Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-12-08 / 49. szám

*

új ifjúság 3

Akiknek nincs hova

lehajtani

Feltételezem, hogy államunk számára jelenleg a lakáskérdés megoldása nem a legnagyobb probléma. Bizonyára ennél sokkal fontosabb, messzebbmenő az egész országot érintő problémák is megoldásra várnak. Nézzük azonban, körülbelül hány embert érint a lakáskérdés Szlovákia fővárosában, ahol országos viszonylatban is legrosszabb a helyzet. Főleg azért is itt, mert sokan még nem határoztak, költözzenek-e faluból a városba; diákok, akik a diploma megszerzése után is Pozsonyban szeretnének maradni, leányok, akiknek minden álmuk, hogy városba menjenek férjhez — nagyon sokan még csak nem is sejtik, mi vár rájuk, ha legalább o- lyan körülmények között szeretnének élni, mint eddig.

Többségük elképzelése persze messzire túlszárnyalja a viszonyokat, amelyekből szabadulni szeretnének. Diákok esetében többek között a magasabb műveltség, az öt évi tanulás az, ami árán — nagyon helyesen — jogosultnak érzik magukat arra, hogy ha pénzük van, azért lakást vásárolhassanak.

Lakás, lakás, bárcsak lenne belőle néhány millió!

Hogyan lehet Pozsonyban lakáshoz jutni?

Lakás alatt természetesen szövetkezetit értek, mivelhogy

1. állami lakást ma csak azok kapnak, akiknek összeköttetései legalább miniszteri szinten mozognak, vagy azok a szerencsések, akik lakását állami építkezések miatt le kell bontani.

2. Családi háza Pozsonyban csak kőműveseknek, autőme- chanikusoknak, főpincéreknek, tévé-javítóknak és ruhatáros néniknek van. Nekik is inkább villáik és nem családi házaik vannak,.;

Marad tehát a szövetkezeti lakás

A pozsonyi lakásszövetkezeteknek jelenleg 60—70 ezer tagja van. Legnagyobb közülük a Komensky Egyetem lakás- szövetkezete, amelynek csak-/ nem 6000 tagja van. Elnöke Ing. Ivan Tomasov CSc.:

„Tagjaink már beiratkozásnál érdeklődnek a várakozási idő iránt. Hat-nyolc év. Kevesebb csak kivételes esetekben. És ha a pozsonyi Városi Nemzeti Bizottság megtréfálja a lakászö- vetkezeteket. mint ebben az ■évben, akkor még több lesz.

* Tudniillik ez évben a pozsonyi Városi Nemzeti Bizottság a lakásszövetkezetektől ismeretlen célokra 362 lakás „vett kölcsön“ Olyan lakásokról volt szó, amelyeket jövendőbeli tulajdonosaik már ki is fizettek és jártak szemlélni, hogyan „nő“ az ő házuk... Ezekután

nincs mit csodálkozni azon, ha néhány lakásszövetkezetben „bűntett“ gyanánt könyvelték el a kölcsönt.

De látogassuk meg a szövetkezet néhány tagját.

3042-es sorszám, Gál Irén, született 1944. február 8-án, másfél éves kisfiú édesanyja.

„Már három éve tagja vagyok a szövetkezetnek és a lakás csak két év múlva esedékes. Még szerencse, hogy addig a férjem szüleinél lehetünk. Ennél rosszabb megoldást nem tudok elképzelni, de aránylag még mindig jobb a helyzetünk, mint azoké, akik egy kis albérleti szobában gyerekestől a főbérlő kénye-ked- vének kiszolgáltatva várnak a „megváltásra“. Igaz, én is kétségbeesem néha helyzetünk miatt, de erről kár beszélni. Szokás dolga“.

2890-es sorszám, Jankó Éva, született 1943. december 5-én, férjezett, féléves kisfiú édesanyja >

„Sokáig egyszerűen azért nem lehetett gyermekünk, mert nem volt hol tisztálkodnunk. Csak olyan albérleti szobát találtunk, ahol egy lavór helyettesítette a fürdőszobát. A házinéni két gyerekével már évek óta ilyen „fürdőszobát“ használ. Most, hogy mégis megjött a kicsi, otthon élek édesanyámnál Poprádon. A férjem Pozsonyban dolgozik és hát várunk Ez a fő foglalkozásunk. Szinté unatkozni fogunk, ha majd meglesz a lakás és nem lesz mire várni.“

Olvasóink között bizonyára sokan vannak, akik csak ideális albérletet tudnak elképzelni. A kép teljességéhez még pontosan ez hiányzik. A tapasztalatokat saját bőrömön szereztem.

