Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-07-22 / 29. szám

1--------------2000

dollár a napon

Hűvös és sötét az afrikai éjszaka, mint a rossz lelkiismeret. Megrázkődott és fázósan behúzta a nyakát a köny- nyü terepszínü zubbonyba. Be jó is lenne most a pozsonyi korzón — villant át az agyán. Május van. esténként bizonyára megtelik a szűk Nyerges utca, gondtalan, egymásba temetkezett szerelmesekkel, u- natkozó. ráérős fiúkkal és magukat kellető lányokkal. Eszébe jutott erről a tegnapelötti csetepaté az Ambassadorban, a kis arab lány miatt, és dühösen megmarkolta a puskát, mintha az egész világot halomra akarná lőni azért, hogy i- dáig jutott.

Kétszáz méter oda... Jóisten, hányszor megtette már ezt az utat, mióta itt van. Talán gyalog hazaért volna, Édesanyja még biztosan várja. Vagy már halottnak véli? Fájdalom nyilait a szívébe, hogy itt van, él és mégsem adhat életjelt magáról. Eleinte írt néhány levelet, elpanaszolta sorsát, de semmi választ nem kapott rá. Talán el sem jutottak a levelek a szüleihez? Vagy talán otthon történt valami? Megborzadt a gondolattól. Egy sakál távolban elhaló üvöltése rázta fel töprengéséből. Nem, az nem lehet. Egész biztosan élnek. Az öcskös már bizonyára felnőtt — magát igye- kezett félhangosan megnyugtatni.

Vagy lehet, hogy el sem küldték a leveleket a laktanyából? Az idősebb bajtársak kesernyésen nevettek, ha levélpapír fölött látták. Legalább lesz a szakácsnak mivei begyújtani — mondták inkább tehetetlen indulattal, mint gúnynyal. Egyszer, amikor a perzselő napon El Charlotte felé hajtottak, bátorságot vett és megkérdezte Müller századost, mi a levelek sorsa? Az egyébként bámulatosan nyugodt német kapitány összevonta a szemöldökét és az idegen légió bölcsőjét egykoron ringató Stoffel svájci ezredes ismert mondásával válaszolt: „Mi nem kérdezzük ki fia vagy? Csak azt kérdezzük, a- karsz-e harcolni Franciaországért?" Többet nem is mondott a százados, de sejtette, hogy ez következett volna: ?,Éppen ezért te se kérdezd, mi történik az apáddal?"

Társa alakjának a körvonalai bontakoztak ki előtte a sötétben. A hórihorgas római volt, de most úgy tűnt, hogy most legalább tizenöt centivel rövidebb.

— Ugye komám, ez nem a Via Veneto? — szólt hozzá halkan, de nem rosszindulatból. Csak azért, hogy saját ingerültségét csillapítsa.

Megfordult és elindult visz- szafeíé. Az olasz káromkodott, talán azt mondta, hogy mássz vissza öregem a Kárpát medencébe, vagy máshová és ő is elindult ellenkező irányban.

Kétszáz méter vissza... Alig múlt éjfél. Úristen, hol van még a reggel? A többiek már alszanak, az öreg laktanya szürke falai között. Néhányan talán az Ambassadorban, vagy egy másik piszkos lebújban próbálják feledni keserveiket. Alig egy hete fizették a zsol- dot. Kétezer dollár egy légiósnak. Nem kis pénz. Az altisztek és a tisztek természetesen többet kapnak. Ebből 900 dollár a havi ellátás. Ezerszáz a kézre. A srácoknak a Grand - ban tátva maradna a szája ennyi pénz láttán. Otthon egy pazar kocsit is vehetne érte. Itt...? Kétszer, legfeljebb háromszor vásárolhat érte feledést egy-egy éjszakára. Mert a francia és az algériai kormány megegyezett, hogy a légiósok a hivatalos áraknak legalább a tízszereséért vásárolhatnak csak. Egy éjszakai „kikapcsolódás" legalább 300- 400 dollár. Aztán jön újra a mélabú, vagy ahogy itt nevezik — a „cafard", a nyomasztó gondolatok. Takarékoskodni is lehetne. Hogyne. Csak hát az ember nem dilizhet be, ha elfogja a honvágy. Meg nő is kell a férfinak. Szerelem. Szerelem?... Bármennyire is ingerült volt, erre a gondolatra mosolyra görbült az ajka. Hol van itt szerelem? Taián már nem is tud szeretni? Mint a- zok az arab lányok, akik az Ambassadorban szóba • állnak velük. Alig tudják palástolni gyűlöletüket, de mindenre hajlamosak. A dollárnak jó csengése van és valamiből csak élni kell.

