Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-27 / 9. szám
10 úí iffúsag Talán senkiről sem cikkeztek annyit ebben az évben a sportolók világában, mint Killyről, a franciák kedvencéről, aki úgy szerepelt az olimpián, hogy a legigényesebb francia szurkoló igényeit is kielégítette. Ha pedig azt állítjuk, hogy tavaly is a legtöbbet szereplő újságsztár volt a jó- vágású francia, akkor sem tévedünk, hiszen a sísport e kiválósága lett a legnépszerűbb ember hazáiéban. A felmérések kimutatták, hogy olyan embert hagyott maga mögött a népszerűségi listán, mint például de Gaulle. Érthető tehát, hogy a tábornok is ott volt Killy egyik versenyének színhelyén, s közelről tanulmányozta az ötvenmilliós ország kedvencét. Pedig az o- limpia előtti hangulat azt jelezte, hogy Killy nem nyer aranyakat, mert nincs formában. hiszen a Világ Kupa küzdelmei során sem szerepelt olyan bravúrosan, mint az tőle elvárható volt. Kiderült, hogy mindez az osztrákok sajtókampánya volt. Az olimpia fényesen sikerült Killy számára. A fiú olyan nyugodt volt, mintha egyedül vágott volna neki a meredek pályának, s nem kellene félnie az ellenfelektől. A francia válogatott edzője ezt elsősorban a jógának tulajdonítja. Köztudomású, hogy a jóga remek akarat-szabályzó tevékenység. és a franciák mertek kockáztatni: több órát jó- gáztak hetenként. Az eredmény nem maradt el, pedig még mindig sokan csóválják a fejüket e tények hallatán. Killy rendkívüli népszerűsége azt eredményezi, hogy szinte lehetetlen vele eredeti interjút készíteni, mert Grenobleban több mint háromezer újságírónak váŰ. i. SPORT gya éz, és természetesen lehetetlen mindenki rendelkezésére állni. A prágai ,,Stadion“ c. sporthetilap Grenobleba küldött tudósítója írja, hogy néhány szemfüles riporter úgy segít magán, ahogy tud. Kitalálja, mit is felelne Killy azokra a kérdésekre, melyeket az újságíró feltenne neki, ha ez lehetségessé válna, s igy írja meg a cikket, anélkül, hogy Killynek fogalma lenne róla. A sztároknak nem könnyű az élete. Brigitte Bardot válik! harangozta be egy népszerű nyugati lap. Az írásból kiderül, hogy ezt az újságíró egyik barátja tudta meg, de azóta már cáfolták, viszont a cikk megjelent és — éppen a címe miatt — nagy érdeklődést váltott ki. Századunk egyik nagy sportoló-egyénisége így is négyszáz autogramot ad naponta, és — bár igyekszik elkerülni a tömeget — egész Franciaország meséli már, hogy Killy mégis vereséget szenvedett az olimpia során. Leült Calmattal, a volt kiváló műkorcsolyázóval kártyázni, s másfél óra alatt százötven dollárt vesztett.-y-t„HAJRÁ HONVÉD!" jeligére üzenjük: PUSKÁS. Ez a szomorú férfi Garrincha. akit fölösleges bemutatnunk, hiszen minden szurkoló ismeri a nevét amely valaha majdnem úgy csengett, mint Peléé. Az arcáról sugárzó fájdalom és szomorúság hű kifejezője a labdarúgó jelenlegi állapotának. Garrincha nem focizik. Nem focizhat! Letiltották. A riói és saopaulói klubokkal való vitái, családjával történt komplikációi (elhagyta nyolc gyermekét és feleségét és összeállt egy énekesnővel) után újabb baj érte: eladósodott, s hitelezői tizenötezer dollárt követelnek rajta. Garrincha lemondott már az autójáról, eladta fényűzően berendezett villáját, a szép énekesnő más fülébe trillázik már, s a „kismadár“, ahogy egész Brazília nevezi — egyedül maradt. Mintha senki sem ismerte volna, mintha egyetlen barátja sem lett volna azelőtt, most mindenki levegőnek nézi, vagy hátat fordít neki. A labdarúgó tragédiája beteljesedett. Azé a labdarúgóé, akit valaha istenként imádott egész Brazília. Nem lehet segíteni rajta? Kifizetni az adósságokat — ez az első föltétele annak, hogy ismét játszhasson. Néhány funkcionárius azt javasolta hogy megsegítése érdekében rendezzenek egy mérkőzést a Ma- racana stadionban, s a bevételt adományozzák neki. Csakhogy messze vagyunk még a meccs létrehozásának pillanatától, mert a job bszélsönek sok ellensége van a „fejesek" között. Nem játszik — s a múló idővel kopik a tudása. A Maracanára nézőként jár, és emlékezik. Szomorú a szíve, és kevés a reménye. íme: egy prolicsillagot is érhet ilyen szánalmas sors— A rúgások alapformáit, pl. az állított labdából, labdavezetésből, segédeszköz nélküli kapura rúgásokat bemelegítés után, 35-40 méterről végeztem. Nagy derültséget keltett ez kapusbarátaim között. Nem találták értelmét ezeknek a távoli rúgásoknak. Én ilyenkor arra törekedtem, hogy lövéseim minden esetben kapura menjenek. Még az sem kedvetleníteti el, ha a kapus a hecc kedvéért ki-kifejeselte a labdát. A mozgó labdából történő kapura rúgások és ívelgetések annyira beidegződtek, hogy