Ugyanis már másfél éve egy vaságyon „lakunk“ férjemmel. Azért írom. hogy lakunk, mert a „szobát“ ahol albérlők vagyunk, teljes egészében betölti, uralja a vaságy. Nem mintha nagy lenne, reggelente inkább az az érzésem, hogy a világ legkisebb ágyán hánykolódtam. az éjjel. Sokszor meg az, hogy este van, mert fáradtabban ébredek, mint ahogy lefeküdtem.

A „szoba” is azért került idézőjelbe. Inkább nevezném börtöncellának, de azt sem tehetem, mert azok is legalább két lépésszer négy lépés méretűek. Én csak cipőhosszban számolhatok: tizenkét cipő- hosszor - huszonegy cipőhossz.

A háziasszonyok most biztosan azt mondják, jó neki, nem kell takarítania. Tévednek. A szoba ugyan kis méretű, de — szellős. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ablaktisztítással töltöm minden szabad időmet. Ablak ugyan van, de azt a másfél év alatt férjem csak egyszer próbálta kinyitni: letörött a kar, pedig vasból volt. De másnapra már mindent megoldott a házinéni. Hat szeggel örökre elrekesztette tőlünk a friss levegőt. Igaz, hogy közben kitört egy ablaktáblát (ami azóta is úgy maradt) de azt mondta, örüljünk, hogy csak egyet, mert az ő napi normája egy tejesüveg és egy tányér...

Szóval van ez a fél ablak és sok-sok ablakocska, amelyeken keresztül kopogtatás nélkül jut szobánkba a szél, eső, hó, napsugár. Ezt a költői nevet adtuk a kétujjnyi vastag falrepedéseknek. Egy ideig képekkel igyekeztünk álcázni, sőt barátaink között sem szívesen beszéltünk a repedésekről, mert attól tartottunk, még valaki kitalálja, hogy egészségtelen környezetben lakunk és min^ den további nélkül kilakoltatnak bennünket. Hová is mentünk volna!?

Sikerült titokban tartanunk azt is, hogy a falak nyár ide, nyár oda, állandóan „izzadnak“ Nem is tudom, mi lenne, ha mosnom kellene rájuk...

A mennyezet rossz ízű és nem szeretem ha a vakolata

pontosan akkor pottyan a kávémba, amikor abba már cukrot is tettem.

Barátainkat különben bármikor szívesen vendégül látjuk. Ilyenkor elhúzzuk a vaságyat a faltól és háttal ülünk egymásnak. Ügy mint a vonatban. így legalább nem fázik a hátunk. Mert télen csak néha van jégvirág nélkül az ablakunk. Nincs kályha, nin^s kémény, melegítsük egymást, a- hogy tudjuk, — ezt mondta a néni. Próbálkoztunk, de ez a lakás meg van babonázva, még nyáron is szorongással vártam a jégvirágos ablakokat.

Van egy fali szekrényünk is. Vettük, hogy legyen hová tenni a csészéket, a két tányért és a fakanalat. A fakanalat villanykapcsoló helyett használjuk Ezzel ütjük a falat minden este, ha azt akarjuk, hogy a villany kigyulladjon.

Az ágy alatt van különben minden „vagyonunk“. Két fogkefe, törülközők, cipőkrém, egy mézeskalács szív, néhány könyv és egy csodálatos kristályváza, amit házasságkötésünk napján kaptam kollégáimtól. A könyvek közül még csak” kettőt lepett el a penész, ekkor az értékesebbeket sürgősen a vasútállomás poggyászmegőrzőjébe vittük.

Fürdőszoba nincs és a néni este kilenckor rendszeresen kicsavarja a villanybi^tosítékot, úgyhogy még WC-re is csak tapogatózva járunk.

Mindezért havonta 200 koronát fizetünk.

De optimisták vagyunk. Legkedvesebb olvasmányaim közé tartozik az ENSZ- emberi jogokról szóló deklarációja, amelyet Csehszlovákia is aláírt. A szignatár-államok többek között megfelelő lakás biztosítására kötelezik magukat polgáraik számára...

Nem szeretném teljes hangzásban idézni az említett pontot, mert akkor az ENSZ-ben kénytelenek lennének emelni a Csehszlovákiából jövő panaszokkal foglalkozó személyek létszámát.

Négy éve tagjai vagyunk a Komensky Egyetem lakásszövetkezetének. Megkértek, segítsek a szövetkezet vezetőségének munkájában. Segítettem, mert a lelkem fenekén azzal számoltam, hogy majd hamarább kapok lakást. Fenét! Egyszerűen nincs miből adniok.

