Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-13 / 7. szám

Colon küllők még * lélegzete is elállt a Kanada—Csehszlovákia olimpiai válogatott jégkorong mérkőzésén Prágában. Bizonyára nem a gyönyörűségtől ... Reméljük, a téli olimpiai Utékokon Grenobleban kevés ilyen „elmenvben" lesz részük a csehszlovák iégkorongozók- nak. _ Foto: Novotny A haladó és a maraJi felfogssúak összeiitközésr Lausanne-ban MAR ÉVEK ÓTA parázs vita fo. lylk a Nemzeti Olimpiai Bizottsá­gokban és 8 sportágak Nemzetkö­zi Szövetségeiben arról, hogy va­lamit tenni kell a Nemzetközi O- limpiai Bizottság újjászervezése, demokratizálása érdekében. Köz­tudomású ugyanis, hogy a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság élén hercegek, bárók, maharadzsák, marqulse-ek foglalnak helyet, és nem véletlen tehát, hogy maradi felfogásúak. A Nemzeti Olimpiai Bizottságok •rdckében eddig legtöbbször Ho- nestl. a sportágak nemzetközi szö­vetségeinek nevében pedig Philip szólalt fel. Mindketten azt szor­galmazták. hogy újjá keli szer­vezni a NOB-ot. Január 25-töl 28-ig Lausanne- ban ülést tartott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége, a sportágak Nemzetközi Szövetséget, nek vezetősége és a Nemzeti O- iimpiai Bizottság vezetői. A Nem­zetközi Olimpiai Bizottságot az el­nökség tagjaival Brundaqe elnök képviselte, a sportágak szövetsé­geit Philip, a Nemzeti Olimpiai Bizottságokat pedig Honesti ve­zette. Az együttes ülésen több időszerű kérdésről tárgyaltak, s különösen arról alakult ki parázs vita. hogy a NOB hogyan osztja el bevételét. Példának okáért megemlítjük, hogy a NOB három- százezer dollárt inkásszál a televí­ziótól a mexikói olimpiai játékok közvetítéséért és ebből az ösz- szegből százötvenezer dollárt meg­tart saját részére, a többit pedig kénve-kedve szerint osztja el. A sportágak nemzetközi szövetségei­nek képviselői kijelentették, hogy ez Igazságtalan, mert a sport fej­lesztését és a versenyek megszer­vezését a sportágak szövetségei végzik, nem pediq a NOB. Brundage, a NOB elnöke, fel­szólalásában sápadtan, de szoká­sa szerint megköszönte a jobb- és baloldaliaknak a közreműkö­dést. de mindenki tudja, hogy a jövőben is mindent úgy határoz, ahoqvan ő és maradi munkatársai akarják. A Grenobte-ban sorra kerülő NOB-kongresszuson rendkívül érde­kes vita alakul majd ki a NOB újjászervezésével és demokratizálá­sával kapcsolatban, mert új sze­lek fújnak, és a haladók meg a maradiak összeütközéséből csak a haladók kerülhetnek ki győztes­ként. Ú. ti SPORT PAZOUT, a csehszlovák KILLY A téli Universiaden közölték M. Pazouttal, a csehszlovák sisport egyik kiválóságával, hogy Grenobieba, a téli olimpiára nem nevezik. Pazout megnyugodott, nem volt már mit vesztenie, és haj­meresztő stílusban versenyzett. Megnyerte az összetettet, a lesiklásban megszerezhető aranyak közül kettő jutott birto­kába Nevét felkapta a világhír, s amikor hazajött, közölték vele, hogy mégis viszik az olimpiára. Kevesen tudják, hogy Pazout Korompán, a keletszlovákiai kerület egyik kis iparvá­rosában él Cseh származású, valaha Prágában laktak a szü­lei, de ennek több mint húsz esztendeje már. A Pazout-csa- ládban négy fiúgyermek született, de ma már csak a kiváló lesikló él. A szülök nem szívesen beszélnek a tragédiákról. Kilenc