Vajon mit művelhettek itt az elődeink? — kérdezte gondolatban magától —, hogy e- zek a szegény ördögök még mindig gyűlölnek bennünket. Pedig már semmi közünk egymáshoz. Csak azért vagyunk itt. mert a francia kormány sem tudja, mihez kezdjen velünk. Legjobban tenné, ha mindenkit hazaküldene. De most, nyomban. Akkor holnap már otthon ünnepelhetné születésnapját. Talán már ott is áll az ünnepi torta az asztal közepén és édesanyja reszkető kézzel, könnyes szemmel meggyújtja a 22 szál gyertyát...

Annyira hatalmukba kerítették hazaszálló gondolatai, hogy észre sem vette, a mögötte suhanó sötét árnyat, files fájdalom hasított a nyakába, majd melegség öntötte el és elvesztette eszméletét.-0Fehér kórházi ágyon tért magához.

— Hol vagyok? — ugrott fel. Meglepetésében magyarul ejtette ki a kérdést.

— Jó helyen — válaszolt franciául egy kellemes női hang és mosolygós fiatal ápolónő hajolt fölé.

— Maradjon nyugodtan, és lehetőleg ne is beszéljen. A lyoni kórházban van. Repülőgépen szállították ide. Rengeteg vért veszített.

Elmesélte neki, hogy valaki, alighanem egy bosszútól fűtött arab tőrt döfött a nyakába. Ha csak egy centiméterrel feljebb éri a szúrás, ma már nincs az élők sorában.

Hosszú, unalmas lábadozás következett. Lassan már a pokolba kívánta a kórházi ágyat és legszívesebben visszament volna az orani kaszárnyába, csak ne kellett volna elviselnie az örökkévalóságnak tűnő hosszú perceket, órákat, napokat.

Újra epesztő gondolatok kerítették hatalmukba. Még jobban ránehezedett a mélabú, a „cafard", amiről az orani tűző napon a fárasztó rendgyakorlat és menetelés közben i- dőnként elfeledkezett.

Megpróbálta maga elé vetíteni, hogyan alakult volna az élete, ha nem vágják ki az első szemeszterben az építészeti fakultásról? Most utolsó éves lenne. Tele tervekkel, álmokkal. Vagy ha a Siemens cégnél marad Bécsben, ahol rendes hatósági engedéllyel dolgozott. Egész bizonyosan összespórolt volna egy kis pénzt. Hazatért volna Po-' zsonyba és... Itt megszakadtak a gondolatai.

Csakhogy a kalandvágy erősebb volt a józan észnél. Az ám. Még emlékszik arra a komor őszi estére. Barátaival szokás szerint az utcán ődön- gött céltalanul. Merészebbnél merészebb terveket szövögetitek. Gazdagságról, hőstettekről, távoli utazásokról. Egyikük

csak úgy mellesleg megjegyezte, tudja, hol a francia idegenlégió toborzó irodája. Lecsaptak a gondolatra. Emlékezetükben villámgyorsan felelevenedtek az olcsó ponyvaregényekből ismert hősökről, Kockás Pierre-ről és a többi le-* gendás hírű, kemény öklű és minden nőt hatalmába ejtő tökéletes legényekről kialakult elképzelések. Gyorsan el is osztották a szerepeket. Te vagy Abdul sejk, te vagy Kockás, te meg Schulz őrmester. De ki lesz Daliah a sejk lánya, akit elrabolunk? — szólt közbe Kurt, a társaság viccmestere. Ezen jót nevettek.

