Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-10 / 45. szám
legszebb alakú *••:} ' • - * , * • . ' V ■ ' lakatosa A figyelmes olvasd emlékszik még tálén „Kiéri, a testépítész“ c. Írásunkra, amelyben a csehszlovák bajnok kul- turistát mutattuk be. Azóta sok víz lefolyott a Dunán, és egy-két dolog megváltozott a csehszlovák testépítészek házatáján. Szalay László, az érsekújvári abszolút-gyóztes emigrált, nem vett részt már a New-Yorki világversenyen sem. Mindez félig-meddig félhivatalos értesülés, de valószínűnek látszik, hogy nem mi tévedünk. Kiéri a belgiumi Európa-bajnokságra készült, edzőjével, dr. BaCiansky-val, s amikor úgy tűnt, semmi akadálya annak, hogy Belgiumba utazzanak, beütött a legváratlanabb bomba: néhány órával az indulás előtt, este kilenckor táviratban közölték, mindkettőjükkel, nem utazhatnak. A csehszlovák bajnok üzeme, a kassai VSS anyagi eszközöket bocsátott alkalmazottja rendelkezésére, azaz fedezte — a szövetség helyett — utazási kiadásait. Sőt, kétheti szabadságot biztosított a zavartalan felkészülés érdekében Kiéri részére. Az ország legszebb alakú lakatosa Magyarországon kívül nem járt még külföldön, érthető volt, hogy vonzotta a belgiumi út, s maga a verseny is, amely ugyan csupán Európa élvonalbeli versenyzőit szólította küzdelemre, de azért ott volt vendégként minden valamirevaló kulturistája a világnak. Kiéri örült az ismeretlen ellenfeleknek, örült annak, hogy tanulhat, elleshet valamit, és akkor este jön a távirat. Mi marad vigaszul? A jövő. Ebben az esztendőben még Vilniuszban kellene rajthoz állnia, valamint egy lengyelcsehszlovák viadalon résztvennie, és reménye van arra, is, hogy megindul egy erőteljesebb pezsgés a sportjában. Keserű szájízzel emelgeti mostanában a vasakat, és ez nem is csoda, de meg kell szokni az ilyen abszurd döntéseket is, s bízni kell abban, hogy egyszer a sportág vezetői is olyan aktívak és nyíltak lesznek, mint a csehszlovák bajnok. A Szewinski-házaspár Portré ér közé» óta 'Ismeri a közvélemény, nem felejti *" almásodik gólt megélő; jük, még kap íjkalmat ■ bizonyítás daliélvl .feiert® flu. Kolár Péter Nem a női sportolók szépségideálja, mint mondjuk Mary Rand. Nem vakító egyéniség, inkább olyan, mint a fotómodell Twiggy. A bőre viszont gyönyörű, alabástrom, ahogy mondani szokás. A többi nőnek is lehet ilyen bőre? Valószínű. De finom ujjai és gyönyörű keze az átlag fölé emelik. A szeme kék, és ez a nőknél is ritkaság, de van valami, ami rrjin- den nő fölé emeli ezt a varsói fiatalasszonyt, akit Irena Kir- senstein néven ismert a világ, s akit most Szewinska asszonynak hívnak: ő a világ leggyorsabb asszonya! Varsói lakása éppen olyan, mint bárkié a modern világban. Egy vasbeton doboz, amelyben lakni kell. Az ötödik emelet egyik lakásának ajtaján nincs névjegy. Itt lakik férjével a gazellalábú hölgy. Nem áll rendelkezésére tága9 szobák egész sora, mint ahogy azt az ember egy világcsúcstartóról, olimpiai bajnoknőről, a sportág királynőjéről hinné. Épp hogy elfér a kis szobában néhány bútor és érem. A csengetésre a legújabb francia divat szerint öltözött háziasszony nyit ajtót, és még jóformán bent sincs a vendég, amikor már kínálják. A terefe- re eleinte autókról, divatról, politikáról folyik, csak később kerül sor az atlétikára. ön hat éven át a világ élvonalába tartozott. Hogyan sikerült ez önnek, hiszen ilyesmire nincs példa a női atlétika vágtázóinak történelmében? — Ön aztán nem nevezhető gentlemannak! Egy nőnek az éveit emlegetni? De igaza van, mert hat esztendőn át tartottam magam a csúcson. Akaratlanul is sikerült. Talán azért, mert tehetséges vagyok. Természetesen keményen kellett “dzenem, itt nem elég az adottság. Legjobban a téli alapozástól féltem.. A férjem heti öt alkalommal három-három órás „büntetéssel“ sújtott. Ilyenkor megszenvedtem, de nyáron alig kellett edzenem, volt erőtartalékom elég. Tokióba, az olimpiára mint érettségiző, mentem, ma pedig éppen a