Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-03-05 / 10. szám
2 új ifjúság ggvmmimz'/?? 'V' ,>/'/& Tisztelt Szerkesztőség! Elnézést kérek a zavarásért, melyhez mentségül szolgáljon, hogy jogomnak és kötelességemnek érzem az alábbi sorok megírását. Jogomnak azért, mert az Oj Ifjúságot a többi magyar sajtótermékkel egyetemben megjelenésétől kezdve olvasom és előfizetői táborába tartozom; kötelességemnek azért, mert minden elfogult szeretetem ellenére most úgy érzem, egy kicsit betelt a mérték. A miért? kifejtése előtt információként csak annyit, hogy nem vagyok maradi, nem vagyok konvencionális, szeretem' az ifjúság mindenfajta felvilágosítását szolgáló tendenciákat és kislányomat (aki jelenleg már átvette tőlem az előfizető szerepét) ilyen szellemben nevelem. Pici korától olvan irányban befolyásoltuk, hogy a meztelenségben a test — az emberi test — szépségét és tökéletességét csodálja első sorban; ergo nem botránkoz- tat az ízléses, a szépségre, tökéletességre törekvő publikáció. Nem is ez a kifogásom. A magyar iskolákban az Oj Ifjúságot mintegy kötelező alapon járatják a gyerekek. Ezt csak helyeselni tudom, ismerve a sajtóterjesztés nehézségeit. Ki támogassa az itteni magyar sajtót, ha nem mi magunk, és ki az Oj Ifjúságot, ha nem a magyar fiatalok? De erről nem szabadna a T. Szerkesztőségnek sem megfeledkeznie. Ha már az olvasók és természetesen így a vásárlók táborát lényeges százalékban ezek a gyerekek — és ezt hangsúlyozni kívánom — képezik, akkor ezt feltétlenül figyelembe kell venni. Sőt, higgyék el nekem, ezek a legaktívabb olvasóik. (A felnőtt fiataloknak már nem kizárólagos olvasmányuk az Oj Ifjúság, hiszen mellette általában a Csehszlovákiai Sportot, Hetet, Nőt stb. olvassák). Nekik ugyanis, bár vásárolják, a Pionírok Lapja már egy kicsit „gyerekes“, viszont az Oj Ifjúság már olyan „nagyos“, „titokzatos“. Végeredményben, mondjuk egy hatodikos gyerek még csak 11 éves. Tudom, erre azt mondják, hogy ezekhez nem lehet az ifjúság profilját igazítani, de nem is erről van szó. Az sem megoldás, hogy hát akkor ne olvassák, hiszen akkor nem is vásárolják. Még azt is meg lehet bocsátani, hogy, mondjuk például a legutóbbi 7. számon experimentálva a mi táncdalfesztiválunkról szóló riporton, és az érdekesnek ígérkező, újonnan indított irodalmi rovaton stb. kívül az egész újság csupa „Csak házasulandóknak“, „Lehet-e szerelmes egy CSISZ elnök“, „Botrány Portugáliában“, „A sétáló halott“, „Eny- nyit ér a szerelem?“ hangzatos címek alatt megbúvó, vagy lappangó szexualitásból áll. Azt hiszem, ezzel most úgy vannak a sajtószabadság új korszakát élvező szerkesztők, mint a társadalom az evéssel: Nem bírjuk helyrezabálni az évszázadok éhségét, nyomorát. Igen ám, de a reakció: élhájasodás, végső fokon szívszélhűdések. Nyilván jólesik a sok, személyeket tömjénező cikk-korszak után t’. k. pszichológiával és szexuális problémákkal foglalkozni, hiszen ez is tabu volt (bár szerintem ehelyett inkább megfelelő magyar nyelvű sze- xuolőgiai szakkönyveket propagálhatnának, ahol jobban, szakszerűbben, részletesen oldják meg a problémákat, és főként azok vennék, akiknek szüksége van rá, tehát gyerekek nem), de megbocsássanak, ehhez nem szükséges feltétlenül pornográfia. És még hozzá kommentárral „...és most mélyen lélegezni!