Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-19 / 46. szám
) J 10 »i iW( • BOBBY CHARITON: ÉLETRAJZ-LAPOK 4. Á mai napig hű vagyok a Manchester Unitedhez. Nem azért ragaszkodom ehhez a klubhoz, mert kitünően fizetnek, vagy mert a menedzser. Matt Busby kiváló szakember. Igaz, mind-i két indoklásban van némi igazság. Mégis- azért játszom és maradok mindig ennek a klubnak a tagja, mert világkörüli utaimon egyetlen más egyesületet sem láttam, amely jobban hatott volna rám, amely különb lett volna a Manchesternél. Innen ered az a meggyőződésem is, hogy létezik klubszellem. Sok egyesület szeretné, hogy játékosai között igazi barátsági és együvé tartozás érzése alakuljon ki, hiszen ez a sikerek egyik legalapvetőbb feltétele! Minden tiszteletem a többi klubé, de úgy látom, kilencven: százalékuk azért dobálózik ezzel a kifejezéssel, mert divatos. A klubszellem a legtöbb helyen- frázis, s az emberek anélkül, hogy tisztában lennének a fogalom jelentésével, beszélnek és vitatkoznak róla. Mi, az Unitedben a vérünkben hordjuk az összetartozási érzését. Edzettem, mert jő profi labdarúgó akartam lenni. De- és ez még lényegesebb — felkészítésem úgy folyt, hogy igazi klubtag váljék belőlem. Nekem mindegy volt, és mind-i egy ma is: akár a diákcsapatban, egy legelőn játszom, vagy1 kupadöntőt a legrangosabb kupáért; mindig arra törekszem,! hogy a Manchester hagyja el győztesen a pályát, s hírneve; körülrepülje a földet. A szerződés megkötését követő napon elmentem a műhelybe és elbúcsúztam a munkatársaktól. A mester, aki az újságokból értesült tettemről, felém fordult: tudsz róla, hogy Manchester szerződtetett? Nevetnem kellett. Másnap reggel? edzésre siettem. Remek érzés volt! Végre azt csinálhatom,! amit a legjobban szeretek! Áldottam az isteneket, hogy ilyen; szerencse ért. Az első ember, akivel a stadionban összeakadtam, egy edzői volt, aki miután megtudta, mi járatban vagyok, ahelyett, hogy: gratulált és buzdított volnan, leszidott: — őrültséget csinálsz fiam; otthagyod a szakmádat és beálisz futballozni. A fut-! ball kemény játék, nincs könyörület benne, a gyengéket elsodorják. — Amikor később elgondolkoztam a menedzser fura| szavain, megértettem, és igazat adtam neki. ő ugyanis sok-* sok játékos érkezését és távozását látta, s nem akart kelle-!ij metlen csalódásoknak kitenni engem, inkább reális volt, bár-: az első pillanatban kegyetlenségnek tűnt ez a realizmus. Elsőrangú futballista szerettem volna lenni. Ha valaki — mint én is — tagja az angol diákválogatottnak, bizonyos glória övezi fejét, gondoltam naivan. Az edzéseken legalább olyan kiváló leszek, mint a társaim. Csakhogy a társak köz ülj alig akadt valaki, aki ne képviselte volna Angliát, Walest, Írországot vagy Skóciát a diákválogatottban; így egy hatalmas! gépezet közönséges kis kerekecskéje lettem — sztár helyett. A két menedzser azonnal kizökkentett álmaimból. A labdarúgásban csak az a döntő, amit a pályán produkálunk. Ama a fejünkben zsong, az elképzelések, ha ez lenne, vagy az lenne, rossz utakra terelheti az embert. Rájöttem, hogy nem énS vagyok a labdarúgás számára kijelölt megváltók egyike. ha-| nem fordítva: nekem lesz isteni ajándék a foci, ha szorgalmas, becsületes, kitartó leszek. Ogy érzem, életemnek nagyon fontos szakasza volt ez a kezdet a Manchesterben, hanem dolgozni kezdtem, tanulni a fortélyokat, erőt- szerezni, s min-| den mást, ami ehhez a szép játékhoz elengedhetetlenül szükséges. Látok én itt egy általános érvényű jelenséget, ami az amatőr és a prefesszionlista nevű fogalmak különbözőségében van. &n csak azért jőzanodtam ki álmaimból, mert profi let-| tem, s kemény munkát követeltek