Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-30 / 52. szám
RÁCZ OLIVÉR, az SZSZK Kormánya közoktatásügyi miniszterhelyettese 1 Ha az ember az új év küszöbén visszapillant az előző esztendőben megtett útra. önkéntelenül is arra kell gondolnia, ml az. ami új lett ami jobb lett; ami más lett — ml az, ami megváltozott? Egy évvel e.előtt e sorok írója mellesleg Jacques Prévert és Paul Eluard verselt fordltgatta a maga gyönyörűségére, mellesleg regénybe kezdett, és mellesleg sem sejtette, hogy egy évmúlva számot kell majd adnia a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és tulajdon munkaköréről. Mi történt tehát az 1969-es esztendőben? — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Közoktatásügyi Minisztériumának Megbízotti Hivatala megszűnt, és megalakult a Szlovák Szocialista Köztársaság Közoktatásügyi Minisztériuma. — A Megbízotti Hivatal nemzetiségi osztályából a Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi főosztálya lett. amely ma lényegesen kibővült hivatali személyzettel és megnövekedett hatáskörrel intézi a nemzetiségi iskolák gondját, baját, folytatja azokat a nemes hagyományokat, amelyek a dolgok kezdetén mindössze egy-két lelkes ember kezdeményezéséből, odaadó hitéből váltak alapozássá. Az 1969-es esztendő tovább épített a lefektetett alapokra: az alapiskolák és kö- z°piskolák hdlőzatának megszilárdítása után hozzálátott, hogy lefektesse a szakiskolák hálózati tervét, megkeresse a főiskolai oktatás igazságos és méltányos feltételeinek a lehetőségeit, s nem utolsó sorban felszámolja a múltból visszamaradt sérelmeket (az adminisztratív úton közös igazgatás alá rendelt iskolák száma ma már olyan kevés, hogy szinte beszélni sem érdemes róla, s ahol fennállnak, ott olyan specifikus — nem nemzetiségi, hanem elsősorban anyagi és káder-ellátási — nehézségekbe ütközne a szétválasztásuk, ami egyik fél számára sem biztosítaná a létfeltételeket). Az 1969-es esztendő a továbbalapo/ás és távlati építkezés éve volt. Az épillet még nem került végleges tető alá — az Iskolaügy területén befejezett épületről sohasem beszélhetünk —, de a támasztalak már emelkednek és szilárdulnak. Bízom a jövőben. 2 Előfordul, nem túlságosan gyakran, sőt, ha jől belegondolok, meglehetősen ritkán, de mondom :elöfordul. hogy a délutáni gyér világosság szürke fényénél vetődöm haza. Ilyenkor két galamb szokta meglátogatni . az ablakpárkányomat: szántukra én felentem az anyag- allátis folyamatosságát, számomra ők jelentik az otthon érzetét és a nyugalmat. Békegalambok. Néha civakodnak. Akár az emberek. És mégis együtt szállaak. Járnak, mindig együtt. Végeredményben megértik egymást. Ezt szeretném, ezt várom az 1970-es esztendőtől. Békét és megértést. Nyugalmat a munkához. Hogy a csehszlovákiai magyar társadalom állja meg ebben az országban az eddiginél is jobban a helyét. Hogy a szlovák közvélemény teljes egésze forduljon végre arccal a nemzetiségi kisebbségek felé és értse végre meg: ez az ország, ez a 14 milliós kis állam, s benne ez az alig 5 milliós kis Szlovák Szocialista Köztársaság nem nélkülözheti egyetlen polgárát, nem nélkülözhet egyetlen dolgos kezet egyetlen gondolkodó, alkotó agyat sem, s ehhez egyenlő jogok, egyenlő feltételek, egyenlő lehetőségek szükségesek:‘Szocialista jövőt csak megelégedett emberekkel és — különösen ■ kiest országban — csak együtt lehet építeni. Együtt kell haladnunk. Mindig együtt, A ml kezünk már