Habozás nélkül megállapodtak abban, hogy másnap jelentkeznek. A felvétel simábban ment, mint remélték. Semmiféle okmányt sem kértek tőlük, csupán alapos orvosi vizsgálatnak vetették őket a- lá. Ki-ki olyan néven mutatkozott be, és olyan személyi adatokat sorolt fel. amilyeneket akart. Ügy látszik még mindig Stoffel ezredes mondása szerint igazodnak. Gyakran előfordul, hogy a törvénnyel összeütközésbe került személyek menekülnek ide. Jobb az öt évi kemény szolgálat, mint a néhány évig tartó börtön- büntetés. vagy a kötél.

Nem volt mitől tartania, e- zért tisztességes polgári nevén jelentkezett. Néhány napot egy bécsi lakásban töltöttek. Majd repülőgépen Párizsba szállították őket. A Párizs melletti kiképzőtáborban nem maradtak sokáig. Teherkocsikra rakták őket és Marseillese kikötőjébe behajózva, Algéria felé vették az irányt. Az Újévet már Oranban töltötték.

És megkezdődött a nagy dresszúra. Reggel öttől este hatig, némi ebédszünettel. Rágondolni is rossz. Jobbra át, balra át, hátra arc, menet indulj és aztán a végnélküli menetelés a tűző napon, 40 fokos hőségben.

Szerencséje volt, mert Müller századoshoz osztották be gépkocsivezetőnek. A dzsipp mégis csak kényelmesebb, mint a kemény bakancs. Müller százados egyébként is szelíd ember volt. Ö, mint őspozsonyi jól beszélt németül így a kapitány is örült, hogy anyanyelvén beszélhet sofőrjével. Azt rebesgették róla, hogy megjárta a világháborút, hadnagy volt. A keleti fronton szolgált a Wehrmachtnál. Egyszer. amikor a .sivatagban az 500 kilométernyire fekvő El Charlotte-i kiképzötáborba hajtottak, megkérdezte tőle, hol, merre járt a keleti fronton? A százados elkomorodott és nem válaszolt. Szemmel láthatóan kényelmetlen volt számára a kérdés. A légiónak legalább a fele német. Többnyire nem szívesen beszélnek magukról. Igaz, a kaszárnyában aránylag szófukarok az emberek. A világ legkülönbözőbb részeiből vetette őket a sors a barátságtalan Afrikába. Igaz barátság sem szövődik közöttük. A könyörtelen kiképzés inkább elidegeníti, semhogy közelebb hozná egymáshoz az embereket. Ha kocsmai verekedésre kerül sor, akkor is inkább csak betyárbecsületből fogják egymás pártját. Illetve félelemből. Bármennyire is palástolják. félnek a „bennszülöttektől." Mégiscsak gyűlölt hívatlan vendégek. Idegenek ebben az országban.

Ez a felismerés elviselhetetlenül lett úrrá a lelkében. A lyoni kórházi ágyon és a kerti sétákon éppen elég ideje volt ezen gondolkozni. Mi lenne. ha hazatérne? Szerződése öt évre szól ugyan, de... Elhatározta. hogy levelet ír a szüleinek. Lassan két éve már, hogy hírt sem adott magáról.

Türelmetlenül várta a választ. S egy napon ismerős kézírással írott levelet nyújtott át neki az ápolónő. Édesanyám írt — ugrott fel örömében. Két éve nem érzett olyan boldog- sápot, mint abban a pillanatban. Aztán, amikor felbontotta a borítékot, elszomorodott. Édesanyja örömkönnyektől áztatva írta ugyan, hogy menynyire örül, hogy előkerült az elveszettnek hitt fia. de azt is írta. hogy édesapja időközben elhúnyt.

Megérlelődött benne a gondolat, ha törik, ha szakad, hazamegy. Édesanyja beteges, nincs ki törődjön a testvérével.

A légió nagyvonalú volt és továbbra is pontosan betartotta a regulát. Minden hónap 10-én küldte a zsoldot. Nagyobb részben elvitte a kórházi költség, ami maradt, most már az utolsó garasig eltökélt szándéka megvalósítására fordította. Sikerült lefizetnie az orvosokat, akik szolgálatra alkalmatlannak minősítették.

A légió ezúttal is nagyvonalú volt. Előléptették tizedessé és szolgálatai elismeréséül a II. fgkú vaskereszttel tüntették ki a velejáró 15 000 új francia frankkal együtt.

