Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-16 / 50-51. szám
22 új ifjúság BORISZ JEGOFO,rRogov bukása Rogov tragikus sorsú ember volt. Az élete nagy emelkedésekből és katasztrofális bukásokból állt. A baromfifarm igazgatója volt — mindenütt híressé vált azzal, hogy a tojókat addig nem látott szorgalomra bírta, három friss tojás, naponta mindegyiktől. Felemelkedett. Aztán leleplezték a csalást: kiderült, hogy egy és ugyanazt a tojást többször számolták. Lebukott. A hizlaldába került. Azt kezdték mindenütt suttogni, hogy őnála egy etető, ezer malacot lát el egyedül. Felemelkedett. Kiderült: hogy ennek az embernek a „lelkek“ egész ármádiája segít. Lebukott. Gátat épített a folyón, kijelentette, hogy így és így. három hónappal a határidő előtt átadjuk. Felemelkedett. A víz egy hét múlva átszakította a gátat. Lebukott. Ezután aztán már végleg lebukott. Egy erdészeti üzemben dolgozott, sürgette a tervet, sietett, hogy bejelenthesse a határidő előtti tervteljesítést. A munka úgy ment, hogy a fűrészpor csak úgy röpködött. Egész hegyek voltak ugyanis már belőle — mármint a fűrészporból. A tűzoltók figyelmeztették: Rogov elvtárs, adjon utasítást a fűrészpor elszállítására, meggyulladhat, hiszen száraz por az egész! De Rogovnak más gondjai voltak. Estétől reggelig egyetlen dolgon törte a fejét: hogyan lehetne egy és ugyanazt a szál deszkát három tételben is kimutatni. Ám a fűrészpor bizony meggyulladt és hatalmas tűz keletkezett. Szalad Rogov az irodájába és látja, hogy már az is lángokban áll. Rohan az asztalhoz, nyitja a fiókot és menti a fiktív kimutatásokat. Cseng a telefon. Felemeli a hallgatót és főnöke basszúsát hallja: — Rogov? Mi történik ott maguknál? Tűz van? Égnek? — ő, dehogy égünk — mondja Rogov. — Miből száll akkor az a hatalmas füst? — Ó, éppen a hulladékot semmisítjük meg. — Legyenek vigyázatosak. Ne küldjék segítséget? — Nem, nem ... Magunk is győzzük. Amint eloltom a függönyt... Abban a pillanatban leszakadt a padló és Rogov az égő pokolba zuhant. Utolsó leheletéig hű maradt önmagához. (t) u Zli MEGÉRTETTÉK Amikor Hitler 1944-ben Szálasi nyilasainak a segítségével Magyarországot is a dühöngő fasizmus karmába vetette, az egyik polgár szitokkal könnyített magán: — Ö az a disznó! Egy eses tiszt, aki éppen arra ment, azonnal közbe is lépett. — ön le van tartóztatva! — Ne haragudjon — tiltakozott a polgár, — hiszen én Churchillre gondoltam! — Ne meséljen itt nekem, — förmedt rá az eses tiszt, — disznó csak egy van! FIGYELMEZTETÉS Az egyik robbanóanyagokat gyártó üzemben Szergej Vorobjov munkás dohányzik. A csarnokba belép az igazgató és meg látva a cigarettát, dühösen rászól: — Vorobjov, vésse jól eszébe, hogyha a cigarettájától mindnyájan a levegőbe repülünk, kellemetlenségei lesznek velem! ESZÉBE JUTOTT Egy utazó, aki éppen egyik hosszú útjáról té rt haza, barátjának a földrengésről bszél: — Szinte hihetetlen volt. A szálloda remegett, poharak és tányérok röpködtek az egész szob ában... — Te úristen — szakítja félbe a barátja. — Erről jut eszembe. Elfelejtettem bedobni a postaládába a levelet, amit a feleségem három napja adott ide UTOLSÖ KÍVÁNSÁG Megtörtént, hogy egy bizonyos borbélyt halálra ítéltek. Mint ahogy az már lenni szokott a bíró neki is feltette a szokásos kérdést, van-e még valatrr utolsó kívánsága! — Igen, van, — felelte a borbély. — Az ítélet végrehajtása előtt szeretném önt még egyszer megborotválni. UDVARIASSÁG A mozgósításkor dr. Oppenheimer is harci feladatot kapott: — A hídra megy őrségbe. Mihelyt valami gyanúsat hall, megkérdezi: — Halló, ki van ott? Ha a mieink, akkor megmondják a jelszót, Ha nem, akkor lőjjön. Az újdonsült őr felmegy a hídra, vár, vár, Aztán egyszercsak hall valamit. Elkiáltja magát: — Halló, ki van ott? Itt doktor Oppenheimer! FÉLTÉKEMYKEDEM, FÉLTÉKENYKEDSZ, FÉLTÉKENYKEDIK.. Az emberek többségének szent meggyőződése, hogy minden szerelem féltékenységgel párosul, nélküle szinte nem is létezik. Az embereknek csupán az elenyésző része képes a féltékenységet, mint méltatlan megnyilatkozást tagadni. Hogyan is