régen baráti kézfogásra vár. De nem helyes, ha a gyengébb tél nyújtogatja a kezét, s még helytelenebb. Ha hasztalan nyújtja. Egyszerre és együtt. Mindig együtt. Hogy a békegalambok tolla ne legyen többé borzas. Ezt kívánom és várom; az 1970-es esztendőtől. És azt. hogy a fiatalok' az Cj Ifjúság olvasó! szebb, gondtalanabb, vidámabb esztendőre virradjanak, mint amilyenek az elmúlt évek voltak. Több kacagást, több meghitt, csendes beszélgetést, halkan elsuttogott, szerelmes szavakat kívánok a fiataloknak. És gerinces hozzáállást, munkavállalást, sikert és méltó eredményeket. NÉMETH JENŐ, az SZSZK Kormánya mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese 1 a) Az 1969-es esztendő mezőgazdasági szempontból általában jónak mondható. A mezőgazdaság a termelési tervet 100 százalékon felül teljesíti. Kiváló eredményeket értünk el a gabonatermesztésben, az állattenyésztésben, a hasznosság tovább emelkedett. Az átlagos tejhozam 200 literrel emelkedik és eléri a 2400 literes szlovákiai átlagot. Emelkedett a tojáshozam és emelkedett a súlygyarapodás mind a szarvas-, marha, mind a sertéshizlalásban. A tavalyi helytelen gazdaságpolitika következtében lényegesen csökkent a szarvasmarha, a sertés- és baromfiállomány. Ez a csökkenés a szarvasmarha állománynál 100 000 darabot jelentett, a sertéseknél 150 000 darabot. A Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium több intézkedést fogadott el az állatállomány létszáma csökkenésének megfékezésére. Ezen intézkedések a mezőgazdasági dolgozók, a szövetkezeti parasztság körében megértésre találtak. A végleges javulás azonban csak az 1970-es év végére várható. Annak ellenére, hogy az állatállomány alacsonyabb létszámú mint az 1968-as év elején volt, a jobb hasznosság következtében az állattenyésztési termelés az 1968-as év szintjén mozog és a mező- gazdaság az 1969-es évben állattenyésztési termékekből 7 százalékkal többet adott a piacra mint az elmúlt évben. A közellátási nehézségeket így elsősorban nem a mezőgazdaság, hanem a többi mezőgazdasági probléma Idézte elő. b) Az 1969-es esztendő a kezdődő konszolidáció éve volt a népgazdaságban és a politikában is. Lassan elcsitultak a nemzetiségi villongások, megnyugodtak a kedélyek, figyelmünket az alkotó teremtő munkára összpontosítjuk. Ezt tartom az 1968-es év pozitívumának. 2 A kellemetlen száraz ősz ellenére a mezőgazdaságban jő évet várok. Az állattenyésztés takarmányellátása az elmúlt évekhez viszonyítva sokat javult. Remélem sikerül megoldani a gép- és az alkatrész ellátás problémáit Is. A mező- gazdasági minisztérium fő feladatának tekinti a termelés anyagi feltételeinek biztosítását. Munkámmal én is szeretnék ehhez hozzájárulni. Meg vagyok győződve arról, hogy a parasztság úgy mint idáig, az elkövetkező évben is mindent megtesz a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztéséért. Kívánok a mezőgazdasági dolgozóknak eredményes esztendőt, Jó termést és békességét. ZÁCSEK ERZSÉBET HORVÁTH RUDOLF Hideghét nem egészen három kilométerre van Féltől. Kis település, vagy inkább egy mezőgazdasági major maradványa. Kastéiyszerü épület, üvegház és egy új, modern földszintes építmény. Mindössze ennyi. A féli intézet ikertestvére. A romlott erkölcsű ifjúság otthona. így mondják ezt hivatalosan. De adhatnánk ennek az intézetnek más elnevezést is. Például: középkor a huszadik században, vagy a szülői és állampolgári felelőtlenség emlékműve