Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-16 / 50-51. szám
Thiet Cuong zászlóaljpa- rancsnok éjfél után három tisztjével és négy emberével előretört az 506-os állásig. Heves harc alakult ki. Vizesen, a felismerhetetlenségig sárosán álltak szemben az ellenfelek. Volt pillanat, amikor nehéz volt megállapítani, ki az ellenség, és ki a barát. Thiet Cuong felkapott néhány kézigránátot és így kiáltott: — Harcosok, utánam! Elhajította kézigránátját és erre buzdította katonáit is. A példa hatott. Társai követték. Negyven gránát repült az ellenséges állásokra.“ Capeyron francia százados a harcnak erről a szakaszáról így emlékezett vissza: „Amióta fel kellett adnunk az északi védelmi szakaszt, tudatában voltunk annak, hogy a halál fiai vagyunk. Nyomorúságos tengődésünk a vasrudak- ból és fatörzsekből hevenyészett fedezékekben, a szó szoros értelmében tarthatatlanná vált. Az ostromlók arcvonala fojtogató kézként egyre közelebb jutott hozzánk." Feltartóztathatatlanul közeledett a vég. 1954. május 7. „Utoljára e- zen a napon szólaltak meg Dien Bien Phu-nál a csatakürtök és milyen szomorúan" — állapítja meg a légió történetének egyik francia krónikása. Hajnalban repülőgépek jelentek meg az égen. Több hullámban érkeztek Hanoi és É- szak-Laosz felől. Bombázták és géppuskázták az erődöt körülvevő harcosokat, de a vietnami légvédelem nagyon tevékeny volt. A gépek sietve elhagyták Dien Bien Phu légterét. Csak néhány keringett a völgy fölött. Délben a franciáknak már alig volt lőszere. Mozsérágyú- juk és gépfegyvereik nem tud. tak tüzelni. Kétségbeesés és zűrzavar uralkodott a franciák fedezékében. Castries tábornok ekkor rádiótelefonon összeköttetésbe lépett Cogny tábornokkal: — Csaknem teljesen elfogyott a lőszerünk. Az ellenség áttörte drótakadályainkat. — A főparancsnokság nem rendelkezik több tartalékkal — válaszolta Cogny. — Nem tehetünk önökért semmit. Cselekedjék belátása szerint. — Az öt hosszú, erőnk kimerült. Hogyan tudnánk elmenekülni? — kérdi Castries. Délután két órakor készen állt a vietnami erők támadási terve. A jelszó ez volt: — Alig kétszáz méterre vagyunk Castries főhadiszállásától. Fogjuk el élve Dien Bien Phu parancsnokát. 14 új ifjúság — MOLNÁR KÁROLY: Fejezeteit o francia ideqenléqió történetéből Szájról-szájra járt a jelszó a támadók között. Készenlétbe helyezték a tartalékot is. Pontosan három órakor megindultak a vietnamiak az 507-es állás ellen. Az ágyuk okádták a tüzet, majd a gyalogság rohamra indult. A franciák mér nem megfontoltan, hanem csak ötletszerűen védekeztek. A folyótól keletre, az 509-es, és 510-es állások életben maradt katonái Muong Thanh felé igyekeztek menekülni. A 207-es állás védői is elhagyták fedezékeiket és megpróbáltak a gyűrűből kitömi. Két vietnami szakasz feltartőzhatatianul tört előre. Az állás fölött imbo- lyogva megjelent az első fehér zászló. Feltartott kézzel jöttek kifelé a védők. Egy vietnami szakasz körülvette Castries tábornok főhadiszállását. A parancsnok a legmélyebb vasbeton-állásban húzódott meg. Keskeny, alig nyolcvan centiméteres folyosó vezetett hozzá. Alatta aknák. Castries ekkor még rádiótelefonon kapcsolatot tartott fenn Cogny tábornokkal. — Már csak néhány méterre vannak tőlem ... mindenhová benyomulnak... — ez volt utolsó üzenete a parancsnoki bunkerből. Egy francia tiszt védekezni próbált. Kézigránátot