Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-11-26 / 47. szám

10 új ifjúság / BOBBY CHARLTON: ÉLETRAJZ-LAPOK 5. Érdemes még szólni Matt Busbyrói. ö a Manchester United legfontosabb embe­re, a főnök, az ész, a szív. Sok más klubtól eltérően mi elég ritkán látjuk az igaz­gatónkat vagy a csapat töb­bi hivatalos emberét. Bus- byval azonban tökéletes összhangban, a lehető leg­szorosabb kapcsolatban va­gyunk. Az igazgató általá­ban egy-egy fontos mérkő­zés megnyerése után jele­nik meg az öltözőben gra­tulálni, — jól van fiúk — mondattal megköszöni, a- mit tettünk. Busby irodája tárva-nyitva áll előttünk, bármikor felkereshetjük e- gyéni problémáinkkal, min­dig meghallgat, s mindig tud tanácsot adni. Busby jól tudja, hogy nem lehet egy kalap alá venni min­denkit, hogy másképpen kell Stilessel, mint mond­juk Besttel tárgyalni, hogy az emberekhez fűződő kap­csolatok legfontosabb tar­tozéka: megérteni mást is, tisztelni egy másik egyén szokásait, jellemét. És ami jó érzés: nem­csak á labdarúgókkal bá­nik így. A Manchester ha­talmas gépezetének minden apró csavarkája — a csikk­szedő fiúk, a szertáros, a jegyárus — Ilyen tisztelet­ben és megbecsülésben ré­szesül Busby részéről, s e- zért szereti és tiszteli őt mindenki. Képzeljék el, mi­lyen jó érzés szerződtetett alkalmazottnak lenni, ha az emberrel nem éreztetik a függő viszonyt, ha nincs az a bizonyos „három lépés távolság“. Én úgy vélem, hogy Bus­by évek óta hibátlanul lát­ja el feladatát, úgy Is, mint szakember és úgy is mint ember. Jól emlékszem egy hétfő reggelre, amikor a főnök az irodájába hiva­tott. Ügy, mint a többiek, én is kiruccanok szobaton- ként a városba és megi­szom valamit. Nem vagyok Iszákos, a szeszt nem bí­rom, viszont szívesen elfo­gyasztok néhány korsó sört. Ez jót tesz nekem, s má­sok is modják, hogy az nem árhat. A főnök, azzal fogadott azon a bizonyos reggelen: éppen telefonált valaki, hogy szombaton este erősen forgattad a kupicá­kat. Mondtam, hogy ez nem i- gaz, mindössze a szokásos söradagot Ittam meg. Én sem hittem a telefonálónak, mondta Busby, és letettem a kagylót. Ezzel a tettével Busby két legyet ütött egy csapásra: megnőtt előttem a tekintélye, s elérte, hogy még jobban vigyázzak ma­gamra, mert nem lenne szép dolog ezt a kiváló em­bert becsapnom. Elmondok még egy ese­tet. Egy ízben nagyon rosz- szul játszottam. Az első pil­lanattól tudtam, hogy nem megy a játék de nem tud­tam rájönni, hol a hiba. Minél inkább igyekeztem, annál rosszabbul ment a dolog. Bántott, mert azt a benyomást is kelthettem, hogy talán félvállról ve­szem a mérkőzést. A fő­nök ismét hivatott. Mit gondolsz, milyen volt a va­sárnapi teljesítményed? Hát sajnos nem valami híres, vallottam be szomorúan. És tudod, hol a hiba? Mindent elmagyaráztam a legapróbb részletekig, mire a főnök elmondta saját nézetét a dologról. Mikor elhagytam az irodát, olyan kiváló ta­nácsokkal lettem gazda­gabb, amelyekre ma is é- lénken emlékszem. Nem tudom, mi ütött belém, de a következő bajnokin már csúcsformában szerepeltem. Busby tipikusan járt el 1961-ben kötött házassá­gom alkalmával is. Amikor SZERŰ SPORT­LEXI­KON ÖÄSLAVSKÄ: Most már Odlo2ilné. Nem tu­dom, találkoztam-e