Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-23 / 38. szám
Rögtön megyek Jaj. szomszédasszony, rögtön megyek ám, csak meghoztam ezt a huszonöt szem sőt, mi jót főz, ugyan mondja már, ááá, paprikáskrumplit kolbásszal, jő is az, jő bö lére eresztve, hanem hallja-e, mit csinált a Jancsi gyerek, a büdös kölyke, nem beverte az ablakom, te. te átok, kaptam el a frakkját, ezt tanulod anyádtól, mert hogy köztünk maradjon a sző. az is egy jóféle, ugyan kérem, összeáll a mostohafiával, hogy nem sül le a képéről a bőr, az a szegény ember, azt az egyet sajnálom, de azért is megérdemli a sorsát, minek vette el, jaj, dobjon már ki, mióta fogom itt a kilincset, né csak, már fél tíz, na jó, maradok egy kicsit, csak azért, hogy ne vigyem el az álmát, nem, nem isten ments, már vacsoráztam, jő tejfölös babot, na, nem bánom, eqy picit, jaj, minek akkora kolbász, hűha. de finom, príma, kicsit sótlan, és erősebbre csinálom, de hát ahány ház, annyi szokás, és vasárnap egy kis vadas nyelvet csinálok gombóccal, szegény apám Igen szerette, hanem, hallja-e. régen láttam a maga iiát, ne mondja, Szegeden van a tisztiiskolában, jaj, mit szól már ehhez az atomrobbantásokhoz, 6, szent uram isten, csak ne legyen háború, bár rosszak az emberek, megmondta a budai léleklátó ember, tüzet lát és vizet, én is tegnap álmodtam egy nagy fejes káposztával, de a káposzta rothadt volt, hát fájt is egész nap a fejem, na szomszédasszony, melyik fülem csöng, eltalálta, a bal. örömhír ér, de igazán, mért nem tesz ki, hát persze, azért a pénzért le is ülhetek, na, és mondja csak, szóval a Frényi fiú már kiszabadult, a szeme állásából se néz ki jó, szegény felesége, az is, jaj, mindenkinek megvan a keresztje, hallja-e, de szép ez a falvédő, nekem is van, de ezek a nyavalyás legyek mind lepisz- kítják, nem jó, egy légyfogó se jó. agyoncsapom én őket, hallja, jaj, úgy el kéne már menni egy moziba, a Fernandelt szeretem, hah, a múltkor beleesett a tóba, hű, szent isten, hogy múlik az idő, csak a derekam ne fájna, nem volna semmi baj, na de most már tényleg megyek, jaj, képzelje, két találatom volt a lottón, elvitte azt is a fene, inkább megettem volna, bár nézze, a fogaim igen el vannak romolva, várjon csak, nem akar egy szép pulóvert venni, nekem kicsi, a sógorom írta, majd küld csomagot, de hát tudja, az olyan locsi-focsi ember, különben sem vagyok én kíváncsi az ő csomagjára, igaz. kicsi a nyugdíj, de ide járok, oda járok, most a Kisékhez, micsoda rendetlen népség, a kutya az asztalnál eszik, né, mi az már? kukorékol a kakas, elmegy az idő, jaj, most már megyek, öltözzön csak nyugodtan át, persze, megy a gyárba, szegény asszony, nem tudott egy szemet aludni, igazán, mért nem dobott ki, nézze, az ura meg már itt is van, átugrottam egypercre, de maga jól néz ki, Rádi úr, hát persze, most fáradt, nem azért mondom, de nem néz ki többnek ötvennél, hát engem mennyire saccol? 6 istenem, régen volt az, de szentisten, most jut eszembe, jaj szomszédasszony, maga is milyen, hagy itt beszélni, ó, ó, már azóta biztosan kifutott a tej... Nagy S. József u ' , •>( ' HÁROM SZEMSZÖGBŐL MEMÓRIA Három nyugdíjas beszélget a ligeti pádon. — Nehezemre esik már az olvasás — mondja az első. — Tíz perc után összefutnak a betűk a szemem előtt. — Nagyot sóhajt és legyint: — A látásom, a látásom. — Nekem a fülemmel van baj — mondja a másik. — A női hangokat alig hallom, a moziban minden film néma nekem. Hja, a hallásom, a hallásom. — Képzeljétek — mondja a harmadik —, a múltkor jó kedvem volt. Mondom a feleségemnek, szeressük