Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-08-19 / 33. szám

Húszéves világklasszis Kortársat és sorstársai esz* menyi pályákon, jó teltételek között készülődtek betörni az élvonalba, ö olyan volt, mint a havasi gyopár, szinte hihe­tetlen, hogy ennyire vitte. Közvetlen az olimpia előtt bukkant föl: legyőzte Jung- wirthot, vinni kellett Mexikó­ba. ötödik lett. Ezért a hely­ért nem adnak érmet, Plachy- ról mégis legalább annyit írtak mint Doubellről. Volt ebben a szőke, kék szemű fiúban va­lami, amit csak egész ritka e- setekben fedezhet tel más fu­tókban az ember. A stuttgarti közvetítést min­denki látta. Nyugati újságírók Zátopek- formátumú tehetségnek tart-' ják. Edzője, Ján Liska társaságá­ban beszélgettem vele. Stutt­gart óta én voltam a tizenötö­dik újságíró, aki interjút kér­tem tőle. Filmesek, tévések, rádiósok fagatták. Jozef Pla- ehy éppen az edzés utáni üdí­tő gyümölcslevet iszogatta és lelkiismeretesen válaszolgatott. Első három kérdésemet a- zonban edzőjének szántam: Mire volt jó, milyen • hasznot hajtott az olim­pián való részvétel? — Az olimpia a világ egyik legnagyobb — sőt egyáltalán a legnagyobb versenye. Olyan itt a légkör, mint sehol másutt. A legjobbak kerülnek ide. Egy fiatal futó itt csakis tanulhat. Jó volt aztán az a két hónap, amely az olimpiára való felké­szülést jelentette. Ideális kö­rülmények között edzhettünk, nem zavart senki és semmi. 2 Elképzelhető, hogy Jo- • zef 1500-on folytatja? — Ez attól függ, hogy mi­lyen lesz a fejlődés irama. A futóknál kivétel nélkül tapasz­talható egy bizonyos Iramfejlő- dés. Ennek a fázisait nem le­het átugrani. Lehetséges, hogy áttér az 1500-ra, ez elméleti­leg máris lehetséges. 3 Mikor kellene elérnie !e- ■ hetőségei, tehetsége leg­magasabb szintjét? — Kb. 3-4 esztendő múlva. Huszonhárom, huszonnégyesz- tendös korában. Plachytól elsősorban a 800 méteres síkfutás mozzanataira vártam feleleteket. Azt a bi­zonyba stuttgarti közvetítést még nézni is keserves volt, az embernek kiszáradt a torka, és százötvenet vert a szíve, a- mlkor az öldöklö iramot látta. Aki egyetlen egyszer is futott már ezen a távon, az tudja, mit jelent ilyen tempóban fut­ni, s az utolsó métereken még erősíteni is! PLACH?: Minden verseny más. Attól függ, milyen az el­ső kör irama. Stuttgartban na­gyon erős volt, s amikor azt bírtam, következett a legnehe­zebb feladat: öt-hatszáz mé­ternél jó pozícióba kerülni, hogy a finisben előnyös hely­zetben lehessek, ne zárjanak be. s ne kelljen túl nagy Ív­ben megkerülnöm a többieket. Mikor veszi kezdetét a fu­táshoz való készülés? PLACH?: Kb. lírával a ver­seny kezdete előtt. Én magam melegítek be, nagyon ritka e- setben gyúrnak, legszíveseb­ben magam lazítom izmaimat. Az ember fi^t vagy öt kört, aztán pihen égy kicsit, s öt­hat perccel a rajt előtt már bemelegedett. Stuttgartban dr. Sír József­nek kellett volna a négyszázas részidőt bemondania. Ez két magyarázatra szoruló kérdést váltott ki belőlem. Az egyik: sikerült-e bemondania Sírnék az időt (erről különböző, el­lentmondásos értesüléseim vannak), a másik: milyen nyelven közölte a másodperce­ket? PLACH?: Magyarul mindent értek, kb. 70 százalékos a ma­gyar nyelvtudásom. Sir való­színűleg pontosan mérte az i- dőt, de olyan volt a lárma és a zaj, meg engem is úgy el­kapott a versenyzés láza, hogy nem tudtam odafigyelni. Gondoltál-e már a világ­csúcs javításra? Most már na­gyon közei állsz hozzá! PLACH?: Gondoltam, de nem szívesen nyilatkozom erről. Kellemes dolog lenne, ha si­kerülne. de nem lehet kiszá­mítani. mikor, és fölösleges hangzatos szavakat használni. Ami a közelséget illeti: az a néhány tjzedmásodperc csak látszólag közeli határ. Ott már minden energiára szükség