meg tőlem. Az amatőrtf nem köti ilyesmi, az amatőr minden róla szóló betűnek hisz, s a fellegekben él. Szerepeltem az A és B csapatban is. rengeteg klub ellen, s mindnek az a cél lebegett a szeme előtt, hogy megverje a Manchestert. A munkásnegyedek pályáin százával álltak körül a szurkolók a pályát, s megjegyzéseikkel, hangorkánjukkat meg akarták zavarni az ellenfelet. Ne-r héz légkör volt ez. De megedződtem benne, s mire a Manchester ligacsapatába kerültem, fel voltam készülve tökéletesen. A mostani fiatal játékosok nem abszolválnak ilyen előkészületeket, s ezzel veszteség éri őket mindenképpen. Teljesítményemre felfigyeltek, fokozatosan stabil tagja lettem a ligacsapat tartalékegyüttesének. Megnyertük a tartalékok bajnokságát, s olyan > kiváló közösséget alkottunk, hogy egyikünk sem kívánt a Manchester híres ligacsapatába kerülni! Akkoriban borzasztó félénk játékos voltam. Amikor feljebb és feljebb kerültem, mindig feltettem magamnak a| kérdést: — Meg fogsz itt felelni, Bobby? Amikor a nagycsapatba jutottam, nem akartam elhinni. A bíró utolsó füttye után megmerevedtek a lábaim, csodálkoztam, hogy egyáltalán bírok még lélegezni Nem tudtam felfogni, hogyan lehet éveken át ilyen igényes, nagyiramú meccssorozatot kibírni. Mi a titka Matth'ewsnek vagy Finneynek? Persze később én is bírtam és bírom ma is a .legöldöklöbb j iramot is. Nem tudom elképzelni, hogy játszhat tiszta szívvel az a játékos, aki úgy váltja a klubokat, mint más a fehérneműjét? Az a feltevés, hogy egy hivatásos focistának jobban kell játszania mint a többieknek, mert ezért fizetik, nem helytálló. Ez a párhuzam ugyanis azt feltételezi, hogy a teljesítmény és a díjazás között egyenes arányú összefüggés van. Sok angol labdarúgót ismerek, és őszintén mondhatom, sohasem elsődleges náluk az. mennyit ígérnek a győzelemért, hanem az, hogy klubjukat, hazájukat, méltóan képviseljék. Mihelyt úgy lépnék pályára, hogy az izgat, mennyit kapok az esetleges győzelemért, s nem az. hogy játszani fogok, azonnal abbahagynám a futballt, akkor nem lenne tovább értelme. Matt Busbyt később ismertem meg. — Legendákat meséltek róla, s valóban érdemes egyéniségnek találtam. Amikor meccs előtt bejött az öltözőbe, mintha elektromossággal telt volna meg a levegő, s olyan elszántan vonultunk ki a gyepre, mintha az életünk függne a győzelemtől. Busby olyan ember, akiért érdemes küzdeni, megbízhat benne az ember. Tudom nem veszi jónéven, hogy ezt nyilatkozom róla, mert szerény és értelmes ember. Mégis el kell mondanom, hogy embernek is-kiválő. Ogy tud tanácsot adni, hogy közben nem sérti meg az embert. Az élsportolók nem nagyon szeretik a kritikus szavakat, ezt jól tudom magamról. Tanácsot adni és kritizáln nagyon tapintatosan és finoman kell. Csak akkor lehet meg az eredménye. Matt Busby még azt is tudomására tudja hozni játékosainak, ha lazsálnak, márpedig ez a legnagyobb séri tések egyike. Busby magához rendeli a játékost, és halkan, finoman beszél, elemez, fes az intelligens hivatásos labdarúgó jól tudja, hogy a „főnök“ nem akar rosszat. Hogy a „főnök“ is ott van lélekben a pályán a többiekkel, s tudását, művelt-f ségét, tapintatát, ötleteit, becsületét adja azért, hogy győz-S zünk. í- b, gy. % MASKOVÄ és edzőnője / » az uj idény előtt „Kiegyenlíteni a hátat, előrenézni és kitartani!“ A vörös kosztümbe öltözött fiatal nő csak a szeme villanásával telezheti, hogy értette az utasítást. „A; feled! Es mosolyogni! Az emberek arcába nézni!“ Emberek nincsenek, de feltételezik őket. Csupán néhány anyuka ül vagy öt széksorral odébb. Egyszer ők Is mflkorcsolyázőnőt a- karnak faragni majd a lényükből. „Kemény az elrugaszkodás, láqyabban, lassaban csináld!