és még sok más egyebet. Egy maroknyi pedagógus, szívós de meglehetősen reménytelen igyekezete, 37 kislányt visszaadni a társadalomnak és az életet, a társadalmat harminchét 11—15 éves kislánynak. Kislányok? Talán jobb lenne ez a kifejezés: „gyermek-nők“. Mert koruk szerint ugyan még gyermekeit, de élettapasztalatuk meghaladja sok felnőttét. Élősködés, lópás, betörés, némi érintkezés, prostitúció, nemi betegségek, kihallgatás, büntető törvénykönyv. Ezen fogalmak pontos tartalma már nem rejtély előttük. Sajnos, a lányok túlnyomó része az első oktatást a fentemlített „tárgykörről“ saját édesanyjától kapta. Nem egy közülük apjánál szerezte az első tapasztalatot a nemi élet terén. Első pillantásra nem különböznek a többi hasonló korú kislánytól. De csak látszatra. Amikor az ember megismeri múltjukat — megborzad. 37 erkölcsi roncs. 37 tragédia, pedig életük még alig kezdődött el. Itt harminchétén vannak. De hány ilyen intézet van a köztársaságban? És hány közülük még nem jutott intézetbe? A társadalomnak 1800 koronába kerül havonta egy gyermek nevelése. Ha ezt a számot az intézetben nevelt gyerme*. kék Számával és az év tizenkét hónapjával beszorozzuk — csillagászati számot kapunk. Ennyit fizet a társadalom, eny- nyitf fizetünk mi, ennek az országnak lakói, egyes polgártársaink felelőtlenségéért, embertelenségéért! De ki tudná értékben kifejezni az erkölcsi károkat? Ki tudja felmérni ezeknek a holt- vágányra futott életű gyerme-; keknek a tragédiáját. Mert mi lesz belőlük? A növendékek nagyon elenyésző hányada távozik az intézetekből erkölcsileg megtisztultam A túlnyomó része, a- mint visszatér előző környezetébe, ott folytatja, ahol abbahagyta, mielőtt az intézetbe került volna. Csak nagyobb hozzáértéssel és rafinériával. Az intézetnek ugyanis egy nagy fogyatékossága van, amit nem lehet kiküszöbölni. A növendékek elmondják egymásnak tapasztalataikat, kölcsönösen kioktatják egymást. De a láncsor még itt sem szakad meg. Ezek a lányok majd gyermekeket hoznak a világra. Vajon mire fogják őket nevélni? Az életmódjuk szinte már előre megszabj« ezt. Tehát kezdődnek újra a tragédiák. Mikor lesz ennek vége? És mindezért ki a felelős? A társadalom? Törvényeink? Ki tudja! Szocialista társadalmunk egyik legfontosabb alapja a humanitás De vajon emberségesek-e azok a törvények, amelyek megengedik, hogy a szülők többnyire büntetlenül tönkretegyék gyermekeik életét. Vajon szabadságnak nevezhető-e az, amikor egy ember erkölcsi károkat okozhat a társadalomnak és nyugodtan el* züllesztheti családját? Ki tudja? Nem vagyunk Jogászok, nem ismerjük a paragrafusok te- kervényes ösvényeit. De jőzan eszünk, azt diktálja, jogtudósainknak sürgősen szemük ü- gyébe kell venniök az érvényes jogrendet és olyan változásokat eszközölniök rajta, amelyek meggátolják a szülői és állampolgári felelőtlenséget, a felnövekvő nemzedék egy részének erkölcsi elzüllesztését. Minél drasztikusabbak lesznek ezek az intézkedések, annál jobban fogják szolgálni az emberiességet. Ez paradoxnak tűnik, de így van! Csak az a jogrend, amely minden polgárt következetesen rákényszerit arra, hogy világra hozott gyermekéből teljes értékű polgárt neveljen — humánus. Minden olyan törvény, amely bármilyen ürüggyel lehetővé teszi a szülői kötelesség elmulasztását, embertelen, antiszoelalista. Illusztrációként hadd mutassunk be egyet a sok közül:-OMár messziről köszönnek, ismerkedési problémáink tehát