Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-09-30 / 39. szám

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR XVIII évf. 1969 Szeptember 30. . FIATALOK LAPJA Ara l.— Kés A szerelemnek az a legnagyobb csodatette, hogy kigyógyít a ka- cérságból. La Rochefoucauld Húsz éves az Ifjúsági Vasút Húsz év a legszebb kor. Még egy vasút életében is. A születésnap központi ünnepségei október 27-28- án lesznek Selmecbányán. Főiskolás voltam, amikor Eudo- vít Pezlár dr. docens, egyik előadá­sán — aki akkor a politikai gazda­ságtant tanította a tilozófiai fa­kultáson — az Ifjúsági Vasútra te­relődött a szó. Tőle hallottam elő­ször erről az építkezésről. Mint annak résztvevője, szívesen beszélt az építkezés körüli viszontagságok­ról, kalandokról, sőt fegyveres har­cokról is. Főleg vizsganapkor jut­tattuk eszébe ezt a témát... Elhiszem, hogy sok mai fiatal csak ez évben, az Ifjúsági Vasút felépítésétől eltelt huszadik évben, hall először a szlovák ifjúsági moz­galom történelmének legjelentősebb építkezéséről. Nem csoda. Mint megannyi dolog, ez is a teljes reha­bilitációra vár. Az Ifjúsági Vasút számomra nem­csak közlekedés-technikai jelentő­séggel bír. Talán sokkal jelentőseb­bek azok az értékek, amelyeket az építkezés révén elért az akkori if­júsági mozgalom. Többek között itt alakult meg az azóta világszerte ismert Lúcnica. Vagy elég, ha csak az építkezésen résztvevők létszá­mát említem: 47 000. Negyvenhétezer fiatal egy épít­kezésen! Nincs tudomásom még egy vállalkozásról, amely a csehszlo­vákiai fiatalok ilyen nagy tömegét mozgatta volna meg. Pedig nem rö­vid lejáratú brigádról volt szó. So­kan közülük Hronská Dúdraván kezdték és Selmecbányán végezték. Mi ösztönözte őket, hogy marad­janak? Nem tudom. Azt azonban tapasztalhatjuk, mindnyájan, hogy jelenleg milyen nehézségekkel küzd a Magas Tátra főberuházója a munkaerőtoborzás­nál. Pedig nem is egy felhívást ol­vashattunk már mind az ifjúsági szervezetektől, mind más kompe­tens helyekről. Betonozok, segéd­munkások, kőművesek hiányoznak. A Magas Tátra nem készül el az 1970-es világbajnokság idejére. Na­ponta olvassuk ezt az újságokban — gúnyoros mosollyal. Talán idejét múlta a fiatalok in­tegrációs törekvése? Nem, ez biz­tosan nem — főleg ha szórakozás­ról van szó. És ha dolgozni kell? A húsz évvel ezelőtti fiatalok er­re is választ adtak. Az októberi ünnepségeknek akár a „fiatal aka­raterő napja“ nevet is adhatnánk.-ze­A SZGYISZT Központi Tanácsának nyilatkozata az Ifjúsági FIÚK. LÄNYOK! A fiatalok több mint 20 évvel ezelőtt nemcsak hogy részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a német fasizmus ellen folyó küzdelemben, hanem a gyűlölt elnyomók veresége után azok közé az erők közé tartoztak, melyek a párt program­jának megvalósításáért küzdöttek. Kezük és agyuk minden energiáját fiatalos lendülettel tetézve, ennek a társadalom­nak a szolgálatába állították. Mindig ott segítettek, ahol a legnagyobb szükség volt munkájukra — a háborúban tönkre­tett népgazdaság helyreállításától kezdve hazánk messzeme­nő iparosítását is beleszámítva. Ennek az igyekezetnek az egyik mérföldköve az Ifjúsági Vasútvonal, melynek 20. évfordulójáról ezekben a napokban tisztelettel emlékezünk meg. Az Ifjúsági Vasútvonal építé­sében — népgazdaságunk különböző ágazataiból — több mint 47 000 fiú és lány vette ki részét. Örökké emlékezetünkben marad a hazaszeretetnek, a lelkesedésnek és munkaigyeke­zetnek az az őszinte és egészséges megnyilvánulása, mely a szocialista hazafiság örökké példaként állítható emléke ma­rad. Az ifjúság ezt a vasútvonalat egyéni kezdeményezésre, önerőből építette. Az alacsony műszaki színvonalat lelkese­déssel pótolta. Elsősorban ennek köszönhető, hogy ezt az építkezést három évvel a határidő előtt átadta rendeltetésé­nek. A párt ebben az időszakban is társadalmunk minden erejét és tevékenységét a szocialista társadalom építésének szol­gálatába állítja. Erkölcsi és állampolgári kötelességünk ki­használni az adott lehetőségeket és az adott teret. A kor mindig újabb és újabb lehetőségeket teremt az ifjú­ság résztvállalására, mind a gazdasági, mind a politikai és társadalmi élet, valamint a nemzetközi kapcsolatok terén. A pozitív résztvállalássa] egyenes arányban növekszik a fe­lelősségünk ennek a társadalomnak a sorsáért. Az Ifjúság Vasútvonalának a hagyatéka arra kötelez bennünket, hogy megismerjük a párt politikáját, legyünk annak tevékeny va­lóra váltói, keressük annak a lehetőségét, hogy a legnagyobb mértékben járuljunk hozzá munkahelyünkön, az üzemekben, a termelés hatékonyságának növeléséhez és a felmerülő prob­lémák megoldásához. Erőtökhöz és