dobott a vietnamiak közé. Mind hiába. A parancsnoki állás nem sokáig tartotta magát. A vietnamiak egész sorozat kézigránáttal válaszoltak. Ekkor Castries egyik tisztje kijött és felajánlotta, hogy a parancsnok és egész vezérkara megadja magát. Luat, a vietnami szakasz parancsnoka elfogadta ezt. Castries fogoly volt. A vietnami tisztek és katonák összeölelkeztek, táncoltak örömükben. Géppisztoly-sorozatokat lőttek a levegőbe. TÖRTÉNELMI MÉRETŰ TÖMEGGYILKOSSÄG 1954. november első napjának éjszakáján plakátok és röplapok jelentek meg Algéria városaiban és falvaiban. Közölték a „Front de la Libération National" az FLN, vagyis a Nemzeti Felszabadulás Frontja kiáltványát, amelyben a franciáktól a következőket követelték: „1. Hivatalos nyilatkozatban ismerjék el az algériai nemzetet, érvénytelenítsék mindazt Légiósok kétéltű járműveken a vietnami háborúban. a törvényt, rendeletet, dekrétumot, amely francfa területté változtatja Algériát és elveti az algériai nép történetét, nyelvét, vallását és szokásait. 2. Folytassanak tárgyalásokat a nép meghatalmazott képviselőivel, de még ezetőtt ismerjék el Algéria szuverenitását és területi egységét. 3. Állítsák helyre a bizalmat azzal, hogy szabadon bocsátanak minden politikai foglyot, érvénytelenítenek minden kivételes rendszabályt és megszűntetik az algériai hazafiak üldözését." A drámai hangú nyilatkozat így fejeződött be: „Súlyos feladatokat kell megoldanunk, ez megköveteli a nép minden erejének és tartalékának mozgósítását. A küzdelem hosszú lesz. de eredménye nem kétséges!" Erre a jeladásra kirobbant a háború. Támadások érték a francia csapatokat, a harc órá- ról-órára fokozódott. Algéria népe, amely már többször, nagy áldozatok árán próbálta visszaszerezni szabadságát, úgy érezte, elérkezett a régóta várt lehetőség. 1945. május 8-án, amikor a hitleri Németország összeomlott, a „Győzelem napján” többezer ember gyűlt össze Constantine-ben, Szétif-ben. Ünnepelték a győzelmet, megemlékeztek azokról az algériai katonákról, akik a szövetségesek oldalán harcoltak, és egyúttal követelték azokat a jogokat, amelyeket a franciák ígértek nekik a háború alatt. Sortűz dörrent az algériai városokban és falvakban. Egy francia cirkáló parancsot kapott, hogy ágyűzza a partmenti vidéket. Tüzparancsot kaptak az idegenlégió egységei, rendfenntartó alakulatai: lőttek minden eleven célpontra, férfire, gyerekre, nőre, öregre egyaránt. Kímélet nélkül. Negyvenötezer algériai halt meg. Történelmi méretű tö-> meggyilkosság! 1954 végén megkezdődött Algériában a szervezett fegy-* veres harc. Cherriere tábornok, a francia csapatok parancsnoka nehéz helyzetbe került. Erősítést kért Párizsból. A légiónak nem sikerült megfélemlítenie Algéria lakosságát, de nem sikerült fenntartani az egykori fegyelmet sem, mert egyre többen szöktek meo ebben az időszakban. A légió nagy visszavonulása 1954-ben Vietnamban kezdődött, ott kapták meg a történelmi jelentőségű első „Hátra arc!“ — parancsot. Ez a hatvanas esztendőkben gyorsuld iramban folytatódott. 1956-ban Marokkó és Tunisz, 1962-ben Algéria vívta ki függetlenségét. Párizs ügyes diplomáciai sakkhúzással még bizonyos katonai támaszpontokat tartani tudott, de már közeledett az Idő, amikor a légiónak egész Észak-* Afrikát eJ kellett hagynia. MI LESZ A LÉGIÓVAL? 