Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-01 / 13. szám
10 új ifjúság “--JAVASLAT Ne szépítsük a dolgot, valóban van még néhány tisztázatlan kérdés, amelyben mi férfiak nem tudunk a nőkkel közős platformra jutni. A legfőbb kérdésben az egyenjogúság kérdésében nincs vita. Ez is bizonyltja, hogy milyen nagy utat tettünk meg, mi férfiak, az őskortól napjainkig. Ma már eszünkbe sem jut nőt rabolni, nem kívánjuk, hogy asszonyaink egész nap otthon üljenek, szövéssel, fonással töltvén az időt. Nem, mi egyenrangú feleknek, egyenrangú társaknak tekintjük a nőket. Egy-két megoldatlan probléma azonban még mindig rontja ezt a jó viszonyt. Még mindig nem tudtunk megegyezni abban: hány óráig szabad kimaradnia egy jó férjnek? Mennyi zsebpénzt tarthat meg? Megbocsáthatatlan vétek-e, ha ránéz egy másik nőre? Ki vesse meg a családi ágyat? Ki hozzon fel tüzelőt a pincéből? Kinek kell mozijegyet váltani? Satöbbi, satöbbi. Ilyen és ehhez hasonló kérdések nyugtalanítják a férjeket és a feleségeket, s közben folynak a csatározások: tíz- és tízezer családi otthonban, újságokban és színpadon. Itt-ott sebesültek is akadnak. Kérdem én: mire jó ez? t Nem lenne jobb, ha békésen, zöldasztal mellett beszélnénk meg ezeket a kérdéseket? Mint férfi a férfival. Pardon, mint férfi a nővel. Nyugodtan, higgadtan leülnénk a tárgyalóasztal mellé, és mindenki elmondaná a bánatát, panaszát, követelését. A nők is, a férfiak is. Hiszem, hogy a tárgyalások eredményesen végződnének, hiszen mi szeretjük egymást és nem tudunk egymás nélkül élni. Hát akkor mire jő a civódás?. Technikailag persze megoldhatatlan, hogy erre a fontos, történelmi jelentőségű tárgyalásra az összes magyar férjek és az összes magyar feleségek eljöjjenek. A javaslatom az, hogy a nők válasszanak egy háromtagú küldöttséget, és mi, férfiak is választunk egy háromtagú küldöttséget. A hivatalos jelleget kerülendő, ajánlom, hogy egy eszpresszóban jöjjünk össze, ahol jó a fekete és ahol nyugodtan diskurál- hatunk. Tudok egy kis presszót, remek kis bokszok vannak ott: ideális tanácskozóhely. Ahhoz nem ragaszkodom, hogy három nő jöjjön el erre a konferenciára, elég, ha egy jön, de az csinos és pontos legyen. Ez esetben én is egyedül jövök. A békesség kedvéért minden áldozatra kész vagyok. BÜSZKESÉG Egy skót inas elvisz egy pár barna cipőzsinórt a kelmefestőhöz, hogy fesse be feketére. A kelmefestő három pennyt kér a festésért. — Nagyon drága — mondja az inas —, nem merem itt hagyni. Hazamegyek és megkérdezem az urakat, itt hagyhatom-e? Csakhamar visszajön és közli. hogy az urak a három pennyt sokallták, és azt üzenik, fesse be egy pennyért. — Egy pennyért nem lehet — mondja a kelmefestő —, de nem bánom, kettőért megcsinálom. Az inas újra elmegy, aztán azzal jön vissza, hogy jól van, legyen másfél penny. orvosnál A skót orvoshoz megy. Azt mondja az orvos a vizsgálat után: — Felírok magának egy szert, barátom, abból vegyen be minden két órában egy evőkanállal. Megértette? — Megértettem, doktor úr, de kérem, legyen szíves felírni egy órát és egy evőkanalat is. HARAG A háborúban a domb tetején álló őrszemnek a következő parancsot adja a hadnagy: — Itt marad, és megfigyeli az ellenséget, érti? — Igenis, hadnagy úr. A hadnagy tíz perc múlva visszatér, és látja, hogy a katona -már nincs a helyén. — Hallja, innen alulról egyáltalán nem láthatja az ellenséget. — Hadnagy úr, én úgy haragszom az ellenségre, hogy nem is akarom látni. KIADÁS Kovácsot addig kérleli a felesége. hogy az üres könyv- szekrénybe vegyen könyveket, amíg végül bemegy egy könyv- kereskedésbe, és így szól: — Egy Mikszáth-sorozat kellene nekem. A kereskedő megkérdi: — Milyen kiadás? — Igaza van — mondja Kovács, és elrohan. Jő MÓDSZER Két beteg találkozik a gyógyfürdőben. — Hogy lehet az — kérdezi az egyik —, ha a lábadat masz- szírozzák, te mindig nevetsz, én meg mindig ordítok fájdalmamban? — Azért, mert én mindig az egészséges lábamat nyújtom oda. JÓTÉKONY SKOTOK Egy jótékonysági gyűjtés után kinyitják a perselyeket, és egyikben a nagyobb címletű pénzdarabok mellett 3 pennyt is találnak. — Ezeket biztosan egy skót dobta be — állapítja meg valaki. — Mi az, hogy egy skót — jegyzi meg egy másik — három skót. CSAK EGY SZEMÉLYRE A skótot meglátogatja otthonában egy ismerőse. Mikor belép a szobába, ez az első szava: — Rémes, milyen hideg van nálad. — Bocsáss meg — megtegetődzik a skót —, de nem tudtam, hogy jössz, és ezért csak egy személyre van befútve. PAZARLÁS A skót elmegy az ügyvédjéhez: — Ügyvéd úr, gondnokság alá akarom helyeztetni a fiamat nagyfokú pazarlás miatt. — Mit csinált a fia? — Elfogtam egy levelét, melyben százezer csókot küld a menyasszonyának.-1 A szerelem buktatói Bizonyára sok fiatal megalázónak tartaná, ha nem ismerné az autóvezetés alapvető követelményeit. Ismerik a motorok különböző típusait, az egyes gyártmányok előnyeit, hátrányait, stb. és minderről szakszerűen vitatkoznak. Rosszabb a helyzet, ha a saját testük felépítése kerül szóba. De akkor bukkanunk a legnagyobb tájékozatlanságra, ha az érzelmi világunk modern, tudományosan alátámasztott ismereteire terelődik a szó. Sok fiatal elutasítja a tudományos önismeret fontosságát, helyette különböző tradíciós, romantikus és szentimentális elképzeléseket táplál magában az erkölcsről, szerelemről, féri és nő kapcsolatáról, érzelmi világukról. Sokat árt itt a tudományosan alá nem támasztott irodalom is. Leggyakoribb az a felfogás, hogy a szerelem magától jön, meglepi az embert, valami felsőbb kegy, állapot, amely úgy szakad az emberre, mint a villámcsapás, mint valami természet feletti erő, amelyet nem lehet kiismerni, nem lehet felette uralkodni: mert a sors eleve kiszabja az ember számára, és rajta keresztül vagy a hetedik paradicsomba, vagy a szenvedések poklába juttatja. Az elképzelés szerint ez a paradicsom, vagy pokol a házassággal kezdődik. A fiatalok másik csoportja viszont e tudományos ismereteket arra igyekszik felhasználni, hogy kitermelje a praktikus józan élet filozófiáját. Azt állítják, hogy az érzelmi életre nem szabad szentimentálisán nézni, hanem reálisan. E fiatalok legtöbbje azonban, akár csak az előző csoport tagjai érzelmi erőszakot követelnek el ön- magukon, és a csalódás után, amely törvényszerűen bekövetkezik minden olyan esetben, amikor vulgárisán kezelik az érzelmi élet jelenségeit — cinikussá, hitetlenné válnak. Megértjük, hogy a szerelemről táplált romantikus elképzeléseken nehezen teszi túl magát az ember. Akadnak olyan fiatalok is, akik szentségtörésnek tartják, ha az olyan természetű érzelmekről, mint amilyen a szerelem is, nyíltan, köntörfalazás nélkül beszélnek, előadásokat tartanak és újságokban írnak. Csakhogy a szerelem és a barátság nem magánügy. Az ókori Róma filozófusai nem voltak buták, amikor azt állították, hogy három ember már társaságot alkot. A tapasztalat bizonyltja, hogy a szerelemben már két ember is kollektívát alkot. Fiú és lány. Férfi és nő. Már ezért is esztelenség állítani, hogy a szerelem az egyén magánügye. Önmagát kéne szeretnie. Ez viszont a legelszántabb önzőt sem elégíti ki, nyugtatja meg. Jól van, mondhatná valaki. A szerelem tehát két ember magánügye. És kész! Senki sem szólhat bele a dolgukba. Csakhogy ebben az esetben ezeknek a fiataloknak egy lakatlan szigeten kéne élniők, akár csak hajdan Robinsonnak. És nem szabadna, hogy gyermekeik is szülessenek. De még ebben az esetben sem élhetnének az egyik önző igényének megfelelően, hanem a közös igényeknek, kollektív szükségleteiknek megfelelően. A kollektíva érdeke viszont magasabb rendű, mint az egyéni érdek. Tehát a társadalom hatása máris jelentkezik. A valóságban azonban mindkét fiatalnak vannak szülei, munkatársai, tanítói, barátai, rokonai és ismerősei (és később születnek gyermekeik is) — mindannyian befolyásolják az életüket. És fordítva: két ember szerelme sokaknak változtatja meg az életét, kezdve attól, hogy milyen a hangulata a két fiatalnak, a munkahelyükön. egészen a kőművesig, aki felépíti a családi házukat. Ezért a modern ember nem élhet úgy, hogy ne ismerné az emberi kapcsolatok, érzelmek, tudományos vonatkozásait. Ha ismeri, sok tragédiát kerülhet el, ha nem, elronthatja az egész életét. Ugyanis nem biztos, hogy húszéves korában mindenki eligazodik az életben, nem biztos, hogy akkorra mindenkinek benő a feje lágya, elegendő tapasztalatokat szerez a házasélet megkezdéséhez. A „tapasztaltság“ alatt itt nem azt értjük, hogy hány f * ismeretsége volt a házasság előtt az embernek, hiszen így azok lennének a legtapasztaltabbak, akik úgy váltogatják a szeretőiket, mint rendes ember a fehérneműjét. A házasélethez érzelmi érettség, ki-' forrott egyéniség szükséges. Mi ebben a rovatunkban Rudolf Franz: Barátságról, szerelemről a fiatalok körében c. könyve alapján ; végig szeretnénk járni mindazokat a buktatókat, veszélyeket, amelyek a fiatalok igazi boldogságának útjában állanak. Reméljük, hogy cikksorozatunk megnyeri fiatal olvasóink tetszését. Következik: A vőlegény katonai behivót kap. fel