esztendeje múlt, hogy F’rantiseket, síelés közhen lavina te­mette be. Emlékére azóta is megrendezik a Pazout-emlék- versenyt, és sírjához gyakran járnak ki barátai, de mit segít mindez, ha a fiú már nem él? Ezért érthető a szülök izgalma minden verseny, sót minden edzés előtt. Az Universiade eseményeit sem győzték idegek­kel Pazoutek. Egyikük sem szólalt meg. csak a rádió és tévé­híreket leste, sikerült-e vajon sérülés nélkül megúsznia e- gyetlen fiúknak a versenyt. Nem is a győzelemért, vagy a jó helyezésért szurkoltak. Pazout-papa, aki maga is kiváló síelő ma is, elmondja, hogy téves lenne azt hinni, a lesiklás egyéni sportág. Ahhoz, hogy minden simán, zökkenőmentesen és főleg balesetek .nélkül menjen, nagyon sok ember fegyel­me és figyelme szükséges, hiszen a pálya elkészítése, a terep kiválasztása, a lavina-veszély felmérése szaktudást higgadt­ságot és felelősségérzetet követel. Amikor Frantisek-fiuk meghalt, elkerülhető lett volna a lavina-veszzély* de könnyelműen rendezték a versenyt. A csehszlovák-bajnokság sem folyik mindig szabályosan. A versenyzőket legtöbbször menedék-házakban szállásolják el. úgy. hogy még aludni sincs alkalmuk a túlzsúfoltság, vagy a raj miatt. Idegesen, fáradtan állnak másnap rajthoz, és gyak­ran megtörténik az is, hogy a pálya sincs gondosan előké­szítve A Pazout-család örül is, meg nem is a grenoblei kikülde­tésnek, és most, amikor javában folynak az olimpia küzdel­mei, ismét ott ülnek a rádió meg a tévé előtt, s lesik, füle­lik a híreket. Sokmindent átéltek már életük folyamán, és ezt az egyetlen fiút, aki a négyből maradt, nem akarják elveszí­teni. .Ügy érzik, hogy ezt már nem tudnák túlélni, és aki jári már Korompán és megismert# a Pazout-szüloket, az bizonyá­ra el is hiszi vallomásukat. -jr-l­BATTA GYÖRGY: TICHY 1963-ban megtörtént, hogy egyes-egyedül edzettem a Honvéd-pályán, mert klubtársaim mindegyike válogatott kerettag volt. A csa­patok Jugoszlávia ellen készültek, négy fron­ton, minden egyes Honvéd-játékos nevezve volt az A. vagy a B. vagy az utánpótlás válo­gatottba. csak én nem. Hihetetlen, dp így volt Pedig én voltam a Nemzeti Bajnokság gólki­rálya, huszonnyolc góllal. Ekkor kezdtem sejteni, hogy csinálhatok én bármit, játszhatok bárhogy, nemigen le­szek válogatott, s ez kihatott a hangulatomra is. elkeseredtem, nem volt kedvem a játék­hoz. legszívesebben abbahagytam volna az e- gészet, mert minek, ha nincs értelme? Közeledett az angliai világbajnokság idő­pontja, megkezdődött a válogatott keret kije­lölése, de engem nem soroltak a kiszemeltek közé, legalábbis nem a játszó együttesbe, csak — a közvélemény nyomására — a huszonkét tagú társaságba, s hogy ez mennyire így volt, igazolhatom egy nagyon érdekes, és egyben nagyon jellemző eseménnyel. A csapat vezetői úgy döntöttek, hogy Ang­liába csupán tizennyolc labdarúgó utazik, a maradék otthon várja az esetleges utasításo­kat, s ha kell, a világbajnokság színhelyére re­pül. Galyatetőn készülődtünk, közeledett az indulás dátuma és én tudtam, hogy a tizen- nyolcas keretben sem vagyok. Velem ezt nem közölték, a lapok is csak az utolsó pillanat­ban tették közzé ki utazik. Viszont a Körút egyik szabómestere jó előre figyelmeztetett: — Lajos, te sajnos nem utazol. A szabómes­ter varrta ugyanis a