“ Ezt azért mondja ugyanis az elfúló hang, mely az Önök újságjának 7. számában közölt képen a lady lába közé szorult ifjú fejéből tör elő. Ezt a képet én már láttam mint film-mozaikot egy erre profilírozott lapban és egyáltalán nem háborított fel, de e z, í g y a na — pi — pi — vei egyetemben igen. Higgyék el, nemcsak engem. Tegnap és ma beszéltem kiváló EFSZ elnökkel. kulturális, gazdasági és politikai személyiségekkel, akik szintúgy szeretik és figyelemmel kísérik a magyar sajtót, és mindannyian szóbahozták ezt a képet. De e levél megírására mégsem ez indított, hanem a két következő megjegyzés: A szlovák kolléganőmé: „VieS, ze pravidelne kupujem Oj Ifjúság, lebo takto sa zdokonaíu- iem v mad'aröine, ale pozri sa na tento obrázok, no, toto je uz skutocne hnus, obzvlásf v takom podaní!“ A munkahelyem büféjében tízóraizott két inasszerű ifjonc. Azt mondta az egyik: „ ... pajtás, most mondok neked egy olyan rondát, hogy ezt talán még az Oj Ifjúság sem közölné!“ Mire a másik: „Jöhet. Már mélyen lélegzem!“ (Többen is hallottuk). Hát ez szörnyű. Nincs nekünk csehszlovákiai magyaroknak olyan problémánk a fiatalokkal, amire a sajtó nyújtotta lehetőségeket fel lehetne használni ? Nincsenek olyan storyk, amelyek érdekességük mellett nem sértik a jóízlést, igényesek? Hát nem veszik észre, hogy a mi magyar fiataljaink különben is lemaradtak az átlagintelligenciában? Az egyik szlovák újság például sorozatosan közli a külföldön élő szlovákok élet- történetének, vagy életének ismertetését, illetve történeteket érdekes emberekről. Nekünk nincsenek olyan embereink, főként forradalmi múltunkban, akiknek élete story is, de egyben olyan példakép a fiataloknak. amiből adódik, hogy: jó, hogy fiatal vagyok, jó, hogy szabad vagyok, jó, hogy nyíltan beszélhetek testi, lelki dolgaimról, de azért az sem utolsó dolog, hogy magyar vagyok. Szerintem helyt kaphatna inkább olyan hazánkban megjelenő másnyelvű cikk fordítása, ahol velünk foglalkoznak (néha nem is a leghízelgöbben), hogy LEVELEK mm vélemények Írek hetilapunk betöltse az Informátor szerepét is. Nem kell megrövidíteni a viccek helyét, csak éppen a végképp nem helyénvaló, jó ízlést sértő dolgokat hagyjuk ki. Vegyük észre végre, hogy a fiatalok lelki stabilizációját a szabatosság nem segíti elő és mondjuk az Oj Szó újjongása, hogy a hazánkban 13 évesen gyereket szülő anya egészséges a 15 éves apával egyetemben, hasonlóan az Oj Ifjúság 7. számában közölt képhez, nem hat pozitívan a fiatalokra. Amennyiben egész idáig eljutott az olvasásban, úgy kérem szíves elnézését a hosszú lére eresztett levélért, de higgye el, szívből jött és ahhoz, hogy az Oj Ifjúsághoz egészséges szeretettel viszonyuljak továbbra is, ezt ki kellett írnom magamból. Maradok továbbra is olvasója és pártfogója az Oj Ijjúságnak kislányommal együtt. Tisztelettel régi tisztelője Cséfalvay Istvánná Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság, Dunaszerdahely Tisztelt Cséfalvainé! Köszönjük levelét, őszinte aggodalmát. Olyan problémát vet fel, amely olvasóink széles táborát foglalkoztatja. Ezért is tesszük közzé a levelét. Nem állítjuk, hogy tévedhetetlenek vagyunk. Lehet, hogy néhány viccünk túllő a célon, de szatirikus céllal. A lapunkban közölt „ ... és most mélyen lélegezni“ karikatúra éppen