valaha is rokonszenvesebb emberrel. Mindig uralkodik magán: holtfárad- tan is nyilatkozik, s az elkoptatott, sablonos kérdésre is eredeti módon fogalmazza vála­szát. Amikor esküvője hírét szétkürtölték a sajtóügynökségek, első gondolatom az volt, vajon Odlozil is olyan kiváló ember-e, mint felesége? Odlozilt csak futólag ismerem, ösz- szehasonlítani tehát nem tudom őket, s Így csak az őszinte lókívánság marad; legyenek nagyon szerencsések és boldogok, a horosz­kóp borús előrejelzései dacára. Cáslavskával öt évvel ezelőtt találkoztam e- lőször, Nyitrán. Minden szeren bajnokságot nyert, s én interjút akartam készíteni vele. Nagyjából mindketten húsz évesek voltunk és a bajnoknő, miután előadtam kérésemet, a fe­jét csóválta: Mutassa csak az igazolványát! Ilyen fiatal újságíróval még nem találkoztam. Nincs valami ravaszság a dologban? Miköz­ben átnyújtottam ideiglenes irataimat, én is megjegyeztem: Ha nem láttam volna, hogy megnyerte a csehszlovák bajnokságot, nem is hinném. Ilyen fiatal bajnoknővel még nem találkoztam! Azóta többször találkoztam Cáslavskával, s csak a legjobbakat mondhatom róla. A sport és az irodalom összefüggéseiről folytatott néhán^ beszélgetésünk sokban lendített e- lőre véglegesen kialakult véleményem felé. Veleszületett intelligenciája többet ér, mint egy sor egyetemi diploma. Ha akarnék sem tudnék rosszat írni róla! EUSEBIO: Ez a mozambiquei fiú elsősorban labdarúgó. A többi, amit megkövetelnének (oktalanul) tőle — teherként nehezütváliaira egy-egy sajtókonferencia vagy újságíróval tör­ténő beszélgetés alkalmával. Nem ért a po­litikához, és mégis feltesznek neki ilyen jel­legű kérdéseket. Nem filozófus — mégis rej­télyesen megfogalmazott, számára sokszor ért­hetetlen kérdésekkel faggatják. Budapesten találkoztam vele először, s remélem, nem u- toljára. A Benfica rövid edzést tartott a ked­di, Vasas elleni BEK-találkozó előtt. Eusébio S Népstadionba érkeztekor úgy tett, i nem izgatnák az újságírók, sőt ki is cselezni őket. Minden gondja a fris- sérf^ávullott hó tanulmányozása és a labda tréning után, egy Budapesten tanuló brazil Wák segítségével készítettem vele in­terjút, az öltözőben. Mosolygott, amikor kö­zeledtünk, de .valami ősi félelem futott át az arcán, amikor “megtudta, hogy újságíró va­gyok* Előre félt a komplikált kérdésektől, s látszott rajta, leginkább azt mondaná: en­gedjetek engem futballozni, ne faggassa!ok örökké. A kérdésekkel kapcsolatban volt már egy előzetes tervem, de azonnal elvetettem, látva, mi a helyzet. Csupa olyan kérdést for­dított a tolmács, amelyre Eusébió játszi köny- nyedséggel válaszolhatott. Főleg a családjá­ról kérdezgettem. Lassan kisimult az arca, e- gészen megnyugodott, ismét felszabadultan mosolygott, s ráadásul, benyúlt belső zse­bébe egy egy autogrammal ellátott képet a- dott át emlékül, s köszönetképpen az inter­júért. Miért kívánják egy egyszerű, pár évvel ez­előtt még majdnem kőkorszakbeli feltételek között élő embertől, hogy olyan egyetemes műveltségű legyen, mint mondjuk, annak i- dején, Michelangelo volt? Eusébio elösorban labdarúgó, és nem is a- kármilyen. Hiányos műveltsége dacára is pél- dásabban viselkedik a harcok