Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-16 / 50-51. szám
9 Az első csoda, a fából épített gyönyörű kastély- múzeum A második osztan- kinói csoda- a televízió-torony Két csoda Osztankinóban A gróf úr nagyon szeretett utazni, bejárta egész Európát, megcsodálta a legszebb főúri kastélyokat. Aztán hazatért Moszkva melletti birtokára. És gróf Nyikolaj Sere- metyev elhatározta, hogy ő olyan csodát teremt birtokán, Osztankinóban, amelynek nincs párja az egész világon. Mert lehet, hogy Párizs környékén a francia királyok ragyogó kő- és márványpalotákat építettek, hogy a spanyol királyok csodálatos kastélyai utolérhetetlenek, de palotát, szobrokat fából — erre még nem volt példa sehol. Nos, Nyikolaj gróf megbízta az építészeit, Mironovot, Diku- sint és Argunovot, hogy szervezzék meg és épitsék fel ezt a világraszóló osztankinói csodát. 1788-ban született meg a gróf elhatározása, és 1798-ban már meg is nyílt az első látogatók előtt az orosz birodalom egyik csodája, az osztankinói kastély. A mai látogatók számára nem ismeretlen Osztankinó neve, hiszen sok nevezetessége van, de akkoriban alig ismerték ezt a kis falut, amely Moszkva közelében épült, és csak arról volt nevezetes, hogy Seremetyev gróf nagy kiterjedésű birtokához tartozik. Amikor a kastély első látogatói megálltak az épület előtt, lebiggyesztették az ajkukat: — Mit akar ez a Nyikolaj gróf?... Ez lenne a csoda? Hiszen ilyen kastélyt mindenfelé látni, Péterburgban, Moszkvában, a cári birtokokon... Csak amikor beléptek, akkor estek ámulatba. Az egész kastély fából épült. A világoskék oszlopok, amelyek az első, pillantásra márványnak tűntek, az aranyozott faragások, amelyekről azt hitté az ember, hogy bronz, a csodálatos csillárok és a gyönyörű rajzú padlók.,. Minden-minden fa, tölgy és szil, tengeren túli pálma, orosz nyír, sőt még citromfa is. Ehhez foghatót valóban nem találni sehol a világon, nem is szólva azokról a műkincsekről, festményekről, szobrokról, amelyekkel Nyikoláj gróf felékesítette a csodálatos kastélyt. ... és a második csoda Aztán elmúlt másfél évszázad. De úgy látszik, Osztankinónak az az érdekes szerep jutott hazájában, hogy mindig valami újat, valami csodálatosan szépet nyújtson.. Mert százötven évvel később ismét jöttek építészek, mérnökök, statikusok, méricskéltek, terveztek, hogy aztán elkezdjék építeni az új osztankinói csodát: a televíziós tornyot. Ezt az építményt természetesen nem fából készítették, hanem acélból és betonból, és olyan magasra, amilyen magas épületet Európában még nem emeltek. Az osztankinói karcsú, égnek meredő „tű“, a moszkvai televízió adótornya 532 méter magasra emelkedik a város fölé. Amilyen büszkék voltak 150 évvel ezelőtt az építők az osztankinói kastély szépségére, ugyanolyan büszkék lehetnek ma is az osztankinói televíziőtorony építői. Nemcsak a magassága igen tekintélyes, hanem a súlya is: 32 ezer tonna. Csakhogy Nyikoláj Seremetyev gróf azért építette fel az első osztankinói csodát, hogy le^ győzze a francia és spanyol ki* rályok remekműveit. Hogy büszkén emlegessék őt mindenfelé. A második osztankinói csodát, a televíziótornyot nem büszkeségből, nem hiúságból építették ilyen magasra, hanem a józan ész diktálta méreteit. Az a cél, hogy minél nagyobb távolságra sugározhassák a moszkvai televízió műsorát. Ez sikerült is, mert a fővárostól 150—200 kilométernyire is nagyszerűen vehető a moszkvai “televízió adása. A hetedik mennyországban Ez a hatalmas torony belül, szinte minden porcikájában hasznos, valamilyen feladatot teljesít. Zónákra osztották be. Az alsó zónában vannak a televízióstúdiók. A másodikban, amely 63 és 322 méter között fekszik, helyezték el a műszaki berendezéseket, a vevőantennákat. A negyedik zóna 320 méter magasan fekszik Itt van a „hetedik mennyország“, a legdivatosabb moszkvai étterem. A hetedik mennyország