Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-02-06 / 6. szám

DflNES 0YÖROY: ŰTSZÉLEN A tartozásomat megadtam is mellőletek elmaradtam, útszélt kopár kőre ültem, szinte magam is megkövültem. Vártam, hogy mégts visszanéztek, barátok voltunk egykoron, ö, de bolond ts a lélekI Kérődzik az ábrándokon. Bár sejti, hogy a könyörület a légbe pattant, mint a hab, mégts remél s élesztgeti a rég kthamvadt parazsat. * BERTHA BULCSÚ: HAJÓN KONSTANCÁBA A nagyfröccs fázott a po­hárban. kevés volt, dermesz­tő hideg és láztzü. Minden­esetre melengettem a tenye­reim között, s lötyögtettem, szoktattam magamhoz. Las­san Ittam, kíváncsian figyel­tem, mikor lazul bennem a feszültség, kedvetlenség, az összetorlódott zűrzavar. Na­pokig erőltettem az agya­mat, és Igyekeztem a jelen­ségeket, az életem apró, együtt mégts elviselhetetlen, napi fordulatait megmagya­rázni, helyre rakni. De csak kedvetlenebb lettem és re­ménytelenebb. Tűnődésem­ben eszembe jutott egy régi ferde filozófiám. „Bizonyos helyzetekben már nem sza­bad gondolkodni, máskor viszont mindenképpen gon­dolkodni kell. A helyzetek összecserélése életveszé­lyes ...’ Mielőtt beültem az Arany­kerékbe, úgy éreztem, hogy az életemben elérkezett az a „bizonyos helyzet". Nyu­godtan Iszogattam a fröcs- csömet, elengedtem maga­mat. A lábamat kinyújtottam az asztal alatt, nekieresz­tettem a gondolataimat, hadd kószáljanak kedvükre, s pil­lantásomat ts, hogy bejárja a kocsma négy falát, az aj­tókat. ablakokat, az arcokat, és felszippantsa a kiömlött sörhabban úszó fényt. Észrevettem egy arcot. Idegenül hatott a poharukat görcsösen billentő munkások között, mert az arcáról hiányzott egy lényeges ránc. Ez a ránc még a fiatal ar­cokon is megtalálható, és határozottá, keménnyé teszt az arcktfejezést. Az összes munkás arcán látszott ez a ránc, csak a fiatalemberén nem, akt a söntésnek tá­maszkodott. Ezen az arcon csak derű látszott, s valami tétovaság. Ha valaki ráné­zett, azonnal megérezte, s engedelmesen visszanézett, mintha várna valamit. Ami­kor rámeredtem, mindjárt felém fordult, és mosolyra húzódott a szája. — Ezt én Ismerem... — Azonnal belém villant a gon­dolat, de hiába kutattam az emlékeim között, nem talál­tam a helyét... Megszámoltam a polcon az üvegeket. Nyolc üveg simult egymáshoz, a felíratok olya­nok voltak egymás mellett, mint egy hosszú, jelentős mondat. Honnan Ismerem ezt a fiatalembert? Üzemből? Nem. A Balaton-parton ta­lálkozhattunk? Forgatom a poharamat, nézegetem a fur­csa, tsmerős arcot. Amikor a csaposnak oda­nyújtotta a poharát, és hir­telen visszahúzta a kezét, megismertem. A mozdulata DOHÄNY TIBOR: ról hajók jutottak eszembe, tengerek, uszályok, a Duna sötétszürke áradása. Egy trafikban találkoztunk három éve. A pult mellett támaszkodott, olyan félig elmenőben mondogatott va­lamit. Ismerhették egymást a traflkossal. Vártam, hogy kiszolgálják, de előzékenyen intett, hogy 6 ráér... — Kérek egy Kossuthot — fordultam a traftkoshoz, s amíg a három forintos üzle­tet megkötöttük, hallgattam, miket mond a trafikosnak. — A jövő héten jelentke­zem a folyami flottánál. Hajós leszek. Aranyélete van a dunai hajósoknak. Bécstől a Fekete-tengerig járnak. Konstancában majd partra szállók, és füttyentek egyet a fák alatt... Amikor kiléptem a trafik­ból, összeszorult a szívem. Nagyon Irigyeltem a fiatal­embert. Bécstől a Fekete- tengerig járja majd a Du­nát, és nagyokat füttyent Konstancában. Itthagyja a szürke kőházakat, a meg­szokott traftkosokat, kocs­mákat, ismerősöket, és új, nagyszerű életet kezd. Visszatért volna Konstan- cából? Otthagyta a flottát? Szabadságon van? Csodál­kozva nézegettem feléje... Észrevette. Felemelte a po­harát és odajött hozzám: — Ha megengedi, Ideülök, fas- per a nevem. Jasper. — Tessék, foglaljon he- lyet. Néztük