Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-09-16 / 37. szám

MOLNÁR KÁROLY: Fejezetek a francia idegenlégió történetéből

NÉVTELEN EMBEREK A TO BORZÖ IRODÁBAN

A francia hadügyminisztérium számíthatott arra, hogy a légió Spanyolországban felőrlődik az örökösödési háborúk kegyetlen harcaiban. Párizsban már eleve az indulásnál az egész alakulatot a veszteséglistára írták. Erre vall, hogy még 1835 decemberében, tehát alig öt hónappal azelőtt, hogy a 4000 katona elindult, megkezdték egy új idegenlégió szervezését.

Nagyarányú munka folyt a Központi Toborzó Irodában. A franciák szívesen adtak útbaigazítást a külföldieknek, hogy hol jelentkezhetnek a légióba. Nem önzetlenül voltak ilyen e- lőzékenyek, mert pénzjutalmat kaptak, ha egy idegent rábeszéltek a belépésre. A Központi Toborzó Iröda a Rue Saint Domlnique-en kezdte el működését. Később ez már kevésnek bizonyult és ezen kívül csak Párizsban még öt más he'ven is lehetett jelentkezni. Fokozatosan kiépült a toborzóirodák hálózata és Franciaország valamennyi városában aKatonák 1855-ből. A svájci

indult a szóáradat:

— Mi is az idegenlégió? A nyugtalanok, a kalandvágyók, a világot megismerni akarók, az otthon nélküliek menedéke. Ott minden ember úgy érzi magát, mint otthon. Magányos férfiak találkoznak ott össze, akiknek nincs rokonuk, vagy ha van, akkor megszakították velük a kapcsolatot. Aki a légióba lép, új és egyúttal nagyobb családba kerül. Ott elfelejt minden kellemetlen előzményt, mert új tájakra, új emberek közé kerül. Ne felejtse uram, hogy ott a nők Is mások. A légió olyan vidékeken jár a világon, ahol még ma is háremek vannak, nem úgy, mint nálunk Európában. A légió segít felejteni és megóv az a- nyagi gondoktól is. Már a jelentkezésnél pénzt kap. öt évig pedig magas zsoldot, utána pedig francia állampolgárságot...

Az ügynök a jóakaró álarca

dESCHER akvarellje alapján

A tiszt rámutat egy falragaszra:

— Olvassa el, uram.

A külföldi csak töri a francia nyelvet, ezért a százados olvassa:

— A hadügyminiszter, tekintettel a király 1831 március 9- én kelt rendeletére, intézkedett az idegenlégió felállításá- ról... azt hiszem, ennyi elég, uram... ebből a hosszú, de fontos hirdetményből. Elmondom, hogy mi a lényeges belőle... Ahogy jelentkezik, aláírja az ívet, jutalmat kap. Világos, u- ram?

— Értek mindent, százados úr.

— öt esztendőre kell köteleznie magát.

A tiszt ennél a mondatnál vár egy kicsit, hogy megfigyelje, miként hat az idegenre.

— Jól van, értem százados úr.

[Folytatjuk)

nálódott, egyenruhájuk szét- rongyolódott, sokan pedig mezítláb meneteltek a rossz spanyol utakon. Június elején Don Carlos csapatai támadásba lendültek Huesca környékén. Ekkor a légió mindössze csak két zászlóaljból állt. A katonák a szó szoros értelmében éheztek. Az ellenfél első lovasrohamait még úgy-ahogy nagy áldozatok árán feltartóztatták. Azután lélegzetvételnyi szünet következett. Conrad ezredes kivont karddal száguldozott a légiósok megingó arcvonalának teljes hosszában. Ellentámadásra akarta vezetni katonáit.

— Előre! — kiáltotta az ezredes. Arca azonban hirtelen eltorzult. Eltalálták az ellenség golyói. Utolsó szavai ezek voltak:

— Megsebesültem. Mondják meg a tábornoknak. Vegye át valaki a parancsnokságot...

Kocsit hoztak. A sebesült ezredes ekkor már haldoklóit.

A küzdelem folytatódott. A légió egyre fogyatkozott. Conrad halála jelképezte az alakulat végét is. Amikor Huesca környékén a csata befejeződött, a légió mindössze egyetlen zászlóaljból állt. ötszáztizennégyen maradtak a négyezerből. Ök is fáradtan, sebesülten, rongyosan, meggvötörve várták további sorsukat. Cordova tábornok akkoriban már így vélekedett róluk:

— Szánalmasak. Nem hiszem, hogy kibírnak még egy telet a Pireneusokban. Engedjük haza őket, ha egyáltalán van még annyi erejük, hogy átkeljenek a nagy spanyol hegyvonulat hágóin.

II. Izabella kegyes volt a légiósokhoz, — az egykorú írások szerint — elbocsátó levelet és néhány kitüntetést kaptak a katonák. Megindultak a francia határ felé. Élelmezésükről senki sem gondoskodott. A légió maradványa kisebb csoportokra bomlott. A spanyol tábornoknak igaza lett. Néhány katona a kimerültségtől összeseit és meghalt a Pireneusok hágóiban. A határon elvették tőlük fegyvereiket. A zászlóalj megmenekült töredéke 1838 decemberében érkezett meg a dél franciaországi Pau városába.

Mezítláb, éhesen, rongyosan, fegyvertelenül.

láírhatták a külföldiek a belépési nyilatkozatot.

A légió parancsnoksága eleinte civilruhás ügynököket küldött a francia főváros vasúti pályaudvaraira és már ott i- gyekezett rábeszélni az érkező külföldieket, hogy jelentkezzenek. Később már ugyanez történt a nagy kikötőkben is. A beszélgetések ezzel az ártalmatlannak látszó kérdéssel kezdődtek:

— Mit szándékozik tenni u- raságod Franciaországban?

Ha a külföldi bizonytalan választ adott, vagy nehéz anyagi helyzete, vagy sötét múltja miatt valóban nem tudott mihez kezdeni, akkor következett az ügynöknek ez a kérdése:

— Miért nem áll be az idegenlégióba?

Ha a külföldi érdeklődését sikerült felkelteni, akkor megmögé bújt és hogy a szép szavak hatásosabbak legyenek, meghívta a mit sem sejtő külföldieket egy üveg Italra a pályaudvarok kávéházaiba. Ha még nagyobb bizalmat akart kelteni, akkor kisebb kölcsönt is felajánlott, majd pedig szívesen elkísérte az idegent a Rue Saint Dominique-en lévő irodába, ahol eleinte egyszerű volt a jelentkezés. Általában egy százados, vagy legalább egy főhadnagy fogadta a külföldit.

— Jelentkezni óhajt, uram? — kérdi a tiszt. A külföldi egy pillanatra elhallgat, talán most kezd hatni az alkohol. — A százados megismétli:

— Közénk akar állni?

— Igen.

— Tudja, hogy mit vállal, uram?

— Nem egészen.

Fontos szerepet játszott a spanyolországi harcokban a német Conrad ezredes, akit a katonák „öreg Frttz“-nek neveztek. Minden csata előtt végigjárta fehér lován az alakulatot, ellenőrizte, hogy minden egység végrehajtotta-e parancsát és lelkesítő beszédet Intézett a katonákhoz. A harciszellem ugyanis állandóan romlott, a légiósokat a spanyol tábornok a Pireneusokba vezényelték, több mint kétezer méter magasságba, a- hol az egykorú leírások szerint a hideg és az éhség legalább olyan veszélyes ellenfele volt a légiónak, mint Don Carlos hadserege. Az alakulat kitartása a végéhez közeledett.

1837 nyarán a légiósok felszerelése már teljesen elhaszDANJOU kapitány, akt a légiósok parancsnoka volt CAMERON védelménél

IV.

— Elég volt, nem iszom többet — mondta halkan. — Most el kell mennem.

Fölkelt, s lassan a kijárat felé tántorgott. Mikor az ajtóhoz ért, visszafordult, s magában mormogta:

— Bolond maga.

A pincér hozta Lowelinek a bifszteket. Kitűnő volt. Ched- dy sietett, hogy minél előbb megvacsorázzon. Már kezdték idegesíteni a jelenlévők. Majdnem mindenki suttogva beszélt. A három támadót folyton szem előtt tartotta. Habár biztos volt benne, hogy a szalonban nem fogják megtámadni, hanem jobb alkalmat választanak, mégsem engedhette meg, hogy figyelme meglazuljon.

Amikor befejezte a vacsorát, rendesen kifizetett mindent és eltávozott.

5.

Habár a kulcs a portásnál volt, szobája ajtaját nyitva találta. A szobában félhomály volt, csak a hold világított be az utcai ablakon. Cheddy látta, hogy valaki van benn. Gyorsan kirántotta revolverét, s belevágott az ajtóba.

Béniről női hang hallatszott.

— Sokáig elmaradt, Lowell űr.

Cheddy csak most ismerte fel a lányt, akit a portásnál látott. A széken ült. A szobában mégis sötét volt. Cheddy nem láthatta a lány arcát és szemét.

— Ez nem tartozik magára — válaszolta Cheddy dühösen. — Mit keres itt?

— Feljöttem, hogy lássam magát.

— Nem volt elég, hogy látott, amikor kimentem?

— Csodálatos maga — mondta halkan a lány. — Feljöttem a szobájába, s maga így viselkedik. Úgylátszik, nem olyan vendégszerető, mint amilyen bátor.

— Sem bátor, sem vndégszerető nem vagyok.

— Mégis figyelmesebb lehetne egy hölggyel szemben, nem?

E szavak után a lány felállt s az ajtó felé indult.

Cheddy megragadta a karját s megállította.

— Hova?

— Jelenlétem idegesíti, látom. Hagyjon, hadd menjek.

— De előbb mondja meg, miért jött?

— Ha egy lány egy férfi szobájába bemegy, nem kell magyarázkodni Engedje el a karom, nagyon erősen szorít.

Cheddynek úgy tönt, megvillant a lány szeme.

— Nem úgy néz ki maga, hogy csak úgy egyszerűen feljön egy férfi szobájába. Legalábbis én nem úgy látom.

— Köszönöm a bókot. Ha most már kedvesebb lesz, akkor meqmondom. miért jöttem fel.

Cheddy elengedte a lányt és a petróleumlámpához ment, hogy meggyújtsa:

— Jobban szeretek úgy beszélgetni az ismeretlenekkel, ha

a szemükbe nézhetek. Különösen, ha ilyen szép szemről van sző...

A lány könnyedén felrántotta a vállát s újra leült a székre.

— A nevem Jayne. Mindenki így hív. Az a foglalkozásom, hogy a vendégeket szórakoztassam a szalonban. Miattam hagyják itt a cowboyok egész hávi keresetüket. Cseppet sem szép foglalkozás, ugye?

Cheddy most már láthatta a lányt. Sokkal szebb volt, mint ahogy az első pillanatban tűnt.

— Maga szórakoztathatná a vendégeket Los Angeles bármelyik bárjában, nem itt Peynben.

— A főnököm nem így gondolja.

— Borman?

A lány hallgatott. Rövid szünet után lassan felemelte fejét. Haja a vállán játszott, tekintete mélyebb lett.

— Azért jöttem, hogy segítsek — mondta végre. Hangja Ijedt volt. — Tudom, hogy nem szabad ezt tennem, de nem tehettem, hogy ne figyelmeztessem a veszélyre.

Cheddy szembe ült vele az ágyra, és a szemébe nézett.

— Milyen veszélyre gondol?

— Tudom, hogy maga nem naiv, és átlátja a helyzetet. Csak úgy tűnik, nem eléggé elővigyázatos. Borman meg fogja magát ölni. Maga túl erős ahhoz, hogy megtűrjék Peynben. Ne szakítson félbe! Mindent hallottam a serifftől. Két hatalmas nem élhet egy ilyen kis városban. Borman ezt tudja. Meg fogja magát ölni.

— Honnan tudja, hogy erős vagyok?

— Ne legyen ilyen kíváncsi. Elfeledi, hogy a cowboyok szórakoztatásával keresem a kenyerem? Elég csak rájuk néznem és már tudom, mennyit érnek. Maga erős. Sejtik ezt Borman emberei is. Különben már végeztek volna magával.

— Tehát mit csináljak?

—• Hagyja el Peynt

— Ez talán valakinek az üzenete, nem a maga kívánsága?

Cheddy észrevette, hogy a lány szeme megvillant.

— Ezt ne tegye, Lowell úr! Ne sértegessen. Maga férfi, azért jöttem, hogy segítségére legyek. Ha azokra a koszos cowboyokra hasonlítana, akik minden este itt a szalonban isznak, rá se néztem volna magára.

E szavak után a lány az ajtó felé indult.

Cheddy megpróbálta megállítani, de a lány kitépte magát kezéből és gyorsan eltűnt a folyosón. Cheddy hallotta, hogyan halnak el léptei a lépcsőn. Csöndben becsukta az ajtót és kulcsra zárta.

8.

Sokáig gondolkozott az Ismeretlen lányról. Először úgy tűnt neki, hogy [ayne nagyon titokzatos, és hogy Bormannal és embereivel tart. Ez érthető, hisz Bormannái volt munkában. Később minél többet foglalkozott vele, annál kevésbé értette meg. Fiatal is, szép is, Peyn pedig kisváros. Mindig ugyanazok az arcok, részegek. Az, hogy feljött figyelmeztetni őt, segíteni neki, valószínűleg női fogás, hogy megismerkedhessen vele. Cheddy ismeretlen volt ezen a vidéken, de a nem kívánt találkozás Borman embereivel dicsőséget hozott neki. Talán ezért kívánt vele megismerkedni a lány. Vagy... Cheddynek úgy tűnt, igazságtalan a lánnyal szemben. Hisz valószínűleg sokat kockáztatott, hogy őt figyelmeztette. Ez a leglényegesebb.

Az ágyára ült és próbált elfeledkezni róla. de ez sehogy sem sikerült neki. Jayne még egy fél óra hosszáig láthatatlanul jelen volt szobájában, ©s ahogy múlt az idő. Cheddy, már nem látott benne mást, csak a nőt, a nagyon szép nőt.

(Folytatjuk)