Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-08-19 / 33. szám

ez elő, ionban 13 ui DOMANSZKIJ: Az éjféli taxi Körlilbelill éjfél lehetett, amikor a házibuliról haza­felé tartottam. Éjszaka volt, s három kilométernyi üt állt előttem, szakadó esőben. A legutóbbi autóbusz ti­zenegy órakor ment el. Fasor-szegélyezte aszfaltozott út. Balra halastó volt, jobbra az alacsony kőfal mögött temető. Semmi több, pusztaság, sehol egy fényforrás, teremtett lélek. Ekkor pillantottam meg, hogy valami közeledik. A csodák csodája. Először úgy gondoltam, az autó még jó távol van, de aztán észrevettem, hogy tizenöt mé­terre van tőlem, de igen lassan közeledik. Az autó mellém ért, és megállt. A sötétben kitapo­gattam a hátsó ajtó kilincsét, beugrottam, s azt mond­tam: — Köszönöm. Csupán a város szélére szeretnék el­jutni. Dehát ilyen idő, hallja! A sofőr valószínűleg nem értette; az esó hevesen csapkodta a kocsit. Kényelembe helyeztem magam, és vártam. Az autó nem mozdul. Ügy gondoltam, miattam, s ezért megszó­laltam: — Köszönöm, már benn vagyok. Választ most rém kaptam. Állunk és állunk. A kocsi csak egy kis idő múlva Indul el, lassan, igen lassan, s oly zajtalanul, mintha nem is mennénk, csupán a víz fölött terjengő sötétségben és ködben úsznánk. — Kérem, miféle különös motor van ebben a ko­csiban? A zúgását nem is hallani! Ekkor öntött el a forróság. Az autóban senki sem volt. Ki akartam ugrani, de az ajtót nem tudtam kinyit­ni. S az autó megy tovább és tovább, az út szélén, eső­ben és ködben. Ködpamacsok cikáztak az ablak előtt, s minden oly végtelenül hosszúra nyúlt, lassan cammo­gott. Az autó végezetül az útkereszteződésen megállt: az egyik út a városba vezetett, a másik meg a teme­tő felé. Elállt az eső. Előttem néhány lépéssel megpillan­tottam a temetökaput. Nyitva volt. Bent fehérlettek a síremlékek és keresztek, s közülük az egyik fehér kar­ját közvetlen felém nyújtogatta. Ekkor a sötétségből egy szürkésfekete kéz nyúlt ki, lassan a kormánykerékhez ért, s azt balra fordította. E kéz megpillantása mást halálra rémített volna. Szá­momra mentőangyal volt. A baloldali út a városba ve­zetett. S az autó ismét elindult. Attól a pillanattól kezdve józanul kezdtem mérlegel­ni... Aztán feltűnt a város pereme, a kivilágított házak, emberek. Minden erőmet összeszedve, kiugrottam az autóból. Két ugrással a legközelebbi ház kapujánál voltam. Amikor jól kifújtam magam, kilestem az utcá­ra. Az autó eltűnt, s a világ körülöttem ismét normá­lis alakot öltött. Rágyújtottam, s gondolkodni kezdtem a dolgon. Ek­kor az utca sarkán egy sötét, teljesen átázott ruhás férfi tűnt fel. Rettenetesen megviselt állapotban volt. — Bocsásson meg —, mondta — kérhetnék egy kis tüzet. Átnyújtottam a gyufát, de képtelen volt meggyúj­tani. — Elázott a cigarettám, — szólalt meg. — Vegyen, — kínáltam meg. ■ Kivett egyet, s azt gondolva, hogy magyarázattal tartozik, megszólalt: — Valami történt az autóval. A megváltóját neki. öt kilométeren toltam. Pillanatnyi csend, cigarettázunk. Aztán meghívtam a szemben lévő vendéglőbe. — Hogy jövök én ahhoz?, — csodálkozott. — Azzal ne törődjön, — válaszoltam. — A gépko­csivezetők nekem rendkívül rokonszenvesek. (A) IGÉNYES Az ifjú egyetemista albérleti szobát keres. Sok szobát néz meg, és egyre ingerültebb lesz. Az egyik helyen azt mondja a főbérlőnek: — Nem sül ki a szeme, ezer frankot kérni egy szo­báért, amelynek a falán penészgombák nőnek. — Nagyon sajnálom — feleli a főbérlő —, de ennyiért igazán nem növeszthetek