is három emeletet foglal el. A legalsó, a bronzterem, a középső az ezüst, és a legfelső az aranyterem. Kedves, mosolygós pincérlányok viharos gyorsasággal szolgálják ki a vendégeket. A vendégek és a pincérek alatt egy pillanatig sem áll szilárdan a talaj, helyesebben a padló. Ugyanis a hetedik mennyország bronz, ezüst és aranytermének padlózata állandóan mozgásban van. Hatvan perc alatt 360 fokos kört ír le, tehát egy teljes fordulatot tesz az étterem, hogy a látogatók minden irányból láthassák Moszkvát. A konyha — 32 méterrel az étterem alatt van... A pincérek telefonon adják le a rendelést a konyhának, ahonnan egy speciális, állandóan melegített szállítószalagon jön fel az étel. Úgyhogy a vendégek is elégedettek, és a szakácsnak sem kell aggódnia, hogy a remekműve kihűl, mire a vendég asztalára kerül. Mennyi idő alatt kerül a vendég fel, a hetedik mennyországba? Két hét és másfél perc alatt!!! Ez a felvilágosítás így kissé értelmetlennek tűnik, de mégis igaz. Mert az expresszlift másfél perc alatt viszi fel a vendéget 322 méter magasságba. Viszont legalább két héttel előbb kell elöjegyeztetni az ebédet, vagy a vacsorát, mert eny- nyien várnak már sorukra. Ilyen nagy az érdeklődés a második osztankinói csoda iránt... (r) Ök az aranyterem üdvöskéi A vár egy részlete, háttérben Marseille Marseille öreg kikötőjében lépten-nyomon csalogatják az idegent: — Tegyen kirándulást If várába! — Látogassa meg Monte Christo börtönét! Keresse jel a romantika szigetét! Ha valaki eljutott Marseille be, nehezen mond le If váráról, — még az olcsónak nem mondható tengeri utazás ára sem tudja elriasztani. S az apró motorosbárka dohogva indul útnak. A kikötő bejáratánál még felmagasodnak a légió erődjei, aztán a bárka kicsúszik Marseille öleléséből... If vára nincs messze. Lehet, hogy csak a motoros gyorsasága teszt ezt. de az is lehet, hoqy a tiszta látási viszonyok. Mindenesetre meglepő, hogy a komor börtönsziget — amelyet képzeletünk rej telmes messzeségbe helyezett — ennyire közel van a szárazjöldhöz, s különösen ehhez az eleven, élet vidám, mediterrán városhoz, Marseille-hez. Szigetbörtönökről sok történet kering — kegyet len, félelmes históriák, több-kevesebb történeti hitelességgel — mégis valamennyi között If vára a legismertebb s érdekességét éppen egy író képzel te alaknak, Monte Christo grófjának köszönheti. A sziget története persze régebbre nyúlik vissza Az. ISOÖ-as évek elején I. Ferenc francia király é píttetett itt erődöt, amelynek céllá Marseille vé délme volt Később holyze'ndta előnyei miatt — a tenger és a meredek sziklafalak - börtönné alakították. S az évszázadok alatt sínylődtek itt protestánsok, politikai foglyok és közönséges bűnözök, Ismert és névtelen emberek, akiknek a menekülés a halál volt és temetőjük a tenger. De a turisták Monte Christo börtönét keresik itt — és a turistáknak nem szabad csalódást okozni... Az egyik földszinti cella fölött tábla hirdeti: E. Dantés Comte de Monte Christo A cella éppen olyan mint a többi — azazhogy a francia leleményesség itt tovább is ment. Az egyik sötét sarokban viharlámpa hívja fel a figyelmet egy lyukra — mert netalántán a turista számon- kérhet1 azt a cellák közt fúrt lyukat, amelyen keresztül Dantés . Faria abbéhoz közlekedett. Azt hiszem ez Dumas népszerűségének legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. S valóban — a szomszédos cellán Faria abbé neve díszeleg. Faria abbé egyébként a dumas-i történet korában élő személy volt. Hírnevét azonban nem annyira tudományos ismereteinek — mint inkább hipnotizőr képességeinek köszönhette. Párizst szeánszait a leq- elökelöbb francia társaság látogatta. Visszaélései miatt állítólag eqy időre If várának Is foqlya lett. A börtön már régen kirándulóhellyé szelídült. Az első látnivaló egy korszerű bár. kitűnő (és drágaI italokkal. Az