Első útja a párizsi csehszlovák nagykövetségre vezetett. Miután biztosították arról, hogy semmi bántódása sem történik, elintézte a formalitásokat és jegyet váltott — Pozsonyba.-0— így volt — tárja szét a karját. Életem legboldogabb pillanata az volt, amikor két évi távoliét után 1967-ben, karácsony előtt néhány nappal kiléptem a vonatból a pozsonyi főpályaudvaron.

— Mihez kezdett aztán?

— Rövidesen bevonultam, nem egészen egy évre katonának. Tizedesi rangomat is „visszakaptam.“ Aztán folytattam a szakmát, csakhogy civilben. Gépkocsivezető lettem. Annak idején maradt egy kis pénzem, vagy 11 000 frank. Befektettem a Porsche-gyár részvényeibe. Éppen Németországba készülök, eladom a részvényeket. Egy kocsit szeretnék venni.-0Valaki azt mondhatná, hogy jól járt. Szerencséje volt.

Hát, igen. Szerencséje volt. Mert az a bizonyos tőrdöfés egy centiméterrel feljebb is érhette volna a nyakát.

Palágyi Lajos

Lesz-e magyar TÉVÉ - ADÁS?

Az 1968. évi nemzetiségi alkotmánytörvény szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság biztosítja a nemzetiségeknek a sokoldalú fejlődés lehetőségeit és eszközeit. Ennek a fejlődésnek egyik legnagyobb és legerősebb eszköze a mi esetünkben, egy magyar nyelvű televíziós adás sugárzása lenne. A televízió ma az egész világon tömegtájékoztatási nagyhatalomnak számit. Ml. csehszlovákiai magvarok is igényt tartunk arra. hogy hazánkban anyanyelvűnkön is sugározzon műsort a televízió, mivel a számunkra fontos hírszolgálatot, elsősorban a hazai eseményekről, a budapesti televízió nem biztosítja. Az utóbbi időben sok szó esik erről az igényről, s az adás megvalósításáról egyre igéretesebh híreink vannak. Mi tehát a helyzet, hol tart ma a hazai magvar nyelvű TV-adás ügye?

Erről kérdeztük meg dr. GYÖNYÖR JÓZSEFET, a Szlovák Szocialista Köztársaság Kormányhivatala Nemzetiségi Titkárságának dolgozóját.

Köztársaságunkban két nemzet és néhány nemzetiség él. Ezek tagjai csak nagyon keveset tudnak egymásról. Helyesebben a nemzetiségek eléggé ismerik a cseh és a szlovák nemzet életét, azok kultúráját és történelmét, viszont a nemzetek tagjai vajmi keveset tudnak a csehszlovákiai nemzetiségek kultúrájáról, mindennapi életéről, problémáiról és munkájuk eredményeiről. A televízió e- zen a téren az elmúlt évtizedben eléggé passzív szerepet töltött be. A nyelv és bizonyos fokig a kultúra különbözősége is szerepet játszott abban, hogy a háromnegyed milliónyi magyar lakosság előnyben részesítette a budapesti televízió műsorát, s ennek következtében ke- * vésbé tájékozódott azokról a hazai eseményekről, melyek közvetlenül érintették életét. 1

A televízió magyar adásának megindítása nem Igényelne nagyobb kiadásokat, hisz a már meglévő műszaki berendezés és a stúdiók a magyar adás rendelkezésére is állnának. Lényegében csupán egy magyar szerkesztőségre lenne szükség. Ez kettős feladatot töltene be, mégpedig' híranyagot készítene a televízió szlovák, esetleg cseh nyelvű adása számára, hogy a nemzetek tagjai a jövőben jobban megismerkedhessenek a csehszlovákiai magyarság életével, és szerkesztené a magyar nyelvű műsort.

A televízió magyar adásának megindítása lényegében nem érintené a szlovák TV-nézők esti műsorát, viszont további lépés lenne a nemzetek és nemzetiségek közötti szolidaritás elmélyítéséhez.

Ezzel párhuzamosan javaslatok készültek a rádió magyar adásának fejlesztésére, műsoridejének bővítésére. Mit tartalmaznak ezek a javaslatok?

