Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 2. szám

A padozatot borltö gyékényen kis­párnák, húsz centiméter magas terített asztalka, a sarokban lég­kondicionáló berendezés, az asz- talfön mikrofon. Hamisítatlan .iapán ét­teremben vagyunk. Hárman ülünk párná­inkon az asztalka körül, amikor tálcával a kézben térdein bekúszik a helyiségbe a felszolgálónö, hogy a mikrofonon keresz­tül egyenesen a konyhába továbbított ren­delést az asztalra helyezze. Előttünk főtt rák. ropogósra sült apró halacskák, ten­geri káposzta és zöldség. De az előételt is megelőzi a híres iapporo sörre! leöb­lögetett nemzeti Ital, a Sake, az enyhén melegített rizsbor. Azután két ökölnyi, legalább fél kilós tengeri csigák követ­keznek, élő állapotban az asztalkán levő spirituszkockákra helyezve, hogy percek alatt felforrjanak, s az Ínyencek számá­ra fogyaszthatóvá váljanak. Azután rend­kívüli szakértelemmel előkészített polip, osztriga, éticsiga, rántott bartbusz, nyer­sen és félnyersen halfélék s k! tudná fel­sorolni, mi következik a hosszúra nyúló japán vacsorán. Mert lehet napjaink Ja­pánja, a Felkelő Nap Országa a hajógyár­tásban a világelső s ostromolhatja az ipa­ri fejlettségben a világon a harmadik he­lyet, a Távol-keleti szigetország százmil­lió emberének mégiscsak az öceán, a ten­ger nyújtja a fő táplálékot. Nehezen vál­tozik ez az állapot — nem is könnyen változtatható — csakúgy mint az évszá­zados hagycanúnyok... A japán lakóházak építési stílusa. a belső berendezése a sok évszázaddal ez­előttihez képest rendkívül kevés eltérést mutat. Pontosabban az eltérés, a jól el­rejtett légkondicionáló berendezés, a hű­tőszekrény, az elektrifikáció. A többi meg­egyezik a sok évszázad előttivel, — va­lószínűleg eléggé jellemzően a japánokra. A japánokra, akik napközben a modem ipar fejlett technikáját kezelik, a világ­szerte megcsodált tranzlsztorizált magne­tofonokat, televíziókat, rádiókat, fényké­pezőgépeket, a bámulatos precíz műszere­ket gyártják', hazatérve, nyomban leve­tik lábbelijüket, európai öltözetüket, a nők kimonót. a férfiak jukatát öltenek, maguk alá húzott lábakkal párnáikra csü­csülnek, eltűrik a családban a nők — számunkra már érthetetlenül furcsa meg­alázóan alárendelt szerepét, kiszolgálta­tottságát, s századok során kialakított ceremóniák közepette, ősi szokásoknak hó­dolva élik magánéletüket gyékénnyel bo­rított, s mai napig tatami mértékkel mért, bútortalan lakásaikban s térnek nyugo­vóra esténként a tatamira terített, szá­munkra, európaiak számára bizony ki.ssé kemény és kényelmetlen fekhelyen. Kyotobah, a Nijo kastélyban, Tokuga- wa shogun (a valamikor császári hata­lom föembere) egykori rezidenciáján jár­va döbbentem rá. hogy a mai japán sza­kasztott ol.yan otthonban és környezetben él, ahogyan egykor ősei. Irigylésre méltó az az ember, aki meg tudja érteni Japán szédületes ipari tempója és ugyanakkor évszázados dermedtsége közötti össze­függéseket. SHOJI, TATAMI, TOKONOMA Japánt. járó turisták, üzletemberek, ál­talában a szigetországban. Nippon föld­jén vendégeskedök panaszolják, hogy rö- videbb, hosszabb idő elteltével úgy távoz­nak Japánból, hogy