lehetőségeitekhez mérten igyekezzetek ti is hozzájárulni az Ifjúság! Vasútvonal 20 éves jubileumának méltó megünnepléséhez. Az Ifjúsági Vasútvonal az ifjúság politikai egységének és tettrekészségének nagy példája. Itt rakták le az elvi-politi­kai tevékenység alapjait. A falvakból, városokból és isko­lákból összesereglett ifjúság — szociális és nemzetiségi ho­vatartozásra való tekintet nélkül — építette ezt a monu­mentális művet, a szocializmus eszméihez való ragaszkodás szimbólumát. A rokonszenv és a lelkesedés megnyilvánulá­sának tekinthetjük a külföldi ifjúság részvételét is. Ifjúsá­gunk, és a szocialista, illetve néhány kapitalista országból érkezett fiatalok ily módon kicserélhették nézeteiket és állás- foglalásaikat, megerősíthették internacionalista kapcsolatai­kat. Fejlesszük tovább a testvéri, illetve a világ összes ha­ladó szellemű ifjúsági szervezeteihez fűződő barátságunkat. Az eltelt húsz esztendő, illetve a jelenkor azt bizonyítja, hogy az ifjúság önrealizálásának változékonysága ellenére, az elvi-politikai egység, a cseh és szlovák nép testvérisége, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus szel­lemében való nevelés és tevékenység alkotja az ifjúság igye­kezetének és tetteinek egyik alappillérét. A tudomány és a technika fejlődése új lehetőségeket teremt az ifjúság szocia­lista országépítő munkájában valő aktív részvételre, a köl­csönös megismerkedés és közeledés, a szocialista eszmék ter­jesztésére. Valamennyiünkön múlik, hogyan használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Munkánk tevőleges fejlesztésével ün­nepeljük meg méltóképpen az Ifjúság Vasútvonala építésének 20. évfordulóját. Dr. Gustav Husák, a CSKP KB első titkára, beszámolóját mondja. PLENÁRIS ÜLÉSE A prágai Vár Spanyol-termében csütörtökön szeptember 25-én 14 órakor megkezdődöttCsehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése. Az ülést Vasil Birak, a CSKP KB elnökségi tagja nyitotta meg. Meg­emlékezett arról a pótolhatatlan veszteségről, amely a világ kommu­nista és munkásmozgalmát a felejt­hetetlen Ho Sí Minh elvtársnak, a Vietnami Kommunista Párt megalapí­tójának és a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság első államelnökének halálával érte. A CSKP KB plenáris ülésének részvevői tisztelettel adóz­tak emlékének. Ugyancsak felállás­sal tisztelegtek Jozef Sisovsky elv­társ, a CSKP KB elhúnyt tagja em­lékének. A CSKP KB plenáris ülésére meg­hívták a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tagjait, az SZLKP Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottságának elnökét, a CSKP KB cseh irodájának tagjait és tit­kárait, az SZLKP KB elnökségének tagjait, valamint a CSKP KB és az SZLKP KB titkárait, a CSKP KB osz­tályvezetőit, a CSKP KB cseh irodá­ja és az SZLKP KB osztályvezetőit, a kerületi-, a városi- és a járási pártbizottságok vezető titkárait az egész köztársaságból, a szövetségi kormány kommunista tagjait és ál­lamtitkárait, az állami szervek, a csehszlovák néphadsereg és a Köz­biztonsági Testület vezető funkcio­náriusait, a pártsajtó és a központi sajtószervek főszerkesztőit, valamint a társadalmi szervezetek képviselőit. A napirenden a párt jelenlegi hely­zete és további feladatai szerepel­nek. A napirend jóváhagyása után a plénum megalakította munkabizott­ságait, és jóváhagyta az ülésről ki­adandó párton belüli és nyilvános tá­jékoztatásra vonatkozó javaslatot. A sajtóbizottság tagjai Jozef Kemp- ny, Bohuslav Chnoupek, Oldrich Svestka, Mária Sedláková és Ladislav Smrcka elvtársak. A javasló bizottságba a plénum Peter Colotka, Antonín Kapek, Ste­fan Sádovsky, Bruno Bobrek, Fran- tisek Cervenka, Evzen Erban, Jan Ja­nik, Alois Indra, Ondrej Klokoc és Karel Neubert elvtársakat választot­ta. A szavazatszámláló bizottság tag­jai: Antonín Krcek, Bozena Maehá- cová, Anton Perkovic és Ján Kosce- lansky. A CSKP KB elnökségének a párt jelenlegi helyzetéről és további fel­adatairól. valamint a szervezési és káderintézkedésekről szóló beszá­molóját dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára terjesztette Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti P<»ott«áoának olénuma elé. A CSKP KB elnöksége két jelenté­sének meghallgatása után, — ame­lyekről a nyilvánosságot a hétfői na­pilapok tájékoztatják — a CSKP KB pléuma megkezdte a vitát. A vitában lapzártáig Jozef KorCák és Oldrich Cerník elvtársak szólaltak fel. A vita a késő esti órákig tartott. A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésén hozott határozatok ismertetésére a következő számunkban visszatérünk. A CSKP KB Központi Bizottsága plenáris ülésének résztvevői.

Next

/
Thumbnails
Contents