Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-03 / 9. szám
10 új ifjúság VII. A mexikói kormányos megint beindította a motort, és a halászbárka dohogva továbbsiklott. Néhány perc múlva már bent is voltak az iitött-kopott dókban, ahol a lényszóró villogott. A parton legalább egy tucat íérfi állt; enyhe halszag és erős fokhagymabűz terjengett. Nem sok jót ígértek a néma alakok, noha alaposabban csak akkor vehették szemügyre őket, amikor éppen felvillant a fényszóró. Manuel elsőnek lépett partra. Angyal követte, és kezét nyújtotta Doris Inklernek. .Az asszony keze nyirkos volt, s akkor is Angyalba kapaszkodott, amikor már kint álltak a rozoga deszkákon. Utánuk Sherman Inkier botladozott partra. Enriquez megérezhette, hogy vendégeinek kis csoportja védekezésre készen tömörül, mert megnyugtató- lag szólalt meg: — Ezek Itt mind Jalisco barátunk hívei. Nem kell aggódniuk. A faluban mindenki a mi emberünk. A sötét alakok sorfala szétnyílt, s Enriquez kivezette vendégeit a partra. Angyal örült, hogy végre szilárd talajon nyújtóztathatta ki a lábát. Körülöttük parkoló teherautók sötétlettek; azután feltűnt egy férfi, akinek arcát meg-megvilágította égő szivarjának parazsa. Pabio volt az. Az Enriquez testvérek halkan, spanyolul tanácskoztak; Manuel többnyire ilyeneket mondott: „Si, si“ és „Estra bien“. — Erre — mondta Pablo. Elvezette őket a teherautók közeléből. Az egyik sárga Cadillac egy fa alatt parkolt, az egyik nagydarab sofőr ott állt mellette, Pablo megkerülte a kocsit, kinyitotta a csomagtartót. Lámpa gyűlt ki a csomagtérségben, fényében megpillantottak egy közepes nagyságú bőröndöt. — Ez az önöké — mondta Pablo. Inkier lassan odalépett. Óvatosan nyitotta ki a táskát, mintha attól tartana, hogy pokolgép rejtőzik benne. Simon érezte, hogy Doris válla remeg mellette. Azután meglátták a táska tartalmát: csupa zöldhasú bankó, csinos kötegekben. Inkier kivett egy bankóköteget, és módszeresen végigszámolta. Azután összehasonlította vastagságban a többivel. Doris is segített, megszámolták a kötegeket, fenékig feltúrták a bőröndöt. Sherman kihúzott egy- egy bankjegyet, és alaposan megvizsgálta lámpafénynél. Legtöbbje huszas volt és ötvenes. Simon Templar nem lépett előre; csak a szeme járt körül, és időnként átpíllantott a válla fölött is. Minden izma, idegszála, reflexe, pattanásig feszült. De sem a füle, sem a szeme nem észlelt semmi gyanúsat. A nagydarab sofőr kissé odébb állt, mozdulatlanul, akár a szobor. A két Enriquez halkan beszélgetett; amit szavaikból Angyal elcsípett, mind csak arra vonatkozott, hogyan raktározzák és osszák szét a frissen vásárolt, értékesnek vélt szállítmányt. — Rendben van — nézett fel végül Sherman Inkier. Manuel szivarra gyújtott. — Jó. Akkor megadná kérem, a jelt a hajójának? — Természetesen. Manuel visszavezette a sötétben a rakpart felé. Doris Inkier becsukta és lezárta a bőröndöt, azután kiemelte a csomagtartóból. Kissé megtántorodott a súly alatt, és gyorsan letette a táskát a földre. — Nehéz — nevetett idegesen. És amikor Angyal kíváncsian megemelte a bőröndöt, így szólt hozzá: — Adjon egy cigarettát. Simon nyújtotta a tárcáját, Pablo tüzet adott. — Nagyon sok pénz ez — mondta Pablo. — Sok szép holmit lehet belőle venni, ha valakinek figyelmes férje van. — Mindjárt jobban logom érezni magam, ha átváltjuk úticsekkre — mondta Angyal. Pablo nevetett. Kényszeredetten társalogtak, míg Simon meg nem hallotta Manuel és Sherman közeledő lépteit. Most már, ha Enrqiuezék holmi pajzán gondolatokat forgatnak a fejükben, itt az ideje, hogy kijöjjenek a színnel. Angyal kissé előredőlt, jobb keze akciókészen a levegőben — de egyetlen;.jnozduIat sem igazolta várakozását. — Ügy gondolom, jó néhány óra hosszat eltart, míg kirakodnak — mondta Manuel. — óhajtanak addig visszamenni