1971-ben, tehát hat évi tagság után kerül rám a sor De ez is csak olyan ígéret, mint a kutya vacsorája. Bizonytalan.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a riportalanyok főiskolai végzettséggel rendelkeznek, tehát keresetükből futná akár két szövetkezeti lakásra is. A kétségbeejtő az, hogy ezek a fiatalok egyszerűen azért nem tudják munkájukkal kellőképpen segíteni államunkat, mert nincsenek meg hozzá a feltételeik. Magamról tudom, hogy ha arra gondolok, ideje lenne „hazamenni“, és dolgozni, inkább estig a várost járom. Ilyenkor nem jobb-e, ha az ember keserűséggel gondol az ilyen környezetben leélt éveire, vagy inkább humorosan próbálja felfogni helyzetét.

Országunk első számú állampolgára, elnökünk Ludvík Svo- boda újévi köszöntő beszédében foglalkozott a lakáskérdés megoldásával. Akkor a hozzám hasonló helyzetűek számára ez nagy adag optimizmust jelentett.

A helyzet azonban azóta se javult. Sőt. Most már annak is örülnénk, ha a következő év lenne az, amely meghozza számunkra a lakást. Még annak az árán is, ha egyszerre háromnégy évet öregednénk. ZÄCSEK ERZSÉBET

Ezt nevezem emancipációnak

Nem vagyok híve a nők hangzatos, jelszavakkal alátámasztott emancipációjának. Az űz érzésem, hogyannak idején valahol átestünk a lő másik oldalára. Túlságosan gyakran és nyomatékosan, rendeletekben, sőt törvényerejű rendeletekben hangoztattuk a nők egyenjogúságát.

Ennek ellenére, csöppet sem irigylem az alkalmazásban lévő nők helyzetét. Mert nem olyan egyszerű ám helytállni a háztartásban, az anya, az élettárs vagy ha úgy tetszik — modern felfogásban — a törvényesített szerető szerepében, mint a- hogy azt a húsz évvel ezelőtti törvényhozók elképzelték.

Letelik a munkaidő, s az anya, az élettárs, a szerető, — természetesen egysze- mélyben — futhat az üzletekbe Ia többesszám nem nyelvbotlás. — a szerző megj.), a mosodába, vegy- tisztítóba — ahol többnyire azt a választ kapja, nincs kész, jöjjön holnap, — az óvodába, bölcsödébe, aztán szatyrokkal, csomagokkal, gyerekekkel teleaggatva, loholhat haza, hogy elkészítse a vacsorát, rendet és meghitt légkört teremtsen otthon. Nem csodálkozom aztán, hogy egyik-másik „szerepkörben“, mondjuk az élettárs szerepében, — jó sportterminológiával élve — nem nyújtja a várt teljesítményt.

Manapság különösen a bevásárlás okoz meglehetősen nagy gondot, kellemesen meglepett ezért a hír, hogy a komáromi bőrdíszmüáru készítő üzem — ahol jóformán csak nők dolgoznak — 1970-71-ben úgy építi majd meg új üzemcsarnokát, hogy abban a földszinten élelmiszerüzletet is nyitnak. Az tizem eddig meglehetősen rossz körülmények között dolgozott, ennek ellenére készítményeik nagy közkedveltségnek örvendenek a vásárlók körében. Havonként 30 ezer retikül, férft és női táska, utazótáska és bőrönd lát napvilágot a komáromi nők ügyes keze nyomán. Hát ezért bizony megérdemlik, hogy fáradságos munkájuk után legalább annyi könnyítést élvezzenek, hogy ne kelljen egyik üzletből a másikba futkosniok és óraszámra ácsorogriiok a pultok előtt. S ha a bőrdíszmüáru készítő üzem terve megvalósul, ezt nevezem emancipációnak a szó legmélyebb értelmében.

MEGJEGYZÉSEK A THÁLIA SZINUSZ ELSŐ BEMUTATÓJA ÜRÜGYEN

Amikor útnak indultunk keletre a Thália Színház bemutatójára, tudatosítottuk nehéz feladatunkat. A színház megalakulását rendkívül sok mende-monda, ellentétes nézet kísérte. Mindenki helyeselte létrejöttét, mégis magasra csaptak a vita hullámai körülötte, jelezvén nemzetiségi mikrotársadalmunk jelenlegi állapotát.

Tudatosítanunk kell, hogy a> színház vezetősége, színészi gárdája, szóval az egész társulat emberileg a dolog nehezebbik végét fogta meg. Sok olyan belső és külső akadályba ütközhetnek még, amelyek könnyen térdre kényszeríthetik őket. mert még az olyan legelemibb dolgokban, — mint a lakás, színház-épület, színházi kellékek — sincs minden vonatkozásban rózsás helyzetük.