reprezentáló csapat e- gyenruháját, s ott az én méreteim nem vol­tak leadva... Mégis, szinte az utolsó pillanatban (a köz­vélemény nyomására?) megkérdezte tőlem Ba- róti Lajos: Tichy, nem lenne kedve Londonba utazni?. — Hát. ha lehet, szívesen megyek, vála­szoltam. Azt hiszem az Orbán ruhája jutott nekem végülis. mert arra már nem volt idő. hogy nekem is varrjanak egy öltönyt. Az ujja sok­kal hosszabb volt a kelleténél. így jutottam én el harmadik világbajnokságomra, Angliába. És majdnem játszottam! A magyar csapat ugyanis úgy volt össze­állítva, hogy minden poszton legyen a sta­bil játékosnak pgy tartaléka. Vargának Feny­vesi. Albertnek én voltam az utánpótlása. Egv edzőmérközésen, a világbajnoki küzdel­mek megkezdése előtt, megsérült Varga Zol­tán. Kint ültem a kispadon, melegítőben, a- mikor Ba,róti megszólalt: — Vetkőzzön le Lajos, melegítsen be, és játssza ugyanazt, amit Vargának kellett vol­na. Befutottam a gyepre, de alig perdült hoz­zám a labda, felharsant lllovszky Rudolf ed­ző, a mérkőzés bírójának sípja, s az edző így szólt: — Maga mit keres itt Lajos? Elmondtam, hogy ki és miért küldött. lllovszky ekkor odaszólt a kispadon ülő szö­vetségi kapitánynak. — Nem ebben állapodtunk meg! Barőti lehívott, s ekkor került be a csa­patba Nagy István. Ennvi volt az én angliai szereplésem. A brazilokat megvertük Albert remek játékával, de ilyen gyengék azért még sohasem voltak nagy ellenfeleink. A bolgárok ellen — azt hittem, s úgy vé­lem, ebben többen igazat adnak — pihentetik a kulcsjátékosokat, Albertet. Farkast, s né­hány tartalékot állítanak be, mert a döntet­len is eléq lett volna a továbbjutáshoz. A szov­jetek ellen aztán egy erőtől duzzadó együttes léphetett volna pályára. Nem ez történt. Az elv ez volt: egy csapattal játsszuk végig a mérkőzés-sorozatot. A szovjetek ellen aztán vereséget szenved­tünk. — Mi lehetett az oka véleményed szerint? — Hát elószöris: a szovjetek nagyon fe­gyelmezetten futballoznak, s ez a szoros em­berfogáson alapuló játék nem nagyon ízlik ne­künk. Másodszor: ordító helyzeteket hagytunk ki és elég furcsa gólokat kaptunk. — Durvák, vagy csak kemények a szovjet labdarúgók? — Kemények, nem sportszerűtlenek, tisz­tán játszanak, de teljes erőbedobással. — Milyen volt a mérkőzés előtti hangulat? — Elszánt, Reménykedtünk a győzelemben. — És utána? — Nem tudjuk mi ezeket megverni soha­sem — ez volt jellemző a kedélyállapotra. Időközben a B-válogatottba sorolták Tlchy Lajost. A csapatnak Koreába kellett volna u- taznia, hosszabb portyára. — Én akkor felhívtam tllovszkyt, és meg­kértem, hogy mentsen fel a feladat alól, mert a feleségem szülni fog, és nem szeretném 4. magára hagyni. lllovszky azí mondta, rend* ben van, ennek nincs semmi akadálya. Később már szóba sem kerültem a válogat tott összeállításánál. Hát így van, ennyi a „Tichy-ügy“, s nagy­jából ez Tichy Lajos pályafutásának rövid története is. 1967 decemberében térdmütéten esett át, a Sport kórházban operálták, dupla porclevá­lása volt. Az orvosok szerint február körül megkezdheti az edzéseket. Harmincon túl van már. s ha a jól-sikerült műtét után ismét a régi lesz, Tichy Lajos megint az érdeklődés középpontjába kerületne. Ha nem? Akkor befejezi labdarúgói pályafutását és ed-* ző lesz, hiszen elvégezte a