egymást. Erre ő: de apjuk, nincs egy órája, hogy megöleltél. Persze, persze, igazad van. Bizony, bizony, a memóriám, a memóriám. BÍRÁLAT Az igazgató a termelési értekezleten bíztatja a résztvevőket, hogy csak beszéljenek bátran. Ne tekintsék a beosztást, akár őt magát is kritizálják. Nagy csend. Végre jelentkezik valaki. Kovács. Mindenki várakozással néz rá. Kovács beszél, beszél... egyszer csak felemeli a hangját. — Végül keményen bírálni akarom az igazgató elvtársat. Szemébe mondom az (gazságot, még akkor is, ha megsértődik. Dermedt csend. — Mert a mi igazgatónk — folytatja még hangosabban Kovács — felelőtlenül jár el, amikor nem kíméli a nekünk oly drága egészségét, és oly sokat dolgozik. Igaz, hogy a mi érdekünkben. A 60 éves nagyapa, 40 éves fta és 20 éves unokája együtt megy Párizsba. Ott elválnak útlatk, de hazajelé ismét összetalálkoznak a vonaton. Egymást túllicitálva mesélik élményeiket, végül rátérnek a párizsi nőkre. — Gyönyörűek a párizsi nők — mondja az unoka —, és milyen tüzesek... A papa lelkesen csatlakozik. Cup- pant, és azt mondja: és milyen üqyesek. A nagypapa elréved, kicsit ingatja a fejét, és csendes hangon megszólal: és milyen türelmesek... COWBOYOK A saloonban cowboyok iszogatnak. Egyszer csak berúgja az ajtót egy kis termetű tehenész és harsányan beüvölt: — Ki festette kékre a lovamat? Hatalmas, vállas cowboy támaszkodik a pultra, és megszólal: — Én voltam. Akarsz valamit? A kicsi meghökken. — Igenl Csak azt akarom mondani, hogy már száraz és lehet lakkozni. ifi MIMIM Szoilki HHMI A KEVÉS SZAVÚ Kevés szavú Bili elveszi a szép Maryt. Maga elé ülteti a lovára, és vágtatva indul vele kis háza felé. Útjuk a prérin vezet át. Rövid vágta után a ló egy buckában botlik egyet. — Egy —- mondja a kevés szavú. Tovább vágtatnak. A ló ismét botlik. — Kettő — mondja Bili. Újabb vágta, még az út felét sem tették meg, és a ló harmadszor is botlik. Kevés szavú Bili leugrik a lóról, leemeli kis feleségét. Sző nélkül előveszi coltját, s a ló fülébe lő. Az összerogy. Kevés szavú leemeli róla a nyerget, vállára dobja, és elindul. A szép Mary döbbenten áll, és kétségbeesve mondja: — De Bili, mit tettél, hisz még fele úton sem vagyunk. — Egy — szól a kevés szavú. .. ' A szerelem buktatói 24. Katonával nem táncv&k Helyes vagy nem helyes katonával járni? • Régi felfogások • Mint más áruról, úgy beszélnek rólunk • Nem ítélhetünk el mindenkit • Ko lostori nevelés • Mit mondanak az emberek? „Sosem tettem különbséget katona és civil közt. Csakhogy Magda barátnőm, az egyik katona nővére olyasmit mondott a katonákról, hogy most már félek tőlük. Ezt mondta: „Ne csodálkozz! Feri katona, a katonának mindent szabad. Nem szabad elítélni. Komoly lány ugyanis nem kezd ki katonával. aki meg kikezd... Tudod, a katona olyan, mint a méhecske. virágről-virágra száll" — írja az egyik kisvárosi le- ánylevslezönk. Sok kérdés fut be hozzánk, különösen a lányok kérdezgetik, hogy miként viselkedjenek táncmulatságokon a katonákkal szemben, hogy miért nem szeretik az idősebb emberek a katonákat, ha a lányuknak akarnak udvarolni, hogy érdemes-e kikezdeni katonával, stb. Bizonyos, hogy nem könnyű felelni mindezekre a kérdésekre. Ugyanis azokban a városokban. ahol régóta van katonaság, hagyományuk van ezeknek a problémáknak. A tapasztalat arra figyelmezteti a becsületes embereket, hogy óvják lányaikat a katonáktól. Ezen nem szabad csodálkoznunk. A múltban a helyőrségek parancsnokai, tisztjel nem ápolták a hadsereg és a civil lakosság egészséges alapokon nyugvó