1962. május 17-én a Le Monde így írt: „A légiósok toborzása, amely az áprilisi puccs után bizonyos ideig szünetelt, ismét megindult és a jövőben is folytatódik, csupán a légió személyi állományának fokozatos csökkentését tervezik. Bizonyos légiós egységek elhagyták ugyan Algériát, de nem lehet tömeges távozásukról beszélni. A légiónak Algériából kivont alakulatait Djiboutiba és Madagaszkár szigetére irányították. Nincs szó a Szidi bel Abbesz légiós támaszpont kiürítéséről sem. 1856 óta ez a légió hivatalos székhelye. Idegenlégiókat vezényelnek Korzika szigetére is,, arra hivatkozva, hogy a légiót megalapító 1831-es törvény a kontinentális Francia- ország területén kívül engedélyezte a légió állomásozását, s Korzika kívül esik a földrész határain. (Valójában az 1831-es törvény parlamenti vitájában leszögezték, hogy Korzika ebből a szempontból Franciaország kontinentális területéhez tartozik. — A szerző megjegyzése. ) A párizsi sajtó értesülései ekkor azt jelezték, hogy a francia kormány korábbi ígéreteit megszegve, továbbra is fenntartja az idegenlégiót a gyarmati háborúk hírhedt zsoldoshadseregét. (Folytatjuk) 1951 márciusának egyik napján a Plzentői északra fekvő Nekmír falu határában egy lakatlan erdészlakban tűz ütött ki. Mi okozhatta a tüzet? Az erdészlakhoz nem vezettek villany- drótok. Magától gyulladt ki? Eldobott cigarettavég. vagy rakoncátlan gyerekek játéka okozta? Ebben az időben gyakran égett valami. A népi állam még fiatal, az osztályharc kemény volt. Szabotálók és kulákok is gyújtogattak. A töz színhelyére másnap megérkeztek a Közbiztonsági Szervek plzeni kirendeltségének emberei, hogy vizsgálatot folytassanak. Az esemény nem sok érdekességet ígért. Valaki gyújtogatott, tehát meg kellett találni a tettest. Mindennapi rscjény. Az első lépés, megtalálni a tűz kiindulópontját. Azután bebizonyítani, hogy a tűz szándékos gyújtogatás müve. Röviddel a vizsgálat megindítása után azonban súlyos felfedezést tettek. A tűz epicentrumában egy erősen elégett, emberi test maradványaira bukkantak. A jelek arra mutattak, hogy a holttest körül a tűz hőmérséklete magasabb volt, mint amilyet az erdészlakban lévő anyagok kifejthettek vol. na- A holttestet beszállították boncolásra, az alatta és körülötte lévő helyről a hamut és agyagot vegyelemezték. A megmaradt hamut, átrostálták Két szemüveg üvegje került napvilágra és egy aranylánc kis éremmel. Ez volt minden nyom. A boncolás megállapította, egy körülbelül ötven éves férfiről van sző, 175 cm magas, a hátán erős szőrzettel. És még egy lényeges megállapítás: elevenen, vagy közvetlenül a halála után égett el. A vegyeiemzés könnyű ásványolaj maradványait mutatta ki a holttest körüli agyagban és hamuban. Tehát nem véletlen szerencsétlenség! A következtetés: A tettes motorolajjal öntötte le az élő, haldokló vagy éppen elhúnyt áldozatot. Majd meggyújtotta, hogy eltűntesse a tetemei Majdnem sikerült. De ki ez a szemüveges szőröshátú férfi, akinek aranylánc van a nyakán? Hetekig teljes gőzzel futott a plzeni Biztonsági Kirendeltség gépezete, de az áldozat azonosítása nem sikerült. Június 7-én kénytelenek voltak a Járási Ügyészségen feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen. Július 20-án ismét cseng a plzeni bűnügyi osztály telefonja- Senec falu mellett, 7 kilométerre Plzentői északra, egy homokbányában, gyerekek játék közben egy holttestet találtak. Ebben az esetben egy