Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-10 / 49. szám

új ifjúsál! 9 FELPOFOZTAM A KANCELLÁRT A világ közvéleményét megrendítette a hír: Berlinben, a ' Kereszténydemokrata Unió országos kongresszusán, a Kong­resszusi Palotában egy fiatalasszony elszánt léptekkel oda­ment Kiesinger szövetségi kancellárhoz, elkiáltotta magát, hogy „náci“ és pofonvágta a meglepett embert. A küldöttek szinte megdermedtek a teremben, alig tudtak magukhoz tér­ni a meglepetéstől. Végre, az egyik küldöttnek volt annyi lélekjelenléte, hogy egy napszemüveget nyújtott át a kan­cellárnak, hogy eltakarja az ütés nyomát. De a közvéleményre még egy meglepetés várt: a fiatal asszonyt egy sebtében megrendezett tárgyaláson egy évi börtönbüntetésre Ítélték. Kétségtelenül magas ár egy pofo­nért, még ha az egy szövetségi kancellár arcán csattant is el. Természetesen mindenki kíváncsi: Ki ez az asszony, aki páratlan bátorságával és harciasságával ennyi port vert fel? Vajon miért tette? Mi volt az indító oka? A fiatalasszonyt Beate Klarsfeldnek hívják, huszonkilenc éves, Berlinben született, férje Serge Klarsfeld, harminchá­rom éves francia export-import üzlétember. Beate nyilatkozata: — Kiesingert ötödik házassági évfor­dulómon vágtam pofon, ez volt a legnagyobb ajándék, amit a férjemnek adhattam. Tettemet előre pontosan átgondol­tam és a férjemmel megbeszéltem. De miéri gyűlöli ennyire Kiesingert ez a barnahajú, minl- azoknyás fiatalasszony? — A pofont mindazok nevében adtam, akik a náci uralom alatt az életüket vesztették. A férjem nevében is ütöttem, mert az apját, aki zsidó volt Auschwitzben, a gázkamrákban pusztítottak el. Ehhez viszonyítva igazán csekélység, amit én Kiesingerrel tettem. Bevallom, féltem, amikor közeled­tem hozzá, de leküzdöttem félelmemet. Elvégre a tüntetők, akik szembeszállnak a rendőrséggel, sokkal többet kockáz­tatnak. Beate Klarsfeld évek óta elkeseredett harcot folytai Kie- ai.nger ellen. A Combat című francia lapban közölt cikkében ezt írja: „Lübke ellen nem teszek semmit, ö csak kis hal, De Kiesinger cápa. És most sorra kerül.“ Eeáte Párizsban egy ideig a német-francia ifjúsági szer­vezet titkárnője volt. Ekkoriban egy rendkívül érdekes köny­vet írt a Párizsban élő német lányokról. A könyvért német hivatalos körökből is elismerést kapott. A baden-würten­bergi miniszterelnöki irodából köszönő levél érkezett. Az akkori „haza atyja" Kiesinger volt. Serge Klarsfeld megérti feleségét. Nemcsak azért, mert az egyetlen pofon, amit Beáte Kiesinger előtt adott neki szólt. Azonnal megbocsájtott neki. „Féltékenységből tette“ magyarázza elégedetten „és én igazat adtam neki.“ Serge csodálja felesége politikai fanatizmusát. Azt sem bánja, hogy „csínytevései“ anyagi nehézségeket is támasz­tanak. A berlini eset tárgyalási költségei csak növelik az adósságlistáját. Klarsfeldék Párizsban élnek, egy hétszobás lakásban, nyu­godt családi körben Beate, Serge, a férje, hároméves kis­fia, Arno, az anyós, a sógor, a sógornő, ezek gyermeke két macska, és „Petia“ a spániel kutya. Serge: — Megértem, hogy a feleségem nem elégszik meg a háztartás vezetésével. Egy rabszolgát nem is tudnék szeretni. Ami ezt illeti, Serge nyugodt lehet. — Politikai harcomat még a gyermekemnél is előbbre helyezem. Pedig imádom a kisfiámat. Mindenről felvilágosítom őt, a „pofon-tervemet“ is elmeséltem neki. így az alatt az idő alatt, míg a börtön­ben leszek, jól viseli majd magát. Enyhítette valamennyire a pofon Beate izzó gyűlöletét? Nem. De úgy érzi, legalább valamit tett a nácik ellen. — örülnék és megtiszteltetésnek venném, ha börtönbe kerülJ nék — jelentette ki. Bár a Kongresszusi Palotából megbi­lincselve vezették ki a titkos rendőrök, jelenleg szabadlá­bon van és visszatért Párizsba, ugyanis a börtönbüntetése letöltésére halasztást kapott. A z ítélet a német igazságszol­gáltatásra tartozik. Ezzel kapcsolatban Horst Mahler, berlini ügyvéd, a politikai perek szakembere így védi Beate asz- szinyt: „Azt a férfit, aki Rudi Dutschket leütötte, csupán 200 márka pénzbüntetésre ítélték.“ És hogy milyen jóakara- túak tudnak lenni a német bírák, bizonyítja, hogy Friedrichs- hafenben egy harmincnégyéves asszonyt, aki éjjel-nappal úgy verte ötéves kislányát, hogy annak jajveszékelésétől az egész ház visszhangzott, három hónapi feltételes börtönre és 600 márka pénzbírságra ítélték. Ezekhez a példákhoz viszo­nyítva, a Beate Klarsfeld elleni ítélet igen súlyos. A berlini „merényletet“ egy nagyvonalú gesztussal kellett volna elin­tézni. A büntetéssel azonban megadták a fiatalasszonynak azt a megtiszteltetést', amire vágyott. Beate Párizsban férjhezment Serge Klarsfeldhéz. A szerelem és a politika köti össze őket. 0 MARIE FRANCE BOVER-t B. B. UTÓDJÁNAK TARTOTTAK, DE TRAGÉDIA KERESZTEZTE A KARRIERJÉT 0 NEM BÍZOTT MAGÁBAN S KINYITOTTA A GAZCSAPOT 0 A SORSDÖNTŐ SZEPTEMBER 11-e Brigitte Bardot óta most ts- mét van Franciaországnak egy olyan szép és tehetséges szí­nésznőié, akt a világsztárok sorában képviselt: A neve: Ma­rie France Boyer. De a huszon­öt éves színésznőnek már har­madszor szakad meg tragikus módon a karrierle. Kétszer sa­ját maga akart véget vetni éle­tének. Az új francia színészge­neráció legszebb csillaga két­szer veszítette el önbizalmát. S míg szerte a világon a mozira­jongók milliói gyönyörködtek szépségében és játékában, Ma­rie France Boyer párizsi laká­sában kétszer nyitotta ki a gáz­csapot. Szerencsére mindkét e- setben megmentették. Most azonban a sors lépett közbe, s ha az életét meg Is mentették, a fiatal sztár szép­ségét komoly veszély fenyege­ti. Mert pontosan egy évvel a második öngyilkossági kísérlet után, ugyanazon a napon, szep­tember 11-én, Marie France-t ismét kórházba szállították. Ezúttal égési sebekkel az ar­cán, összetört bordákkal és ösz- szenyomott májjal. Marie Fran­ce Boyer-t, akt az öngyilkossá­gi kísérletek után visszakapta életkedvét, s lendülettel vetet­te magát a munkába, autóbale­set érte. A most következő történet fil­men vagy regényben túl baná­lisnak hatna. Pedig pontosan A szőke szépség kétel­kedett karrier­jében így történt: a Champs Elysée-n — kedvenc kávéházában — egy nő ül, akinek a plakátokról mosolygó fényképére a férfiak milliói tekintenek csodálattal: Marie France Boyer. Amióta a „Szerencsé“-ben Játszott és „Az ismeretlen“ című filmje telt há­zak mellett futott, igazi sztár­nak számít. Ezen a késő nyárt délutánon, szeptember 11-én, a menedzserére, Francois fanet-re vár a kávéházban. Egy cigány- asszony lép az asztalához. Két szerencsés kimenetelű öngyil­kossága óta a fiatal színésznő babonás. Jósoltat a tenyeréből. Marié France Boyer, francia filmsztár, akit B. B. utódaként emlegetnek — A mai nap tragédiát mu­tat, gyermekem — mondja az öreg cigány asszony. — Jól vi­gyázz, hogy ne történjék vala­mi bajod. Egy fél órával később Marie France vértócsában fekszik a mentőkocsiban. Autószerencsét­lenség . — a menedzsere kocsi­jával. A vezető mellett ült. U- gyanabba a kórházba szállítják, ahol pontosan egy évvel eze­lőtt megmentették az életét: a Párizs 14. kerületében fekvő Vaugtrard kórházba. A plasztikot sebészet legkivá­lóbb specialistái fáradoznak a- zon, hogy a szép színésznő ar­cán ne maradjanak meg a sze­rencsétlenség nyomat. Most még azonban nem tudják, hogy Marie France Boyer olyan lesz- e, mint amilyennek a vászon­ról ismerik. A Vaugtrard kórház orvosat optimisták. Ugyanilyen optimis­ták voltak akkor Is, mikor egy évvel ezelőtt a szó szoros ér­telmében új életet öntöttek a gázzal telesztvott tüdejü film­sztárba. A francia film fiatal csilla­ga túl kövérnek érezte magát. — Már nem is tudtam a tü­körbe nézni —‘mondogatta ak­koriban a barátainak. Félt, hogy elveszíti az alakját és ezért radikális fogyókúrába fogott. De az éhség és a félelem, hogy felfelé ívelő karrierje htrt'elen megszakadhatna, súlyos lelkt válságba sodorták. Egy pilla­natnyi önbizalomhiány — és ki­nyitotta a gázcsapot. Két évvel ezelőtt, ugyancsak egy rossz pillanatában úgy érezte, hogy pályafutása véget ért. Akkori­ban túl soványnak érezte ma­gát. Valójában Marie France Boy- er-nek sosem volt rá oka, hogy sikereiben kételkedjék. Azonban az érvényesülésért folytatott könyörtelen hajsza, a filmvilág kulisszát mögött folyó üzelmek felőrölték az idegeit. De most, amikor életében először igazán megtanulta, mi a veszély, most visszatér a régi humorérzéke. Betegágyában mosolyogva mondja: „Jövőre szeptember 11- én ki sem mozdulok otthonról. Egész nap ágyban maradok, ma­gamra zárom az ajtót és nem nyúlok semmihez “ Könnyen lángra lobbannak. Első pillantásra kedvesnek, nyíltszívű­nek, kedélyesnek tűnnek. Csak ké­sőbb „bújik ki a szög a zsákból“, s nyilvánvalóvá lesz, hogy a lát­szólagos kedvesség nagyon is szá­mító észjárást, sót — gyakran — alapos egoizmust takar. De még így sem lehet rájuk haragudni, mert a „hal-nók“ nem „hideg“ egoisták, csupán mindig Úgy in­tézik, hogy az ő személyük áll­jon előtérben. Elsőrendű falada­tuknak tartják saját maguk ké­nyeztetését. Minden élvezetből ki­veszik a részüket. Nem igazi ,,hal“, akinél az evés csak szük­ségességet jelent. Nem igazi „hal“, aki a jó cseppet ki ne inná. Órá­kat képes egy étrend összeállítá­sának szentelni és semmi sincs olyan jó hatással, idójárásszerű hangulatára, mint egy gazdagon terített asztal. A „hal" jegyében született férfiaknak nagyszerű ér­zésük van a konyhai munkához, számos elsőrangú szakács kerül ki közülük. A „halaknak“ bámulatosan fej­lett az esztétikai érzékük. Min­dig meg lehet bízni az ízlésükben, ami pedig a művészetre vonatkozó véleményüket illeti, az kivétel nél­kül találó. A zene és balettművé­szet határozottan sokat nyer a „halaktól“. Zeneérzékükre Chopin és Benjáminé Gigli a legjobb pél­da. Sokszor a szemükre vetik ki­számíthatatlanságukat. Tény, hogy az ember sosem tudja, hányadán áll velük. Nehezen határozzák el magukat, nehezükre esik foglal­niuk valamiben állást. Aki egy „haltól“ gyors elhatározást kíván — vesztett ügye van. Örömét leli a lehetőségekkel való játékban; hogy ez másokat esetleg kihozhat a sodrából, az nem érdekli. Kü­lönben, minden döntése előtt sze­Kedvesség és érzékenység jellemzi a „hal-nőt" (február 21-március 20 Elizabeth Taylor — „hal-nő", akinek nem fo­lyik „halvér“ az ereiben. Kiszámíthatatlan temperamentumával mindig újabb és újabb meglepetéseket szerez réti kikérni egy harmadik taná­csát, szeretik ha rábeszélik vala­mire és ezért hálásnak mutatko­zik. Hogy azután mégis a piros és nem a kék autót veszi meg, azt nem tudja megmagyarázni. A „halak" valahogy bíznak a sorsban. Amíg valami csak kifej­lődőben van, legszívesebben pasz- szívak maradnak. Bíznak abban, hogy valahogy majd csak megol­dódik a dolog, kár lenne fölös­legesen izgulni. Egy „halat“ fel­rázni letargiájából körülbelül any- nyit jelent, mint vihart előkészíte­ni. Mert ha egyszer megzavarták a békéjét, hihetetlen temperamen­tumról tesz tanúbizonyságot. Nem szereti érzelmeit mások előtt kiteregetni, mivel érzékeny és minduntalan attól fél. hogy megbánthatják vagy esetleg nevet­ségessé válhat. Az öniróniát egyál­talán nem ismeri. Túl fontosnak tartja magát ahhoz, hogy kinevet­hesse saját magát. Legrosszabb tulajdonságai: a féltékenység, a hangulatváltozás és az önsajnálat. De kedvessége, szívélyessége és végeredményben békés természete hozzájárulnak ahhoz, hogy baráto­kat szerezzen és értékeljék őt. A „rákok“ illenek hozzájuk, mert szükségük van ezek jóságára és együttérzésére. Legjobban a- zonban egymás között értik meg egymást. Nagyszerűen tűrik egy­más gyengéit s még az „erős kéz“ sem hiányzik nekik. De bár­mennyire is jellemző a „halakra“ a határozatlanság, a szerelemben tudják mit akarnak — igaz, hogy néhány tévedés és tévelygés után. Ha már egyszer elhatározták ma­gukat, nincs náluk hűbb és oda- adóbb teremtés. Habár érzéseiket szeretik eltitkolni, mégsem hagy­ják teljesen bizonyíték nélkül. Mindenesetre, a „halak“ ereiben nem „halvér“ folyik...

Next

/
Thumbnails
Contents