emléktárqyboltot körülveszik a turisták. Képek, szobrocskák, levelezőlapok If váráról és a börtönről. Kalauzunk mutatja: itt halt meg Faria abbé, innen dobták Döntést a tenqerbe. — De hiszen mindez csak Dumas fantáziájának szüleménye, — jegyzi meg egyik útitársunk. — Dehogy fantázia — hangzik a válasz. — Dandozó falú celláit, amelyekben egykor — ha nem is Edmond Dantés és Faria abbé, — de más foglyok oly sokáig sínylődtek, de a motorcsónak tülköl, már indulunk vissza, nem időzhetünk tovább If várában, mert Marseille-ben új utasok várakoznak. Tíz frankért csak egyórás kirándulás jár a múltba. A négyszögalakú udvaron Faria abbé és Monte Christo cellája között képeslap- és szuvenír-árus néni ütötte fel tanyáját s mivel nem túl nagy a forgalom — békésen kötöqet. A félelmetes börtönt a regényolvasó képzelete komorabbra festette — mos’ a turista derűsebben látja. S tulajdonképpen még az újságíró is hálás ezért a kis tábláért, a- mely Monte Christo celláját jelöli... lj vára nem okoz csalódást senkinek. K. P. lés éli és itl raboskodott. Még nézegethetnénk az egykori várbörtön omlaA -börtönfolyosók. Alul jobbra Edmond Dán tés cellája Panaszkodunk, I panaszkodunk A napokban több újságban is olvastam a vásárlókhoz intézett figyelmeztetést, hogy ügyeljenek a bevásárlásnál a kiválasztott cikkek kiskereskedelmi á- rának szigorú betartására. Magyarázatként csak amy- nyit fűztek a figyelmeztetéshez, hogy állami ellenőrző szervek néhány üzletben tett látogatásaikkor több árucikk önkényes drágítását állapították meg. Teszem azt, a másodosztályú burgonyának is olyan árat „szabtak“. mint az első osztályúnak... Ennyit a most az egyszer szűk szavú újságírók. Ellenőrizzük az árakat, vigyázzunk az elárusítókra! Igen ám, de hogyan? Ahhoz legalább a legszükségesebb árucikkek árát kellene „betéve" tudni. És ha észre is vesszük az áremelést, a legtöbb. amit egy vevő ma ez ellen tehet, hogy bejegyzi a panaszkönyvbe. Két hét múlva válaszolnak rá az illetékesek és egy hét múlva ugyanabban az üzletben 10 dkg szalámihoz ismét két madzagos szalámivéget csomagolnak. De még csak véletlenül sem ugyanazt a szalámivéget amiből vásárolt, hanem rendszerint olcsóbbat... Járjunk panaszra az állami ellenőrző szervekhez? Azt mondják, ott is sorban állnak és már csak az 1972-es évre vesznek fel panaszokat elintézésre. Nem megyek sehová! Így legalább csak én tudom, honnan van az üzletvezetőnek pénze a fehér SAAB autóra. Megjegyzem, az Üj Ifjúság szerkesztőségének még csak egy Trabantra sem futja már tizennyolc éve. „Illatos“ téma Már régen rágódom azon, miért is olyan drága a nők számára (tényleg miért csak a nők számára) néhány helyen a WC. Például Komáromban, a Május 1. téren. A higiénikus helyiség mivoltát — hogy szépen fejezzem ki magam — már húszméteres környezetben elárulja az „illata“. Még szerencse, mert az emberek I máskülönben azt gondolnák, j hogy a házikót műemlékként tartják fenn, csak elfelejtették tatarozni... Mondom, még szerencse, mert ellenkező esetben bizony nem menne a „bőt“. Legalábbis az volt a benyomásom, hogy a technikai szolgáltatások komáromi vállalata aranybányát fedezett fel a szegény nők számára oly szükséges helysé- gecske üzemeltetésében. Ez abból áll, hogy működik az egyetlen ilyen helyiségecs- ke öblítő szerkezete és a bejáratnál egy nénike „belépő jegyeket“ osztogat a városi melegvíz fürdőbe. Legalábbis ez van a jegyre írva, sőt a hátulján egy figyelmeztetés áll, miszerint a belépőjegy egy személy részére napi hat órán át érvényes... Teringette! Nem tudom, mit szólt volna a néni, de főleg sorbanálló türelmetI lenkedő nőtársaim, ha hat órán keresztül ültem volna a „melegvíz fürdő“ egyetlen „kádjában“? Mindez potom 50 fillérbe kerül, de azóta is, hacsak tehetem, inkább kibírom Po- zsonyig... Ott a higiénikus helységek nem hazudtolják meg nevüket és — ingyenesek.
