Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-08 / 49. szám
Három angol vadászni volt, az egész va- ászat alatt azonban mindössze egy lövés esett, s a vad is, amire rásütötték, elment. Délben hallgatagon üldögélnek a klubiban. Végül megszólal az egyik: — Kár azért a nyűiért. Senki se szól rá semmit. Egy fél óra, úlva megszólal a másik: — Az nem nyúl volt, hanem őz. Az uzsonnánál újra megszólal az előbbi: — Nyúl volt. Újra hallgatás. A vacsoránál megszólal másik: — őz volt. Megint hosszú hallgatás következik. Egy ra múlva a harmadik odacsengeti a la- ájt: — Hozza ide a kabátomat és a kalapost. — Elmész? — kérdi az első. — Igen, nem bírom ezt a ti állandó vi- fetatkozásotokat. : "t' ■ ' 10 új ifjúság fiüTAioK Önmagukról NEM TUDSZ ISMERKEDNI? Természetes, ha partnert, élettársat akarok találni, azt keresnem kell. Bizonyos mértékben mindenekelőtt önmagamat is át kell ehhez formálnom, hogy a lány követelményeinek, s a társasélet feltételeinek meg tudjak felelni. A kezdeményezésekről nemcsak álmodoznom szabad, hanem azokat magabiztosan meg iá kell valósíts* nőm. Nem vagyok már gyerek, akire bizonyos pedagógiai fondorlatokkal kell hatni, nehogy megsértsék, megbántsák lelkivilágát. Felnőtt embernek érzem magamat, tudom, hogy saját kezemben tartom magatartásom, felfogásom irányítását. Ez a hatalom az enyém, persze nem olyan értelemben, hogy elveim ellen használjam fel ezt a hatalmat, hanem úgy, hogy saját hibáimat próbáljam orvosolni vele, jellemem, társaséletem megnyilvánulását és érvényesítését tereljem jó irányba. Ha ez egyszer sikerül, akkor már minden jó, mert hiszem a törvényt, miszerint az egyszer már véghezvitt jő cselekedet, leküzdött nehéz feladat másodszor, sőt gyakrabban annál könnyebben megismételhető. Ez lenne talán a probléma kulcsa. S ha ez sikerül, könnyebb lesz majd a társadalmi, társasági élet, a természetes emberi kapcsolatok normáinak megfelelően élni. Ha az egyes jellembeli tulajdonságok eredő oka a kisebbségi érzés, vagy maga a tulajdonság tudatában való élés komplexusa, meg kell, és meg is lehet tanulni, hogyan orvosolható ez a probléma. Vegyünk egy példát. Vannak bizonyos jellembeli hiányosságaim. Tudok róluk. (A leggyakrabbak talán a testi hiányosságok.) Ezeket nem fogom eltúlozni, túlértékelni, mert egyszer rá kell jönnöm, hogy mások mindennek nem tulajdonítanak oly nagy jelentőséget, mint saját magam. Az emberek egy csoportja már megtanulta önmagát jóval szigorúbban értékelni, mint másokat. Ez képezi tulajdonképpen az önneveléshez vezető hidat. Viszont ha ez az álszemérem elemévé válik, akkor baj van, hiszen lehetetlenné teszi a spontán, nyílt és őszinte megnyilvánulást, s ez ellen bizony szigorú kifogásaink vannak. Gyakran az úgynevezett magukba zárkózott, érzékeny emberek esetében a következő szabály kötelezi érvényesíteni a „tárgyilagos viszonyt.“ Nem állandóan tükröt állítani önmagunk elé, és ellenőrizni, konfrontálni, hanem őszinte érdeklődést mutatni a másikkal, a problémákkal, a tárgyakkal szemben. Nem állandóan arra gondolni, hogy belémszeret-e majd a lány, hanem viselkedésünkkel bizonyítani, hogy szeretni akarjuk, hogy szeretjük. Nem szabad megjátszanom a jobbat önmagámnál, hanem jobbnak is kell lennem. Amint a pszichoterápu sok mondják, a legjobb recept, ha önmagunknak okos tanácsot tudunk adni, rá tudunk találni nemcsak önmagunkra, hanem saját hibáinkra is. És hidegvérrel keil számolnunk az esetleges csalódással, mert a gyakorlat ősidők óta azt bizonyítja, hogy sikertelenség nélkül nem is születhet végleges siker. Röviden tehát ennyit mondhatnánk, tanácsolhatnánk azoknak a fiatalembereknek, akik arra panaszkodnak, hogy nem tudnak ismeretséget kötni lányókkal. A jó partnerré való váláshoz vezető út, a megfelelő aktivitás iránya, az egészséges megnyilvánulás iránya, a komplexus mentes társasélet kérdése természetesen sokaknak még továbbra is súlyos problémát okoz, de minden kérdés és probléma megoldható. Szükséges kitörni a korábbi világból, felszámolni a helytelen nézeteket: a pesszimizmust — és harcolni a rossz önértékelés ellen. Persze, nem olyan mértékben, hogy egy jellemes, szelíd fiatalemberből gátlástalan ember váljék. Ez esetben kimondottan az erkölcsi gátlásokra gondolunk. Következő számunkban kezdődő új fejezet címe: Féltékeny kedem, Féltékenykedsz, Féltékenykedik KÖZEPES Kovács érdeklődik fiacskája tanulmányai .iránt az osztályfőnöknél. — Olyan közepes — mondja a