tekintsünk tulajdonképpen a féltékenységre? A féltékenység minden esetben nagyon erős érzelmi megnyilatkozás, amelyet nyugodtan sorolhatunk a szenvedélyek kategóriájába. A féltékenység fanatizmus. Felkorbácsolja az ember érzelmi világát, egy irányba tereli, s örök kritikai hozzáállással színezi az egyén világnézetét. A féltékeny ember olyannyira megváltozik, hogy a házasélet átlagkövetelményeinek sem tud megfelelni. Azt mondják, a szenvedély vak, a féltékenység úgyszintén az, mindannak ellenére, hogy a féltékeny embernek kényszerképzetei vannak. Pontosan ez teszi vakká. Van rövid időtartamú féltékenység is, amely az okok eltűnte után az egyénben szinte önmagától eloszlik, a házastársak közti ésszerű, okos beszélgetés, a megújult bizalom szintén felszámolhatja. De van állandó, mondhatnánk krónikus féltékenység, amely szinte jellembeli tulajdonságnak számít, amelyet a féltékeny ember állandóan, minden emberi kapcsolatban, a másikhoz való viszonyában érvényesít, bizonyos megnyilvánulásokra érzékenyebben reagál, kis jelentőségű eseményeknek is túlzott szerepet tulajdonít. S végül a féltékenység harmadik foka szinte már az abnormálitás határát súrolja. A féltékenység nem más mint önzés, amely már a gyermekkorban is megnyilvánulhat, — a gyermek már a testvéreire féltékeny, az anyai szeretetet legszívesebben önmagának sajátítaná ki. Tulajdonképpen betegség ez, amely a csalódás, az igazságtalan megrövidítés érzését kelti a féltékeny emberben. De ha tényleg gyökerében akarjuk megismerni, akkor vissza kell mennünk a múltba, ahonnan a féltékenység származik. FELESÉG KÁVÉ HELYETT A primitív embereknél ismeretlen fogalom volt a féltékenység azért, ha a szeretett egyénhez vágyakozva egy másik közeledett. A primitív társadalom ilyesmit nem ismert, a férfi asszonyát csupán mint tulajdonát és nem mint szeretőjét féltette. Erre nagyon jő bizonyíték az az ismert, és egykor elterjedt szokás, hogy az aszonyt a vendéglátó szívességből, vendégszeretetből vendégének szokta átengedni. Az Aleuty szigeteken például a férfi különböző időtartamú tartózkodást vásárolhatott egy idegen családban, ahol természetesen a ház asszonyával szemben minden joga megvolt. A féltékenység ellen szóltak még a házasulási ceremóniák is, amelyeken a menyasszony a násznép férfi tagjainak rendelkezésére állt, vagy a vallási prostitúció, és a szabadpárzásí ünnepségek. Ott ahol a több- nejűség volt szokásban, sok esetben maga a nő beszélte rá párját arra, hogy hozzon a házhoz még egy, vagy több feleséget, sőt sokszor maga a feleség választotta az újabb arát, rendszerint akkor, mikor maga már megöregedett, terméketlenné vált, vagy sok volt a munkája. Tulajdonképpen munkatársakat szerzett magának. De voltak még ennél különlegesebb esetek is, amikor a féltékenység nem játszott szerepet. Az arab krónikák szerint sokszor a férfiak a háború megszüntetésére használták fel asszonyaikat, mégpedig úgy, hogy az ellenséges csapatoknak ajánlották fel őket. Mindehhez persze hozzá kell tenni, hogy a primitív emberből hiányoztak az érzelmi alapok, hiányzott a szépérzék, a rúttal szembeni undor, ami nélkül tulajdonképpen lehetetlen féltékenynek lenni. MÁR A GÖRÖGÖKNÉL ébredezni kezdett a férfiakban a féltékenység, s rövid idő eltelte után odáig fejlődött, hogy a hűtlenség ellen nagyon szigorú törvényeket vezettek be. Ebbői az időből származik, hogy ha a férj tettenérte feleségét egy másik férfival, akkor megölhette, a törvény nem büntette, sőt védte a megcsalt férjet. Később az ilyen csapodárok ellen bevezették a törvényes halál- büntetést, amely alól a hűtlen asszony is ritkán menekülhetett. Legjobb esetben szégyenketrecbe zárták, majd életfogytiglani fegyházra ítélték, vagy kolostorba zárták. Az ókori Rómában a férj szintén önkényesen dönthetett arról, hogyan bosszúlja meg magát asszonya hűtlenségéért. Megölhette, vagy levághatta a hódító orrát. Ma is sok az olyan féltékenykedő, aki ezeket a törvényeket szívesen bevezetné. Viszont a féltékenység ma már sok esetben nevetséges... de erről majd következő számunkban. Folytatása következik.