a hajóra, és inni valamit? Doris a férjére pillantott. — Nem mehetnénk inkább vissza a hotelba? Nagyon fáradt vagyok és halálosan éhes — és már félig felfaltak a moszkítók! — Pablo és én nem mozdulhatunk innét — mondta Manuel. — És minden emberünkre szükségünk van. Még a sofőrre is. Mindamellett... óhajtják talán elvinni a kocsit? Valamelyikük vezethetne. Jó az út Vera Grúzig. Nem lehet eltévedni. Megadta a pontos útirányt. — És mi lesz önökkel? — kérdezte kényszeredetten Inkier. — Majd később bemegyünk az egyik teherautón. Ne'várjanak ránk. Alig akartak hinni a szemüknek, amikor pár pillanat múltán a sárga Cadillacben találták magukat. Sherman ült a volánhoz, maga mellé tette a szomszédos ülésre a bőröndöt. — Nem akarom szem elöl téveszteni — mondta bárgyú vigyorral. Manuel és Pablo kezetcsókolt Dorisnak, és az asszony beszállt hátul. Simon kezet fogott Enriquezékkel és beült Doris mellé. Pillanatok alatt már az országúton száguldott velük a kocsi. Egy mérföldnyire járhattak már, és még mindig hitetlenül hallgattak. Mintha attól tartanának, hogy Enri- quezék kihallgatják őket, vagy egy óvatlan szó megtöri a varázst... És akkor Doris hirtelen vijjogó kiáltást hallatott: — Huráááá! Megcsináltuk! Megcsinál- tuuuuk! Előrehajolt, megragadta férje vállát, és jól megrázta. — Az eredmény felülmúlta várakozásomat — mondta kissé remegő hangon Sherman. — Azt gondoltam, a sofőrt azért ideültetik mellénk. De mosa már szabadok vagyunk. Végre összeszedhetjük magunkat! Doris visszazuhant az ülésre és hisztérikusan vihogott. Angyal jobb keze észrevétlenül zakója alá siklott, és matatott valamit önműködő revolverén. A kéz azután a kabátzsebébe bújt, ahol a cigaretta- tárcáját tartotta. — Tulajdonképpen nem is volt rám szükségük — mondta Simon. — Enri- quezék a maguk módján tisztességesen jártak el. Megbuktatják a kormányt, halálba küldenek egy csomó szerencsétlen embert, de a számlájukat rendezik. Ügy látszik, mégiscsak létezik valamiféle zslványbecsület. Doris nagynehezen leküzdötte ideges nevetését, és felegyenesedett. — Ö, nagyon is örülök, hogy összeakadtunk magával! Nagyon-nagyon örülök! — kiáltotta. És ajka máris Simon szájára tapadt, forrón és mohón, egész testével ráío- nódott, keze kutatóútra indult... És aztán éppoly hirtelen kirántotta magát Simon karjából, a kocsi sarkába húzódott, amikor Simon odapillantott, tulajdon revolverével nézett farkasszemet, ami ott villogott az asszony kezében, — Eddig nem került rá sor — mondta kissé zihálva az asszony. — De még sor kerülhet, ha megmozdul, Mr. Simon Templar! Fékezhetsz, Sherm. Nem menekülhet. 6 Angyal meg sem moccant. Szemét le nem vette Dorisról, és a tekintete meglehetősen szomorú volt. A kocsi közben lassított, de nem hirtelen, hogy Doris biztosan célozhasson. — Egy vadidegen — szólalt meg végül Simon —, valaki, aki nem ismeri a maga gyengéd-szép lelkét, még azt hihetné, hogy piszokul ki akar tolni velem, hogy félrelök, mint egy kifacsart citromot. — A vadidegen nem is tévedne — mondta a nő. — Igazán kellemes volt magát mellettünk tudni, míg Enri- quezéktől tartani kellett. Most azonban túl vagyunk a veszélyen, és maga egy kissé költséges partner. De azért még használhatjuk valamire. Ügy gondolom, ha itthagyjuk magát Enriquezéknek, vagy a zsaruknak, mikor rájönnek, hogy mi van a ládákban — hát nem is nagyon fogják bánni, hogy nekünk már bottal üthetik a nyomunkat. — Igen, sejtettem, hogy ilyesmit forgat a fejében. Doris éles pillantást vetett rá, aztán kurtán íelnevezett. — Tényleg? ■A kocsi most már állt. Inkier hátrafordult. — Ne vesztegessük az időt, Doris. — Nyugi, Sherm. Ezt még meghallgatom. — Emlékszik, édes, hogy előadást akartam tartani magának a túlzott bőkezűség veszélyeiről? — kérdezte Angyal. — Akkor fogtam ugyanis gyanút. Mikor magától felajánlotta nekem a zsákmány egyharmad részét, pedig maguk készítették elő az egész ügyet, és jó csomó pénzt befektettek —, hát ez egy kicsikét túlzás volt. Ebben a szakmában viszonylag ritka a jó tündér. Ha mondjuk, felajánl húsz darab ezrest, csak hogy tartsam a szám és lépjek fel az utolsó felvonás eltűnési jelenetében — nem mondom, azt még bevettem volna. De hogy százhatvanezret, tisztán és adómentesen — hát ez aztán vérbeli palifogásra való csalétek. — Akkor miért harapott rá? — Kíváncsi voltam, hogyan dolgoznak. Meg aztán azzal is számolnom kellett, hogy maga egyszerűen csak egy kicsit dilis. Persze, ha ízig-vérig rossz lány volna — ha komolyan az járna az eszében, hogy milyen csúnyán átveri az agg Maestrót, hát akkor kénytelen lennék magát móresre tanítani. — Kíváncsian várom — vágta oda a nő. (Folytatjuk) • Z. G. POZSONVPÜSPÖKI: Levelében így háborog: „Nem tudom, mi az oka, írásom egész terjedelmében való közlésének.“ No, ha jobban megnézi, láthatja, hogy írásából csak a lényeget, a lap számára fontosat ragadtuk ki. Furcsálljuk tehát felháborodásátí • S. É. KOMÁROM: Legutóbbi két verse érdekesnek tűnik, bár a közlés szintjét még egyik sem éri el. Küldjön többet, hogy elemzőbben közelíthessük meg verseit. • B. J. DUNASZERDA- HELY: Mivel erre a témára nem kívánunk vitát Indítani, írását nem közöljük. • S. V. LÉG: Verseiben nem látunk tehetséget. Aki írásra akarja adni a fejét, illik legalább a nyelvet elsajátítania ... De nézzük egyik verse néhány „kifejező“ sorát: S e pár -versem közül / én egyet kiválasztván, / s próbálkozni szeretnék / az Oj ifjúságnál / Verseim közül szerintem / legjobban ez sikerülvén, / de versem bírálásra / magukhoz elküldvén / stb. Az írásról lebeszéljük, a tanulásról viszont nem! • K. R. KASSA: Sajnáljuk, hogy ennyi vers elolvasása után még nem tudunk levelet írni. Talán rövidesen sor kerül erre is. Addig azonban sokat kell tanulnia — ismerkednie az irodalommal, költőkkel, költészettej. Elmélet nélkül nincs gyakorlat! Az alapok elsajátítása, mélyebb megismerése hasznára lehet, segítheti fejlődését. így figyelmébe ajánlhatjuk Gáldi László — Ismerjük meg a versformákat, vagy Komlós Aladár — A Ura műhelyében című munkátJcat, de felhívjuk a figyelmét A Ura ma című esszé stb. kötetre is. Tanuljon, olvassa a modern magyar irodalom nagyjait! • Poor József — Cikke kiváncsivá tett bennünket. Küldje a többit! DR. SZENDE! ÁDÁM: Nem A homosexualitás megítélésében olyan szemléletváltozás van folyamatban, mint amilyen régebben az elmebetegekkel kapcsolatban végbement. (Ezeket a szerencsétlen embereket évszázadokon át mint ..űz ördög megszállottáit", borzalmas körülmények között, sötét pincében, lácraverve tartották. Újabban az elmegyógyintézetekben iassan eltűnnek a rácsok és a kényszerzubbonyok, sö* a legtöbb helyen a „zárt osztályok“ ajtajai is nyitva vannak.) Manapság a kutató orvostudomány és' ezen beiül a divatos szakma, a szexuológia. de ugyanúgy fiziológia, az endokrinológia, a genetika, a pszichológia stb. a homoszexualitás kérdésében döntöget évszázadok óta meggyökeresedett előítéleteket. A közelmúltban Ur Buda Béla, a Fővárosi Pszichoterápiás Módszertani Intézetből es dr. Rácz István, a Fővárosi Bőr- és Nemibeteggondozó Intézetből közölt összefoglaló tanulmányt a homoszexualitás problémáiról-(Ofeosi Hetilap 1969. 