egyetlen japán em­ber ^lakásában nem jártak, elképzelésük sincs arról, hogy miként élnek a japá­nok otthonukban, családi körben. Nos. va­ló igaz, a kUlön^n vendégszerető és ba­rátságos japán rendkívül ritkán hív más­országbeli vendéget lakásába. Megvallom őszintén, az általában fennálló nyelvi ne­hézségek, és régi-régi hagyományokkal összefüggő kötöttségek mellett ennek ma már az is oka lehet, hogy a japán ember úgy véli, a más kontinensekről szárma­zó, sokszor illetlenségig az egzotikusát, a magánélet titkait leső látogató talán nem érti meg. vagy félreérti a japán magán­élet puritánságát, egyszerűségét. Japán barátaim, egy mérnökházaspár segítségével jutottam el vendégként ha­misítatlan japán otthonba, az ősi hagyo­mányokat s a japán kultúrát oly híven őrző Kyotoban. A házak itt is. mint mindenütt Japán­ban földszintesek. Ez úgy vélem, sok­sok gondot okoz, hiszen Japán tpljes te­rülete 370 ezer négyzetkilométer. A több­nyire terméketlen hegyekkel erősen ta­golt sziget teljes területének csupán 16 százaléka művelhető, s az össznépesség csaknem fele, több mint negyvenmillió ember az ország összterületének 1 szá­zalékán. lakik! M ár vendégségbe indulásom is ér­dekesen indult. A kyotoi Ginka- ku Inn szálló portása amint tá­vozóban meglátott, utánunk fu­tott, s a hotel környékének térképét nyomta a kezembe. A térkép hátulján ja­pán nyelvű eligazító szöveg ad magyará­zatot, hogy eltévedés esetén az utcai já­rókelők eilgazithassanak, szükség esetén a szállóhoz vezessenek a nevesincs kes­keny utcákon, tojáshasonlatosságú sikáto­rokon, bazárokkal teli útvesztőkön. Yoshikiyo és Yamada jöttek értem, s már útközben nagy igyekezettel magya­rázták a japán otthonok jellegzetes épít­kezési stílusét. A földszintes házacskák falai, tartógerendái fából készülnek. Ér­dekes építkezési elemek, a házak tarto­zékai az erős szerkezetű tolható, ajtó és ablakként is szolgáló faltáblák. Ezekhez hasonlóak az üveggel, vagy különleges a- nyaggal impregnált papírral borított bel­ső közfaltáblák, a shojik. A padlózat szin­tén újszerű a látogató számára: anyaga párnázott szalraagyékény. közismerten a tatami. A tatami, ame!,yböl egynek-egy- nek a mérete egy emberi fekhely nagy­ságának felel meg, egyben a helyiség mé­retét is adja. Kilenc tatamis szoba már szép tágasnak számít, hiszen mérete el­méletileg kilenc ember számára biztosit fekvőhelyet. Természetesen a tatamira, a kínosan tiszta, ülő, étkező és hálóhelyül szolgáló helyre utcai cipőben szigorúan ti­los rálépni. Minden lakásbalépö ezért a lakás ajtaja előtt kötelezően papucsot húz. A papucsot egyébként csak az elő­terekben viselik, fürdőszoba, mosdóba, külön fatalpú cipők állnak a belépők ren­u}ií|usag 5 delkezósére. X cipő, a fapapucs, a házi­papucs váltiu a helyiségek között szi­gorú szabály. A japán otthonokra egyébként a puritán egyszerűség, ízlés, természetes szépség a jellemző. A lakás építőanyaga, a fa ép­pen ezért megtartja természetes színét. A japán otthon szobái a mozgathatő belső faelemekkel sokféle célt szolgálhatnak. Kisebbre vagy nagyobbra változtathatók, valamennyi használható nappalinak, ebéd­lőnek. vagy éppen hálöszobának. A