a harmincöt-negyven méterre lévő, kicsinek tűnő távoli kapu a tizenhatos vonalához érve egyszeriben megváltozott, azaz megnagyobbodott. Ilyenformán elmondhattam magamról, hogy kezdtem „érezni" a kaput. Szeretném megemlíteni: az ilyen edzéseknél mindig a legmegfelelőbb súlyú és rugalmasságú labdákkal gyakoroltam, s minden gól élményt jelentett számomra. Sokszor bizony csak a szigorú edzői utasítás vetett véget a gyakorlásnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kapus minden labdára rámenjen, legyen kedve védeni. Ha több oldalról záporoznak feléje a lövések, akkor se menjen el a kedve, hanem felpattanva, újabb kiütésekkel ő teremtsen kedvet, helyzetet a csatárnak. Élcelődő „nem gól" csatakiáltással a kapus nagymértékben fel tudja fokozni a csatár kedvét, olyannyira, hogy szinte lelkibeteggé válik, ha nem találja el úgy a kaput, hogy gól legyen. A legfontosabbnak mégis a kapura lövés já- ték-közbeni gyakorlását látom az edzőmérkö- zéseken. Ezekben adódnak a valóságnak leginkább megfelelő helyzetek. Én minden alkalmat; megragadtam a gólszerzés lehetőségére, még a mások által szórakozásnak vélt kiskapus játékban is. Társaim közül sokan önzőnek tartottak ezért, és megvallom, sokszor elmarasztaltak edzőim, s a szurkolók, ha nem kijátszott helyzetekből is kapura lőttem. Elhiszem, hogy adott esetekben nekik volt igazuk, de az én szempontomból, úgy vélem, nekem: ilyen játék, edzőmérkőzés a legjobb alkalom a kapura lövés céltudatos gyakorlására! A magyar A-válogatottnak hetvenkétszer voltam tagja. Körülbelül tizenkétszer szerepeltem a B-válogatottban. Az ifjúságiakkal huszonnégyszer léptem pályára. 40 gólt rúgtam a válogatottban. Ez a negyedik hely a magyar labdarúgás történelmében. Több alkalommal voltam a Nemzeti Bajnokság legeredményesebb csatára. Góljaimnak mintegy hatvan-het- ven százalékát távoli lövésekből, a tizenhatos vonalon kívülről rúgtam, összesen kétszázhatvanegy dugót lőttem bajnoki mérkőzéseken. Góljaimat általában szorongatott helyzetből, szorosan tapadó ellenfelek jelenlétében értem el. Meg kívánom említeni, ha többet gyakoroltam volna, úgy a bal lábammal több gólt érhettem volna el, mert ballal rúgott góljaim száma nagyon kevés. Szabadrúgásból körülbelül huszonhat alkalommal találtam az ellenfél hálójába. Annak ellenére, hogy jelenleg még aktív labdarúgó vagyok, és szeretnék még sokáig az is maradni, akaratlanul is elém tolulnak a jövő gondolatai: mi lesz velem, hogyan tovább? Bizony, lassan hozzá kell szoktatnom magam ahhoz a helyzethez, amikor a labdarúgó pályafutása véget ér. Elhatározott szándékom, hogy edzőként szolgálom tovább a magyar labdarúgást. Azt a sok-sok élményt, tapasztalatot, amely bennem felgyülemlett, szeretném továbbítani a fiataloknak. Sokszor elgondolkodtam azon, mit is csinálnék, ha egy hozzám hasonló „kis Tichy“ kerülne a kezem alá, mezítlábasán, a grundról (de ilyesmi már nemigen lesz) mint annakidején én. Mihez kezdenék vele, hogyan nevelgetném, miként oktatnám? Annyi bizonyos, hogy nagy-nagy szeretettel fogadnám: érezze meg bennem a mindenben segíteni kész embert, higgye el nekem, hogy önzetlenül igyekszem fejlődését elősegíteni, gondosan átvezetve azokon a buktatókon, melyeken én átmentem. Igyekeznék belenevelni a góllövés szeretetét, örüljön, ha rúgása nyomán megrezzen a háló, jelentsen élményt számára a góllövés. Mennyire szívemhez nőtt az angliai vébén a portugálok gólkirálya, az egyébként is rokonszenves Eusébio: hivatásos játékos létére is úgy örült a gólnak, mint a kisgyerek. (Folytatjuk) Fantáziáját felgyújtva mesélnék a kis focistának régi nagy mérkőzések emlékezetes góljairól, fényképekkel, filmekkel szemléltetném híres góllövők minden ^mozdulatát. És természetesen, ami a legfontosabb: magam mutatnám meg neki a kapura lövés minden mozzanatát. Meggyőződésem, hogy éppen így kedvezőek a lehetőségek a tanítás sikerére. Az első benyomásokat szakavatott vezetőtől kell szereznie, mert ezeknek a benyomásoknak helyessége, intenzitása, pontossága alapvető jelentőséggel bír a későbbiek folyamán. Nagy súlyt helyeznék a rúgóerő speciális fejlesztésére, fiatal korban természetesen óvatosan, különféle versengések formájában. És amit még feltétlenül meg szeretnék jegyezni: az erőfejlesztés és a technikai képzés párhuzamosságát tartanám szem előtt. A rámbízott „kis Tichy“ már nem lesz egy- lábas középcsatár! Régi edzői módszer szerint — ha kellene — levetném az ügyetlen lábáról a cipőt, és úgy rúgatnék vele kapura. Nagyon sokszor éreztem hátrányát az egyjábasságnak! Lehoczky Zsuzsa és Vébé Vilf. Tichy Laios fejvétele. BATTA GYÖRGY:
