Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-09-23 / 38. szám
8 új if| hoz, úgy egyre több más hajóval találkoztak, amelyek szállították a francia csapaterősítéseket a réméit könnyű diadal színhelyére. Agyúlövéssel, lelkes zászlójelzésekkel üdvözölték egymást a parancsnokok. Azután időnként csendesebb hajók is jöttek, ezek már Mexikó irányából közeledtek. Vitték Európába a sebesülteket és a betegeket. Március 25-én az árbócko- sárban figyelő matróz felkiáltott: MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből — Ha akarja, akkor meghosszabbíthatja újabb öt esztendőre. Rangot is kaphat. Altiszt is lehet, uram. A százados következtésen „uram“-nak szólítja az idegent, aki nem sejti, hogy az elkövetkező öt esztendőben nem lesz része hasonló udvariasságban. Már az asztalon van a belépési nyilatkozat. — Aláírom — mondja az i- degen. — Papírjaim nincsenek. — Nincs is szüksége rá. Mi hiszünk önnek, uram. — Köszönöm — mondja az idegen és majdnem meghatódik. A megalakításról szóló rendelet hetedik cikkelye intézkedik az újoncok felvételéről. E szerint a jelentkezéshez nem szükséges semmiféle igazolvány, vagy hivatalos irat. Bármiféle álnéven akárki aláírhatja az ötéves szerződést. Csak CAMERON ostromának utolsó szakasza. a Xoborzó Iroda ügyeletes tisztjétől függ, hogy elfogadja az illető jelentkezését, vagy sem. Ez mindenesetre egyedülálló, még hasonló sincs a világ egyetlen más katonai alakulatánál sem. Április 50 nevezetes nap a légiónál. Ilyenkor bárhol is van a legénység, akár a sivatagban, akár egy magányos támaszponton, akár a nyílt tengeren, ú- szó csapatszállító hajón, mindenütt asztalhoz ültetik, menüt kap és utána négyszeres boradagot. Drága árat fizettek ezért a díszebédért a légiósok. Az e- lőzmények III. Napóleon hódító terveihez nyúlnak vissza. A nagyratörő francia császár 1862-ben arra törekedett, hogy Mexikóban katolikus államot hozzon létre, a protestáns E- gyesült Államok egyensúlyozására. III. Napóleon támogatta Miksa osztrák főherceg igényét az amerikai ország trónjára. A francia császár elképzelését úgy állította be, mint a „XIX. század uralkodóinak legnagyobb gondolatát.“ A hódító tervekkel szemben azonban a nemzeti felkelés alakult ki és a mexikóiak hevesen szembe álltak a betolakodókkal. Mexikó felőrölte és elnyelte a francia csapatokat. Heves harcok alakultak ki. III. Napóleon arra törekedett, hogy a mexikói expedíció ügyének megnyerje a katonatiszteket, ezért gyors előléptetést ígért azoknak, akik a hadjáratban kitüntetik magukat. Ekkor Sidi bel Abbeszben állomásozott a Légió két zászlóalja. A gyors előrehaladás lehetőségének híre Párizsból ide is eljutott. Az alakulat tisztjei nem ismerték a mexikói hadihelyzetet, ők csak a francia diplomaták megtévesztő jelentéseiről hallottak: — Vár bennünket a mexikói nép, bevonulásunk diadalmenet lesz. A könnyű kaland lehetősége és a távoli Mexikó mesés gazdagságáról, a külszíni ezüst és aranybányáiról terjengő legendák csak növelték az idegenlégió fiatal francia tisztjeinek harcikedvét. Szidi bel Abbesz- ből levelet írtak Párizsba a császárnak: „Kérjük, hogy méltányolja kérésünket és a légiót vezé- nyeltesse Mexikóba.“ Akkoriban Szidi bel Abbeszben két légiós zászlóalj állomásozott. A létszám 12-14.000 között változott. Az ezredes közülük válogatta ki a legjobb fizikai erőben lévő katonákat. Egy hónapig tartott, amíg az expedíciós hadsereget Jeannin- gros és tisztjei előkészítették a tengerentúli útra. 1863 februárjában két nagy hajó a Saint-Louis és a Wagram kötött ki Mersz el Kebir kikötőjében. Napokig tartott, amíg a lőszert, az élelmiszert és az orvosságot felszállitották a fedélzetre, 48 tiszt és 1432 katona kapott parancsot arra, hogy induljon Mexikóba. Kürt jelezte és a parton ágyú dörrent, amikor a két hajó, fedélzetén a légiósokkal kifutott Merszi el Kebir kikötőjéből. Gibraltár felé indult el a Saint-Louis és Wagram. A- hogy kiért az expedíciós hadsereg a Földközi-tengerről az Atlanti óceánra, azonnal romlott a légiósok hangulata. Sokan tengeri betegséget kaptak. Ahogy közeledtek Mexikó— Föld, föld... Mexikói tengerészek segítették az alakulat partraszállását, akik a füstölgő szivart egy pillanatra sem vették ki a szájukból, pöfékelve ültek csónakjukban. A legnagyobb kavarodás közben sem mondtak le a dohányzásról. Az őrmestereket feldühösítették az állandóan szivarozó indián hajósok. — Dobják el ezt a büdös szivart — kiabált egy tizedes — mert kilövöm a szájukból. A mexikóiak azonban nem vették ki a szivart a szájukból, hiába fenyegetőztek bármivel vagy Ígérgettek bármit a franciák. Amikor már a légiósok a csónakokkal a partra értek, előkerült a kikötőváros parancsnokságának tolmácsa, ő fordította le az állandóan szivarozó mexikóiak válaszát: — Egy szúnyogcsípés elegendő a sárgalázhoz... A sárgaláz pedig a halál. A szúnyogok azonban nem szeretik a füstöt. Ezért szivarral védekezünk ellenük. Más meglepetések is vártak Vera Cruzban a légiósokra. A kikötő egyetlen mólójánál sorakozott fel az alakulat, onnan indult be a városba. Az utcák szélesek, lóvasút közlekedik rajtuk. A házak — egykét emeletesek. Tetejükön — és ez a második meglepetés — keselyük üldögélnek. Ha valami ennivalót, hulladékot, szemetet fedeznek fel az utcán, akkor leszállnak a kövezetre, járókelők közé és azonnal felszednek minden ehetőt. Senkinek nem jut eszébe, hogy a hatalmas madarakat megzavarja. Hasznosak Vera Cruzban a keselyük, mert nagy a részük abban, hogy a kikötővárosban viszonylag tiszták az utcák és terek. Különösen a vásártér körül látni belőlük sokat, igaz, ott legtöbb a dolguk, ott a legtöbb hulladék. Keselyük ülnek a templom- tornyokon is, amint ezt a csodálkozó francia tisztek és a légiósok megállapították. Olyan megszokott mindez, olyan mindennapi madár Vera Cruzban, mint az európai városokban a galamb. A város közvetlen környékén kisebb-nagyobb tavak, mocsarak voltak, benőve sással és más vízinövényekkel. Az iszapban négy-öt méteres alligátorok fekszenek. A mocsarak vizében a trópusi meleg hatására gyorsan bomlásnak indulnak az állati és a növényi eredetű anyagok. Rossz illatú gőzök terjengenek a város peremén, és megfertőzik a levegőt. A legveszélyesebb a tavaszi lNéGRIER tábornok, a légió egyik leghíresebb parancsnoka dőszak, ekkor általában szélcsendes az idő, tehát semmi sem hűti le a mocsarak környékének forró levegőjét. I- lyenkor kezdődik Vera Cruzban a nagy sárgaláz járvány és megállíthatatlanul terjed, szedi áldozatait. Forey tábornok így bíztatta a katonákat, mielőtt a légiósok karavánja elindult Vera Cruz- ból: — Forró vidékeken haladtok majd keresztül, ahol talán több betegség, mint dicsőség vár rátok... Félvad emberek, meszticek, indiánok és mulattok akarják majd elállni utatokat, de a francia katonákat senki és semmi nem állíthatja meg... (Folytatjuk) '•O V. Végül is elhatározta, hogy lepihen. Tudta, hogy elővigyázatosnak kell lennie s kezeügyében tartani revolveréit. Átnézte, hogy rendben vannak-e, s visszatette őket a tokba. Akkor csöndben a hatalmas masszív asztalt az ajtóhoz tolta. Az ágyat a szoba sarkába húzta, úgy hogy el legyen barikádozva az ablaktól. Azután csak úgy felöltözve az ágyra feküdt, Gyorsan jött az álom szemére. Lhano nagyon kifárasztotta. Csak Roosewelben pihent meg New Mexico és Texas között. Ott egy forrásnál felfrissült és az árnyékban pihent egy kicsit. Most békésen aludt. Csak akkor riadt fel, amikor úgy tűnt neki, hogy valaki a tetőn járkál. Nem mozdult, csendben maradt Most már tisztán hallotta a zajt. Valaki valóban a tetőn járkált. Cheddy csendesen lecsúszott az ágyról, és az ablakhoz mászott. Áz utolsó pillanatban tette ezt, mert a következő szempillantásban lövés dördült és egy golyó betörte az ablaküveget és befúródott a padlóba, épp oda, ahol azelőtt az ágy volt. Mindjárt ezután árnyék vetődött a szobába, Cheddy felemelte a revolverét és lőtt. Az árnyék eltűnt és csönd lett. Cheddy gyorsan átkúszott a szoba másik sarkába. Ojra megjelent az árnyék. Cheddy várta, hogy valaki megjelenik az ablakban, de nem látott semmit. Mindjárt ezután még egy lövés dördült az utcán, és még egy golyó berepült a szobába. Cheddy könnyen megállapíthatta, hogy valaki a szomszédos épület tetejéről lövöldözik. Egérfogóba akarták kapni őt. Nem volt mire várnia. Tudta, hogy az, aki a tetőn van. újabb támadásra készül. Gyorsan leadott egy sorozatot revolveréből, s mikor másik revolverét is kiürítette, újra megtöltötte mindkettőt, s újabb két sorozatot adott le. Jól hallotta, hogyan ütődnek a golyók a deszkatetőhöz, mindjárt aztán a tető csikorgását hallotta és tompa ütődést. Valaki a földre esett. Az utca túloldaláról újabb lövöldözés indult, a golyók elárasztották a szobát. Cheddy tudta, hogy már csak erről az oldalról fenyegeti veszély, s nem mozdult helyéről. Ha tudta volna pontosan, hol foglalnak helyet a támadók, kezdhetett volna valamihez, de így arra volt kényszerítve, hogy reggelig várjon. Csend állt be. Cheddy nem várta, hogy támadói ilyen gyorsan visszavonulnak, s ezért el volt készülve újabb rohamra. Talán megpróbálnak valamit az ajtón keresztül. Éppen ezért felkészült, hogy illően fogadja őket. Nem sok idő múlt el. amikor sejtése beigazolódott. A lépcsőn erős léptek zaja hallatszott. Cheddyt ez meglepte. Azt várta, hogy elővigyázatosabbak lesznek, ha az ajtóhoz közelednek. A következő percben erőteljes kopogtatás hallatszott. Cheddy nem válaszolt, hogy ne árulja el helyét. Csak egy kicsit félrecsúszott, hogy jobban célba vehesse az ajtót. Lowell úr! — hangzott kívülről, és Cheddy felismerte Gary Shoor durva hangját. —- Lowell