közgazdasági főiskolát fejezem be. Akkor lány voltam, most asszony. Tokióban ismeretien versenyző voltam, ezért hatott bombaként az ezüstérem, Mexikóban már favorit voltam, és sikerült az aranyat elnyernem. Hihetetlen, de Tokió óta nem szenvedtem vereséget kétszáz méteren. Meglátjuk, milyen gyermeket szülök néhány hét múlva, az anyja nyomdokaiba lép-e majd? Irena elnyert minden elnyer- hetőt eddig is már. Volt országos, európai, világ és olimpiai bajnok, tartott és tart néhány világcsúcsot, köztük a legértékesebbet, a 11 másodperc alatt lefutott száz méteres síkfutás világcsúcsát. Milyen a világhírű ember élete? A négy fal között és a versenyeken kellemes, de az emberek között, a" moziban, színházban, kávéházban kellemetlen, mert pillanatonként súgnak össze a háta mögött: Ő az! Ez Irena, és nézik amikor beszélget, eszik vagy filmét néz. A világcsúcstartónő mindösz- sze huszonkét éves, és máris elért minden elérhetöt. Vannak-e még vajon rejtett tartalékai? Többet kell edzeni, ezzel sok mindent lehet még elérni. A 100 méteres világcsúcsot megjavítják 11-ről 10,9-re, de az nemigen leszek én. A kétszázon viszont vannak tartalékaim, ott még javíthatok a világcsúcson. Az én tartalékaimat a szorgalmas edzés hozhatja napfényre, mert futásom természetes, nem görcsös, nem vontatott, tehát több erőbedobással, alaposabb edzésekkel, a jő stílus kiaknázásával érhetek el nagy eredményt. Az atlétika, mint mindén más sportág lehetőségei korlátlanok. A távolugrásban rövidesen elérik a nők is a hét métert, és megdőlnek a száz és kétszáz 11, illetve 22 másodperces határok is. Mikor? Erre nehéz válaszolni, mert egy világcsúcs születésénél számtalan tényező játszik közre, az idő, a pálya minősége és állapota, a konkurrencia ösztönző hatása, a lelki fölkészítés, stb. de egykét éven belül megszületnek ezek az eredmények akárhogyan. Vajon boldog-e Irena Kir- senstein-Szewinská? — A boldogság bonyolult dolog, már a régi rómaiak vagy görögök is megállapították, hogy nehéz definiálni, s hogy abszolút boldogság nincs is. Boldog voltam akkor is, amikor nem ismert a világ, amikor diáklány voltam, egy a sok közül. Jól érzem magam a pályán és a férjemmel, sőt, a férjemet is a sportpályán ismertem meg. A sport nagyszerű dolog, egészen ismeretlen érzéseket sza-1 badít fel az emberben. Mostanában többnyire jól érzem magam. Mondjuk így: boldog vagyok. (s bt) Tizenegy ír úr ismét világszenzációt hozhat össze; el kell csenni a Népstadionban egyetlen pontocskát. Amikor ezeket a sorokat rovom, hátra van még ez a találkozó, s így megtörténhet, hogy cikkemnek fura íze lesz: a harmadik '■ csehszlovák-magyar csatáról írok, holott... Hagyjuk az elméletet. Ha a magyar csapat nem tudná 5> otthonába legyőzni az íreket, nincs min keseregnie; még- 5 sem érdemli meg a mexikői repülőjegyet. Ha viszont legyőzte, máris felejtjük az eddigi összecsapásokat, mert jön a harmadik mérkőzés; és eldől, ! a csehszlovák, vagy ; a magyar labdarúgás Waterlooja lesz-e a semleges pályán zajló csata Hangzatos cím, de van benne valami. Képzeljük el, hogy Benéék nem utaznak a világbajnokságra. Hány cikk elemzi majd az okokat, hány szakvezető lesz ludas, és mit kap Sós? Fordított esetben? Csehszlovákia már a második világbajnokságról hiányozna, és ez nem csupán statisztikai szépséghiba lenne, hanem a Marko-féle koncepció veresége is. Már most nyílt titok, hogy sikertelen szereplés esetén Vytlaőil lesz az új szövetségi kapitány, hogy Adamec aligha lesz válogatott, stb. A harmadik mérkőzésen minden eldől. Nem árt, sőt, egyenesen szórakoztató visszakanyarodni a múltba, és elővenni újévi számunkban megjelent riportunkat, amelynek egyes részeit most egészen izgalmas fénybe vonja az elszállt idő. „Az év legizgalmasabb sakkjátszmáját labdarúgó-pályán vívják“ harangozta be a cím a csehszlovák-magyar világbajnoki selejtező-mérkőzéseket. Három szereplőt szólaltattunk meg januárban, a májusi és szeptemberi harcok