A szakemberek és a hallgatóság véleménye szerint a rádió magyar adása a jelenlegi formában már nem felel meg a kor követelményének. A hiányosságok elsősorban műszaki jellegűek. A heti 28 órás műsoridő kevés, s nem felel meg a több mint 200 ezer előfizető igényének. A napi néhány órás műsort háromszori megszakítással sugározzák: reggel, délben és délután. Esti adás azonban nincs, az esti öt perces híradás kivételével. Bár a vétel az utóbbi hónapokban lényegesen javult, mégsem éri el a kívánt szintet. Ezzel szemben a magyarországi adók vételi viszonyai kitűnőek, hisz a Kossuth rádió 300, a Petőfi rádió 135 kilowattal sugároz, és még további adók is elősegítik műsoruk kedvező vételét.

A jövőben szükséges lenne a műsoridőt legalább heti 36 órára emelni, bevezetni az esti adást, műszakilag megoldani a jobb vételi lehetőségeket és a kétnyelvűség bevezetését legalább a zenei műsor közlésében, természetesen csak azokon az adóállomásokon, melyek a magyar műsort sugározzák. így nem lenne semmi akadálya, hogy a csehszlovákiai magyarok is egész nap a hazai adók műsorát hallgassák.

A javaslat szerint mikor, milyen terjedelemben indulhat meg a Szlovák Televízió magyar adása? Mennyi lenne a kezdeti adásidő, milyenek a műszaki lehetőségek, és a második TV-program megindítása után mennyire emelkedne a végleges adásidő? Milyen lenne az adás műsor- tervezete?

A kezdeti nehézségekre és a magyar szakemberek hiányára való tekintettel a magyar nyelvű adást csak két részben lehetne megvalósítani. Az elképzelések szerint még ebben az évben sor kerülhetne 20—30 perces műsor sugárzása a koraesti időszakban (hat óra körül). Ezt a műsort egv éven belül ki lehetne bővíteni napi egy órára, sőt a hétfői napon sor kerülhetne kétórás program közvetítésére is.

A napi félórás műsor keretében a magyar TV-nézó tudomást szerezhetne a legújabb hírekről és tájékoztatást kaphatna elsősorban a hazai időszerű eseményekről.

A magyar nyelvű adáson kívül szükséges lenne, hogy a Szlovák Televízió hírszolgálatán belül legalább 3-4 perces adásban rendszeresen hírt adjon a nemzetiségek életéről, azok' munkaeredményeiről, tudományos és művészi alkotásairól.

A magyar műsort egyelőre — a második televíziós program megindításáig — a főadók sugározzák a hozzájuk csatlakozó reléállomásokkal együtt.

A kétórás műsor keretében szóba jöhetne eredeti TV- darabok bemutatása, eqy-két színházi bemutató előadás, honismereti és népzenei műsor, sorra be lehetne mutatni Dél-Szlovákia legszebb tájait és történelmi emlékeit. A TV képernyőjén megismerhetnénk a politikai, a társadalmi és a kulturális élet képviselőit, népszerű művészeket, sportolókat, együtteseket és énekkarokat.

Van tudomása arról, hogy más szocialista országokban is sugároznak már magyar nyelvű TV-műsort?

Ez idő szerint a Szovjetunióban rendszeres a magyar nyelvű TV-program, és a jugoszláviai TV is bevezette már a magyar adást.

Miután a Nemzetiségi Tanács is szorgalmazza a magyar televíziós adást, van-e komoly biztosíték arra, hogy végre valóra válik? Ismeretes, hogy a közelmúltban már a kormány is tárgyalt erről a kérdésről. Milyenek a megvalósítás lehetőségei a közeljövőben?

A televízió magyar adásának megindítása eddig már sok helyen képezte vita tárgyát — sajnos, nem sok eredménnyel. A Nemzetiségi Tanács, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának tanácsadó szerve, a múlt héten vitatta meg az ügyet. Reméljük, hogy a javaslat még a nyár folyamán újbő! a kormány elé kerül, és az év hátralévő részében — a várható nehézségek és akadályok ellenére — mégis megvalósul.

Beszélgetett: RESZELI FERENC

Sergeant Szabó. Oran 1966. „Tisztességes polgári nevén Szabó Feri, ötvenhatos magyar, talán az egyetlen és legjobb barátom.’