszélgetünk.

— Ml a véleménye a sely- lyei fiatalokról?

— Olyanok, mint a többiek. Ma már nincs nagy különbség falusi és városi fiatalok között. Törekvők, i- gyekszenek. Ha városszépítésről van sző, becsületesen kiveszik részüket a munkából. Főleg az Iskolás fiatalságra mindig számíthatunk.

— Mit nyújt Sellye; a város fiataljainak, hogyan i- rányítja szórakozásukat?

— Eddig bizony nem nagyon gondoltunk rájuk, de hát ez nem is annyira a mi hibánk. Május 9-e hazánk felszabadulásának 25. évfordulója; nagy nap lesz fiataljaink számára is. Ugyanis aznap lesz klubjuk „keresztelője". Nagy vita után ügy határoztak, hogy a Castelón nevet kapja majd.

—' Ha a berendezése és a felszerelése is olyan stílszerű, mint a neve...

Igen! A körmöciekéhez hasonló. Épp ma járt Itt az építész a „kerületről." Azzal a céllal kezdtünk a klub é- pltéséhez, hogy ott a fiatalok valóban magukra találjanak. Ügy szórakozzanak, ahogy az nekik tetszik — természetesen ne lépje túl a jő ízlés határait —, és hogy mi is nyugodtabban a- ludhassunk, mert hiszen ott nem lesznek rossz helyen.

— Miért, eddig talán rossz helyen voltak?

Nem. Oe az utca nem nevelheti őket semmi jóra. Kérték, adjunk nekik valamilyen termet, ahol majd összejöhetnek, szórakozhatnak. Ez nehéz lett volna, mert nézzen csak ki az ablakon. Itt minden épület új, az öregeket bontják. Oj lesz a Castelán Is. Építésénél nagyon sokat segítettek a fiatalok.

— A klub megnyitása u- tán elnök elvtárs szerint Sellye ideális várossá válik a fiatalok számára?

Ilyen nincs. Ki elégedett ma azzal, amit kap? Az a véleményem, hogy a klubbal lényegesen javítunk és változtatunk városunk fiataljainak életmódján, mert hiszen ma csakis a különféle klubok és érdekkörök tevékenysége Iránt érdeklődnek. Sokat várunk az új kul- túrháztöl is, amely jelenleg még csak a tervezők rajzlapjain létezik, de reméljük, három év alatt valóban elkészül.

— Sellyéről mondhatnánk azt is, hogy iparváros, mert hiszen a iakosok nagy része a Duslóban doigozik. Az i- lyen városok fiataljaira rendszerint panaszkodni szoktak a vezetők; hogy szófogadatlanok, kicsapon- gók, nem tudják, mit tegyenek energiájukkal, temperamentumukkal. Merültek fel ilyen jellegű gondok a sely- lyei fiatalokkal is?

Városunk fejlődik. Minden téren. Eddig nem nagyon volt lehetőségünk mélyebben foglalkozni fiataljainkkal, de kijelenthetem, hogy viselkedésük még nem ütközött törvénybe. Be kell látnunk, hogy a fiatalok mindenben legalább 10 százalékkal többet megengedhetnek maguknak, mint az idősebbek. Ez nem baj. Csak érezzék ezt a bizonyos határt.

— Az utóbbi napoknak volt-e olyan eseménye, a- mely megörvendeztette és amely összefüggött a fiatalokkal?

Igen. Városunk felszabadulása negyedszázados évfordulójának ünnepségei és az emléktábla leleplezése.

Köszönöm a válaszokat.

Beszélgetett: Zácsek Erzsébet

8 ban