bútor­zat eg,v-két alacsony asztalkából, fiókos szekrényből áll. a székeket párna helyet­tesíti. Az ágynemű egy derékalj, egy ta­karó és egy meglehetősen kemény és ki­csi rlzsszalmapáma, napközben falba rej­tett szekrénykében van elhelyezve, este pedig a tatamira helyezve alvésl lehető­séget biztosit. A japánok a nappali szobában rendsze­rint egy kis falmélyedést képeznek ki, a tokonomát. Ez a lakás egyetlen díszített része, melyet rendszerint hagyományos képtekerccsel és művészien összeállított virágcsokrokkal díszítenek. Ebben a kör­nyezetben azután meglehetősen formabon­tó a televíziókészülék, amely immár a ja­pán lakások fö helyére került. A kép nél­külözhetetlen része, hogy a modern nagy­városok újabban épülő bérhézai, melyek kívülről hasonlóak a világ bármely ré­szén épített korszerű lakóházhoz, belse­jükben, belső építészeti megoldásaikban követik az évszázada hagyományosat, a megszokottat. TEÁZÁS — CEREMÖNI.AVAL A tokiói magyar nagykövetség aranyha­lakkal bőven teli patakkal átszelt park­jában ízléses, hamisítatlan japán stílus­ban épült házacska áll. Több. kínosan tiszta, a cseresznye és a szantálfa nehéz illatától fűszerezett helyiséggel. Igazi ja­pán teaház. Már amikor az épületet meg­láttam, megfogadtam, mindenképpen részt veszek egy hagyományos japán teacere- mőnián. Azt már megelőzően is tudtam, hogy a japán lányok sok egyében kívül megtanulják az ikebana, a virágelrende­zés művészetét és a teázást ceremóniát. Eiszai 1191-ben, Kínából hazatérve, meg­honosította a teaivást Japánban, s ezzel meg is indult a mai napig meglepő japán teaceremónia hódító útjára. A teázási szertartás mér csak a káp­rázatos kimonökba öltözött lányok részvé­tele miatt is lenyűgöző. Az éjfekete ha­jú, koromfekete, finom mandulavágású szemű, kecsesen finom lányok hangulatos zenével szolgálnak, A vendégek a mélyen meghajló házigazdáktól először is szá­munkra ismeretlen alapanyagból készült émelyítően édes, nyúlós gombócokat kap­nak. Ezt követi 8 forró, zöld tea, ame­lyet nem illik, de nem is tanácsos meg­cukrozni, cukorral élvezhetetlen zavaros zöld löttyé vélik. A tea elkészítéséből a tea elfogyasztá­sáig régesrégen kialakult szertartás, va­lóságos ceremónia következik. Ez a szer­tartás egészen szabad értelmezés- alapján a szépség, a tisztaság, a harmónia, a ro­mantika és a misztikum kultuszán alap­szik. A szent bibliaként ismert és tisz­teit Tea Könyve szerint a felszolgált cso" dálatos aromájú italban az ember meg­találhatja Kon-fu-Ce kifinomultságát, Lao Ce pikantériáját és Buddha éterikus aro­máját. Nos, szó ami szó, lehet, hogy keveset értettem meg a Tea Könyvéből, talán ke­vésbé hatottak el a ceremőnia -formái éé főleg alaposabb tartalmi kifejezői legmé­lyebb tudatomig, én főleg a lányok, a va­lóban kedves, bájosan szép japán lányok muzsikáját figyeltem, a kitünően elkészí­tett teát kortyolgattam nagy elégedett­séggel és természetesen a teát felszol­gáló kimonós lányok finom, minden mes­terkéltségtől mentes lágy mozgását, ő- szinte, nyílt tekintetét figyeltem. Igazán életre szőlő élmény volt. z ikebana. a virágelrendezés hét­A százéves művészetének ifjú pap­nőivel a Jingu szentélyben ta­lálkoztam, azon a helyen, ahová minden becsületes shintoista hí­vőnek" életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. A szentélybe — csak a császári csa­lád tagjai léphetnek be. — Mellette a pagoda előterében serénykedtek az ike­bana mesterei. Buddha és más Istenek di­csőségére homokágyba tűzött, a tömjén­hez hasonló nehéz illatot árasztó barna rudacskák füstöltek. A lányok' előtt vl- rágerdö tarkállott, krizantém, szegfű, ró­zsa. liliom, magnólia. Fürge kezük mozgá­sa nyomán alakult, rendeződött a virág- halmaz. Művük láttán meggyőződhettem, az ikebana is ceremőnia. Az álmokat, mondanivalókat a művészet e sajátos á- gával kifejező, virágszálhoz leginkább ha­sonlító, égöszemű mesternök tálszerfl la­pos edénykékbe és vázákba helyezték el a virágokat, s a virágokhoz illő zöldeket, természetes díszítőelemeket. Megfigyel­tem, hogy általában három szinten he­lyezték, rendezték el, formálták csodála­tos alakzatokba a virágokat. Ennek a ha­gyományos elhelyezési formának is mély­séges jelentősége van. A világmindenség, a föld, az ember hármas egységét hiva­tott kifejezni. Ä Hl-no-Maru Japán nemzeti lobogója. Fehér mezőben piros kör. A felkelő nap országét. Japánt jelképezi. Azt az orszá­got, amelyről oly sokat, és mégis oly ke­veset tudunk, s amelyben mint az ike- banában, sok-sok szín tarkállik. Érdemes megismerni múltját és jelenét, éppen jö­vője. az Ázsiai kontinens. Glóbuszunk kö­zeli holnapja miatt is. Mert a felkelő nap zászlaja alatt, a japán szigetvilágban gi­gantikus erők mérkőznek. Az »nberl-tár- sadalmi haladás, a tiknegek életkörülmé­nyeinek alakulása. Japán Ázsiában és a világban elfoglalt helye vonatkozásában is. A jelen kUzda múlttal, a jelen, s fő­leg a jövendő problémáit pedig nem le­het egy népnek, egy országnak sem ki­kerülnie. Hagyományai mögé zárkózottén sem. L. E. ROMEO ÉS AZ UTC.AL.4NY Sokáig ültünk az autóban, 6- továbbra is marha rendesen viselkedett. A tolakodás legkl sebb )ele nélkül, időnként megszólalt; — Csak helyezze magát nyugodtan kénye lembe, kisasszony — kisimította az üléshuza­tot, gyufát gyújtott. — Parancsoljon cigarettát — majd megkérdezte, miért nem beszélek, de én erre sem válaszoltam. Nem mintha megné- multara volna, de abban a pillanatban nyilván minden nőnek az forogna a fejében, vajon mit gondolhat egy ilyen Párizst, világot Járt em­ber, aki drága cigarettát szív, egy magamfajta vidéki lányról. — Velem Jól bevásárolt, ml? — nyögtem ki végre — meséljen még valamit. Hol Járt még? Szívesen hallgatom, ha valaki érdekes dol­gokról mesél, de akkor este nagyon fáradt le­hettem, mert a fejem a vállamra csuklóit és egy pillanat alatt lehúnytam a .szemem. De csak egy pillanatra, mert nyomban arra ébred­tem, hogy jótevőm feszeng mellettem és a ke­ze a térdemre csúszik. Ránéztem, mire ő ci­garettára gyújtott, a másik kezével könnyedén átfogta a vállam. — Ilyen lányról álmodoztam mindig — sut­togta és ajka a nyakamhoz ért. Nem gondoltam semmi rosszra. Nem nézett ki szélhámosnak. Divatos csíkos ruhát, hófehér inget viselt és a hajából remek Illat áradt. Nálam az a probléma, hogy sohasem volt dolgom valamirevaló intelligens férfivel. Csak a velem egykorú fiúkkal a gyárból. Ezért ami­kor újra igyekezett magához vonni, ügyesen kicsúsztam a karjai közül és elismételtem azt, amit a fiúknak szoktam mondani, ha otthon tánc közben kihívtak a friss levegőre és a ven­déglő mögött igyekezték a földre tepernl: — Ma ne. Ma tényleg nem lehetsé,ges... Egy darabig hallgatott és cigarettázott, majd újra elismételte réveteg tekintettel: — Mindig ilyen lányról álmodoztam — a hangjából ítélve őszintén gondolta. De én to vább egy percig sem akartam az autóban ma­radni. Főleg azért nem, mert nem tudtam, ho­gyan tovább. Mondom neki: — Kénytelen leszek menni. Már majdnem megfeledkeztem róla. Jegyet kell váltanom. Nem válaszolt. Tekintetétől azonban annyira megijedtem, hogy akaratlanul lenyomtam a ki­lincset. ö Is kiszállt az autóból. A pályaudvar épülete előtt kezet nyújtott: — Elnézést, hogy nem 'mutatkoztam be. Vo- borsky LuboS vagyok, a Fehér Herceghez cím­zett borozó főnöke. Bizonyára Ismeri a Fehér Herceget. Legjobban tenné, ha minél hamarább felkeresne. A tekintetét fürkésztem, hogy kiolvassam be­lőle, ml a további szándéka. A Jegypénztárig kísért és Jegyet váltott számomra Pardubicé- re. Egy fillért sem kért érte. Ha majd bené­zek hozzá a borozóba — mondta, akkor kie­gyenlítjük a számlát, és ismét megszorította a kezem. Semmi szín alatt sem akartam hazamenni. Két napot még Prágában töltöttem az egyik is­merősömnél. Otthon persze nagy zrlt csaptak. Azonban a legkisebb Jelét sem mutattam, hogy magyarázkodásba kezdjek. Néhány nap múlva a legnagyobb meglepetésemre autóba raktak, és bevittek a Milesovka alatti kostomlati nevelő intézetbe. Eleinte azt hittem, hogy a nevelő in­tézetben jobb lesz mint otthon. Komolyan, Jól­lehet, az embert lakat alatt tartják. Hivataló- san ezt a zárt gondoskodásnak nevezik, f Kivonat a renáőrsétji nyllvántafiáiból 1 28. fejezet: Jellembeli tulafdofiiágai, munká­hoz való viszonya, viselkedése, mint a nevelő Intézetben. Társaságban esetlen, sót primitív, érzelmi vi­lága erősen tompítótt, a munkában megbízha­tatlan, a szánalomra szégyenérzete támad, leg­inkább a konyhában való munka Iránt érdek-' lődik. A dicséretet szívesen foaadla. Voborskyről senkinek sem szóltam. Még He­lénának sem, a legjobb barátnőmnek a szo­bánkban. Persze, ha unatkoztam, gyakran e- szembe Jutott Voborsky. Többnyire este unat­koztunk. Az egyik éjszaka felültem az ágyon. Kint csend volt és sötét. Egyszerre csak hal­lom, hogy Helena is megmozdul az ágyon; — Vajon mit csinálnak a fiúk Prágában? — suttogta Helena? Felült az ágy sarkában, a pokrócot a válla köré tekerte és nyilván sírt. Nem láttam az arcát, de szipogott. Ekkor már sejtettem, hogy a legközelebbi alkalommal megszököm Vobor- skyhoz Prágába. Ogy képzeltem el a borozó­ját, mint egy „nóbl“ helyet, a falakon sötét kárpit, tisztaság, fehér asztalok, szóval olyan hely, ahová csupa sznob társaság jár. Tizennégy nappal később valóban meglógtam, autóstoppal Prágába értem, de még nagyon ko­rán volt, A borozót zárva találtam. (Folytatjuk) Könözsi jeluétela Napi tea ceremónia, telve vallásos áhí­tattal

Next

/
Thumbnails
Contents