ellenkező célzattal készült, mint ahogy azt néhány olvasónk értelmezi. Sajnos, az is az élet realitása. hogy vannak nők, akiket úgy csalogatnak magukhoz a férfiak pénzzel, mint gazdaasszony a csirkéit kukoricával. Ezt pellengérezte ki a karikatúránk. Ami viszont az ifjúság szexuális nevelését illeti, országos irányelvek szerint tesszük, amely irányelvek tudományos vizsgálódás eredményei. Minden cikkünket neves. sokat tapasztalt orvos, pszichológus írja. Hozzáértésüket nem vonjuk kétségbe. Hogy „gyerekek“ is elolvassák? A kíváncsiságuk természetes, mert már nem egészen gyerekek, és ismerni akarják az élet rejtelmeit. Jobb, ha felelünk a kérdéseikre, mert a titkolódzás úgy sem csökkenti kíváncsiságukat, sőt fölöslegesen felcsigázza fantáziájukat. Végeredményben ezzel ön is egyetért. Lehet, hogy néha az általunk választott forma nem a legmegfelelőbb. lehet, hogy túlzásokba esünk. Ezen gondolkodni fogunk. Jó lenne, ha mások is megírnák a véleményüket. Mi nem zárkózunk el a jószándékú eszmecsere elöl. Köszönjük, hogy közölte másirányú igényeit, észrevételeit. Reméljük, hogy közülük néhányat már a közeljövőben megvalósíthatunk. A szerkesztőség Egymást gyanúsítjuk A napokban családom két tagja elutazáshoz készülődött. Lementem a közeli drogériába, hogy vegyek két darab szappant és két jogkrémet. Megvallom, hogy útra a legolcsóbb szappant és fogkrémet szoktam venni, mert a legtöbbször úgyis elveszítik, azaz ottfelejttk a szállásukon. Vettem tehát két szappant, darabját kettő öt- venért, az elárusítónö ráírta a blokkjára, hogy 5 korona és letette elém a két szappant. Kértem két darab egy- negyvenes fogkrémet, ráírta a blokkra, hogy kettő nyolcvan, odalépett a polchoz, de hirtelen megszólalt a telefon. Gyorsan lekapott egy fogkrémet, elémtette és szaladt hátra a telefonhoz. En vártam türelemmel, amíg a feltűnően nyájas beszélgetést lefolytatta, s amikor etsz- szajött, fizettem és kértem a másik fogkrémet. Ránézett a blokkra s látta, hogy két krém van felírva. Ránézett a pultra és csak egy tubust látott ott. Gyanakodva nézett rám. Csak egyet adtam? — kérdezte. Amint látja, mondtam kedvesen. — „Nem tette el?" — kérdezte barátságosan. Felemeltem a necctáskámat. Két üres üveg volt benne, más semmi. — „Biztosan?" — kérdezte és lapos pillantásokat vetett a kézitáskámra. „Nézze meg“, — mondtam és kinyitottam a táskát. Talán nem merte kérni tőlem, hogy fordítsam ki a zsebeimet, vagy sikerült meggyőznöm ártatlanságomról, tény az, hogy adott még egy fogkrémet, élém tette a visszajáró pénzt, s ezzel ahogy illik, előzékenyen elbúcsúztunk egymástól a viszontlátás reményében. Az utcán kezdtem el gondolkodni. Mi történt velem? Meggyanúsítottak, hogy elvittem egy olcsó fogkrémet. S én fel sem háborodtam rajta, sőt nagyon nyugodtan igyekeztem meggyőzni arról, hogy tévedett. Nem kiabáltam, nem kértem ki magamnak, inkább kinyitottam a táskámat. Csak ekkor éreztem, hogy a sértés milyen nagy. Az ember egy önkiszolgáló boltban nem sértődik meg, mert ott mindenki gyanús, mindenkit figyelnek. De ebben a boltban kifejezetten engem gyanúsított meg az elárusítónö. Lassan pirosodni kezdett az arcom. Szerencse, hogy senkt sem látta a jelenetet. Vagy kár, mert lett volna mentőtanúm. Már nagyon elkeseredtem, amtkor eszembe jutott egy nagyon