nincsenek. Cígányszárma.zásűak valamennyien és csaknem kivétel nélkül fejkendővel van bekötve a fejük. Ezért nem csodálkozom, hogy a legnagyobb sikert éppen a hosszú hajam aratja... Barborka is bekötött fejjel ül mellettünk, a kezét tördél- geti. — Az osztályban sem teszed le a kendőt? — Nem, ott sem. Nem vagyok tetves, nehogy azt gondolják és a kendő arra van, hogy védjen a tetvesek ellen. Engem még nem nyírtak kopaszra... — Szép a neved, tudod-e? — Szép, de csak az intézetben hívnak Barborkának. — Te gondoltad ki magadnak ezt a nevet? — Nem. Minden este Szent Barborkához imádkozom. Biztosan ismerik: Szent Barborka, kérlek, engedd, hogy békességben nyugovóra térjek.« Nem ismerik? Érdekes, eddig még senki sem ismerte... — Téged ki tanított erre az imádságra? — Az édesanyám. Tőlem meg már négy leány is megtanulta az intézetben. Ha akarják, leírhatom maguknak is. — Régen vagy az intézetben?. — Két éve. De még egyszer sem próbáltam megszökni! Jó nekem itt... — Jobb mint otthon? — Azt nem tudom. Ott sok volt a szabad Időm, és azt tehettem amit akartam. — Tudod-e miért kellett eljönnöd otthonról? — Tudom. Azért mert fiúkkal jártam... Vállat von. Azért, mert tizenegyéves korában sokéves házasoknak beillő életmódot folytatott. A részletekről úgy beszél, mintha csak történelemleckét mondana fel. Nyilvánvaló, hogy tette lényegének „felfogására" máig sem vitte a műveltsége, sőt azt még madártávlatból sem tudta megközelíteni. — Az akkor volt, amikor a barátnőmmel kecskéket legeltettünk a réten. A fiúk odajöttek hozzánk, beszélgettek, meg mindenfélét csináltak. Először azt mondták, ne legyek buta, és tegyem azt, -amit a barátnőm 0 tizenhatéves volt. Ezután már naponta ezt csináltuk, sokszor két-három fiúval is... — Tudod-e, milyen következményekkel járhat az, ha egy nő férfivel nemileg közösül? — Nemi betegséget kaphat és javítóintézetbe kerülhet... Feltételezhető, hogy tizenegyéves korában annyit tudott a nemi életről, mint a kétnapos csecsemő. — Barborka, és szóltál valakinek arról, mit csináltok ott a réten? — Nem. Otthon nem tudták, de valaki láthatott bennünket. A bíróságon már tudták a „titkunkat“. — Nem gondoltál arra, hogy ez nem végződhet jól? — Nem. Nem tudtam, hogy ezt valahol bűnnek könyvelik el. Azt hittem, mindenki így csinálja. Senki sem mondta, hogy nem szabad. A fiúk sem. Pedig azok már tizenhat-tizenhét évesek voltak. Csak azt mondták, ez lesz a nagy titkunk, amit senkinek se szabad elárulni Édesanyja nincs állásban. Édesapja Dubnicán dolgozik. Van még nyolc testvére. — Idősebbek, fiatalabbak nálad? — Négy idősebb, ketten közülük javítóintézetben vannak, egy pedig a kínai határon dolgozik... — ?? És hogyan került oda? — Vonattal. Megtudjuk, hogy a határ délcsehországi, és a bátyuska sem azért dolgozik, mert a munka nemesíti. A legelrettentőbb azonban mégis a környezet, amelyben Barborka nevelkedett. Az egyszobás lakás, ahol nyolc testvér felnőtt, a szülők, akik örültek, ha a gyerek nem „galyibá- zott“ otthon, a „példamutató" testvérek, akiket jóformán nem is ismert, mert hiszen egyik javítóintézetből a másikba vándoroltak. És a tízéves gyerek mindenből tanult. új ifjúság 5 Szívesen járta a falu utcáit, mert tudta, hogy otthon az ágyban már két testvére alszik és még neki is oda kell bújnia. A másik ágyban, tőlük fél méternyire háltak a szülők. Ha enni kért — találj magadnak — volt a válasz. Ezekután már csak a szülők csodálkozása