tanár. Kovács elégedett, mert eddig csak rosszat ' hallott Pistikéről. De azért megkérdi: — Hogy érti ezt tanár úr? — Ügy, hogy a gyerek nem nagyon okos, és nem kicsit buta. EGY KIS DIPLOMÁCIA A diplomaták nyelve a francia — se ihivatás definíciója így hangzik: — Diplomata az a férfi, akik emlékszik felesége születésnapjára, de éveinek szármát elfelejtette. VITA I----V1TANTE ZSILINSZKAJTE: Szimbólumok A Jelenkori filmművészet egyre lntellektuállsabb beálll- tottságú nézőt követel. Elérkezett a szimbólumok és asszo- Iciációk kora. A filmek alkotói megértették, hogy az embe- Jreknek nemcsak sapkára van szükségük, vagy tojásra reggelire. Hanem másra, sokkal többre. Ehhez azonban még egy hosszú és fáradságos munkára Ivóit szükség — a nézővel. Egy csésze kávé, még a vetítés lelőtt felszolgálva, megfosztotta a nézőt az elalvás lehetősségétől. Az újságokban megjelent recenzió pedig arról győz- ite meg, hogy nem értette meg a filmet. A néző beérésének | alapvető kritériumaként Jelenleg egyre inkább a film szlm- Ibólumalnak, asszociációinak értése merül fel. Itt a mi anto- Inionijaink és leninijeink, ha az orruknál fogva vezetik Is (a nézőt, már mégsem vezetik kézenfogva és lehetővé teszik |neki — bolyongjon egyedül a sötét moziteremben. És a néző meghatódva ekkora bizalmon, minden erejével {Igyekszik. Mint egy vadász eb próbálja a lényeget klszag- lászni, rohan a szimbólumok és asszociációk után, gondolatban háromszor Is elátkozza a csésze kávét, amely meg- I.(osztja a nyugodt alvás lehetőségétől. A hatalmas belső [igyekezetétől állandóan nyikorog alatta a szék, s az egész jterem fokozatosan megtelik széknyikorgással, ami azt bizonyltja, hogy a néző eleget tett az intellektusába vetett bizalomnak. Ezalatt a vásznon sül ennek az egész intellektuális mocorgásnak a kiváltója — egy liba. Míg régen, meg- jlátva a vásznon egy libát, az ember tudta, hogy az liba és nem tyűk, és ez az akkori körülmények között elegendőnek [Is bizonyult, ma az Ilyenfajta következtetés primitív és vulgáris lenne. A szimbólumok nyelve segít a megfejtésben, hogy a liba — az üdvözülés (Róma) Jelképe, ám az asszociatív értelmezés arra világit rá, hogy hat rubelbe kerül (a nadár konfigurációja). Ha most a szimbólumot összekapcsoljuk az asszociációval, megértjük, itt most hat embert nentenek meg a népgazdaságnak. Persze mindjárt megjelenik az újabb rejtély, mégpedig a libák mellett elballagó tehén formájában és mindjárt ki is kell találni, hogy mit [jelképez ez a háziállat. Indiában szent és sérthetetlen. Ez szimbólumok nyelvén sérthetetlenséget jelent. És az asszociáció? Mamma miat A néző görcsös mozdulattal tágítja meg nyakkendőjét, ám abban a pillanatban a vízből egy béka ugrik a partra. Hm, béka. Egy síkos, csúszós, hideg, puha valami, az asszociáció nyelvén a keménynek és a forrónak az ellenpontja... Te jő isteni... Forrónak! És ebben a pillanatban a nézd ász nélkül rohan a kijárathoz: eszébe jutott, hogy elfelejtette kikapcsolni a vasalót... és ez a fejvesztett menekülés a moziból a legnagyobb bók a filmalkotók felé: a szimbólumok és asszociációk nyelvét a néző nemcsak hogy megértette, hanem ennek köszönhetően vagyona Is megmenekült a pusztító tűztöl. És ha a néző odahaza mégis kikapcsolva találná a vasalót? Nos, a film ez által még semmit sem vpszt az értékéből. A néző legközelebb majd még inkább odafigyel. v SOKRA VITTE Egy 56-os disszidens apjánál érdeklődik egy barátja: — Mi hír a fiadról? Vitte valamire Amerikában? — Meghiszem azt, nagyon értékes ember lett belőle! — Hogyhogy? — A New York-i rendőrség 10 000 dollárt kínál érte! A MUNKA NEMESIT ; — Te mit csinálsz, Olga? 1 — Idegenvezető vagyok, i — És beszélsz idegen nyelveket? — Nem, de ha Pozsonyba jön egy ide- ■ ion, mindent megmutatok neki. AZ ÉGBEN Egy amerikai, egy francia és egy szlovák motoros találkozott az égben. Mint ahogy az már ilyenkor lenni szokott, mindegyikük elmesélte, hogyan került oda. Az amerikai: — Százhetvenessel röpültem az autósztrádán, megcsúsztam és megtörtént a baj. A francia: — Százhuszassal mentem, de utánabámultam egy csinos hölgynek és közben nekirohantam egy villanyoszlopnak. Erre megszólal a szlovák: — Én meg vettem egy autót és éhen- haltam. ANGLIA — Londonban olyan ködök vannak, hogy két lépésre se látni. — Én voltam egy olyan városban, ahol még nagyobb ködök vannak. — És melyik az a város? — Azt nem tudom, mert olyan köd volt, hogy azt se láttam, hol vagyok.