barátságét, nem törődtek a katonák erkölcsi életével, sőt arra ösztönözték őket, hogy a „civil nem ember" felfogás alapján, ahol csak tehetik, használják ki őket, lányaik naivitását, hiszen ilyen esetben mindig a lányt tartották hibásnak. A katonának dicsőség volt a hódítás. Természetesen ebben is különbséget kell tennünk a közkatonák és a tisztek közt. A tisztek mindig sportszerűen űzték hódításaikat, a szegény származású közkatonák viszont, akik többnyire ugyanolyan hontalanok voltak a városban, akárcsak a városban élő falusi cselédlányok, másként végezték a „hódításaikat". A mindenkinek kiszolgáltatott cselédlányokkal kötöttek ismeretségeket, és sokszor visz- szaéltek bizalmukkal. Ma sok szempontból más az élet, de az emberek felfogása nehezen változik. Ezen a téren is tovább élnek a tradíciók, a katonák nemzedékről- nemzedékre adják át tapasztalataikat. Nézzünk néhány levelet: „A barátnőimmel elkezdtem táncmulatságokra járni — írja N. Vera. — Összeismerkedtem a barátaikkal Is. Voltak köztük katonák. Kezdetben tisztességesen, barátságosan viselkedtek. De aztán levetették az álarcukat. Olyasmiket mondtak a lányokról, hogy a gyomrom kezdett háborogni. Egymásnak ajánlottak lányokat, s pontosan kioktatták egymást, kinél mire kell ügyelni. Felháborodva otthagytam őket. Nevettek rajtam és naivnak neveztek. Többé nem mentem közéjük, de ha találkoztunk, folyton csúfolődtak és gyalázatos dolgokat terjesztettek rólam. Tudják, ezekután nem csodálom, hogy sok lány nem akar katonával járni, nem akar velük táncolni. Ha az ember egyszer csalódik, később nehezen változik meg a véleménye". Hasonló a véleménye az egyik katonának Is: „Hosszan gondolkodtam, írjak-e maguknak arról, hogy miként járnak itt nálunk a katonák a lányokkal és mi mindent mesélnek róluk egy-egy kimenő után. Egymásnak adogatják át, mint az árut. Azt hiszem, hogy a többi kaszárnyában sincs ez másként." És a tapasztalat, amit az emberek levonnak: „Anyukám, akárcsak a többi szülő, elítéli a katonákat. Ezt mondja: Ne kezdj ki velük! Veled jár és közben odahaza felesége van, vagy legalábbis komoly Ismeretsége. Nem hittem neki és védtem a katonákat, mondván, hogy azok ugyanolyan fiatalok, mint a civilben járók. De aztán magam is meggyőződtem. — Kérdem én, kívánhatják a katonák, hogy más legyen róluk a véleményünk, amikor visszaélnek bizalmunkkal? Aztán még csodálkoznak, ha néha a lányok is „elbánnak velük". Azt hiszik, hogy büntetlenül felelőt- lenkedhetnek, ám sokan ráfizetnek. mert azok a lányok, akik bizonyos tapasztalatra tesznek sztrt. túljárnak eszükön. Mégis az a véleményem, hogy nem minden katona egyforma." 111*« Ismét egy lány leveléből időzünk: „Vasárnap táncmulatságon voltam. A szomszéd asztalnál egy lány nem volt hajlandó katonával táncolni. Inkább senkivel sem táncolt...“ Idézhetnénk a katonák ellenkező véleményét. Hevesen tiltakoznak az olyan általánosító vélemények ellen, mint amilyeneket mi is idéztünk. Úgy gondoljuk, hogy igazuk van: valóban helytelen az összes katonát megvádolni. De a közvéleményt nehéz megváltoztatni. Elegendő a kisváros életében egyetlen rossz tapasztalat, és hosszú Időre kárbavész a helyőrség becsületes törekvése a civil lakosság előítéletének leküzdéséért. A rossz hír szárnyra kel. a becsületes nevelőmunka hatása csak nehezen érlelődik. Mindenesetre a hadsereg tisztjeinek nevelőmunkája sokat segít, hiszen csak a katonák magatartásának változása oszlathatja el végleg a múltból makacsul fennmaradt előítéleteket. Következik: A szülőkről • útí±< z áp > • • ESHHÜHHHIBI