van. Hányszor edzel naponta? PLACH?: Egyszer, de min­den nap. Vasárnap is. Mialatt mások napoznak vagy fürdő­nek. én edzek. Miért? Ml az, ami erre kész­tet? PLACH?: Szeretek futni. El­sősorban akarat kell hozzá, ötven százalék tehetség, a többi az ügy szeretete és az akarat kérdése. A leggyilkosabb táv a négyszáz méter. Meg­történt velem, hogy verseny után kifordult mindkét ke­zem. A szervezet minden oxi­gént egy helyre összpontosít, ez esetben a lábakba. A kéz és a nyak vérellátása ilyenkor csekély, ez eredményezte a kezek kifordulását. Minden oxigén a lábakban égett el. Milyenek itt Kassán a fel­tételek? PLACH?: Rosszak. Az or­szágban van néhány sokkal jobb hely. Az én körülményeim szinte kökorszakbeliek. Nem gondoltál távozásra? PLACH?: Ajánlatokat kap­tam, de maradok még egy i- deig. csupán azon múlik, med­dig bírja a türelmem. Mire jut időd a futáson kí­vül? PLACH?: Semmire. Céltudatos, szívós, kitartó. Ezek nélkül a tehetség sem ér sokat. Húszéves múlt és már ismeri a világ. Olyan em­ber, mint Zátopek. Ez a leg­nagyobb záloga annak, hogy nyomdokaiba léphet. Hősiesen állja a fényképészek, filmesek, újságírók rohamait. Mosolyog­va meséli, hogy Stuttgartban Carlost. a nagyszerű amerikai sprintért akarták szólásra bír­ni az újságírók, de Carlos kér­déssel vágott vissza: Mennyit fizetnek a nyilatkozatért? Két­száz dollárért hajlandó vagyok megszólalni. Áz újságírók úgy rebbentek szét, mint a madárraj. Mi viszont teljesen bérmen­tesen kaptuk az interjút s ez­ért külön köszönettel tarto­zunk Jozef Plachynak. Szabad ideje kevés, s egy kimerítő ed­zés után is készségesen vála­szolgatott. Reméljük, találko­zunk még vele. BATTA GYÖRG? Megkérdeztük: Női táv-e az 1500? EMÍLIA OVÄDKOVÄ, Csehszlovákia és Európa egyik legjobbja: Nem szeretem ezt a tá­vot. Nem nőknek való. Nincs feszültsége, egyszóval fö­lösleges. Teljes erőbedobás­sal évente egyszer lenne szabad lefutni! Évenként kétezer kilomé­tert is megteszek, de szó­rakozva, játékosan. Az erdő közepén sokkal kellemesebb futni, mint a salakon róni a köröket. Néha pedig meg- fürdünk egy-egy erdei tó­ban, s megfeledkezünk a fá­radtságról. Persze nem für­dőruhában. A természet gyermekei vagyunk, térjünk vissza hozzá néha. Miért fu­tok mégis ezerötszázat? A nyolcszázasra túl lassú va­gyok. viszont futni és ered­ményeket szeretek elérni. Athénban 1500-on próbál­kozom. Nem bántja, hogy végső kimerültségében a fűre rogy a célbaérés után? Ez most már ritkán for­dul elő. Nem vagyok kezdő. Mindig van egy bizonyos tartalékom még a cél után is. ösztönösen nem adok ki magamból mindent. Csupán akkor teszek kivételt, ha a csapatért versenyzem, vagy a címeres mezben futok. Nekem még számít valamit a válogatottság! Otthon, este, örülök ha leülök, hogy megpihenjek. Elolvasok valamit, aztán al­vás. Az atlétika nem fokoz­za a nőiességet, de nem is változtatja meg a nőt. Nem szabad idegalapon venni mindent, mert az tönkre­tesz. Az embernek be kell tartania egy bizonyos sor­rendet a cselekvéseiben, rendszerességre kell magát nevelnie, és akkor minden rendben van. Azonkívül nem árt sokat aludni. A futónők általában csinos lányok egy­től egyig. Nemrég mentem férjhez. Eszményi partne­rem van. Amikor az 1500-at elindít­ják, legszívesebben nyolc­százat futnék csak. Aztán eszembe jutnak a részidők és jön a legnehezebb része a távnak: 1000—1300-ig. Feladásra is gondoltam már, de mégsem tudnék soha versenyt feladni. Ez még nem történt meg velem. Ta­lán csak akkor fordulhatna elő, ha olyan erősek lenné­nek az ellenfelek, hogy er­kölcsileg tennének tönkre. Leginkább a gyenge ellen­felektől rettegek. Akkor az embernek egyedül kell fut­nia, nem szorítják meg, van ideje fölöslegesen töpren­geni, azon