Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-01 / 48. szám
10 új if E. Jevdokimov: Régi számlák Ödalopóztam a szomszéd kerítéséhez és neklvetettem á vSl- lam. A deszkák recsegtek-ropogtak. Erősebben nekifeküdtem. A kerítés engedett és megdőlt. — Töröd, töröd? — hallottam a szomszéd hangját. — Amint látod, — mondtam, az izzadságot törölgetve a homlokomról. — Doronggal kellene, — ajánlotta a szomszéd és hozott •gyet. RIpityára törtem a kerítést. X szomszéd szomorúan sóhajtott és részvevőén megkérdezte: — Most már jobb? Bólintottam, aztán ránéztem és megkérdeztem: — Gondolom, te bevered az ablakaimat? örömest beleegyezett. Én készségesen a kezébe nyomtam égy követ A szomszéd pedig belevágta a követ a viskóm ablakába. Az üveg csörömpölve szakadt ki. — Hogy érzed magad? — érdeklődtem. — Valamit még tenni kéne: az évek során annyi minden jjyülemlett fel az emberben. Feljelentések — mi az?! — ismerte be a szomszéd nyíltan. — Hát azt hiszem, a panaszkodások — azt hiszem, semmit se értek! — bólogattam rá magam is, felragadva a dorongot és a lócára mutatva, amelynek az elkészítésével annak idején ugyancsak megdolgoztam. Odamentem a lécához, vé- glgvágtam rajta a doronggal és volt, nincs lóca. —i Á lugast a kertben szétvered? — kérdezte a szomszéd, mivel most újra én voltam soron. Szégyenlősen elpirultam, de beleegyeztem. i— Nagyon szeretném! — mondtam és mindjárt meg is magyaráztam: — A felháborodástól éjszakáról éjszakára nem a- ludtam. Emlékszel még, a nemzeti bizottságok, mindenféle ko- misszlók és ki tudja hová mindenhová nem írtam még akkor.. —• No és azok a bizottságok..., hogy azokból mennyi volt! w tette hozzá csendes szomorúsággal a szomszéd. Átmentünk a kertjébe. —i Törd, zúzd! — sóhajtott fel a szomszéd. Egy pillanat alatt szétvertem a lugast. Ettől a perctől a kölcsönös megértés uralkodott el rajtunk: m Az én nyári zuhanyozómat irigyelted? ° De még mennyire, Ványa, de még mennyire. Átkoztalak, Keserű szavakkal illettelek. Emlékszel, egyenesen Moszkvából három bizottság szállt ki... — Menj, törd össze. Hálásan nézett rám és összetörte a zuhanyozót. Leültünk egy-egy kőre. Rágyújtottunk. «"< Elégedett vagy? — kérdeztem. •*« Köszönöm. A lelkem fenekén mindig is éreztem, hogy rendes ember vagy, bár igaz, hogy csak most győződtem meg róla. — Te Is jóindulatú vagy. Még a dorongot is a kezembe adtad. Azt sohasem felejtem el neked. — De hiszen szomszédok vagyunk. Hallgattunk, eigaretáztunk. — Ideje hazamenni. — Hát igen, — mondta a szomszéd. — Nemsokára itt lesznek' a gépek. De gyere el majd hozzám látogatóba. Barátok leszünk. — Eljövök, — mondtam. — Most már eljöhetek. Ne felejts el addig se! Erősen kezet szorítottunk és mentünk a dolgunkra. Lassan csomagolni kellett és átköltözni az új lakásokba: öreg viskóink lebontásra voltak ítélve és a közelben már zúgtak a buldozérok. (t) TALPRAESETT VÁLASZ IV. Henrik király megkér- j dezett egy hölgyet: — Melyik ajtó vezet az ön j hálószobájába, madame? A válasz nem késett: — A templomajtó, síre. AMI SZÉP, AZ SZÉP Első világháború, valahol a piavei harctéren. Az olasz katonák a lövészárkokban fekszenek, az egység parancsnoka zengő hangon adja ki a parancsot a tárna- j dásrá: — Ragazzi! Avanti! Am senki meg se mozdul, j Csak az egyik katona jegyzi meg elismerően: — Micsoda gyönyörű hang! ÖNMEGTARTÓZTATÁS A püspökhöz látogatóba érkezett a kanonok; A püspök reggelire Invitálta. — Köszönöm, de nem tehetem, — mondta a kanonok. — Egyrészt már kétszer reggeliztem, másrészt mert ma különben Is böjt van. A SZERETET JELE Közvetlenül a második világháború befejezése után a párizsi rendőrkapitányságra egy föl megtermett férfit vittek be. — Mit követtél el? — kérdezi szigorúan a felügyelő. — Mondleu, semmit — feleli az előállított ártatlan képpel. — Az őrmester úr csak azért kísért be, mert virágot akartam dobálni a maguk nagy amerikai barátjára, Dullesra. — Csakhogy azok a virágok, — teszi hozzá áz őrmester, — ötkilós virágcserepekben voltakt JELLEMZŐ Einstein a relativitás elméletén dolgozott. Egyik barátja az eredmény felöl faggatta. — Azt még nem tudom, hogy mi lesz belőle. — mondta Einstein, — eqyet azonban biztosan tudok. Ha sikerül, a németek azt mondják majd, hogy német vagyok, a franciák meg, hogy az egész világé. De ha nem sikerül, a franciák azt mondják majd, hogy német vagyok, a németek meg azt, hogy zsidó. HOGYAN? Két turista egy múzeumban sokáig álldogál egy középkori páncél előtt. Végre az egyik megszólal: — Tartós viselet lehetett ez, csak azt nem értem, hogy a lovag hogyan vakaródzott, amikor a bolha csípte! EZ CSAK KELLEMES LEHET Nagy személyszállító re- mlőgép a levegőben. A lé- /iktsásszony informálfa az utasokat: — Az, amit jobbról látnak, a letört szárny, az. amit balról látnak, az égő motor, azok a fehér felhőcskék a- lattunk pediq a pilóták, a- klk épp kiuqráltak a qépből. Mindnyájuknak kellemes repülést kívánok. KERESKEDELMI ETIKA A kereskedelmi tanulóisko- lában a tanár a kereskedelmi étikéről tart előadást. Az elméletet gyakorlati példával Illusztrálja: egyik vevő elveszti tele pénztárcáját a boltban. X. kartárs megtalálja. — Milyen erkölcsi probléma merül fel ilyenkor? — teszi fel a kérdést. Az egyik hallgató jelentkezik: — Ha én találom meg a pénztárcát, akkor az a2 erkölcsi probléma merül fel. hogy megtarthatom-e bgnne levő pénzt, vagy meg kell osztoznom rajta a társaimmal? POZSONYI TÖRTÉNET A túlzsúfolt villamosban egy ismeretlen férfi átadja helyét egy ismeretlen nőrek — az a meglepetéstől elájul. Amikor magához tér, megköszöni az Ismeretlen gentlemannek. — az a meglepetéstől eláiul. —— FIATALOK ÖNMAGUKRÓL NEM TUDSZ ISMERKEDNI? Mit ajánl a kísérlet? A szigorúak önmagunkhoz! Aki keres, az talál Ne legyünk túl Általában eh erjedt nézet, hogy az idősebbek túl öntudatosnak, és korlátlan viselkedésűnek tartják a mai generációt. A mi fiatalságunk viszont ■ egészen más feltételek és életkörülmények között nevelkedett, mint az Idősebbek, ami természetesen rányomja specifikus bélyegét a fiatalság pszichikai fejlődésére. De nagyon sok fiatalok ellen irányuló „kritikus“ minden bizonnyal meglepődne annak hallatán, amit nem egy és nem is kevés húsz és huszonéves fiatalember gyakran kijelent: „Még egyetlen alkalommal sem volt bátorságom ahhoz, hogy egy lányt randevúra hívjak." Vagy egy másik, szintén gyakori mondat: „Minden ma- gamkorabeli fiú már megcsókolt egy lányt legalább, de én a moziban még egynek sem mertem megfogni a kezét." Hasonló