37.). J. Narmor. Sexual Inversion című 1965-ben megjelent köny- vAhen art Írja: , Homoszexuálisnak tekintendő az a felnőtt ember, aki folyamatosan és határozottan a vele azonos neműek iránt érez erotikus vonzódást, és rendszerint — de nem feltétlenül — azokkal keres nemi kapcsolatot, holott nyitva volnának számára a heteroszexuális kapcsolat lehetőségei is“. Pontos meghatározás. Nem minősiti homoszexuálisnak péidául azt az embert, aki — tegyük fel — hajón vagy börtönben, időlegesen azonos neművel talál nemi kielégülést; 1. Marmor az ilyet pszeudo-, tehát ál-homoszexuálisnak nevezi. Nyilvánvaló, hogy nem homoszexuális az sem, aki erotikus vonzódás nélkül, alkalmi kíváncsiságból keveredik ilyen viszonyba. Kiterjedt vizsgálatok ellenére sincsenek megbízható adatok a homoszexuálisok számáról, hiszen többnyire maguk is szégyellik cs éppen ezért takargatják. Bonyolítja a dolgot, hogy sok homoszexuális időnként biszexuális életet él. Magnus Hirschfeld Németországban az első világháború előtt az összlakosság 1—2 százalékát tartotta homoszexuálismak. Az amerikai A. C. Kinsley, a második világháború után közzétett ,,Sexual re- port“-ja szerint a szexuálisan aktív korban levő amerikai férfiak 4 százaléka homoszexuális és a férfilakosság 37 százaléka vesz részt életében legalább egyszer homoszexuális aktusban. Ugyancsak Kinsley véleménye; az amerikai nők 1—3 százaléka homoszexuális, mégpedig kizárólag s a 40 éven aluli nők 20 százaléka keveredik alkalmilag homoszexuális viszonyba.-Amikor vagy két évtizeddel ezelőtt kidolgozták a kromoszómavizsgáló eljárásokat, kiderült, hogy a 23. kromoszóma-pár szabja meg az egyed nemét. Kézenfekvőnek látszott tehát, hogy a nemi kromoszómák valamilyen rendellenességben keressék a homoszexualitás okát. Ezt a feltevést azonban kétséget kizáróan megcáfolták. Sok száz homoszexuális ember kromoszómáinak vizsgálása azt mutatta, hogy tel.lesen normálisak. A homoszexuálisok ideg- és hormonális rendszerében sem találtak semmilyen eltérést a normálistól. Ezért nincs semmi meglepő abban, ha a homoszexuális nő alkalmi heteroszexuális nemi érintkezés után teherbe esik, és teljesen normális, felnőtt korban heteroszexuális utódot hoz világra. Vagy ha a homoszexuális férfi alkalmi heteroszexuális kapcsolat során esetleg homoszexualilásának leplezésére kötött házasságban teljesen ' normális utódot nemz. A homoszexualitás tehát nem örökletes. Néhány évvel ezelőtt állatkísérletekből arra a következtetésre jutottak, hogy a fejlődő embrió agyában egy agyi központ a nem! hormon hatására vagy annak hiányában szabja meg a későbbi hetero- vagy homoszexuális viselkedést. E kísérletek szerint már a magzat* élet első hónapjaiban eldőlne, hogy a pubertás kora után ftlnőtt korban milyen nemi viselkedésmód alakul ki. Ilyen irányú emberkisérletekct végezni természetesen nem szabad, közvetlen emberi bizonyítékok tehát nincsenek. Az állatkísérletek tapasztalatai nem vihetők át minden további nélkül az emberre, de nagyon valószínű, hogy az emberre is érvényesek. Egy másik vélemény szerint a normálistól eltérő homoszexuális viselkedés a születés után, a gyermekkorban dőlne el. Pszichológusok felfigyeltek a homoszexuálisok gyermekkori szülő-kapcsolatainak sajátosságaira. Arra például, hogy a homoszexuális fiú rendszerint az anya kedvence, az anya bizalmasa. Ilyen eseteknél az anya többnyire elégedetlen férjével, rossz viszonyban van vele, különösen szexuális vonatkozásban. Megveti a szexualitást, a nemi dolgokat szennyesnek, bűnösnek tartja, s a gyermek szexuális érdeklődését súlyosan bünteti. Ugyanakkor sok olyan helyzetet teremt, amely a gyermek számára erotikusán izgató, hiányos ruházatban mutatkozik előtte, a már növekvő fiút mosdatja stb. így tehát olyan információk tárolódnak a gyermek agyában, amelyek hatására a heteroszexuális hajlam undorral és gátlással társul. Ezt egyébként állatkísérletben sikerült utánozni: a fiatal állatot elektromos ütésekkel büntették mindannyiszor, ahányszor a mási'K nemhez közeledett. Se szeri, se száma azoknak a pszichológiai megfigyeléseknek, amelyek a másik nemmel szembeni gátlás kiépülését magyarázzák. Mindez arra mutat, hogy a homos.zexuális nem szabad akaratából, maga dönti el, hogy homoszexuális akar-e lenni. (MAGYARORSZÁG)