úr, életben van? Cheddy ismét válasz nélkül hagyta a férfit, és a seriff még erősebben dörömbölt. — Lowell úr, hall engem? Én Gary Shoor vagyok, a seriff. Adjon magáról életjelt. — Igen, életben maradtam, seriff — válaszolt végre Cheddy. — Mi történt itt, Lowell úr? Valaki megtámadta? Nyissa ki az ajtót! Cheddy gyufát vett elő s meggyújtotta a petróleumlámpát, majd az ajtóhoz ment, félretolta a masszív tölgyfaasztalt és kinyitotta az ajtót. Gary Shoor majdnem beleütközött a revolverébe. Cheddy gyorsan becsapta mögötte az ajtót, kulcsra zárta, revolverét még mindig a seriff mellének szegezve. — Az istenért, mi történt itt? — kérdezte a seriff ziláltam nem figyelve a revolverre. — Ügy látszik, valaki vendégségbe akart jönni hozzám, de én elutasítottam. A seriff szétnézett a szobában, megnézte a betört ablakokat s az üvegdarabokat a földön. — Lehet, hogy nem ez volt a szándékuk. Lehet, hogy csak jó éjszakát akartak kívánni. Az ördögbe is, éppen aludni lett volna kedvem. — Hány támadó volt? — Nem tudom. A szomszédos tetőről is lőttek és az udvar felől is. Biztosan nem egy ember volt. Legalább kettőnek kellett lenni. — Mondtam, hogy mit várhat itt. Csak azt nem sejtettem, hogy ilyen gyorsan le akarnak számolni magával. Az volt a szándékom, hogy reggel majd ellovagolok Bormanhoz és mindent megmagyarázok neki. Miért volt ezeknek ilyen sürgős? — Nem tudom... — Este is borsot tört az orruk alá, Lowell úr. Nem kellett volna védelmébe vennie azt a részeg Clodot. Igaz, ez szép volt öntől. Szegény Clod verést kapott volna, de ezek r,em szeretik, ha valaki beleavatkozik a dolgukba. — Látja, ezt nem tudtam. Biztos másként cselekedtem volna. — Kérem uram, reggel hagyja el Peynt. Jelenléte súlyos következményekkel járhat. Amióta megérkezett, az emberek felbátorodtak. Fel akarnak lépni Borman ellen. Az éjjel a maga távozása után egy delegáció jött hozzám. Én semmit sem tehetek addig, míg segítséget nem kapok. Borman emberei veszélyesek, s én féltem a farmereket. Ha ez a cirkusz véget ér, visszajöhet Peynbe, de addig kérem, menjen el. Menjen, amíg nem késő! — Nem fogok elmenni, Shoor seriff. Azt üzenem Borman- nak és legényeinek, hogy Peynben maradok. Az. hogy a farmerek le akarnak vele számolni, engem nem érdekel. — De a farmerek a maga segítségére számítanak. Cheddy egy ideig hallgatott, azután így szólt: — Meg vagyok győződve, hogy ma este Borman emberei támadtak meg. Semmit sem vétettem ellenük, nem tudom, miért volt erre szükség De mond ja meg nekik, hogy mától kezdve ellenségük vagyok. Amennyire tőlem telik, segíteni fogok a farmereknek Ezek után nem állhatok félre. Ézt nyugodtan mondja meg Thomas Bormannak. Nem akartam veszekedni, az ő emberei kezdték. — Tudja, Lowell úr, mit kockáztatunk? Nincs kizárva, hogy sok farmer ráfizet. — Mindent figyelembe vettem, seriff, de másként nem lehet Én azért jöttem, hogy békében éljek ezen a vidéken, nem azért, hogy állandóan féljek Borman embereitől, s magától Bormantól. — Akkor nekem kel! közbelépnem, Lowell úr Ha valami olyanhoz akar kezdeni, ami ellenkezik a törvényekkel, kénytelen leszek önt elfogatni. Nem engedhetem meg, hogy ártatlan emberek igyák meg a levét. (Folytatjuk)