panaszok nem ritkák. Vajon mi lehet az oka? Azt tudjuk, hogy ami a társadalmi megnyilvánulást és érvényesülést illeti, az emberek között nagyon sok az egyéni különbség. Ismerjük a bátortalan, félénk emberek kategóriáját, a restelkedőkét, a bizalmatlanokét, a társadalmi, társasági érintkezésben passzívákét, a szótlanokét, szükszavúakét, ismerünk töpren- göket, tülérzékenyeket, viccelődni és idealizálni képtelen jellemeket. Az ilyen ember már gyerekkorban a társaságok, csoportosulások szélére szorulnak és sokan emiatt bizony rengeteget qyötrodnek. Röviden szólva, képtelenek „bevágödni" egy-egy társaságba, kortársak csoportosulásaiba, spontán aktivitásuk túl kicsi. Az ilyen ember nem szereti felhívni magára a figyelmet, mivel rendkívül érzékenyen reagál a különböző behatásokra, s kisebb hibáit eltúlozza, legalábbis túlzottan látja. A társaságoktól való távolmaradása sok esetben „a beképzelt ember" látszatát kelti, s a visszavonultság rendszerint a saját elképzelésekbe való elmeriiléssel magyarázható. Az ilyen ember sokszor érzéktelenség látszatát kelti, mivel sosem nyilvánít semmiről véleményt. Pedig az ok nem más, mint a kisebbrendűségből eredő félénkség, pedig minden látszat ellenére nagyon is érzelgős, érzelmi jellem, amely e legnagyobb szimpátiát érdemli. S ha az iskolában túl csöndes gyerek volt, az életben bizony teljesen zárkózott remé- tejellemmé lehet, túl magányos, magábazárkózott. Jó és okos neveléssel viszont könnyen szét lehet oszlatni az ilyen bűvkört. És kell is, hiszen a jellem ilyen kialakulásáért a család, a környezet kényszerű, ilyenné formáló tulajdonságai felelősek. A pedagógiai irányítás pedig aktivitásra kell serkentse a fiatalt, véleménynyilvánításra, magabiztos fellépésre. De képzeljük csak el. hogy rengetegen vannak, akik már nem gyerekek, hanem kész, felnőtt emberek, akiknél a gyermekpedagógía módszeréi már alkalmazhatatlanok, akik a félénkséget a gyermekkorban nem tudták leküzdeni, eloszlatni, felszámolni. Fiatal emberek viszont, akik arra panaszkodnak, hogv nem tudnak lányokkal ismerkedni. Azt vallják, hogy ők minden bizonnyal mások mim a többiek, félnek az olcsó ismerkedéstől, még inkább a csalódástól, mert csak egyetlen egy lányba képesek beleszeretni, s biztosan más igényeik vannak partnereikkel szemben, mint a többieknek. Feltételezik, hogy a lányok a gyors erotikái kapcsolat létrejöttét igénylik, amelyre érzésük szerint ők maguk csak hosszabb, mélyebb szerelem kialakulása után képesek, — persze atban az esetben, ha ez a szerelem, és érzelmi kapcsolat kölcsönös. S ahogy fiatalságunk egyik része kirobbanó és korlátlan, úgy a másik fele pedig félénk. Vonatkozik ez fiúkra, lányokra egyaránt. Feltehetően a legjobb, ha két hasonló érzelmű és szemléletű fiatal Ismerkedik meg egymással, hiszen annál kisebb a csalódás valószínűsége. Ha csak a dolgokhoz való hozzáállásuk egyezik, a félénkség már ekkor is csökken. Mindennek ellenére is van viszont egy nagy bökkenő, amit a fiúk rendszerint az alábbi két kérdéssel magyaráznak meq: Hogyan közeledjünk egy lányhoz? Hol a garancia arra, hogy éppen az igazit találom majd meg benne? Következő fejezetünkben ezen próbálunk majd segíteni. erre a kérdésre próbálunk majd választ adni. n