Tehát megvan az új színházunk megvolt az első bemutató. A bemutatót küldetésüknek, kassai székhelyüknek megfelelően, az ország középkeleti részén, Gömörhorkán tartották meg, jelezve ezzel is hogy a színház a keleti részeket kívánja látogatni.

. A színtársulat hat, a MATESZ- társulatból kivált idősebb színészszel és tíz fiatallal indul. Művészeti vezetője B e k e Sándor rendező, dramaturgja pedig Gál Sándor. Mindössze talán húsz-hu- szonöten vannak, beleértve a technikusokat sofőröket ...egyelőre a MATESZ igazgatása alatt, de már önálló életet élve. Mert ez a leghőbb vágyuk, hogy teljesen önállóak lehessenek a művészet terén a csehszlovákiai magyarság számara.

Ha ezt a tényt az első bemutató, Goldoni Két úr szolgája című darab szerint ítéljük meg. akkor az eddigi dicséreteket konkrétumokkal támaszthatjuk alá Már a darabválasztás is figyelemre méltó Kitűnik, hogy sokkal tudatosabban választottak, mint ahogy azt az első pillanatban megfigyelhettük volna. Goldoni az örökké aktuális szerző, lehetőségei nyújt nemcsak harsány kacagásra, hanem a klasszikus és modern játékstílusra is: és az igényes intellektuális közönségnek épp úgy megfelel, mint az egyszerű, kevésbé igényes színházlátogatóknak Mindezt tudva nyúltak a darabhoz és nemcsak abban voltak biztosak, hogy megfelel majd a közönségnek, hanem hogy a színészek is megtalálják számításukat. Főleg pedig a fiatal, frissen szerződtetett színtársulati tagok, akiből több van mint az idősebbekből. A darabot a színészet iskolájának szánták, figyelembe véve Goldoni mozgalmasságát és szabadságát. Mert valamikor ezt a Commedia dell'arte szerű játékot a szerzők úgy alkották meg, hogy inkább csak a vázat, fontosabb fordulatokat írták

meg, a többit az állandó típusokat játszó, hivatásos színészekre bízták, töltsék meg saját ötleteikkel, egyéniségükkel. Ezt, bár már megvan a darab „kőbe vésett“ szövege, kitünően kiaknázták. A fiatal színészeknek pedig lehetősége volt arra, hogy sikeresen tegyék meg első színpadi lépéseiket. Nos, ez sikerült is mindnyájuknak. Olyannyira, hogy szinte csodálkoztunk, mert észre se vettük, hogy ezek a tizennyolc-tizenkilenc éves, tegnap érettségizett fiatalok először lépnek fel hivatásos együttesben. Ez is az új színház vezetőit dicséri, mert ugyan százhatvan színészjelöltből válogathattak, mégiscsak figyelemre méltó, hogy ilyen sikeresen oldották meg 'feladatukat. Az idősebb színészek. Lengyel Ferenc, Várady Béla, Szabó Erzsébet, és Csendes László pedig testhezálló szerephez jutottak és ennek megfelelően ki is aknázták az -adott lehetőséget. Még Csendes László is, akinek a szimplább Florindo- szerep nem ült egészen.

A jelmezek és a díszletek nem keltettek feltűnést, de ugyancsak jó! szolgálták az előadást.

Útravalóul még valamit: Üj színtársulat, új művelődési intézmény a mi szűkös és foghíjas kulturális közéletünkben kötelezővé teszi a lelkesedést és az objektív, jobban mondva pedagógiai hozzáállást. Ezt ne feledjék el sem a. színház vezetői, sem pedig a színtársulat tagjai, mert elég sok ingoványt, szakadékot rejt magában. Az elkövetkező néhány évben Inkább dicsérni kell, mintsem erősen mérlegre dobni az együttest, mert idő és türelem kell ahhoz, hogy a szándék testet öltsön. Mindazt, amit majd magukról hallanak, vegyék úgy, ahogy a valóságban van. Bírálják saját munkájukat és legyenek olyan igényesek,, mint amilyenek az első bemutatón voltak, hogy idő előtt ne robbanthasson senki tüzet, a fejük fölé. Ha mégis megtörténne, fogadják ezt is megfontoltan, körültekintően és ne hagyják magukat eltéríteni arról az útról, amelyen elindultak. Arra is vigyázzanak, hogy a társulat most oly megható, egységes és még nem differenciált hangulata, tenniakarása megmaradjon. A fiatal színészek és színésznők tanuljanak sokat és kövessenek igazi művészi célokat, az idősebbek viszont, legyenek segítségükre.

És mi? — Féltő gonddal figyeljük munkájukat és vigyázzunk rájuk, hiszen a mieink.

Németh István