Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-06 / 6. szám

fOMI

Ennyire nem vagyok hiú. Azonkívül: sok-sok élménybeszámolóra mentünk kettesben, Albertiéi együtt, mintegy választ adva a szurkolóknak a szóban forgó kérdésre. Viszont tagadhatatlan, hogy voltak Ilyen megjegyzések, de ez valószínűleg abból eredt, hogy én már régebbi játékos voltam, Albert viszont akkor tűnt fel, s ha valaki megszokottá válik, azt hamarább képesek a szurkolók elfeledni, mint az éppen feltúnó új üstököst.

Közeledett a chilei világbajnokság időpontja, 1962. A magyar csapat bejutott a legjobb nyolc közé, s ott Csehszlovákia volt az ellenfele. Az eredmény nagyon ismert. Mit mond erról az egyik főszereplő, Tichy Lajos?

— Azon a találkozón szabályos gólt értünk el az én szabadrúgás-lövésem bement a kapuba, Latyisev nagyot tévedett.

Magyarország — Nyugatnémet-ország 4:5 Nép» stadion. , kilencvenezer néző. (Sőllövó: Tichy (2). Albert é> Sándor. Tichy (éa a mérkőzés) első »All«.

BATTA GYÖRGY:

Wehv Lajos remek fényképész, amit ékesen bizonyít ez az általa, az 1958-as svédországi világbajnokságon készített felvétel. A világbajnokság három kiváló jobbfedezetét látjuk: Boskovot (bolgár). Lledholmot (svéd) és Rózsik Józsefet.

jjTISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

n ,,. Szeretnék magukhoz fordulni egy szerény kérésemmel. Tizenkilenc éves vagyok, nagyon szeretek sportolni, de- hát nálunk, falun csak egy sportegyesület van, a futball! Aktív tagja vagyok a csapatnak, meg Is érijük jól egymást, de nekem ez kevés, úgy érzem, hogy többre is képes volnék, és Itt a kérdés: második kedvenc sportágam a futás, különösen hosszútávon, 5000, 10 000 méteren és a maratonban. Főképpen ez utóbbit kedvelem. Itt szeretném megkérni magukat, hogyha tudnak, segítsenek abban, hogy bekerülhessek valamelyik nagyobb sportegyesületbe. Nagyon, de nagyon szeretnék rendszeresen edzeni, és később talán versenyekre is sor kerülhetne. A Slovan vagy az Inter Bratislava színeiben szeretnék versenyezni, és nagyon hálás lennék, ha ehhez valahogyan hozzásegítenének. ..“

Érdekes levél, azért nem válaszoltuk meg zárt borítékban, hanem az újság hasábjain. Központi problémája: mit csináljon az a fiatal sportoló, akinek környezete — a falu — nem képes olyan feltételeket biztositani, hogy tovább fejlődjön? Pontosabban: mit csináljon egy tizenkilencéves fiú, ha atléta szeretne lenni, viszont a faluban csak labdarúgó-egyesület létesült?

Nagyon sok falusi fiatal gondja ez, nem könnyű a válaszadás sem, de azért megpróbáljuk, hiszen van számos példa érveink Igazolására. Tehát: aki falun él, és úgy érzi, hogy pl. jó atléta válna belőle, ne adja fel a harcot csak azért, mert nincs atlétikai szakosztály községében. Edzeni Így is lehet, hiszen a futáshoz földön, gyepen, ösvényeken és levegőn kívül semmi más nem kell.

Kapus volt, kiváló kapuvédő, a válogatottságig vitte. A gyeplabda népszerűtlen sportág, ö imádta. Éjjel-nappal gyakorolt. Ritkán kapott gólt. Ha megkérdezik. mit szeret a legjobban, vagy ha úgy teszik fel a kérdést, kit szeret a legforróbban. Így válaszol: a kapufát, a kis labdát, a gyepet. Kamasz voit, de beutazta a világot, eljutott Indiába, a gyeplabda hazájába is. Iskolába csak azért járt, mert a szülei és az edző megkövetelte, pedig eszes tiű volt, de mit lehetett tenni, ha a sport volt a mindene. A lányokra rá sem nézett. A többiek lezuhanyoztak edzés után, ő még maradt egy félórát. A többiek randevúra siettek, ő azon töprengett egy magányos pádon a parkban, hogyan fokozhatna állóképességét. Otthon 1« edzett. A szobája tele volt

„MARATOM"

jeliaére üzemük

Szaktanácsokat bőségesen találhatunk a sűrűn megjelenő zsebkönyvekben. Mecser Lajos, kőmüveslegény korában, Salgótarjánban futkározott, egyes- egyedül. Egy-két Idősebb néni a fejét csóválta, s néhány rosszmájú ember utána kiáltott, de ezzel nem szabad törődni. Egy körzeti versenyen tűnt fel, a többit pedig mindenki nagyon jől tudja, hiszen, ha van némi esélye a magyar futőgárdának az olimpián, akkor az Mecser révén van. Zátopek, a sporttörténelem egyik legendás alakja a gottwaldovi cipőgyárban dolgozott, s munkába, meg onnan haza, futva járt. Az emberek gúnyolták, végül megszokták, aztán mellé álltak, buzdították, s végül gratuláltak olimpiai aranyaihoz.