kesereg, hogy hány méter van még hátra, nehezebben telik az idő, é* maga a verseny is nehe­zebb. Athénban majd meglátjuk, Addig is edzek, amennyit bírok. (s-bt) Brazília / reneszánsza? Vajon igazuk van-e a szakembereknek, akik a 2:l-es brazil győzelemmel zárult Brazília — Anglia barátságos labdarúgó- mérkőzés után határozottan megjósolták, hogy az 1970-es mexikói világbajnokságon semmi esetre sem születik európai győze­lem? Sőt, még azt is hozzátették: a brazilok a legjobb úton haladnak, hogy visszasze­rezzék régi dicsőségüket. A többéves vi­szály után úgylátszik megnyugodott a hely­zet Brazíliában. Joao Saldanha kinevezése után a riói és a paulista futball között kiújult a tekintélyharc. Az újságíróból lett szövetségi kapitány azonban határozott cél­kitűzéseivel, keménykezű politikájával csí­rájában elfojtotta a viszályt. S az idén le­játszott négy brazil mérkőzés négy győ­zelmet hozott, ami kitűnő ütőkártya egy edző kezében. Saldanháról kinevezése után úgy beszél­tek, mint „váratlan fordulatról“. Ki gon­dolta volna, hogy a Feolák. Moreirák ha­zájában végül is egy sportújságíró oldja meg az évek óta égető problémákat? Sal­danha eddig arról volt híres odaát az ó- ceán túlsó partján, hogy már 1962-ben, a Chilében aratott győzelem után ki merte jelenteni a sajtó hasábjain: „Ez a győze­lem a brazilok hattyúdala volt, mert a 4- 2-4 fölött eljárt az idő.“ Ezt a kijelentést akkor a legnagyobb szentségtörésnek te­kintették, és a derék újságírót majdnem megkövezték. Amit megjövendölt, az 1966- ban be is következett. De ennek a gondo­latnak két évig kellett érnie ahhoz, hogy rádöbbenjenek az igazára. Szóval jött Saldanha, és első intézkedése az volt, hogy bejelentette: két „stabil“ válogatottat állít össze, s a mexikói világ- bajnokságig nem kerülhet be új játékos a csapatba. Az A-csapatban pedig csak akkor játszik valaki a B-válogatottból, ha vala­milyen okból kifolyólag nem állhat a csa- dés logikája ezt követeli meg tőlünk!" pat rendelkezésére az első csapat vala­melyik tagja. A hadrend: 1-2-2-3-3. Hogyan magyarázza elképzeléseit a „nagyfőnök?“ „Azzal kezdtem, hogy felébresztettem a felelősségtudatot mind a 22 játékosban. Mindegyikben egyformán bízom és nekik érezniok kell ezt a bizalmat. S eszerint kell játszaniok! Eddig semmi baj. A leg­jobb úton haladunk. A védelemben „liberóval“ játszunk. De nem úgy, mint az európaiak. Nem egy söprögetőnk van, hanem kettő. Nem egy­szerre avatkoznak közbe, hanem felváltva. Brito és Djalma Dias európai értelemben vett kitűnő atlétikai képességű, gyors helyzetfelismerésű labdarúgók. Hátul a két szélen Carlos Alberto — akit a brazil Facchettinek tartok — és Rildo — igazi szélsőkké válva beleszólnak a támadásszö­vésbe is. A középpálya csapatunk legerő­sebb része, Gerson, Piazza és Lopes kitűJ nőén megérti egymást. Piazzának olyan tü­deje van, hogy játszva futja végig a 90 percet. Olyan elegánsan szerel, hogy ta­nítani kellene módszereit és segít a vé­delemnek is. Három előretolt csatárral ját­szunk. Noha Pelé kilencessel játszik, ö a tizenegyes Tostaoval elől tanyázik ugyan, de a középpályát is erősíti. A számoknak a mezen nincs semmi je­lentősége. Ez a csapat egészen más mint a többi, és nem titkolom, hogy védekező taktikára rendelkezik be, a középpályát ke- resztül-kasul bejátssza és ellentámadások­ba csap át. Ez szerény, de praktikus meg­oldás. Olyan csapat, amely végre igazi sportemberekből áll. Küzdőszellemükről csak felső fokon lehet beszélni. Kemények és vége az öncélú labdamúvészkedésnek! Itt az ideje, hogy az eröfutball jusson ér­vényre, de nem az euröpai! Az atlétikai képességeket a praktikus játék szolgálatá­ba akarjuk állítani. " —

Next

/
Thumbnails
Contents