nő holttestéről volt szó. Köriílbelü1 fél kilométerre a falutól, egy homokbucka alatt, nem mélyebben 25 cm-re volt elásva. Három-négy hónapja lehetett a földben, tehát március-áprilisban halhatott meg. A nyomozók minden talpalatnyi földet gondosan megvizsgáltak, de ilyen hosszú idő után, már semmi nyom sem maradt. A holttesten csak fehérnemű volt. A boncolási lelet: Körülbelül harmincéves, magasabb termetű, teltkarcsú, szőke hajú nő. A haja rövidre nyírott. A füleiben csavaros, fehérkövű fülbevalók. Az alsó bal-négyes fogán inlay korona. A nyakán hurokra kötött, kb. 5 mm erős rolettazsinór. A szájában egy kék zsebkendő. Tuberkulózisban szenvedett. Nem volt másállapotban. A halál oka fulladás. Egyéb erőszak nyomai nincsenek. Az előrehaladott oszlás miatt ujjlenyomatokat nem lehetett levenni. A bűnügyi osztály emberei előtt egy kétismeretlenes egyenlet merült fel — az áldozat és gyilkosa. Az egyismeret- lenú egyenlet megoldása lényegesen egyszerűbb. Ezért mindent elkövettek, hogy kiderítsék az áldozat kilétét. Minden nyomozási módszert felhasználtak, de eredményt nem értek el. Augusztus 13-án kénytelenek voltak egy további feljelentést küldeni az Ügyészségnek — ismét ismeretlen tettes ellen. A Febpjár utáni években sokan hagyták el illegálisan országunkat. Voltak, akik maguk indultak neki az országhatárnak .szerencsét" próbálni, mások szakavatott vezetőket fogadtak. Hogy hányán jutottak át, ezt nehéz volt megállapítani. A két holttest kilétére Irányuló nyomozás főleg az eltűnt, vagy a határokon túlra szökéssel gyanúsított egyénekre összpontosult. Később bebizonyosodott, hogy a feltevés helyes volt. A bűnügyi osztály éjjeli szolgálatos tisztjének volt egy kis ideje. Maga elé tette az eltűntek és szököttek már olyan gyakran átlapozott névsorát. Rövid időn belül ez már a második éjszaka, amikor a nevek százait böngészi. A két felderítetlen gyilkosságra gondol. Vajon itt van-e a neve legalább az egyik áldozatnak? Vagy talán mind a kettőé? No még egyszer, gondolja, és hörpint a forró kávéból. Üj- bói, elölről. Az A betű... semmi érdekes. Azután megáll a B-re kezdődő nevek első kettőjénél: Emanuel Bailey, 65 éves; Bailey Renáta, 31 éves... apa és lánya... eltűntek, az ország Illegális elhagyásával gyanúsított... Baloun József, 28 éves ... Balun Zdenka, 18 éves ... Bauman Károly ... Még egy ideig nézegeti a névsort, majd elhatározza magát: azokat a Balleyéket megnézem magamnak. Egy másik nyomozó, aki az eltűntekkel foglalkozik, szintén találkozik Balleyék nevével. Valamit már tud rőluk. Az öreg úr az első köztársaságban a hadseregnél szolgált századosi rangban. Nyugdíjazása után fényképészeti műtermet nyitott Plzefiben. Renáta nevű lánya mint fényképész dolgozott nála. A nyomok Zruí u Plzne nevű faluba vezettek. Ez nincs messze Senectől. — Igen, ide költöztek még januárban — mondja az idősebb nő — katonai teherautóval. Ez rendben volna. Balleynek mint nyugdíjasnak szabaddá kellett tenni a szolgálati lakást, ezért a katonai parancsnokság ide költöztette őket Zruéba. — És mikor tűntek el? — Soha. ők ugyanis nem is laktak itt. — De hiszen ide költöztek. — A bútor itt volt, de ők maguk nem laktak Itt soha. A lány itt volt néhányszor, de aztán megint elköltöztek. — Elköltöztek? Mikor és hová? — Ügy március végén lehetett, de hogy hová, azt nem tudom. (Folytatjuk) Ä „HÁLÁI BÁCSI“ I.
