Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-17 / 11. szám

10 új ifjúság

LEVÉL

Drága Szilvia!

Elégtételként képzelem el a véletlenek találkozását, amelyek révén ezt a levelet igazán kézhez kapod. Hittem, és hiszek az igazságban. Most igyekszem papírra vetni mindazt, a- mit még érkezem, mert kevéske hátralevő időm szigorú korlátokat szab. Bízom benne, hogy levelemet előtted mások is elolvassák. Nem mintha kárörvendőn remélkednék ebben — ez az én ítéletem.

Szép vagy, s ráadásul fondorlatos. Ez utóbbira csak későn jöttem rá. í\mikor állást kerestél nálam, azt hittem, valóban csupán dolgozni a- karsz. De már akkor is kétségkívül többre számítottál. Nemcsak titkárnőm, kézirataim másolója akartál lenni. Hosszú ideig védekeztem, óvakodtam túlmenni a munkaadó és az alkalmazott normális kapcsolatán, ügyesebbnek bizonyultál nálam, elcsábítottál. Megfeledkeztem arról, hogy zárkózott, magányos vén bolond vagyok, ráadásul náladnál háromszor idősebb. Nem láttam keresztül a velem kapcsolatos terveiden. Feleségül vettelek.

Felsorolhatnék még sok más dolgot is, amelyeket régebben nem vettem észre, legalábbis úgy tettem, mintha semmit sem sejtenék. Például az olyan fiatalemberek iránti érdeklődésedet, akik téged körülrajongtak: holmi statisztákat, jelentéktelen televíziós-színészeket, meg más íattyúmúvészeket. Természetesen szükségük volt a te erkölcsi és pénzbeli támogatásodra. Különös tehetségük nyilvánult meg abban, hogy mindig megjelentek azokon az estélyeken, amelyekre te is jártál. Gondolkodtam, vajon mit nyújtasz nekik szakmai segítségen kívül. Lelkesen magyaráztad nekem, hogy sohasem lépted át az ártatlan barátság küszöbét. Elhittem, mert akartam hinni... Talán kevesebb időt kellett volna szentelnem a munkának, a'tanulmányozásnak. Ha azonban most visz- szatekintve mindent újra felidézek, érzem, hogy tulajdonképpen féltem a valóságtól, amely nekem csak fájdalmat okozott volna. Ráadásul akkor már beteg is voltam.

Mindennek ellenére, kitartóan ragaszkodtam az élethez. Szerencsém volt, hogy befejeztem egy forgató- könyvet, s megírtam egy regénsrt. E- gészségi állapotom rosszabbodott.

Kórházba kellett mennem, hogy alaposan kivizsgáljanak, s te akkor valósággal a kétségbeesett feleség hatását keltetted bennem. Az alakoskodásnak mindig mestere voltál! Most viszont el tudom képzelni akkori csalódásodat, amikor megtudtad, hogy meggyógyulok. Hosszú ideig tartó felépülésem nem igényelt orvosi ellenőrzést.

Hanem legyen elég az elmélkedésből, beszéljenek a tettek. Még mielőtt megérkeztem volna a kórházból, elutaztál, megfelelő nyaralóhelyet keresni, — amint mondtad, — ahol gyorsan felépülnék.

Jó helyet választották Az első pillantás után éreztem, hogy ott igazán kipihenem magamat. Tetszett az ötlet, hogy a tenger felé lejtő völgyben, egy csendes vidéki házban lakjunk. Akkor hálás is voltam neked érte.

Berendezkedhettem az orvosom a- jánlása és tanácsai szerint. Tökéletes csend vett körül, amelyet csak néha zavart meg a hullámok elszenderitő csacsogása és a sirályok vijjogása. Boldogan ihattam a gyógyító verő- fényt és egyre inkább bővíthettem az előírt testgyakorlatok tartalmát. Lassan visszanyertem m^fogyatkozott erőm. Egyéb dolgom nem is volt e- zen az elhagyott tengerparton.

Gondolkodtam, hogy sikerülhetett felfedezned ezt a kedves zugot. Nemsokára megkaptam a választ. Egy alkalommal nem akaródzott egyedül maradnom, elmentem veled bevásárolni. S akkor véletlenül hallottam egy fiatalemberről, aki kibérelte a házunkat. Amíg te járkáltál az ön- kiszolgáló polcai között, elbeszélgettem egy helybeli halásszal. Megtudtam tőle, hogy az a fiatalember néhány nappal azután hagyta el a házunkat, amikor a tenger partra vetette felesége holttestét. Felélénkült figyelemmel vettem tudomásul, hogy ez az özvegy fiatalember később a filmhez került. Közömbösséget színlelve, még néhány részlet felől is érdeklődtem. Ismertem a férfit, találkoztam vele egy estélyen, s tudtam, te is ismerted bizalmasan.

Idejöttünk. Egészségi állapotom iránt vaió érdeklődésed ugyanúgy meglepett, mint a fenséges természet, Mindig az oldalamnál voltál, hacsak nem úszkáltál éppen a tengerben, vagy nem végezted szokásos sétáidat a tágas partokon. Ezek néha több óráig is tartottak, de megértettem.

hogy a gyönyörű környezet téged is elbűvölt. Äm annál szörnyűbb volt számomra az az elképzelés, hogy nem sétálgatsz teljesen egyedül. De megnyugtatott az a gondolat, hogy a völgy mindkét oldalán emelkedő magas sziklafalak, amelyek egészen a tengerig húzódnak, biztonságosan eltakarnak a külvilágtól, az emberektől. Észre kellett volna vennem, ha valaki az útról a tenger felé megy. Száraz lábbal csak a házunk közelében áthaladva lehet a tengerhez jutni. Közeledő csónakot is biztos megláttam volna, vagy legalább a motorzúgás felhívta volna a figyelmemet. Ezért hát azt hittem, hogy legalább egy időre megszakítottad kapcsolataidat azokkal az ifjakkal, akik régebben körülrajongtak.

Egészségem lassan visszatért, sőt új könyv tervét szövögettem már. De azért még mindig gyenge voltam ahhoz, hogy elkísérhesselek kiadós sétáidra. Be kellett érnem beszámolóiddal. Többször beszéltél egy szikláról, te „Toronynak" nevezted. Házunktól nem láthattam, mert eltakarta a part kanyarulata. Azt mondtad, ez az egyedüli hely a környéken, a- hol mélyebben merülhetsz a víz alá. Hangod tele volt remegő izgalommal. Ez még fokozódott, amikor megígértem, hogy elmegyek veled abba az öbölbe, és megtekintem a bájos „Tornyot“.

Egy idő múlva úgy éreztem, elég erős vagyok s vállalhatom az utat. Tízórás csomagot készítettél, forró kávét öntöttél a termoszba, számítva azzal, hogy kissé elidőzünk. Jegyzettömböt és ceruzát is vettem magamhoz, hogy esetleg felvázolhassam új regényemet, amely akkor szüntelenül a fejemben motoszkált.

Reggel időben útra keltünk. Hűvös árnyékban haladtunk a sziklás szorosig, s ott feltűnt előttünk a „Torony". Izgalmas elbeszéléseid után bizony csalódás ért. S amikor tőle vagy száz méternyire leterítettük napozó plédünket, már csak egyszerűen a tenger felé nyúló csupasz sziklát láttam benne. Ha tudnék úszni és megtekinthettem volna a szikla másik oldalát is, talán megértettem volna e természeti jelenség iránti rajongásodat.

Az idő szaladt. Azt javasoltam, térjünk vissza. Csak nevettél és tovább ugráltál a vízbe. Később aztán megértettem, mire megy a játék. A sziklás „Torony" közelében úszkáltál, a- míkor én felszedtem a plédet, hogy kissé tovább vigyem a parttól, mert a dagály hullámai lassan már közeledtek felém. Egyszeriben mintha villámcsapás ért volna, észrevettem, hogy a plázsunk jócskán megkisebbedett. Rádöbbentem, hogy az emelkedő dagály bizonyos idő múlva az e- gészet elárasztja. A sziklafalon egy vízszintes vonal azt jelezte, hogy a víz szintje mintegy három méterrel szokott emelkedni.

Nem tudok úszni. A part felé vezető út, amelyen a „Toronyhoz" érkeztünk, bezárult előttem, mert nem tudnék megbirkózni a szilaj hullámokkal, és nem volt annyi erőm, hogy felkapaszkodjam a meredek sziklafalon. De azért legyűrtem magamban a kétségbeesést, sőt elhatároztam, hogy nem is kiáltok rád. Tudtam, hiábavaló lenne. Akkor te már abbahagytad az úszást, fent ültél a torony tetején és vártál. Ha megszűnik a dagály, és a tenger néhány órára visszahúzódik, kimész a partra, végighaladsz a tisztára öblített homokon s bejelented, mi történt velem. Persze azt elhallgatod, hogyan történt. Egyszerűen megváltoztatod tragikus esetem körülményeit. Valószínűleg egy-két nap múlva a hullámok kidobják holttestemet a partra, és a hivatalok helyi szemlét végeznek. Kétségkívül megerősítik tanú- vallomásodat: hogy túlértékeltem erőmet és úszóképességemet. Feltesznek még néhány formális kérdést, s ezzel az egész ügy lezárul.

Végre hát eléred azt, amit célul tűztél ki magad elé. Akadály nélkül találkozhatsz ifjú barátaiddal. Mint egyedüli örökösömnek, kitűnő sorod lesz, hiszen a könyveimért, filmjeimért járó tiszteletdíi mind rád tartozik majd. Sőt a biztosítótól magas összeget kapsz, ahol elhalálozásom esetére kedvedért szerződést kötöttem. Éppen te tanácsoltad, hogy a szerződés a véletlenül bekövetkező halál esetére is vonatkozzék... Igazán, mindenre gondoltál, lábadozásom idejére az intim magányt választottad, remekül kikutattad az apály és a dagály idejét. Csupán egy dologgal nem számítottál. Azzal, hogy jegyzetfüzet és ceruza van nálam. Nem hitted volna, hogy még levelet írhatok neked, amelyet — rendületlenül bízom benne — hivatott személyek kezéből kapsz meg. Ennek köszönhető, hogy nagyjában leírhatom gondolataimat, érzéseimet, életem utolsó pillanataiban. Olyan csapdába csábítottál, amelyből számomra már nincs menekvés.

Szemtől szemben a halállal, férjed.

Szilvia lassan felemelte a tekintetét a levélpapírról.

— De hiszen ezt nem hiheti el rólam — szólalt meg tiltakozva és a papirt az asztalra ejtette. A férfi lehajolt és felvette a levelet. A zsalu résein beáradó napfény megcsillantotta mellén a rendőri jelvényt.

— Megszemléltük az öbölt — válaszolt. — Csónakkal mentünk oda...

— Hiába, hiába. Ö ezt a levelet nem írhatta.

— Kérünk még majd szakvéleményt grafológusoktól. A levelet egy halász adta át nekünk. Szilvia mosolyt erőszakolt az arcára.

— Halász? Nevetséges. Maga ezért vezetett engem ide, hogy elolvassam ezt a levelet?

— A'levelet önnek címezték, és a férje jegyzetfüzetéből kitépett lapokra van írva. Kérem, figyelje csak meg, hogyan csavarodnak ezek a papírlapok...! És látja itt a barna foltokat? — Most a rendőr lehajolt, kihúzta íróasztala legalsó fiókját és kivett belőle egy tárgyat. — Azok ott kávéfoltok, magyarázta tovább, s közben az asztalra állította az ismerős termoszt. — A levelet összetekercselve ebben a termoszban találták — s most szúrósan a fiatalasz- szony szemébe nézett. — Ezt a termoszt ön vásárolta az önkiszolgálóban.

— Szilvia nem bírta elviselni ezt a tekintetet, lesütötte a szemét, mint aki ráébred, hogy minden tagadás hiábavaló.

• V. U. Kőhidgyarmat:

Hozzánk küldött „versei“ e- gyelöre csak versformákba tördelt szürke próza-sorok. Nézzünk egy példát: / Kegyetlen erővel / szívja életnedvemet / szivkohóm / dolgozik erősen / nyomja / a forró vért / ereim rengetegébe./ — Ez még nagyon kevés. Sokat kell tanulnia, ha valaha is eredményt a- kar felmutatni. A vers a zene, a kép és a gondolat e- gyüttes ötvözete... Ezt kell hát keresnie.

• 0. P. Somorja: Prózai írásai közül az egyik a MA- TESZ-ra és a somorjai vezetőkre tartozik (ahhoz, hogy közölhessük, tudnunk kellene, milyen álláspontot képvisel ebben a kérdésben a somorjai vb illetékes osztálya), a másik pedig, mivel szokványtéma, ráadásul minden belső ábrázolás híjával, elnagyoltan megírva, azért nem kerülhet be a lapba. Ami a verseit illeti — itt-ott akadnak jó sorai pl.: / Fehér a domb, / és a tisztaság; / járja az éjszakát. / Am nagyon sok a semmitmondó, szokványos, ballaszt sor. Tanuljon látni és láttatni.

• „TOS REMÉL": Verseiben egyelőre sok a logikai bukfenc. Erősen érződik rajtuk a „mindenáron nagyot mondani" akarása. Több fegyelmet ajánlhatunk és mívesebb munkálkodást versein (ha valami zavaros, még nem vers)!

• „MÖR“: „Én nem azt kértem önöktől, hogy kritizálják a versemet, hanem azt, hogy közöljék... ezért... felmondom a megrendelésemet..." Kedves „MÖR"! Bármennyire sajnáljuk is önben előfizetőnket — írást csak egy bizonyos irodalmi színvonalon tudunk elfogadni. Ha nekünk nem hisz, próbálkozzon más lapoknál...-0Olvasólnkhoz! Azokkal a levelekkel, amelyekben a jelige mellett nincs feltüntetve a név és a cím — nem foglalkozunk!

EGY NŐORVOS

naplójából

Gyermekanya és bűnrészes

— Kérem a következőt.

Bőrzekés — miniszoknyás kislány lép be a rendelőbe. Egy pillantás a kartotéklapra: — a páciens életkora 14 év. Első megállapítás szerint idősebbnek nézném. Erősen kihúzott szemöldök, feltupírozott frizura. De mért nem az édesanyjával Jött ez a fiatal kislány? Csak nem másállapotról van szó?

Látom, a kislány zavarban van és nem tudja, hol kezdje el. Segítek neki:

— Talán valami rendellenesség van a havi vérzésével?

Sóhajszerű fellélegzés: — Igen, már két hónapja elmaradt.

/ A maga korában könnyen előfordulhat. Egy kis hormonális zavar...

A lány a fejét rázza: — Nem lehet, mert közelebbi kapcsolatom volt egy férfival

Azonnal megvizsgálom. A lány nem tévedett — anya lesz. Amikor megerősítem gyanúját, erőt vesz rajta a sírás. Zsebkendőjével szétmázolja szemén a fekete festéket.

— Maga még iskolába jár, ugye?

•— Igen, de nem ez a baj — szemében keserűség villan meg — ha tudná, milyen rettenetes ez...

Próbálom vigasztalni:.

— Bizonyára tudja, ki a jövendő apa. Két év múlva, ha szülei beleegyeznek, feleségűi veheti magát.

Ismét a fejét rázza: — Nem lehet..., ő a mostohaapára.

Akaratlanul nyelek egyet. Ez nagyon nagy baj. A férfi kétséget kizáróan lakat alá kerül. A házasságuk felbomlik, é.s egy 14 éves lánynak gyermeke lesz, még mielőtt emberré érhetett volna.

— Ugye nem jelent fel minket, doktor úr?

Minket, így mondta, és ezzel önmagára és arra a csirkefogóra gondolt, aki szerencsétlenségbe hozta. Majd hangtalanul hozzáteszi:

— Egyébként anyám már tud a dologról.

Ezután lassan beszélni kezd, és én megtudom az egész igazságot.

A lány édesanyja fodrásznő. Most negyven éves. Édesapja agy baleset áldozata lett. Egy év múlva édesanyja újra férjhez ment egy pincérhez. Egy semmirekelőhöz. A mostohaapa iszik, ha részegen jön haza, veri az édesanyját. A kislány közéjük vetődik, hogy védja az anyját, ö is gyakran magán viseli a verés jelelt.

Így megy ez hónapokig

Azután az anya megbetegszik. Egy időre kórházba szállítják. A kislány egyedül marad mostohaapjával a lakásban. Az apa megígéri, a jövőben nem bántja az anyját. De egy feltétellel: „1-Ia nagyon kedves leszel hozzám".

A lány tudja, mit jelent ez. Az iskolában barátnői felvilágosították már. Beleegyezik. Nagyon szereti az anyját, és örül, hogy a jövőben részeges apja békében hagyja.

Amikor az anya hazajön a kórházból, mindent tud. Hallgatólag tudomásul veszi a dolgot. Mindezek ellenére sem akarja elveszíteni férjét A dolog paradoxoné: a mostohaapa és a kislány közötti viszony biztosítja a családi békét. A férfi nem iszik azóta és nagyon rendesen bánik feleségével.

— Minden, amit elmondtál, az orvosi titoktartás alá esik. Nem jelentem fel mostohaapádat.

Sajnos ez igaz. Az orvosi titoktartás néha olyan dologra kényszeríti az orvost, amivel mint ember, nem tud maradéktalanul egyetérteni. Ez a csirkefogó is megérdemelné a büntetést.

— Ha megszületik a gyermek, talán elmehetsz otthon- róL Mi szeretnél lenni?

— Fodrásznő, mint az anyám.

Imádja anyját. Mindent, még a meggyalázást is vállalta érte.

Nem marad más hátra, mint megkísérelni, meggátolni a további kapcsolatot Kicsit túlzottan ecsetelem a lánynak a veszélyeket, amelyek az állapota alatt történő testi kapcsolatból származhatnak.

— Mióta megtudta, hogy várandós vagyok, nem nyúl hozzám.

Legalább ez.

Milyen sors vár erre a szerencsétlen gyermekanyára? Mi lesz gyermekéből? Vajon létezhet, hogy némely embernél nincs kifejlődve az, amit általÁan lelkiismeretnek nevezünk? Hány tragédiával lenne kevesebb, ha több felelősségtudat és lelkiismeret lenne az emberekben!

(Folytatjuk)

's"-