idegborzoló he­vében, mint sok-sok diplomás társa. KVASNAK: A tavalyi szilvesztert együtt töltöttük. Megállapítottam, hogy Andris (így hívja őt magyar származású anyósa) kiváló társaságbeli partner, látszik, hogy számos prágai énekes, színész és filmes a barátja. Azt szereti, ha minél több kérdést kap, vil­lámgyorsan osztogatja rá a válaszokat, hu­morral fűszerezve. Munkabírása a zöld gyepen elképesztő. Kitartása a fehér asztal mellett hihetetlen. Kb. huszonnégy órát töltöttünk együtt, és kedvenc italával, a gruzin konyak­kal öblögettük gégénket. Szilveszter lévén — pezsgősüvegek is kerültek az asztalra. A fe­lesége alig fogyasztott valamit. É>n nyolc­tíz féldeci és két üveg pezsgő után erősen optimista hangulatba jutottam. Szerény szá- (.mításaim szerint — Andris legalább húsz-hu­szonöt féldeci konyakot és jópár pohárka pezsgőt fogyasztott, de meg sem kottyant neki. Január ötödikén készült a csehszlovák labdarúgó-válogatott a chilei Hexagonal-tor- nára, s Andris érezte, rövid az idő, amit ki lehet használni, szinte nem is aludt, hogy mulathasson. A gép — KvaSflákkal a fedélze­tén elrepült a salétrom országába. Az akklimatlzöciós napok után kezdetét vették a torna nehéz mérkőzései. Amikor a csehszlovák válogatott első találkozójáról ke­zembe került az első kommentár, meghűlt bennem a vér: a cikkíró elsősorban a fárad­hatatlan, kitűnő erőnlétü Kvasnákot dicsér­te! Azóta is árgus szemekkel lesem teljesít­ményeit, s ismét gazdagodtam egy tanul­sággal: nem minden sablon húzható rá a spor­tolókra. Ahány ember, annyi alkat. S mit szólhat Jezek. az edző, ha Kvasnák így is szinte mindig csapata legjobbjai közé tartó­nak? Batta György Bajtársiasság Vannak kimondottan szadista hajlamú szurkolók, akik akkor jutnak az érzelmi mámor legmagasabb fokára egy-egy labda­rúgó-mérkőzésen, ha valakit úgy leterítenek, hogy a szeme sem rebben. A sportszerűtlenség maximuma füttyszó után há­tulról belerúgni a fekvő játékos fejébe, s aztán odaszaladnt hozzá, széttárni kezeinket, mesterséges légzést alkalmazni, hívni a mentőket, az orvost, a gyúrót, és mindenkit, aki Ille­tékes ebben az ügyben. Több kommentátor bedől ennek a képmutatásnak, s nyugtázza, X vagy Y milyen nagyon bánja nem szándékos tettét, amely valószínűleg nem fordul elő nála többször. A bökkenő ott kezdődik, amtkor X vagy Y az ellenfél egy újabb kiszemelt áldozatát teríti le. Amennyiben ez a töretlen fejlődés Ilyen marad továbbra is, egészen bíztató jövőnek nézünk elébe. A világ labdarúgó-pá­lyáin lehetetlen helyzetnek adódnak elő, s a durvaságot elkö­vető játékos azt állítja majd, hogy azt a balhátvédet, akinek éppen most loccsant kt az agyvelsje, nem szándékosan bán­totta, hiszen egyébként jó barátok voltak. A leterltés történhet kézi szerszámokkal is, nem árt egy-egy csákányt, vagy bronz- korszakbeli fémeszközt a mezbe rejteni, darabokra szétszedve persze, s a találkozó folyamán összerakni, hogy ne legyen gyanús. A meccs fénypontja aztán az lehetne, amikor egy-egy játékos koponyáját meglékelik, és belekukkantanak. Ami a ki­magyarázkodást illeti: megjósolhatjuk, hogy közel már a kor, amidőn a kommentátor sem hisz a széttárt kezeknek éppen ezért bibliát, sípot, dobot, nádi hegedűt és szerzetes '-suhát _ csempésszünk a pályám, s ott, a helyszínen múl' k be áldozatunkat az égnek és a földieknek, olvassunk néhány részt Máté evangéliumából és adakozzunk az elhúnyt gyerme­ket részére. A bajtársiasság maximuma: a még plhegö sérültet, akinek mindkét karját és mindkét lábát eltörtük — átölelni, és jel­képesen tudatni a közönséggel: nincs itt semmi baj, az, ami történt merő véletlen, nem volt szándékosság a dologban. Az emberi találékonyság, az emberi képzelőerő végtelen. Aki nem hiszi, járjon gyakran focimeccsre, (pl Duna! II. Antal, olimpiai bajnok, Európa második legjobb góllövője és az idén is várományosa a ma­gyar NB I. gólkirály címének. Hát még ha a kiha­gyott helyzetek felét berúgná! bejelentettem neki, hogy nősülni szeretnék, kijelen­tette: „A családalapítás nagyon fontos mozzanata a labdarúgó életének. Segít rajta mint emberen is, és a teljesítménye felfelé í- vel.“ Következtetése igaznak, helyénvalónak bizonyult. Mint nős ember nyugodtab- ban játszottam. Azt hiszem, ennek két oka lehetett. Az egyik: a feleségem és — most már — a gyerekeim szinte sugározzák a családi élet melegét, nyugalmát, biztonságát. A másik? Es­ténként nem ténfereg any- nyit az ember. A házassá­gomért érzett felelősség ki­hatott a labdarúgáshoz vi­szonyuló lépéseimre is, oly­annyira, hogy hírnevem megtépázfisának még a gon­dolata is fájdalmas. A csa­lád és a futball jelentik nekem az életet, nélkülük nem tudnék élni, s az e- gyik befolyásolja a másikat. Busbynak, mint annyi más menedzsernek voltak külföldi tervei is. Nem a- kart megválni a klubtól, ha­nem azon fáradozott, hogy nemzetközi szinten is is­mertek legyünk, őszintén örült nemzetközi sikereink­nek, s a súlyos müncheni repülégép-katasztrófa után, is fel tudott állítani egy csapatot, amellyel szintén sikereket ért el. Nem magyarázom, miért foglalkoztam annyit Busby- val. Kiváló szakembernek és embernek tartom, mint mondtam, s nem szeretnék bosszúságot okozni neki sohasem. Ennél többet azt hiszem nem is mondhatok róla. Most pedig térjünk visz- sza labdarúgó-pályafutásom kezdeteihez. Amikor a Man- csester tartalék-csapatába kerültem, az első csapat o- lyan kiválóan szerepelt, hogy beláttam: sohasem juthatok be oda. Micsoda egyéniségek játszottak benne: Byrne, Taylor, Pegg, Foulkes! Tizennyolc éves korom­ban berukkoltam. A katona­ság egészen megtetszett, s meg vagyok róla győződve, hogy jót tett nekem. Az ezredparancsnok nagyvona­lúnak bizonyult, mert min­dig elengedett edzeni. Sok barátot szereztem itt, a mai napig is kapcsolatban állok velük. Titkos gyanúm azon­ban, hogy az ezredparancs­nok a Manchesternek szur­kolt, mert rendkívüli mér­tékben érdeklődött irán­tam, oda engedett, ahová kértem. Csak egyszer, a szuezi válság idején ijedtem meg. A kiképzés után egy hatalmas lőszer-raktárban dolgoztam, s a teherautók egyre szállították a muní­ciót. Sohasem gondoltam ar­ra, hogy hazám háborúba keveredhetne. Csak azon törtem a fejem, hogy ha ké­szültségi állapot lesz, meg­tiltják a hétvégi edzéseket, a mérkőzés-látogatást, és mi lesz akkor velem? Sze­rencsére a szuezi válság a hét végére elmúlt. f. b. gy.

Next

/
Thumbnails
Contents