Ha akad még két-három futni-akarő fiatal a faluban, nyugodtan megalakíthatjátok az atlétikai szakosztályt, s ezzel sok mindent nyertetek: elsősorban ait, hogy a járás szá- montart majd, s meghív a versenyekre. A tehetséges futó itt aztán kitűnhet, s ha felfigyeltek rá, akkor elviszik nagyobb egyesületbe. Most különösen kedvező a helyzet, hiszen Csehszlovákia nem rendelkezik Zá- topek-ragyogású hosszútávfu- tőval, sőt, a világranglista alján kullog ebben a kategóriában.

Gyakori az olyan példa is, hogy ismert edző levélben utasítja tanítványait. Petrovié szlovák diszkoszvető rekordert edzette Így Széchenyi. Ezzel is meg lehet próbálkozni. Ha mindez nem sikerül? Olyan városba kell kerülni, tanulni, vagy dolgozni, ahol be lehet iratkozni az atlétikai szakosztályba, s akkor megoldódhat a probléma. Egy a lényeges: szeretni kell a futást, (vagy bármilyen más sportágat), anélkül semmire sem megyünk, az akasúlyozókkal, rugókkal, kötelekkel. A falon színes klubzászlók, legalább ötven.

Ha néha-néha gólt kapott, fájdalmasan jajdult egyet, a labda a hálóban zenélt, ő íjként feszült a levegőben, dühösen nézve a magasba. Aztán felért a csúcsra, ahonnan már csak lefelé visz az út. Posztját a tökéletességig fejlesztette, az újságok Európa legjobbjaként tartották számon, több órát már nem edzhetett, mert nem bírta a szervezete. Kezdte a lányokat figyelni, de nem volt mersze közeledni hozzájuk, pedig csak a kisujját kellett volna megmozdítania, hiszen Izmos volt, híres, jóvágású. Vé- gülis szerelmes lett. Táncolni sohasem tanult, a banketteken málnát szürcsölt, és tízkor ágyba bújt. A lány hozzásimult a parketten, de nem érezte a zeT I C

3.

rat viszont képes csodákat művelni, lásd Zátopek és Mecser esetét.

Olvasónk a maratoni távon szeretne versenyezni. Tizenkilenc éves, « fennálló szabályok értelmében lassan edzésbe állhat, de mindezt nem szabad egy alapos orvosi felülvizsgálat nélkül tennie, hiszen a maratoni táv alaposan próbára teszi a szervezetet, s versenyezni sem engednek friss sportorvosi igazolás nélkül.

Nagyjából megfogalmaztuk a választ. Még egy gyakorlati tanács: ' a CSISZ szervezet egyre rugalmasabbá kívánja tenni munkáját, s ez azt is jelenti, hogy foglalkoznia keltene ilyen műfajú problémákkal is. Egy jóindulatú és értelrrles CS1SZ- elnök nagyon sokat segíthet egy új. atlétikai szakosztály megalakításában.

Persze megtörténhet, hogy olvasónk falujában ennek ellenére sem sikerül semmi. Ha igazán szereti a futást, akkor nem adja fel a küzdelmet, hanem tovább kísérletezik. Az életben nem megy minden simán, de ha valaki nagyon akar valamit, az többnyire sikerülni szokott.

És még egyet: a futás, a rendszeres futás csodálatosan jó orvossága a szervezetnek. Ezt nem én találtam ki, de én Is mondom, mert naponta győz meg róla az a három-négy kilométer, amit megteszek. A szervezet erősödik, a tüdő intenzivebben működik, a közérzet jó: ennél többet nem Is kívánhatunk.

Maraton jeligére üzenjük: ne add fel a harcot, s ha sikerült (vagy nem sikerült) tenned valamit célod érdekében, okvetlen értesítsd lapunk sportrovatát.

Szívből kívánjuk, hogy versenyzővé válhass!

nét, a ritmust, csak azt, hogy borzasztó szerencsétlen. Sétálni mentek. A zenét kihallották az utcára. A lámpa fényénél lépegettek, nem, táncról szó sem volt, de a lány gyöngéd volt és türelmes.

A minap találkoztam vele. A szeme sarkában még egy tűz égett, a gyeplabdán kivül még valami izzott benne.

„Képzeld el, éjjel tizenegykor táncoltunk együtt, az utcán, lámpafényben, mindenki minket nézett, egy öregasszony meg is jegyezte, micsoda szép pár, nem tudtam elaludni, olyan boldog voltam, és holnap találkozunk megint, edzés után, a parkban.“

Jé, hogy így történt: a szempárban villogó tüzek másokat is melegítenek,

b. gy.

Amikor a labdát rálőttem az lepattant a kapufáról, és a kapu mögött ülő fotóriporterek felugráltak a helyükről, ezzel is jelezve: a kitűnő Schroiff most az egyszer tehetetlen volt. Latyisev mégsem adta meg, s ez szinte kettétörte küzdőszellemünket. A nagyon erős rúgás a felső lécen falsot kapott, levágódott a vonal mögé, s amikor földet ért, akkor kezdett hatni a fals, s a labda kiperdült a kapuból. Ha a felső léc tetejét találom el, fölé vágódik a lövés! Az elsó peremről sehová másuvá nem juthatott, csak gólba! Ezt a fizika törvényei is bizonyítják.

A csehszlovák csapat egyébként remek védelemmel rendelkezett, s egy olyan kapussal, aki csodálatos formában voit. Éz a Schroiff olyanokat kivédett, amiket más kapus simán beszed, bármerre a világon. De szerencséje is volt! Egy alkalommal Mészöly szúrta rá, hét méterről, kapásból a labdát. Schroiffnak még reagálásra sem maradt ideje, amit az is ékesen bizonyít, hogy csak akkor kapott a melléhez, amikor a labda már kipattant onnan. Dehát éppen ott állt. ahová a bomba csapódott! Ez is a focihoz tartozik — sajnos.

Ha akkor megverjük Csehszlovákiát, Jugoszláviát bizonyára legyőzzük, s akkor a döntőben vagyunk, ahol hagyományos ellenfelünk, a brazil csapat fogad. Nem merek jóslásokba és következtetésekbe bocsátkozni, de a brazilok ellen mindig ment a magyaroknak, ül nekik ez a játékmodor, mindig kivágták a rezet.

Az 1962-es világbajnokság előtt kezdődtek tulajdonképpen azok az események, amelyek azt eredményezték, hogy Tichy Lajos, aki nemcsak Európa, hanem a viláq egyik legjobb csatára volt. kiesett a válogatott tizenegyből. Olyan témához érkeztünk, amely roppant izgat bennünket, Lajosnak fájdalmat o- koz, a közvéleményt pedig még mindig nem hagyja nyugodni. Az idő sok mindenre gyógyír. Most már Tichy is higgadtabban látja a dolgokat, de mielőtt megszólaltatnánk, kapcsoljuk be a magnetofont, s hallgassuk meg mégegyszer Szepesi Györgyöt!, a világfutball talán legjobb élő ismerőjét, aki húsz esztendeje csaknem minden valamirevaló labdarúgó esemény szemtanúja, s aki az úgynevezett kulissza-mögötti dolgokat is ismeri.

Szepesi ezeket: a mondatokat 1967-ben Bra- tislavában jelentette ki, nagyszámú hallgatóság jelenlétében, egy élménybeszámolón';

„Izgató kérdés, miért maradt ki Tichy a válogatottból, és miért nem került oda visz- sza? Nehéz dolog ez is, ez a Tichy-ügy. Nagyon régen, még ezerkilencszázhatvankettőben kezdődött, s nagyon fájdalmas. Tichy hetven- kétszer volt országos válogatott játékos, nagyszerűen küzdő labdarúgó, s még ma is az. Igaz, voltak nála tragikusabb pályák is, például a Sárosi Lacié, akinek úgy kellett eltűnnie a magyar futballról, hogy senki sem búcsúztatta! Ilyenre nem volt példa! A válogatottból úgy esett ki, hogy nemcsak oda nem jutott vissza, hanem még a Vasas első csapatába sem! Angliában, 1965 május ötödikén játszott a válogatottban,, aztán a Vasas u- tán Szarajevóba utazott, ott megsérült s azóta nem játszott többé az első csapatban. Ez is nagyon szomorú vég egy negyvenkilencszeres válogatott számára. Tichyé viszont azért szomorú, mert itt emberi indulatok ütköztek össze: a Tichyé, és bizonyos szempontból Ba- rótié, a szövetségi kapitányé. Lejárt lemez a Tichy, aki nem tud visszakerülni a válogatottba, és azt hiszem, nem is akar. Azon a torinói edzőmérkőzésen rosszul ment a magyar csapatnak, s nyugodtan elmondhatom még, hogy az egész játékosgárdából Tichy nyújtotta a legtöbbet: 2:0-ra nyertünk, az e- gyiket 6 rúgta, a másikat ő passzolta le, de rosszul játszottunk. 10 perccel a játék befejezése előtt Baróti a játéktér szélére rohant, és rákiáltott Tichyre: megmondtam magának, hogy mii csináljon, miért nem tartja be az utasítást?!