előtt; Szepesi Györgyöt, a világ labdarúgásának egyik legkiválóbb ismerőjét, aki húsz esztendeje szinte minden valamirevaló összecsapás szemtanúja. Stefan Jacianskyt, a csehszlovák válogatott edzőjét, Marko szövetségi kapitány segédjét, és Szikora Györgyöt, aki „originális helyzetben lesz, mert magyar nemzetiségű és csehszlovák színekben harcol azért, ami minden labdarúgó legmerészebb álma: a világ- bajnokságon való részvételért“. Szepesi György. Figyeljük meg, milyen remek szakember, mennyire igazolta őt az idő. Kik kerülhetnek be az aranyérmes olimpiai csapatból a csehszlovák elleni együttesbe? — Azok, akik szerepelhetnek, már az olimpia előtt is tagjai voltak a keretnek. Páncsicsra, Fatérra, Szűcsre gondolok. Tehetséges labdarúgó még Nagy Laci, ő sokra viheti, a többiek közül Kocsis életmódja körül vannak bajok, de elméletileg van esélyük, csak rajtuk múlik. És Dunai II? — Ot valahogy nem forszírozzák a nagyválogatottba. Szereplése akkor lenne esedékes, ha az a koncepció győzne, hogy szerepeljen egy szinte komplett újpesti csatársor, és benne a gólkirály is. Ki Jut Mexikóba? — Egy biztos: a továbbjutó tizenegy, akár a csehszlovák, akár a magyar — jól szerepel majd a világbajnokságon, olyannyira, hogy meg merem kockáztatni a kijelentést: a legjobban szereplő európai csapat lesz a továbbjutó együttes. Stefan Jaciansky röviddel azután, hogy lapunknak nyilatkozott, lemondott edzői tisztségéről. Hucko, a trnavai szakember lépett nyomdokaiba, s hogy milyen lépés volt ez a szövetség részéről és Marko szemszögéből, majd rövidesen elválik. Szikora György szintén lemondott. A válogatottban nem ment minden egészen becsületesen körülötte, az esetről írtunk is lapunkban, és nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az eddigi összecsapások leginkább őt viselték meg, elsősorban idegileg, pedig igazán ki szeretett volna jutni Mexikóba. Amikor a januári cikket írtam, esett a hó. Most november van, őszi szelek fújdogálnak. Nézzük, mit ír a csehszlovák szaksajtó az utolsó selejtezőmérkőzés után, a harmadik csehszlovák-magyar találkozó előtt? Tudjuk, hogy a magyar csapat nem botlik meg az fr akadályban, ne ringassuk tehát illúziókba magunkat, hanem nézzünk szét a portánkon, és állapítsuk meg, min kell még Markonak javítania? Az íreket Adamec és Kvasnák jóvoltából vertük meg. Az egyik gólokat lőtt, a másik a pálya kétharmad részét uralta, átadásai pontosak voltak, rutinja még Lo Bello játékvezetőt is elkápráztatta. Mondjuk meg azonban őszintén, rajtuk kívül nem sok jót láttunk ezen az estén. A gyenge ír csapattal sem tudtunk mindig magabiztosak lenni, nem voltunk eléggé lendületesek, s csatárjátékunkból hiányzott az ötletesség. Egyetlen épkézláb csatárral elég nehéz manőverezni, még az átlagos képességű írek ellen is. Szélsőink javarészt futkostak, Vesely néha beívelt, de labdáit nem lehetett használni, Kabátot rrieg inkább taszítja, mint vonzza a kapu. Jurkanin és Jokl sem igazi egyéniségek, a csapatnak kevés haszna van belőlük. Sokat tehetne Kuna, ha a régi kedvvel és ambícióval futkosna. Ne Pivarniktól és Haga- rától várjuk a csatárjátékot, hanem a csatároktól, és ha ezek történetesen nem tudnak gólokat produkálni, kutassunk tovább a Letnán, Pasienkyn, Téglamezön. Nem köny- nyű feladat ez, de valamit tenni kell. Ezt írja a START. A STADION-ban Viktor nyilatkozik, aki örül annak, hogy nem a véletlen, hanem maguk a csehszlovák játékosok dönthetik el további sorsukat egy újabb mérkőzésen, mert ki ne szeretne Mexikóba menni. Az esélyekről ismét könyveket lehetne írni, se vége, se hossza a tippelgetéseknek, így hát, miután megfelelő atmoszférát teremtettünk a szurkoláshoz, most is azzal fejezzük be cikkünket, mint annyiszor már erről a témáról írva: győzzön a jobbik, és józanodjon ki a FIFA, hogy még- egyszer ne történhessen meg hasonló hiba, mindkét együttesnek ott lenne a helye a világ legjobbjai között! I BATTA György----------------- új ifjúság 6