Testnevelési Főis­kolát, s nem is akárhogyan. Remek diploma- munkát írt, amelyben a góllövés tudományá­ba nyújt betekintést saját élményein keresz­tül. Sorozatunkban mi is jócskán idézünk be­lőle. A Honvéd-szurkolók a labdarúgás megszál­lottjai, Tichyt még a mexikói világbajnoksá­gon szereplő csapatban is szeretnék látni, mert negyven-ötven méterre is pontosan pasz- szolni. és húsz méterről a felső sarokba lőni még mindig kevesen tudnak rajta kívül. A jövő mindent tisztáz majd, most inkább térjünk vissza az életéhez. Egy picit talán megvilágítjuk ennek a re­mek futballistának és gerinces embernek a jellemét, ha ide írjuk nyilatkozatát Baróti Lajosról. Senki sem hinné, hogy ilyen előzmé­nyek után ezt mondta Tlchy Lajos: — Baróti remek szakember. Kár, hogy egy kicsit hiú volt, mindenben személyes támadást látott. (Ezt egyébként Szepesi Györgynek a- dott válaszaiban maga Baróti is elismeri.) A- mikor a csapat győztesen hagyta el a játék­teret, Lajos bácsi olyan volt, mint egy föld­re szállt angyal: mindenkihez volt egy ked­ves szava, olyan volt, mintha az apánk lett volna. Ha viszont kikaptunk? Mindennek az ellenkezője történt. Pét érdi Pál, a legjobb magyar sportújságí­rók egyike Mr. Majdnemnek nevezi Barótit. Roppant találó elnevezés. Valóban majdnem minden sikerülhetett volna neki, ha nincs közben egv-egy banánhéj. Chilében a csehszlovák csapat, Angliában meg a szovjet együttes gátolta meg a még jobb szereplést. Ha ezen a két akadályon túl­jut a magyar nemzeti tizenegy, talán még az első helyet is megszerzi. Tichyből valószínűleg jó edző lesz, bár ó nagyon jól tudja, hogy ehhez elsősorban sze­rencse kell. Néhány kérdésben eredeti, s ügy tűnik, helyes megállapításokat tett. Például a tatai edzőtáborozásról. Nem értett egyet az­zal, hogy a Lazdarúgő Szövetség a téli felké­szülésnek olyan formáját választja, mint Ta­ta. Nem az alapos felkészülés, a kemény ed­zések ellen emelt kifogást, hanem az ellen, hogy hat csapatot elzárnak a világ elől egy teljes hónapra, minden napnak egyforma a műsora: felkelés, étkezés, alvás, stb. Tudta jól, tapasztalatból is Tichy, hogy a fiatal já­tékosok nehezen viselik el az ilyesmit, mert mihelyt visszakerülnek a fővárosba, alaposan kitombolják magukat, vége a remek kondíció­nak. s mindez a becsületes játékosok szám­lájára! Az idő ezt igazolta, s ma már más, nem ennyire katonás és sablonos a felkészülés. Tichynek egyébként mindegy volt, milyen színű mezben lépett pályára, mindig szíve­sen játszott, csupán a szeles napokat nem szerette. Azt hiszem, itt az ideje, hogy köz- zétegyem néhány észrevételét azokról a já­tékosokról. akikkel valaha együtt játszott, s akiket pályafutása során alkalma nyílt megte­kinteni. PUSKÁS Tichy szerint Puskás — a maga idejében, hiszen másképp nem lehet összehasonlítani, jobb volt, mint Pelé. A labdával mindent tu­dott. mit tudni lehetett. Jószívű ember volt, na­gyon szerette, ha körülrajongták, szeretett az érdeklődés középpontjában állni. Igyekezett úgy viselkedni, hogy észrevegyék, hogy rái­rányuljon a figyelem. Ezért hangoskodott né­ha. Kollégiális volt. társait, a labdarúgókat nagyon szerette, mert — mint mondogatta — a futball nem nyugdíjas foglalkozás. (folytatjuk);

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents