Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-01 / 13. szám
12 Új ifjúság 5 perc szépség- ápolás E gy évszakot sem várunk annyira, mint a tavaszt. Még a hó, és a téli sportok imádói is örömteli arccal udvözlik az első napsugarakat. És mégis vannak, akik félelemmel tekintenek a közelgő évszak elé. Akik ha csak tehetik a tükörbe néznek, arcukat vizsgálják; nem tett-e kárt benne a napsugár? Igen, azt vizsgálják, előcsalta-e már a napfény az életüket szomorító szeplőket. Természetesen minden kívülálló, tudja, hogy az „életet szomorító“ jelző túlzás, hogy a szeplős arc egyáltalán nem is olyan visszatetsző, de „ők“, a szeplősek, el vannak keseredve s mindenáron szabadulni akarnak a kis barna pettyecskéktől. De hogyan? Lehet-e a szeplőt véglegesen eltávolítani? Mielőtt erre rátérnénk, nézzük csak, hogyan keletkezik a szeplő? A bőrnek, mint az emberi test védő rétegének feladata az ibolyántúli sugarak behatolásának megakadályozása. Annak ellenére, hogy a bőr ezen sugarak legnagyobb részét felfogja, egyesek mégis bejutnak egészen a bőr belső alaprétegébe. Itt a színtelen tyrosjn a sugarak hatására barna pigmentté változik, amely azután a napsugarak filtráló szerepét tölti be. Ha a pigment elosztódása nem egyenletes, hanem itt-ott kis pontokba tömörül, akkor képződik a szeplő. A pigment elosztódás a bőr tulajdonságától függ; tudvalévő, hogy leggyakrabban a halvány bőrű vörös- vagy szőkehajú- aknál fordul elő. A szeplő többnyire az arcon, vállon, karon, kézháton jelentkezik. Kevesen tudják, hogy a szeplősség öröklődő is lehet, ezért már kisgyermek- korban is előfordul. Téves lenne azonban a gyermekeket ezért óvni a napfénytől, mert bizony nagy szükségük van rá. Arra kell csupán ügyelni, hogy a bőr fokozatosan kapja a napfényt hogy ideje legyen alkalmazkodni hozzá. A szeplősségre hajlamosak első „törvénye", hogy kora tavasztól fényvédő krémet és kissé sötétebb árnyalatú púdert használjanak. A fényvédő krémek elnyelik az ibolyántúli sugarakat és megakadálvozzák, hogy azok a bőrbe jussanak. Természetesen ezek a krémek nem mindig segítenek. A szeplők eltávolításának legbiztosabb módszere a hámlasztás, de ezt csak szakorvos végezheti. Akinek ilyen kezelésre nincs lehetősége, különböző házi, úgynevezett fehérítő módszerekhez folyamodhat • Citromos vagy hidrogénszuperoxidos kezelés: egy fapálcikára kis vattát csavarunk és citromlébe vagy 10 százalékos hidrogénszuperoxid oldatba mártogatva naponta kenjük veie a szeplőket. Ezáltal a szeplők elhalványulnak, néha teljesen eltűnnek. A citrommal úgy is elérhetünk hatást, ha arcunkat rendszeresen citromlével dörzsöljük. De vigyázat, ez szárazbőrúeknek nem alkalmas. • A petrezselyemfőzet is halványítja a szeplőket a petrezselymet apróra vagdaljuk, forró vízzel leforrázzuk, s ha kihűlt, fapálcikára csavart vattával a fenti eljárást alkalmazzuk. • Nagyanyáink uborkaszeletekkel távolították el a szeplőket: egyszerűen beborították vele az arcukat. • A paradicsom fehérítő hatása szintén régóta isme retes: felszeletelve, előbb 15, majd fokozatosan emelvi- az időt 30 percre tesszük fel az arcra és rögzítjük • Feketeretek-szeletekkel is szép eredményt érhe tünk el: a gyengén krémezett arcra helyezzük és kh 25—30 perc múlva tejjel lemossuk. • Kitűnő szeplő eltávolító módszernek bizonyult a ribizli pakolás, a gyümölcsöt összenyomjuk és miután kevés mézzel elkevertük, az arcra kenjük. 20—25 perc múlva citromlével mossuk le. Száraz, érzékeny bőrűéi nem alkalmazhatják. Végezetül annyit, hogy a szeplő nem szépséghiba é- egyáltalán nem szabad, hogy kisebbségi érzetet okozzon. És azt is tudni kell, hogy fiatalít és egyeseknek kimondottan jól áll. CSÍKOS HORGOLT RUHA Szép, fiatalos és nagyon divatos modell. Eredetiben zöld-fehér csíkozásban készült, 13 + 1 forduló láncszemre és 7 sort rövidpálca és 1 «.sor pálca váltakozik. Horgoláspróba: 21 szem 14 sorban egy 10 cm-es négyzetet ad. A méretünkre készült szabásminta szerint dolgozunk. Háta: 119 láncszemre kezdjük, zölddel. (1 láncszem a forduláshoz). Az alapmintával dolgozunk, felváltva 8 sort zölddel, 2 sort fehérrel horgolunk. A szoknya két oldalán, a kezdéstől számított 14. sorban 1 szemet fogyasztunk és ezt minden 4. sorban 14-szer ismételjük. Vigyázat! A 6. zöld csík után 4-szer, váltakozva 8 sort fehérrel és 2 sort zölddel horgolunk, utána fehérrel fejezzük be a munkát. A kezdéstől számított 49 cm-nél elértük a derékvonalat, itt megjelöljük a munkát. A derékvonaltól számított 8. sorban mindkét oldalon 1 szemet szaporítunk, majd minden 8. sorban még 2x1 szemet. Az így kapott 95 szemmel egyenesen horgolunk a deréktól számított 21 cm-ig. It kialakítjuk a karöltőt, mindkét oldalon minden sorban 1x3, 1x2, 5x1 szem fogyasztásával. A 75 szemmel egyenesen horgolunk 16 cm-t. Itt a középső 43 szemet lehorgoljuk a nyakkivágásnak és a két részt külön fejezzük be. A nyakkivágással egyidejűleg fogyasztjuk a vállvonalat, minden pálcasorban 3x4 szemenként, az utolsó sorban 4 pálca marad Eleje: Ügy készül, mint a háta, de a nyakkivágás részére az utolsó zöld csík utáni 14. sorban lehorgoljuk a középső 43 szemet és ügy hagyjuk. Ujja: Zölddel kezdjük, 64 láncszemre és 1 láncszemet számítunk a forduláshoz. Az alapmintával dolgozunk. 2 sor után fehérrel horgolunk tovább és egyidejűleg a karöltőt fogyasztjuk 1x3, 1x2, 1x3, Íx2, 5x3 és 1x4 szemenként. Az utolsó sorban 9 pálcát horgolunk. Öv: 1 méter hosszú láncszemsorral kezdjük, fehérrel és 7 sor rövidpálcát horgolunk. Az egyik végén az 1. és 2. sorban 1—1 szemet szaporítunk, majd a 6. és 7. sorban 1—1 szemet fogyasztunk, ővpánt (8 darabot készítünk): Zölddel kezdjük 13 + 1 forduló láncszemre és 7 sort rövid- □álcával horgolunk. Az egyik végén a 2. sorban 1 szemet szaporítunk, majd a 6. sorban 1 szemet fogyasztunk. Kidolgozás: összeállítjuk a varrásokat és bevarrjuk az ujjakat. A nyakkivágás körül tőiddel 1 sor rövidpálcát és 1 sor pálcát lorgolunk, a sarkoknál egyszerre 3 szemet horgolunk le Az övpántokat a kép szerint felvarrjuk, a spiccel felfelé! 4-et az elejére, és 4-et hátra. Az övpántok spiccére 1—1 fehér gombot varrunk. Az övét, hogy jó tartása legyen, ripszszalaggal béleljük. I/ITARO’OK * VITAMINOK * VITAMINOK Egészséges táplálkozás - az egészség kulcsa Egyeseknek talán már unalmasnak tűnik, de a vitaminok fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mert még mindig vannak olyanok — habár számuk egyre csökken — akik gyermeküknek inkább cukorkát adnak gyümölcs helyett, s jómaguk is, azzal érvelve, hogy a gyümölcs drága, inkább az édességet (férfiak pedig az alkoholt) részesítik előnyben. Tény, hogy a gyümölcs drága (az alkoholhoz viszonyítva még mindig olcsó!), az utóbbi időben nem is volt kapható elegendő mennyiségben, most azonban a vitaminszezon, azaz a tavasz-nyár közeledtével alkalmunk lesz bepótolni a mulasztotta kát. Bár a télen sem kellett teljesen lemondanunk a vitaminokról, hiszen ezek nemcsak a gyümölcsökben, de zöldségekben is megtalálhatók, amire többször fel is hívtuk a figyelmet Mégis, télen természetesen kevesebb vitamint juttatunk a szervezetnek, s ezt bizony ilyenkor „tavaszi fáradtság“ formájában meg is érezzük De mik is tulajdonképpen a vitaminok? Láthatatlan, Ízetlen, szagtalan anyagok, mégis létfontosságúak (innen a nevük: vita - élet), a szervezet egészséges fejlődése szempontjából elmaradhatatlanok. Amint tudjuk, többfélék — a legfontosabbak az A-, B-, C-, D- és E-vita- min — és mindegyiknek meg van a test fejlődésében a saját funkciója. Ha az egyik vagy a másik lényegesen hiányzik, a szervezet fejlődésében kisebb nagyobb zökkenők mutatkoznak, amelyek egészségi zavarokban mutatkoznak. Vitamint tulajdonképpen csaknem minden élelmiszer tartalmaz (pl. C-vitamin nemcsak a drága narancsban van, de a krumpliban is), amikor mégis a vitaminok fontosságáról beszélünk, ez alatt azt értjük, hogy a szervezet rendszeresen és nagy mennyiségben kapja az imént említett legfontosabb vitaminokat. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy — hiába várunk csodát, a túl nagy mennyiségben fogyasztott vitamintab- lettáktól (a természetes állapotban kapott vitaminoktól épp oly kevéssé) nem leszünk annyival szebbek, egészségesebbek és erőnlétünk sem fokozódik olyan mértékben, mint ahogy azt feltételezzük és szeretnénk. Ugyanis ezek a vitaminok nagyon fura anyagok, a szervezet csak a szükséges mennyiséget dolgozza fel belőlük. Különben is, az egészséghez a vitaminokon kívül még más fontos anyagok — szénhidrátok, fehérjék, ásványi anyagok, zsír — is hozzájárulnak. Ezekről majd máskor lesz sző. Most tavasszal a friss zöldségek időszakában nem hallgathatunk a vitaminokról, már csak azért sem, mert amennyire nekünk jőlesik a sok finom gyümölcs és zöldség, úgy a szervezet is „éhesen“ várja a téli hónapok mértékletes vi- tamintfogyasztása után meginduló bőséget. (Folytatjuk) „SZŐKE LÄNY“: A világos színű teszil alkalmi ruha felsőrésze a nyak alatt kissé húzott, a nyakkivágást széles rollni szegi. A széles övrész a derékrésztől fölfelé gyöngyözött. Strassz- gyöngy a teszilre nem felel meg, csakis üveg vagy matt gyöngy. A ruha szoknyája ferdén szabott és derékben kissé húzott. A másik ruhához bizony nem jól választotta meg a szint, a sötétlila ugyanis fiataloknak nem való. Ha már megvette, a fazonnal igyekeztünk kiegyensúlyozni a hibát. Elől a széles gomboláspánt, halványsárga anyagból készül és ilyen pánt díszíti a mandzsetták, elejét és a szoknya alját köröskörül, valamint a gallér szélét is. Az öv lila. „OSTRAVA“: Telkarcsú alakjához megfelelő, fiatalos modellt terveztünk. Sárga vagy rózsaszín puha szövetből csináltassa, amelyik szín jobban illik arcához. A ruha dísze elől derékban a varrásokba foglalt két pánt. amelyek aranygombokkal kapcsolódnak a ruhához, és aranylánc fogja őket össze. „KILENC TANÁCSTALAN LÁNY": A most közölt ballagási modell bolerős megoldású. A szoknya ferdén szabott, a derékig érő boleró mély spicces kivágású, gallérral és gallér nélkül is készülhet. A fehér, hosszúujjú selyemblúz óriási masnira kötődik. „JÖN A TAVASZ“: A világoskék teszilből a ruha egybeszabott legyen, lefelé bővülőén, elől szélesen lefűzött varrással. A kerek nyakkivágást az övvel egyező szélességű pánt övezi. A piros kosztüm kabátkája enyhén követi a test vonalát. Érdekes a gallér megoldása, a nagy kerek kivágásban egy enyhén elálló gallér. A szoknya négy részbe szabott.