egymást. Elmoso­lyodott, és ezt mondta: — Maga rosszkedvű... — Felhaltotta a sörét, aztán je­lentőségteljesen elszürkítet- te az arcát. — Nekem elég jó kedvem van. A jövő héten jelentkez­zem a folyami flottánál. Ha­jós leszek. Arany életem lesz. Bécstől a Fekete-ten­gerig hajózok. Konstancában majd partra szállók, és füty- tyentek egyet a fák alatt... — Igen — mondtam, és arra gondoltam, jó lenne el­jutni Konstancába. Aztán Jasper arcát néztem, és lát­tam, hogy hiányzik róla az a bizonyos ránc. Felálltam. Jasper kedve­sen rám nézett. — Maradjon még, meghí­vom egy pohár sörre. — Nem lehet... — Miért ne? Annyira rosszkedvű? — Nem lehet... Reggel in­dul a hajóm Konstancába. — Pont holnap? — Holnap ts. Az én ha­jóm minden reggel indul. — Biztos, hogy Konstan­cába? — Igen... Azt hiszem, Kon­stancába... így ts lehet mondani. ♦ SZÓTLAN MELEGSÉGED Egy megtépázott jelhőt küldtél hozzám, az erdő daikált ölében s körülöttünk a hótakarta levelek, makacsul hallgatóztak. Felnéztünk a magasba s meglelt a virradat: — szívünk egymást simogatta. Majd feldúlt szemünket, betakarta mogorván a köd... S mi büvölten figyeltük, álmunk hogyan szöktk el a mély fenyvesekbe. Úi ifjúság S Er év január 22-én volna nyolc­vanegy éves. Hetvenöt múlott, ami­kor meghalt. Irodalomtörténész, tudós, publi­cista és pedagógus volt Sas Andor, a csehszlovákiai magyar szellemi é- let egyedülálló, rendkívüli jelensége, olyan sajátos egyéniség, amilyet ke­veset szül egy-egy korszak. Sokol­dalúsága, szakértelme ritkaszámba ment, fáradhatatlansága, szívóssága, lelkesedése, tudós szenvedélyessége vonzó például szolgált munkatársai­nak és tanítványainak. Enciklopédi­kus tudása ámulatba ejtett minden­kit s abszolút tekintélyt biztosított számára. Iskoláit Budapesten és Németor­szágban végezte. A berlini egyete­men három doktorátust Is szerzett. SAS ANDOR Pályáját pesti középiskolai tanárként kezdte. Közben irodalomtörténeti és történelmi kutatásokkal foglalko­zott. írásai jelentek meg többek kö­zött a Nyugatban is. A Magyar Ta­nácsköztársaság idején főiskolai ta­nárrá nevezték ki. Emiatt emigrálnia kellett. Előbb Bécsben, majd Mun­kácson. végül Bratislavában telepe­dett le. A második világháborús ül­dözések idején tanítványai rejteget­ték. Munkássága akkor kapott új len­dületet, amikor élére állt a bratls- lavai Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének. Ettől kezdve számtalan irodalmi és történelmi tanulmánya, cikke, bírálata jelent meg, közben törhetetlen hittel nevelte az új ma­gyar pedagógusnemzedéket. A KORTÄRSAK SZEMÉVEL Az első köztársaságban — minden jóindulatú próbál­kozás ellenére — nem volt számottevő nemzetiségi tu» dományos élet. Sas Andor akkori ilyen irányú munkás» sága annál inkább megbecsülendő volt. A Magyar Írás 1934-ben ilyen megállapításra jut: „Tudományos élétünk nincs. Tizenöt éve élünk kisebbségi sorsban, s éz alatt a tizenöt esztendő alatt Sas Andor tiszteletreméltó tör­ténetírói munkálkodásán kívül egyetlen olyan kísérletet sem találunk, amelyet a kor színvonalán álló tudomá­nyos értéknek fogadhatnánk el“. Ugyanebben a folyói­ratban Vass László is nagy elismeréssel ír a tudósról: „A benső barátokon s ismerősökön kívül alig vesz itt tudomást valaki arról, hogy közöttünk dolgozik a ma­gyar történetírás egyik legszerényebb alakja, Sas Andor dr., akinek a cseh-magyar kultúrhatásokról Irt mun­káit a mai főiskolás ifjúság ugyan alig ismeri, de egy hálásabb utókor nélkülözhetetlen forrásként fogja hasz­nálni.“ Végül a Magyar Figyelő egy 1933-as véleménye: „Sas Andor gazdaságtörténeti tanulmányai nemcsak a magyarországi folyóiratokban (Századunk) keltettek fel­tűnést, hanem Németország legtekintélyesebb folyóira­taiban is (Deutsche Hefte für Volks- und Kulturbo­denforschung és Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte)". A TANÍTVÁNYOK szemével 1962 augusztus 27-én a sírnál a tanítványok és mun­katársak nevében Turczel Lajos búcsúztatta Sas Andort. Búcsúszavai a hála, köszönet és méltatás szavai is: „A nagy humanista költőnek, Janus Pannoniusnak van égy megrendítően gyönyörű verse. Tárgya egy rendkí­vüli bőséggel termő gyümölcsfa, amelyet saját gyű- mölcsterhe végül is a földre''roskaszt... Most. amikor közvetlen munkatársai: a Komensk# Egyetem magyar nyelvi és irodalmi tanszékének dolgo­zói, valamint nagyszámú tanítványa nevében búcsút veszek dr. Sas Andor docenstől, önkéntelenül ez a köl­tő által megénekelt gyümölcsfa jut az eszembe. Sas An­dor ilyen fáradhatatlanul, szüntelenül termő gyümölcs­faként élte le az életét. Kevés olyan embert ismertem, akinek annyira szenvedélye, éltető eleme lett volna a munka, a gyümölcshozás, mint neki. Az utóbbi években katedra! beszélgetés közben többször kijelentette előt­tünk, hogy egyet kíván még az élettől: azt, hogy utol­só pillanatáig dolgozhasson. Amikor a haláláról érte­sültem, az első megdöbbenés után keserűen erre kel­lett gondolnom: drága jó tanár elvtársunk, vezetőnk é* nevelőnk, teljesült hát a kívánságod: életed utolsó pil­lanatáig dolgoztál.... Kevés olyan pedagógus van, akit úgy szerettek volna a tanítványai, mint őt. És ennek a szeretetnek az arany- fedezetét a kiváló nevelő imponáló tudása, nagyszerű előadói képessége, rendkfvüli szerénysége és embersége jelentette. Sas Andor is mélyen szerette tanítványait és a nevelői munkát. Nem egyszer kijelentette, hogy a tanításnál nem ismer szebb és tiszteletreméltóbb hivatást. Meg­hatva beszélt arról is, hogy nevelői igyekezetéért a leg­szebb jutalmat egykori tanítványainak áldozatos mér­tékben is megnyilvánuló ragaszkodásában kapta meg... SAS ANDOR: , HÚSZ JANOS Ha július hatodikén, Húsz János emléknapján, a nyári nap fényének és kalászérleló melegének minden ener­giájával árasztja is el a földet, ezt a fényt meghalad­ja annak a meg nem alkuvó forradalmi bátorságnak ragyogása, a feudális osztályuralom ellen forduló el­szántság heve, amely a cseh nemzet e nagy fiának éle­téből és tetteiből árad, s ma is élő erővel hat köztár­saságunkban, és mindenütt, ahol a kapitalista osztály- uralmat felszámolták vagy felszámolják. Húsz János 450 évvel ezelőtt mint prágai egyetemi tanár kikelt a csodákkal űzött visszaélések ellen, és hogy a papság mint .jobbágytartó egyházi nagybirto­kok ura, tétlen és a dolgozók tömegeit felháborító é- letet éljen. A konstanzi zsinat Húsz Jánost 1415 július 6-án eretnekké nyilvánította. Bűnéül rótta fel, hogy kétségbe vonta a római egyház dogmáit. így nem is­merte el az átlényegülés tanát, s tagadta, hogy Pé­ter apostol az egyház feje volt. De Húsz igazi bűnéül azt tudták be, hogy szónoki szavával és irataiban meg­támadta a középkori feudalizmus fő támaszát, az ösz- szes földbirtok egyharmadáva! rendelkező egyházfőket, s maga köré gyűjtötte a parasztságot, a dolgozó városi népet és a vakhlt ellen sikraszálló haladó értelmisé­get. Húsz János hitéért halt meg. de ez a hit az emberi szabadságtörekvések szentségébe vetett hit volt. az osz- tályelnyomás akkori formáinak megszüntetését követe­lő elszántság. A cseh husziták vezérüknek halála után húsz eszten­dőn keresztül dicsőséges harcokat folytatnak Európá­nak ellenük összefogó minden reakciós hatalma ellen. Radikális balszárnyuk, a táboriták, olyan közösséget te­remtenek meg, amely megvalósítja a inépbíráskodást. a népi közigazgatást, a nem túri el az anyagi kizsák­mányolást és a szabad kritika gúzsbakötését. Csehor­szágban a reakció 1434-ben sok kudarc és hosszas e- rőlködés után felülkerekedett. A meg nem alkuvó huszi­ta harcosok egy része akkor átvonult Szlovákia terü­letére, ahol a XV. század hatvanas évéig tartják ma­gukat. A huszita mozgalom ébresztő és felrázó hatást gya­korolt Magyarország elnyomott népére. Huszita papok készítették el a Bibliának első fordítását magyar nyelv­re. Huszita hatás szítja az 1437-es erdélyi parasztfel­kelést, mely a Dózsa György vezette megmozdulás elő­futára. A prágai egyetemen Húsz János korában számos ma­gyarországi diák tanult. A huszitizmus tanításéit ezek ismertették a magyar dolgozókkal... A husziták példát mutattak a nemzeti nyelv és kul­túra ápolására!. Az első magyar bibliafordítás, melyet a husziták készítettek, helyesírásával a Húsz János ál­tal bevezetett cseh hangjelölési rendszer hatására mu­tat. Népközi viszonylatban a husziták legnagyobb tette az volt, hogy a cseh nép szomszédságában élő nemzetek dolgozóit közös feladatuk tudatára, a kizsákmányolás nemzetközi erőinek együttes leküzdésére serkentet­ték, s elsőként szálltak harcba azokért a nagy társa­dalmi célkitűzésekért, amelyeket csak a népi demo­kráciák kora valósít meg. SAS ANDOR: PETŐFI pozsonyi napjai Az időmúlás, a közénk és a földön élt Petőfi közé telepedett évszázad nem vitte tőlünk messzebbre a költőt. A társadalom feltisztuló fejlődésében a dolgo­zók előretörése, akiket ő bíztatott, hogy ne féljenek, mert övék a jövő, mert a gőgös paloták uralmát meg- döntik a kunyhóból kilépő megváltók, a bátor alkotót egyre közelebb hozza hozzánk, és egyre képesebbé tesz bennünket arra, hogy megértsük a hősi forradalmi el­szántságot Petőfi emberi és írói cselekvésében, küz­delmedben és tollával végzett munkájában. Igen, az 1» dők fokozatosan beérnek annak a Petőfinek megérté­sére. aki vörös republikánus volt, aki a jog asztalá­hoz kívánta ültetni a dolgozókat, és hirdeti annak a kornak eljövetelét, amikor a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Múltba távozott emberek ilyen fokozódó közelsége ritka jelenség. Petőfi e kivételek közé tartozik, ő a nem változó fényerősségű csillagképek sorában kapott helyet a társadalomtörténet horizontján. És ebből a csillagképből egy sugár esik Pozsonyra is. 1840-ben. 1841-ben és 1843-ban, tehát 17, 18 és 20 éves korában fordult meg Petőfi az akkori koronázó és országgyűlési város falai között. 1840-ben, télvíz i- dején, januárban mint aktív katona, mint Sopronból érkező kincstári szállítmányt kísérő közlegény került ide. 1841 márciusának végén és április elején mint diákká visszavedleni készülő obsitos keresi fel régi is­kolatársait. Ugyanezekhez még ugyanennek az évnek ő- szén, szeptember második felében és október elején is visszatér. A pozsonyi evangélikus líceumban szeret­te volna a Selmecen, 1839 februárjában megszakított tanulmányait befejezni, de ehhez hiányoztak az anyagi eszközök és előfeltételek. Miután az 1840-42-es iskola­évet a pápai református kollégiumban töltötte, s az is­kolaév befeieztével mint színész fordul meg különbö­ző helyeken. 1843 májusában segédszínészként remél alkalmazáshoz jutni az akkori országgyűlés idején Po­zsonyban működő Fekete Gábor féle színésztársulatnál. Az 1841-es és az 1843-as látogatásokra a szociális ki- vetettség és nyomor árnyéka esik. Petőfi verseinek az 1949-es centenárium alkalmából megjelent teljes kiadásában kilenc költemény után ta­láljuk azt a jelzést, hogy Pozsonyban íródtak... MÜVEI: Hölderlin Frigyes (1909) Leckék az újkori kapitalizmus és a bérmunkásság korából (1919) Szabadalmas Munkács város levéltára (1927) Riedl Szende hldverési kísérlete a cseh és a magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában (1937) Történelmi és Irodalmi tanulmányok (1953) Egy kárpáti latinfundium a hűbéri világ alkonyán (1955) A diéták városának napjai a bécsi kongresszus ide­jétől a nagy márciusig (kéziratban). • SZERKESZTI TOLVAJ BERTALAN •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents