Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-10 / 45. szám
VÖRÖSKATONA VOLTAM FEJEZETEK'--------= PETRÁS ARNOLD n. ÉLETÉBŐL A z ember, aki 1917 november 16-án, pontosan harmincéves korában, a monarchia egykori tartalékos főhadnagyaként, mint hadifogoly Szemipalatinszkban lengyel bajtársával együtt a környéken tartózkodó hadifoglyokból ezer katonát toborzott a Vörös Hadseregbe s annak maga is harcosa lett; most itt ül velem szemben egy belvárosi lakás szobájának nagy, gömbölyű asztalánál, ahol Faina asszonnyal, a feleségével lakik. A lakás többi részét lányuk, unokáik, és dédunokáik lakják. Nyolcvankét éves. Beteg. A diagnózis? Öregség. Hangja remeg, memóriája nehézkes, tekintete tiszta, a haja ősz. 1918-ban a városi szovjet propagációs hármast indított útnak Barnaul és Novonyikola- jevszk — ma Novoszibirszk — irányába, amelynek egyik tagja Petrás Arnold volt. Az állomáson meglepve vették tudomásul, hogy a várost és az Ob folyón keresztülvezető hidat közben a csehszlovák légionáriusok elfoglalták. Kritikus helyzetbe került a három vöröskatona. A propagációs anyag egy részét az állomás vécéjében hagyták. Két társa a városban maradt, ő pedig megpróbált visszajutni Szemipala- tinszkba. De az út, visszafelé körülbelül hatvan kilométeres szakaszon már csak gyalog volt megtehető. Ment hát a sínek mellett. Útközben csatlakozott egy vöröskatonákat szállító szerelvényhez. Százan voltak a szerelvény három kocsijában, a mozdonyon, és a mozdony elé kapcsolt tehervagonon, amely homokzsákokkal volt körülba- rikádozva. Fegyverük puska és kézigránát. Visszament hát az alakulattal Novonyikolajevszk- be, ahol megadásra szólították fel a légionáriusokat, de azok nem adtak választ. Közben egy újabb ellenséges szerelvényről értesültek. Ezért erődítést kellett kérniük. Ő ment hát Bar- naulba a segítségért — mozdonyon. A barnauliak nem segíthettek. Telefonon „városához" Szemipalatinszkhoz fordult segítségért. Kétszázötven embert küldtek. Másnap harcra került a sor. Legénységük hetvenöt százaléka elesett. A sebesülteket elvitte az ellenség, majd hazaárulás vádja alatt kivégezték őket. Neki sikerült ismét visszajutnia Szemipalantiszkba, ahol már menyasszonya és annak családja várta. Az egykori menyasszonyból később feleség lett. Ma Faina asszony is itt ül a nagy gömbölyű asztalnál, kávéval, süteménnyel kínál, kitűnően beszél szlovákul, magyarul is mindent megért. Szemipalatinszkban ekkor már forró volt a helyzet. Egyetlen lehetőségük maradt, visszavonulni Bijszkbe. A vasút a már említett Barnaulon keresztül vezetett. És ekkor támadtak a kozákok és légionáriusok, elkezdődött a testvérgyilkos harc, a nemzetiségi rokonság elveszítette jelentőségét, csak a fegyver, az öldöklés maradt. Mindkét oldalon rengeteg halott, sebesült. Kevesen menekültek meg. Lengyel harcostársát Veter elvtársat és őt mint vezetőket és szervezőket bebörtönözték. Rajtuk kívül még sok elvtársat, s a forradalom mellett síkraszálit polgárt. Az első hetek magánzárkában teltek el. Fel-alá járkálás a kettő és fél méter hosszú és két méter széles cellában. Tíz napja volt nős akkor Petrás Arnold. Minden éjszaka kihallgatás. Veter bajtárs egy este nem tért vissza a cellába. A kozákok és saját sógorai halálra kínozták. H árom hónap eltelte után, szeptember elsején átadták őket a csehszlovák légiónak. Egy hét múlva már katonai bíróság tárgyalta Petrás Arnold ügyét. Szerencséje volt. Szabadlábra helyezték s besorolták a 11. csehszlovák légióba. 12-én indultak a frontra. Nem bíztak benne, ezért egy vöröskatonával együtt az őrség vagonjában szállították őket a front felé. Ez a paradox helyzet segítette őket hozzá a meneküléshez. Sikerült. Mivel a csehszlovák légió egyenruhájában volt, nagyobb nehézségek nélkül eljutott az állomásra s felszállt a Cseljabinszk - Omszk - Novo- nyikolajevszk - Szemipalatinszk irányába induló vonatra. A feleségéhez induló vonatra. Ezen a bizonyos vasúti vonalon még két alkalommal esett fogságba, de szerencsére mindkét alkalommal sikerült megszöknie. Életveszély, gyaloglás, éhezés, halálos fáradtság árán jutott el a városba. Hajnalban zörgetett az ablakon. Felesége és anyósa nyitottak ajtót. Két napig voltak együtt. Mind saját, mind a család számára módfelett veszélyes lett volna ha köztük marad. Ezért ismét Barnaulba ment, ahol apósa ismerősénél, egy sekrestyésnél rejtőzött el. A helyzet javult, röviddel ezután már odáig merészkedett, hogy munkát is vállalt egy fa- feldolgozónál, mint bérelszámoló. Pici település volt. csöndes, biztonságos. Erdőben élt hát s így lett partizán. A Kolcsak seregeiből szököttek, a hadifoglyok s a közeli falvak férfiai alkották a partizánosztagot. Kétszázan voltak. Az egyik támadásuk megbosszulásaként Kolcsakék háromszáz embert indítottak ellenük. Felgyújtották a falut. Asszonyaink menekültek. Ekkor, már velem volt ismét a feleségem is, háromhó- napos kislányunkkal a karján. Lőttek utánuk. Minket e támadás nem ért váratlanul, csak a falut. Tudtunk róla. erejükről és harci képességükről is pontos információink voltak. (Befejező rész a jövő heti számban) Látogatás egy boszorkánykonyhában D uka Zólyomi Árpád mérnököt legtöbben, mint a hazai magyar ifjúsági mozgalom jelentős tényezőjét ismerik. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy Duka Zólyomi az ifjúsági mozgalom szervezése mellett komoly tudományos és pedagógiai munkát végez. Foglalkozása ugyanis a Komensky Egyetem természettudományi fakultása magfizikai tanszékének tanársegéde. Röviden tehát atomfizikus. Erről az oldalról akartuk megismerni, mikor engedélyt kértünk, hogy meglátogathassuk munkahelyén. A szürke halandónak csak ritkán adódik alkalma belépni egy atomfizikai laboratóriumba — a modern boszorkánykonyhába. Megilletődve, némi aggodalommal járunk az ismeretlen berendezések között. Üvegből készült körmönfont apf aratúrák, gázpalackok, elektronikus berendezések, és közöttük fehér köpenyben a természetesen és otthonosan mozgó Duka Zólyomi. Kissé gyanakodva nézek a felkínált csésze kávéra. Az ember már annyit hallott a rádióaktív sugárzásról és most egy atomfizikai laboratóriumban kávézni... Azonban Árpád mosolyogva megnyugtat. A laboratórium egy öreg, ódon épületben van, a rendelkezésére bocsátott helyiségek kicsik, alkalmatlanok. Ez szinte lehetetlenné teszi a rádioaktív sugárzás megfelelő elszigetelését. Azért itt csak nagyon alacsony fokú rádióak- tívanyagokkal dolgoznak. Nincs tehát semmi veszély. De már épül egy új, korszerű épület megfelelő berendezéssel. Itt majd egy kísérleti atomreaktor is működni fog. A részünkre ebben az az érdekes, hogy a reaktor egyik tervezője Duka Zólyomi mérnök. Megnyugodva hörpintek kávémból és felkérem Árpádot, beszéljen a munkájáról. „Tanszékünk első számú feladata a pedagógiai munka. Az általános fizika hallgatói részére tartunk előadásokat és természetesen a magfizikára specializált jövendő fizikusokat képezzük. Jómagam a hallgatók laboratóriumi gyakorlatait vezetem. Persze az atomfizika nem „tömegfoglalkozás“. a hallgatók száma kicsi. Tanszékünk kapacitása nincs kimerítve a pedagógiai munkával. így kutatást is tudunk végezni. Természetesen kutatásainknak az alkalmatlan elhelyezés szab határt. Jelenleg a Bohunicén épülő atomerőmű részére végzünk kutatómunkát.“ Átmegyünk a másik helyiségbe, ahol egy bonyolult berendezés előtt Duka Zólyomi magyarázni kezd. „A levegőben levő széndioxid a normális szén mellett bizonyos mennyiségű rádióaktív szenet is tartalmaz. A bohunicei atomerőmű is széndioxidot fog alkalmazni a hőátvitelre az atomreaktor és a gőzfejlesztő között. Ez természetesen a reaktortól erősen rádióaktivizálódik. A legjobb szigetelés mellett Is előfordulhat, hogy a berendezésből elillan valamennyi rádió- aktív széndioxid és beszennyezi a levegőt. A szennyeződés fokának megállapításához szükséges tudni, milyen volt a levegőben levő rádióaktív szén szintje a szennyeződés előtt. Tehát az erőmű beindulása előtt. Ennek a megállapításán dolgozunk. Mivel a levegő széndioxid rádióaktivitása változó, hosszabb időszakon keresztül kell mérni, hogy megkapjuk az átlagot. Tehát tulajdonképpen a bohunicei levegőt mérjük „Pozsonyban“. A levegőminták szállításának egyszerűsítésére egy berendezést fejlesztettünk ki. Ennek segítségével a levegő széndioxid összetevőjét vegyileg kötjük. így azután a mintákat fehér pór alakjában kapjuk. A mérési eljárásnak három fázisa van. Először a fehér por alakú mintát sósavval bomlasztjuk. Ezáltal a széndioxid ismét gáznemű lesz. A második fázis a tisztítás. Ahhoz, hogy méréseink pontosak legyenek, nagyon tiszta mintára van szükségünk. Gáznemű mintánk azonban még kis meny- nyiségben más elemeket és vizet is tartalmaz. Ezért felhevített kemencéken hajtjuk keresztül, ahol a szeny- nyeződés vegyileg kötődik, majd cseppfolyósított nitrogénnel kifagyasztjuk.“ E gy közönséges hőpalackot nyit ki, melyben vízhez hasonló színtelen folyadék van — cseppfolyós nitrogén. Az ember nem is hinné, hogy a gőzölgő folyadék hőmérséklete mínusz 20Ó Celsius fok. „A tisztítás után egy ólom- és hi- ganyburkolatta! védett számlálócsőbe pumpáljuk a széndioxidot. A burkolatra azért van szükség, hogy a számlálócsőhöz ne jusson el a kozmikus sugárzás. A cső ugyanis ezt is regisztrálná és torzított adatokat kapnánk. A mérőcső egy elektronikus számológéppel van összekapcsolva. Ez önműködően jegyzi a kisugárzás erejét és meghatározott időközökben papírra nyomja az adatokat. Laboratóriumunk másféle kutatómunkát is végez. Például a rádióaktív szénen alapuló kor meghatározását archeológiái leleteknél. Nekem van még egy személyes kutatási feladatom. Mégpedig kikísérletezni egy tökéletes szigetelést a neutron sugárzás ellen. Az új épületben kedvezőbb körülmények között, jobb felszereléssel majd bizonyára bővül kutatási pro- gramunk. “ i Kinyit egy csapot, megnyom egy j gombot a berendezésen, valamit le- I jegyez. így néz tehát ki egy atomfizikus mindennapi munkája. Valamivel beavatottabban nézegetem a bonyolult berendezéseket. Nem boszorkányság, csak tudást igényel. Bűcsúzáskor jóleső érzés fog el. Jó tudni, hogy nemzetiségünk fiai és lányai a tudományban és a technikában is megtalálhatók. Csak sajnos, keveset tudunk róluk. (hr) 9 Mii A külföldi látogatók egybehangzó véleménye szerint hazánk valóságos turistaparadicsom. Minden tekintetben (helyesbítek: a szolgáltatások kivételével). Nincs ugyan tengerünk, de tájaink természeti szépsége párját ritkítja. Műemlékekben pedig valósággal tobzódik az ország. Derék elődeink csodálatos alkotásokat hagytak ránk. Sajnos, meg kelt állapítanom, hogy nem nagyon becsüljük e hagyatékot. Számtalan külföldi látogató mondta már nekem, hogy halálos vétek enyészet sorsára hagyni ennyi értéket. Különösen vonatkozik ez a megállapítás Szlovákia fővárosára. mely emberemlékezet óta az európai kultúra, sőt európai kultúrák fellegvára. Pedig kissé körültekintőbb tervezéssel és szervezéssel kincseket menthetnénk meg. Gondoljunk csak az új híd építése körül támadt bonyodalmakra. Mert hát — sajnos — a műemlékvédelem többnyire „nem rentábilis", tehát nem üzlet. Legalábbis bizonyos, eddig érvényes értelmezésben nem az. De talán — legalábbis Szlovákia fővárosában — a jövőben jobbra fordúl ez a kínos probléma. A közelmúltban sajtóértekezleten a hazai újságíróknak bemutatkozott dr. Vladimír Cech, a város új polgármester-helyettese. Hivatalos megfogalmazásban a város kulturális polgármester-helyettese. És nemcsak a polgármester-helyettes új, hanem a hivatal is. A kedélyes sajtóértekezletből ítélve, jó kezekbe került az ügy. Dr. Cech megnyugtatta az egybegyűlteket, hogy hivatala tudta és beleegyezése nélkül ezentúl a városban egy szalmaszálat sem mozdíthatnak el. A Fővárosi Nem- ‘zeti Bizottság tetemes pénzösszeget irányzott elő a műemlékvédelemre és általában a város kulturális fejlesztésére. Két vaskos kötetet nyomtak valamennyi újságíró kezébe, mely — tudományos munkacsoport feldolgozásában — a legapróbb részletekig felvázolja Pozsony kulturális fejlesztésének rövidebb és hosz- szabb lejáratú tervezetét. A két vaskos kötet átböngészése után az jutott az eszembe, ha ennek legalább a fele megvalósul — amit erősen hiszek és remélek . akkor Pozsony ismét az európai kultúra rangos fellegvára lehet. Igen ám, de hol marad a többi, szintén gazdag múltú városunk? ' * Elmondok egy történetet, abban a reményben, hogy ma már ilyesmi nem fordulhat elő. Ha igen, akkor előre is kijelentem, hogy a hasonlatosság puszta véletlen. Egyetemista koromban hallgatótársaimmal együtt furcsállottuk, hogy időnként — rendszertelenül, de elég gyakran — egy 35—38 év körüli idegen férfi is be - be - jött közénk egy-egy előadásra. Szorgalmasan jegyzetelt és mivel egészen normálisan viselkedett, egyszer vall at óra fogtuk; ki is tulajdonképpen? Elmesélte, hogy bejáró tanuló, szóval erternista, amit már előzőleg sejtettünk. Aztán elmondta. azért látogatja az egyetemet, mert a vállalatnál ö at egyetlen legényember, s mivel teljesíteni kell a továbbképzés tervét, rá esett a választás. Nem sokáig bírja, legfeljebb egykét évig. de a következő esztendőben minduntalan újra és újra beiratkozik egy másik főiskolára, hogy a vállalat ne kerüljön terítékre a továbbképzés nemteljesítése miatt. Eddig már vagy három-négy főiskolán próbált szerencsét.