magának bazsarózsát. MEG KELL FONTOLNI t Kovácsék két hétre Olaszországba akarnak utazni. Ko­vácsot csak az aggasztja, hogy mi lesz a gyerekekkel. — A gyerekeket a mamához adjuk — mondja Kovács- né. — És mit csinálsz a kutyáiddal, macskáiddal és a ka­nári madaraiddal? — kérdi Kovács. — A kutyát meg a kanárit Fáni néni vállalja, a macs­kát meg a házmesterhez adjuk addig. — Kovács tűnődve néz maga elé. — Min tűnődsz? — kérdi az asszony. — Arra gondolok, hogyha ilyen csendes lesz a lakás, akkor tulajdonképpen nem is kellene elutazni, pihenhet­nénk itthon is. CSAK A régi világban a káplár abriktolta az újoncot, akinek sehogysem ment a fejébe a rechtsum és a linksum (jobb­ra és balra át). Végre kifakadt a káplár: — Hallod-e, te Bundás! A rekcum ugyanaz, mint a linkcum, csak épp az ellenkezője. KÜLÖNBSÉG Két gicesfestő beszélget. — Tájképeket? És abból — Én kizárólag tájképeket festek — mondja az egyik, megélsz? — Meg. Kizárólag naplement , tét és napfelkeltét festek. Egy j naplementéért kétszáz koronát! kérek, egy napfelkeltéért négy­százat. — Miért kérsz a napfelkel­téért dupla pénzt? — Mert ahhoz nagyon korán kell felkelni. SZAKTUDÁS A személyzetishez beállít egy szánalmas külsejű ember, és tisztviselőnek ajánlkozik. — Tessék engem felvenni —< kérleli a személyzetist —, fe­leségem és kilenc apró gyer­mekem van. — Hm, hm — mondja a sze­mélyzetis —j és mihez ért még? BÄNAT Pistike az Iskolában hangosan zokog a folyosón. Az osztályíőnöknő rászól: — Mi bajod. Pistike, miért sírsz? — Azért sírok — zokog Pistike —, mert a matektanár a második emeletről le gurult a lépcsőn a földszintre. — Azért nem kell úgy sírni — vigasztalja az osztály- fönöknő —, hiszen nem történt semmi baja. — Igen ám — zokog Pistike még hevesebben —. de az osztályban mindenki látta, amikor legurult, csak én nem. LESBEN Egy skót fordítva ül a lovon, arccal a ló farka felé. — Hé — kiált rá valaki —, miért ülsz fordítva a lo­von? — Azért, mert a lovam tegnap a zabbal együtt le­' A szerelem buktatói 19. A FÉLTÉKENYSÉGRŐL O Újságcikk, amely visszhangra talált © Vitázó levél ® Mi a féltékenység? © Tartozéka a szerelemnek? © A gyöngék 9 Fény a sötétség ellen. Sokan kérdezik, mi a fél­tékenység és hogyan harcol­junk ellene. Tavaly közöltünk egy cikket, amelyben ezt ol­vashattuk: ,.Ha a szerelem tiszta, boldog érzés, akkor a féltékenység sötét, alacsony ösztön, amely szétmarja a leg­szebb emberi kapcsolatokat. A szerelem hit, a féltékenység bi- * zalmatlanság. Vegyünk egy klasszikus példát. Belinszkij ír­ja Puskin egyik drámájának ci­gány hőséről, Alekröl, aki fél­tékenységében megöli Zemfirát: „Megengedhetetlen tévedés azt hinni, hogy a féltékenység a szerelem tartozéka.“ És hang­súlyozza, hogy a féltékenység tulajdonképpen a velejéig ön­ző ember tévelygése, olyan em­bernek a tévedése, aki erköl­csileg elmaradott. ,,Az erköl­csileg fejlett ember szerelme nyugodt, bensőségesen bízó. mert tiszteli szerelmének a tárgyát. Szerelem tisztelet nél­kül számára elképzelhetetlen." Erre a cikkünkre érkezett a kővetkező levél: „Alapjában a cikk gyönyörű, megerősíti hitünket az igaz szerelemben. De nem érthetek egyet azzal az állításával, hogy a féltékenység nem tartozéka a szerelemnek, hogy csak a fejletlen és önző emberek fél­tékenyek. Éppen az igazi szerelem tar­tozéka a féltékenység. Attól függ minden, hogy az ember mennyire intelligens, mennyi­re jólnevelt, milyen a vérmér­séklete, milyen módon juttat­ja kifejezésre féltékenységét. Az ostoba sznob úgy