lephet meg bennünket, afelett, hogy szinte havonta kapják az iskolai figyelmeztetéseket: Barborka nem jár rendszeresen iskolába és ez büntetendő. — Hiszen minden reggel elmegy az Iskolatáskával... Az igaz és örül, hogy elmehet hazulról. De hová? Az édesanyának, aki nincs alkalmazásban, még egyszer sem futotta idejéből annyira, hogy az iskolába távozó Barborkának integessen az ablakból, mert akkor látta volna, hogy lánya nem az iskola, hanem az erdő felé tart. Ezzel kezdődött. De kellett több tapasztalat egy tízéves kislánynak, mint amennyit Barborka szerzett a szülői házban ahhoz, hogy „élni“ kezdjen? Mit nem tudott még, amit az ő korabeli gyerektől általában elvárunk, hogy tudja? Az egyszeregyet és azt, hogy hol van Kína. Viszont tudott és ismert más dolgokat. De talán az volt a legnagyobb baj, hogy azokat is csak felületesen, játéknak vélte, még a legkomolyabb játékot is Próbáljuk a lakást okolni Barborka esetében. Bár csak igazunk lenne! Akkor majd építünk annyi lakást, hogy Barborka esete soha többé ne ismétlődjön meg. De nem vagyunk pszichológusok és az ő véleményük eltér ettől a naiv felfogástól. A lakás csak közvetlen eszköze lehet a helyes nevelésnek és sokszor a kettő együttvéve sem .éri el célját. Barborka jól érzi magát a javítóintézetben, nem kívánkozik haza, megszökni sem próbált, tanul is — habár mint az intézet lakéinak többsége — ha választhatni a tanulás és a munka között, akkor inkább az utóbbit választaná — és amint mondta, megbánta, amit tett. Nem kétséges, hogy ez már a bírósági, tárgyalások, kivizsgálások és nem kis részben az intézeti nevelők és tanítók munkájának eredménye. Persze, ezt sem szabad eltúlozni, mert mint már nem egyszer kiderült, a javítóintézet lakói inkább frázisként használják a „szánom-bánom"-ot, -egyenruhát viselőkkel,. a tanítókkal és — újságírókkal szemben. A gyakorlat is részben ezt mutatja, mert alig bocsátják el őket az intézettől, kezüket máris mások zsebében felejtik, vagy ismét azt a szakmát űzik, amit azelőtt: iskolakerülést; élősködést, utcalánykodást, stb. De térjünk vissza Barborkához: Hogyan is segíthetnénk rajta? Ezen a tizenkétéves, feltűnően fejlett lányon? A szemei nyugtalanok, állandóan a kezével játszik. Még gyerek ez... Önkéntelenül is arra gondolok, amit a javítóintézet igazgatóhelyettese mondott róluk: Túljárnak ezek mindenki eszén. Olyan rafináltak, hogy ha az eszüket helyesen használnák, még Nobel-díjra is vihetnék... De senki sem javíthatatlan. Senki sem, és ez kétszeresen érvényes a fiatalokkal. Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy Barborka alig múlt tizenkét éves. Kit károsított meg viselkedésével, éppen ebben a korban? Nagyobb mértékben önmagát, mint a társadalmat. Viszont feltehetnénk úgy is a kérdést, hogy kit okoljunk azért, mert Barborkát szülei helyett az utca, a réten a barátok és barátnők „nevelték“? Nem érzi magát rosszul a hideghéti javítóotthonban. De mi lesz, ha majd megérti, hogy az ilyen otthonok bármily korszerűen is épülnek és lesznek berendezve, mindig csak azoknak jelenthetik az otthont, akik számára a társadalom és annak törvényei a mostohát jelentik és akik nehezen találják helyüket egy számukra bonyolult szerkezetben... Köszönjük a féli iskola igazgatójának, prom. ped. Michal Kri- stofovicnak és a hideghéti iskola ig. helyettesének Gajdosová elvtársnőnek, hogy segítségünkre voltak a riport megírásához szükséges adatok beszerzésénél.
