Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-22 / 16. szám
6 új ifjúság —.-...............i ■—BBBaTlUBllir—linrg Még egyszer a belgrádi fedett- pályás Európa - bajnokságról i. A résztvevők általában a pillanatnyilag legjobb formát mutató atléták voltak Európa huszonhárom államából. Voltak azonban olyanok, is, akik csupán tapasztalatszerzésből, vagy ; egyszerűen illendőségből, létszámbetöltési célokat szolgáló kötelességből vettek részt. Ez lenne a fedettpályás, európai játékok alkonya ? Hazai szakkörökben sokat foglalkoztak, jó szokás szerint, természetesen utólag, egyes élversenyzők távolmaradásával. Plachy, Petr j és a magasugró élgárda neveit emlegetik. A papírforma szerint okvetlen jól szerepeltek volna. A közönség mérsékelt magatartása, vagy a hatalmas, kiállító csarnokból átalakított helyi- Ü ség volt az oka, hogy a légkör eléggé nyo- | masztó volt? Hiányzott a „forrongó katlan“ kontaktusa a közönséggel. Csak nagyon gyéren morajlott fel a közönség, s általában akkor, ha jugoszlávok szereplése volt műsoron. És most valami más. Láttuk Tito elnököt és kíséretét, őszintén integettünk a bölcs és bá- I tor államférfinak, aki életcélul tűzte ki a kis nemzetek ügyét, önrendelkezési jogát szem előtt tartani és harcolni értük. . 1 ABOSI ISTVÁN adjunktus —■MHMB3B1IE».'JU. JW —IJ jl — VAN SZAMUNKRA NÉHÁNY PERCED MŐDER LÄSZLÖ? VAN. AKKOR MÁRIS ADOM A KÉRDÉSEKET. Milyen játékos HLAVENKA? Nyugodt és szemfüles. Nagy előnye, hogy a gólhelyzeteket kihasználja. Rokonszenves, nem beképzelt. Mi a szerepköröd a Slovanban? Előretolt csatárt játszom Jokllal és Hrdlic- kával, örömmel. Kikkel vagy a legjobb viszonyban? Természetesen a feleségemmel, s a játékosok közül Jokllal. Jó viszonyban vagyok Szi- kora Gyurival és Vencel Sanyival is. Mennyit futsz százon? Tavaly az egyik edzésen 11,1-et mértek, de kételkedem benne, tényleg ilyen gyors vagyok-e? Kit a legnehezebb pótolni — ha megsérül — a Slovanban? A védelemben Horváthot, a fedezetsorban Hrdlickát, a csatársorban Joklt. Családi állapotod? Nős vagyok, két esztendeje. A feleségemet Katinak, öthónapos fiunkat Lacinak hívják. Mi lesz a bennünket érdeklő világbajnoki se- i tejtező mérkőzéseken? Az a csapat jut tovább, amely nem botlik el a dán vagy az ír akadályban. (Csehszlovákia már csak az ír akadályon bukhat.) Ha tippelnék, akkor azt mondanám, hogy: Csehszlovákia és Magyarország egyaránt 10—10 pontot szerez, s a harmadik, sorsdöntő találkozón a szerencsésebbik csapat jut tovább. I SIKERES CSEL — JÁTÉKVEZETŐI GRATULÁCIÓ • MIÉRT NEM MEGY EGYESEKNEK NAGY KÖZÖNSÉG ELŐTT A JÁTÉK? • ROSSZMÁJÚ LEVELEK • SZERETTEM A KEMÉNY, SŐT DURVA HÁTVÉDEKET • NEM OLVASTAM A SAJTÖKR1TIKÄKAT i „Első NB-Ies mérkőzésemet az Üllői úti pályán játszottam. 1953 márciusában. A Szombathelyi Haladás ellen játszottunk, eléggé szorongva vonultunk ki a gyepre, mert az előző idényben csaknem kiesett a legfelsőbb szintű bajnokságból az akkori Fradi, vagyis a Kinizsi. Öt új játékost állítottak be erre a meccsre, A kapuban Gulyás Géza, a jobbszélen Kertész, jobbösszekötőben Orosz, centerben Mátrai, balösszekötő volt Mészáros és balszélső én. Ez összesen nem is öt, hanem hat új játékos, több, mint a fél csapat. Szombathely jól kezdett, rögtön az első percekben kaptunk egy gólt. Ügy emlékszem erre a pillanatra, mintha most történne, játszódna le a szituáció. Jön visszafelé, a kezdőpont felé a szombathelyiek jobbszélsője, Papp Lajos, és amikor Dalnoki mellett elhalad, odamondja. — Na Jenő, itt ma megint nem nyertek! Ezekután 5:2-re megnyertük a mérkőzést, mindenki nagyon örült, nekem különösen jól ment a játék, annyira jól, hogy Dorogi játékvezető például egyik sikeres cselem után odajött hozzám és gratulált. Nagyon emlékezetes volt az első mérkőzésem, jól ment a játék is.“ Vajon milyen típusú játékos volt Fenyvesi Máté? Izgult-e a mérkőzések előtt, vagy könnyedén vette az egészet: „A mérkőzés előtt szükséges egy bizonyos egészséges rajtláz, amely abban nyilvánul meg, hogy kicsit idegesebb az ember, s ez, véleményem szerint nem gátolja a játékost abban, hogy nagyon jő teljesítményt nyújtson. Véleményem szerint baj van azzal, aki teljesen közömbösen megy ki a pályára, mert az nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani. Az idegrendszernek, s magának a szervezetnek alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy most nagyobb teljesítményt kell nyújtani, nagyobb produkciót véghezvinni, s ennek meg kell nyilvánulnia. Az a gátló körülmény, ha valaki nem tudja magát beleélni a mérkőzés hangulatába. Pályafutásom során számos olyan játékossal találkoztam, akik edzésen ragyogó játékosok voltak, olyan dolgokat produkáltak, hogy mindenki csodálkozott, mérkőzésen viszont úgy mozogtak, mint az analfabéták. Ez a másik véglet. Ezek a játékosok túlságosan sokat izgulnak, s a mérkőzés folyamán befolyásolja őket minden, ami a pályán kívül történik. Voltak ilyen játékosok a Ferencvárosban is, azt mondták, nagy közönség előtt nem tudnak játszani. Nem tudták magukat teljesen átadni a játéknak, nem tudták magukat beleélni a játékba, nem tudta őket lekötni a játék, mert mindig kifelé figyeltek, hogy mi történik a nézőtéren, vajon meg vannak-e elégedve vagy sem, s ez annyira el tudta vonni figyelmüket a játéktól, hogy nem tudták azt produkálni, amire képesek voltak. ßn, ha izgultam is, és izgultam, mert az emberben minden mérkőzés előtt van egy kis szurkolás, a pályán bele tudtam magam élni a játékba, tőlem mondhattak a szurkolók bármit, kiabálhattak be a pályára, én nem törődtem vele. Egyszer sem fordultam vissza, hogy megállapítsam, ki kiabált, pedig egész bizonyosan nekem is kiabáltak be dolgokat, volt, amikor hallottam is, de nem érdekelt. Mondhattak amit akartak, engem csak a játék érdekeit. Aki más típus volt, az egyrészt fölidegesítette magát, s mindenáron, csakazértis vissza akart vágni, de a bekiabálásokra csakis jó játékkal válaszolhat az ember. Nekem Is voltak eseteim. írogattak például leveleket. Egyetlenegy esetben fordult elő, az elmúlt esztendőben, hogy olyan leveleket kaptam — bizonyára attól, aki a helyemre pályázott a válogatottban — amelyeknek nem volt éppen szívélyes a tartalmuk. Később, amikor megismertem az írását, egyszerűen összetéptem a levelet, fel sem nyitottam, el sem olvastam. A mérkőzéseken pedig azzal válaszoltam az ilyen levelekre, hogy azért is mindig rúgtam egy gólt. Ügy készültem a meccsekre, hogy elemezgettem, milyen típusú hátvéd ellen játszom, miképp játszom majd, hogy gólt lőhessek. Nekem ezen a meccsen egy gólt kell rúgnom, határoztam el. ßs ha nem is minden esetben, de az esetek kilencven százalékában el is értem a célomat. Volt olyan mérkőzés is, amelyen kettőt is lőttem. Ezért mondom, tapasztalatból: „ha valaki nem tudja magát beleélni abba, amit csinál, az nem tud produkálni, az nem tud eredményt fölmutatni.“ Van-e különbség egy válogatott mérkőzés légköre, és egy „mindennapi“ ligamérkőzés hangulata között? „Különbség van, mert ha a válogatott színeiben játszik az ember, mégiscsak érzi, hogy egy egész országot képvisel, egy egész ország szurkolótábora figyeli, egy nemzetet képvisel a pályán, s ezért sokkal odaadóbban játszik az ember, alaposabban felkészül, gondolatilag is, s erőben is, mint más találkozókra. Más érzés a Fradi hatvanezres közönsége előtt játszani, és más, ha úgy megy az ember a pályára, hogy most tízmillió szurkol, ßn legalábbis így éreztem.“ Milyenek voltak a jobbhátvédek? „Ha kategorizálni akarnám a hátvédeket, megállapíthatnám, hogy nagyon sok hátvéd ellen játszottam, és amikor másodszor kerültem szembe egy-egy védővel, már tudtam, az előző mérkőzés tanulságai szerint, hogy milyen típusú hátvéddel kell megkiizdenem. De sokszor már az első percekben is meglátja az ember, az első mozdulatokból is, hogy milyen típushoz tartozik ellenfele- szorosan fedez-e, vagy pedig levegőben játszik, azaz inkább területet véd; technikás, vagy inkább gyors, kemény, vagy durva, stb. Ezt az ember mindjárt az elején eldönti és annak megfelelően tud és próbál játszani, ßn mindig szerettem azokat a hátvédeket, akik szorosan fogtak embert, akik keményen játszottak, sőt, még a durva hátvédeket is szerettem. Ennek az a magyarázata, hogy ha az első percekben megrúgott a hátvéd, már nem féltem, belementem én is keményen A pöcögtetős hátvédeket nem kedveltem. Nem értek az emberhez, próbálták „ellopni“ a labdát, nyájasak voltak, beszélgettek az emberrel s szinte „elaltatták“ a csatárt. A belemenős röss játékosok ellen tudtam játszani. Ha szorosan fogott, le tudtam róla fordulni, s ha mögé kerültem, hiába volt gyors, nem tudott húsz méteren utól- érni. A „pöcögtetős", területet védő hátvédek ellen viszont rosszabb volt játszani, mert rá kellett vinnem a labdát, ő hátrált, s addig hátrált, amíg hátulról is megtámadták az embert, s akkor már nem tudott produkálni. Nagyon jó hátvédek, magyar viszonylatban Káposzta, Novák Dezső,, akik egészen kiválóak, világviszonylatban az angolok védője, Amfield, annak idején, a jugoszláv Juszufi, fiatal korában pedig Djalma Santos volt nagyszerű védőjátékos.“ Az első NB- I-es mérkőzésére kiválóan emelékezett És az első válogatott találkozóra? „ötvennégyben a románok ellen játszottunk, és azt hiszem, 3:l-re nyertünk a Népstadionban. Ez is olyan mérkőzés volt, amelyre szívesen visszaemlékszem, mert egy idősebb hátvéd volt az ellenfelem, akit könnyedén le tudtam futni. Puskás mellett játszottam, aki milliméterekre adta a labdát, könnyű volt játszanom, és nagyon jól ment a játék, meg nyertünk is, vagyis kellemes az emlék.“ Adott-e a sajtókritikára? „Nem sokat. Egyrészt azért, mert olyan dolgokat írnak, amelyek arról tanúskodnak, hogy a cikkírók nem értenek sokat a futballhoz, írásaik nem vallanak teljes hozzáértésről, s én ezért, hogy őszinte legyek, nem is igen olvastam el a rólam irt kritikákat. Nem tudnám megmondani, melyik kritika volt a legjobb, vagy melyik volt a legrosszabb.“ (Folytatása következik)