félté­keny, hogy meg akarja mutat­ni, mennyire az övé, az ő tu­lajdona a szeretett lény. A temperamentumos ember félté­kenysége robbanó, a zárkózott ember önmagában. szótlanul szenved. Az intelligens emberek azon­ban szépen megegyeznek, hogy kinek mi fáj. és egymás meg­értésén múlik, hogy ne okoz­zanak egymásnak fájdalmat. A tompa, közönyös ember egyáltalán nem féltékeny, ő inkább a kényelméhez és nyu­galmához ragaszkodik. Az aki nem féltékeny, kép­telen igazi szerelemre. Csakis az Igazán nagy ér­zésre képes emberek féltéke­nyek. és csakis az eltompult erzésüek nyugodtak a szerelem­ben. De ennek a féltékenységnek okosnak, méltóságteljesnek kell lennie, nem pedig állatinak vagy önzőnek. Ezt meg. kell egymástól különböztetni. Boldog vagyok, hogy a fér­jem (okosan) féltékeny rám. Nagyon fájna, ha már nem len­ne féltékeny. Ebből tudnám, hogy már nem szeret.“ Eddig a vitázó levél. Első pillantásra úgy tűnik, hogy mind a két véleménynek igaza van. Mi hát a vita mag­ja? Az. hogy mindketten mást és mást értenek féltékenység alatt. Igaza van a levélírónak, és helyesek azok az alapelvek, amelyek alapján az életüket be akarják rendezni. Helyes, hogy elítéli az érzelmileg tompa, kö­zönyös embereket. De nem ér­tünk vele egyet abban, hogy mi mindem fari féltékenység­nek. Szinte mindent bele fog­lalt Nem akarunk a nyelvészek szakmájába avatkozni, de mást kell értenünk féltékenység és megint mást a féltés alatt. Lássuk csak, hogy a levél t- rója mi mindent tart félté­kenységnek: Durva barbár ön­zést. aki a másikat a maga tulajdonának tartja, a tempera­mentumos ember szenvedélyes kitöréseit (függetlenül attól, hogy okkal vagy oktalanul), belső szenvedést, melyet a zár­kózott ember él át és így to­vább. „A tompa és közönyös em­ber egyáltalán nem féltékeny“ — Írja. Lehet, csakhogy ez nem érv a mellett, hogy a félté­kenység elválaszthatatlan tar­tozéka a szerelemnek. Az ér­zelmileg tompa és közönyös ember szerencsétlensége nem az. hogy képtelen a féltékeny­ségre, hanem hogy képtelen a szerelemre. És a levélíró sze­rint ki a tompa, közönyös? Mit ért „okos, méltóságteljes" fél­tékenység alatt? Minden ember, aki szerelmes, átél olyan pillanatokat, amikor okosan, önzetlenül, méltóság- teljesen, nem állatian félti a vágyik lebb sen másik tés az nem li vezni. Hogy A ml dlk, lom a szerelmét, minél Uöze- tzá. Külpnö- ha a a fél- megerősltl érzését, ne- a szerelem, zekeverni a érzel­relmet. A a biza- álló lény iránt. A féltékenység méreg­forrása viszont a bizalmatlan­ság. Hitetlenség az emberben. Életpesszimizmus, önző tulaj­donféltés. Ezért nevetségesen gyenge jellemű az a katona, aki képes haza szökni, csak­hogy meggyőződjék szerelmese hűségéről, hogy nem jár más­sal, amíg ö katonáskodik. Akik szeretik egymást, meg­bíznak egymásban. Nincs okuk a vádaskodásra. A féltékeny­ség viszont pszichológiai nyo­más a másikra, állítólag a köl­csönös szerelem érdekében. Valójában a féltékeny ember nem veszi figyelembe a másik érdekeit. Sőt, durván megsér­ti azokat. A féltékeny ember minden erővel igyekszik korlá­tozni partnerének a szabadsá­gát, igényt tart annak minden szabad idejére, úgy bánik vele mint a tulajdonával, a rabszol­gájával. Sokszor a fizikai erő­szaktól sem riad vissza. Befejezésül tehát: nem igaz, hogy a féltékenység a szere­lem tartozéka. A szerelem tar­tozéka a kölcsönös tisztelet és bizalom. És ez nem tűri a fél­tékenységet, mint ahogy a fény sem tűri a sötétséget. Következik:- A szerelem testi higiéniája /

Next

/
Thumbnails
Contents