Tichy kisétált a pálya szélére, és ő is mondott valamit. Másnap játékos-értekezlet volt, és itt azt a kérdést állította élére Baróti, hogy vagy Tichy utazik Chilébe, vagy ő! Választani kell, ketten együtt nem mehetnek! A végszóra érkezet£ meg Barscs Sándor, az MLSZ elnöke, aki az egész ügyet levette a napirend-“ ről, és mint elnök döntött, hogy természete-* sen, mindketten utaznak. így kezdődött ez az ügy, s érthető módon Baróti nem tudott megbocsátani, Tichy nem tudott felejteni. Érzésem szerint — bár Barótinak száz százalékig igaza van abban, hogy a fegyelmezetlen visz- szaszólást egy játékos sem engedheti meg magának, mert felborul a csapatfegyelem — mégis annak kellett volna történnie, hogy Ti-“ chy »érezze a megbocsátó jóindulatot.

Nem érezte, mert amikor a csapatnak rósz-1 szül ment. Albertet és Göröcsöt benthagyta, de Tichyt mindig kitette. Olyannyira, hogy a- mikor pl. Madridban a csapat kikapott 2:l-re a spanyoloktól, borzalmasan játszott Albert is, Tichv is — minden felelősséget Tichy nyakába varrtak. Tehát egy kicsit nehéz igazságot tenni, mert valaki hordozhatja haláláig a haragot szívében, s vannak emberek, akik öt percen belül nem emlékeznek rá. Ezt embere válogatja. Nem lehet valakire ráparancsolni. Talán annyit lehet még mondani, hogy a szövetségi kapitányi tiszt olyan beosztás, amelyben fölül kell emelkedni az indulatokon, ha játékosról, nagy labdarugóról van szó. Ezt követelni viszont nehéz, mert a szö- vetségi kapitány is ember, ha megbántják, akkor jogosan élhet retorzióval. Tichy mellett kiálltam, s nagyon hosszú ideig ki is állnék, mert egyébként nagyon szimpatikus, kedves, szeretetreméltó fiúnak tartom, aki ma már nagyon komoly, más jövő előtt álló fiatalember, tudják, hogy Lehoczky Zsuzsa a felesége, és van egy kislányuk: Krisztina. Tichy nagyszerű fotgriporter, elsőrangú fotós, e területen is megállja a helyét, sőt, jő edző is válhat belőle. Sajnos már nem akar játszani, már feladta az egészet, én nem hiszem, hogy a válogatottba visszakerülne. Jó lenne nagyon szépen elbúcsúztatni, de ennek érdekében roppant nehéz bármit is tenni...“

Igv látja Szepesi György.

És miképp Tichy Lajos?

Ahhoz az olaszországi előkészületi mérkőzéshez. Juventus elleni 2:0-hoz nem tér visz- sza szívesen, nem olyan részletes, mint Szepesi. Csupán annyit von le, végkövetkeztetésként. öt évvel az eset után: Tudom, higgadtabbnak kellett volna lennem, még akkor is, ha a meccs-utáni pillanatokban nehezebb az ilyesmi, hiszen a labdarúgó még a mérkőzés idegfeszültségében él, pulzusa száz körül jár még az öltöző kispadján ülve is. ingerlékenyebb, érzékenyebb, mint egyébként.

Uralkodni kellett volna magamon, s úgy gondolom, az a perc törte derékba pályafutásomat. Chilében, a világbajnokságon helyet kaptam még, s utána a madridi EB döntőin is, de aztán soha többé. És a spanyolok elleni 2:l-es vereség! Rosszul játszott az egész csapat. Véleményem szerint taktikai hibákat vétettünk, Albert és én azt a megbízást kaptuk, hogy befejező csatárok legyünk, s a hátul tartózkodó három előkészítő csatár tömjön bennünket labdákkal, hozzanak minket helyzetbe!

Bene eldurrantott néhány nagy gólhelyzetet, s spanyolok viszont uralták a középső harmadot, Suarez rendre összeszedte az itt lepattogó labdákat, indította a támadásokat:, mindenki rosszul iátszott, de a legtöbb kritikát én kaptam. Még sokáig szerepelt a lapokban és a futball-szeratők körében műsoron a Tichy-ügy, mert qólkirály voltam hatvanháromban, úgy éreztem, jól megy a játék, s meg voltam róla győződve, hogy visszajutok a válogatottba.

E.qy sajtóértekezleten aztán nyilvánosan is bejelentették, hogy nincs többet Tichy-ügy, lezártnak tekintik, s ettől kezdve nem nagyon boncolták az esetet.

(folytatjuk;

SZÍV-KÉP