találó közmondás „Ki mtnt él, úgy ítél“ és az, hogy az elárusítónö nemrég még egy drogéria vezetője volt. Aha, nyilván mankója volt, azért váltották le, gondoltam kárörvendve és semmt lelkitsmeretfurdalást nem éreztem a gyanúsításért. Ha neki szabad, akkor nekem is. De azért belülről éreztem, hogy nem ez a megoldást Nagy Jenő / HELYET A SZAKKÉPZETT FIATALOKNAK Szakiskoláinkon nemsokára érettségivel zárul a négyéves tanulmány. Akik itt végeznek, bíznak abban, hogy a szakképzettség elnyerése után elhelyezkedhetnek már csak azért is, mert az építészetben szakember-hiány mutatkozik. A helyzet azért mégsem ilyen egyszerű. Ezt bizonyítják az elmúlt évek tapasztalatai. Nem állítom, hogy az Iskolát már minden szempontból kész emberek hagyják el, de azt tudom, hogy az itt végzett fiatalokból jó szakemberek válhatnak, akik megállják helyüket az életben, sót bizonyára jobban, mint azok. akik kellő szakképzettség nélkül töltenek be vezető funkciót. Rendszerünk mindenki számára biztosítja a továbbtanulás lehetőségét. Sok módja volt és van is ennek. Akiben volt kellő akarat, élt a lehetőséggel. Véleményem szerint még a sok évi tapasztalat sem pótolhatja az iskolában megszerzett tudást. Hibát követ el az, aki attól fél. hogy az iskolából kikerült fiatal szakember eleinte több irányítást, gondoskodást igényel; és inkább szemet huny a szakképzettség hiányából származó hibák felett. Talán ez kényelmesebb. De mi következik abból, ha nem megfelelő képzettséggel rendelkező személy tölt be vezető funkciót? Ma már mindenki tudja, hogy előbb-utóbb helyet kell adni azoknak, akik megfelelő szaktudással rendelkeznek. Sajnos azonban akadtak olyanok is, akik féltek az iskolai tanulmánytól, inkább a könnyebb utat választották. Olyan emberekkel vették magukat körül, akik ügyesen csak az elért eredményekkel hivalkodnak, elkendőzik a hibákat, sőt pótolhatatlanoknak túntetik fel magukat. A tapasztalatok is bizonyítják, milyen komoly hibák származnak az ilyen gyakorlatból.. Tudom, sok olyan funkció van betöltve olyan munkaerővel, akiknek hiányos a szaktudása. Sokan azt szeretnék bizonyítani ezzel, hogy a sok évi gyakorlat pótolja az iskolát. Ez téves felfogás. Ha pedig nem így van, akkor feleslegesek az iskolák. Szaktudást véleményem szerint csakis az iskola ad. Enélkül csak nehezítjük a feltörő fiatal emberek útját. Mint ahogy már említettem, könnyebb szemet húnyni a hibák felett, mintsem gyökerestül kiirtani azokat. De az élet mégis az utóbbit követeli tőlünk és ezt bizonyítják a nem éppen kellemes tapasztalataink is. A fiatal végzett szakemberek joggal követelik meg az őket megillető helyet társadalmunk minden pontján. £s ezt támogatnunk kell. Agonás János, mérnök KRÓNIKA • 1475 március 6-án született Michelangelo Buonarroti, a legnagyobb olasz reneszánsz szobrász, festő és építész • 1902 március 6-án jelent meg Pozsonyban a nyugatmagyarországi szociáldemokrata párt Westungarische Volksstimme című folyóiratának első száma • 1785 március 7-én született Alessandro Manzo- ni kiváló olasz romantikus költő és író •» 1875 március 7-én született Maurice Ravel francia zeneszerző • 1866 március 8-án született Moszkvában Pjotr Nyikolajevics Lebe- gyev orosz fizikus • 1869 március 8-án halt meg Hector Berlioz francia zeneszerző Foto: E. Pavlaék;