“ Kéznyűjtásnylra gramofonlemez feketélíik. Benne va- zázslatos zene rejtőzik. Az edzőnő ismeri minden haj- szélvékony barázdáját, minden pontját a rengeteg körnek, csak odateszi a tűt, és ismétlődhet a gyakorlat. „Hanka, a nézőnek el kell hinnie, hogy nem izzadsz versenyzés közben, hogy könnyedén ugrálsz és köny- nyedén siklasz. az első ugrásnak éppen olyan finomnak kell lennie, mint az u- tolsfinak. Maáková, Európa 1968 évi bajnoknője, akinek alakja már-már klasszikusan szépnek mondható, kerek négy kilőt fogyott tavaly alapozás közben. Tíz méterre a palánktól nem látni az iz- zadság-gvöngvöket, nem hallani a lihegést. Míla Nováková edzőnő arról ismert, hogy különféle, egészen elképesztő összefüggésekben fedezi fel néha az inspirálás hangulatát. Hahka új zenéjét fEgy amerikai Párizsban 1 például eqv Hbereci balettfesztiválon és egy svájci moziban hallotta először. Gerschwtn zenéjét ugyanis nagyon szereti, s ha Gerschwin-számot hall, kétszeresen ftgvel oda. „Gondolfo, hogy Hanka bármilyen zenére futhat?“ Egy kis töprengés után: ,.En másképp fogalmaznám. Elmondanám, hogy milyen zenére nem szabad Hanká- nak futnia. Sohasem választanék komikus elemeket tartalmazó kísérőzenét, mint például Seyfert. Erre Hanka tál lírai lenne.“ Míla Nováková aztán éré lyesen rászól Hankára, hogy ne társalogjon a palánk mellett, mert ma még rengeteg munka várja, s nem szabad kizökkennie. Csupa-ideg, mű veit nő az edzőnő. Amikor megkérdezem, nem zavartam-e meg az interjú-készítéssel az edzést, elmosolyodik és így válaszol: legalább megpihentem egy kicsit. „Mit gondol; Hanka táncosnő vagy sportoló-nő típus?" Megint némi töprengés következik: Jó ienei érzéke van. Ha öt éves kora óta a táncnak szentelt magát, kiváló táncosnő lehetett volna belőle. *így most hiányoznak bizonyos klasszikusan zenei mozdulatok a bemutatófából. Ezeket Igyekszik megtanulni.“ A korcsolyázásnál oly ismert kulissza-mögötti dolgokra, a közönség és a pontozók rokonszenvének elnyerésére terelődik a sző. Hogyan lehetne ezen segíteni? „Ogy, hogy minden versenyzőnél főbb telfesítményt kell nyúftanl" — válaszolta MaSková edzőnőfe. (S) ODLOZllNE Es ODLOZlL. SZÍVBŐL KÍVÁNUNK MINDKETTŐJÜKNEK MINDEN JŐTI Miért akar a magyar válogatott erőfutballt játszani, amikor a magyar labdarúgásnak hagyományai vannak, és miért nem talál ki a szakvezetés valami újat. amivel ismét új út nyílna a sportág fejlődésében? BUKOV! MARTON VAUSZOL — Nincsen ű-j a nap alatt, ezek a kérdések hét évvel ezelőtt is felmerültek már. Itt legyen szabad emlékeztetnem egy 1961 júniusából származó nyilatkozatomra, amikor csaknem ugyanezekre a kérdésekre válaszoltam, s akkori válaszaim ma is ülnek. Már akkor kialakult bennem az a meggyőződés, hogy a labdarúgásban elkövetkezett az univerzális képességű játékosok ideje. Egyszerűen: a védőjátékosoknak támadni, a csatároknak védekezni is tudniok kell — saját feladatuk ellátása mellett. Nem volt ez valami korszakalkotó megállapítás, hanem az akkori tények rögzítése, amely ma még sokkal inkább így van. Különböző taktikai felállásokról esik szó nap mint nap. Nekem ezzel kapcsolatos véleményem, hogy mindennemű „számháború“ csak a kérdést jező bírói sípszóig érvényes, utána nagyjából felborul minden, és az „eredeti“ alakzatot sem a szakember, sem a nézőközönség nemigen látja már viszont a mérkőzés folyamán. Általában mai labdarúgásunk hibája a másolás. Régi. és mostanáig is fenntartott véleményem, hogy az én csapatom mindig másképp játsszék, mint a többi. így érvényesülhet csak igazán az edzői munka, viselheti magán a csapat az edző „kezejegyét“. válhat színessé egy-egy labdarúgó bajnokság, amelyben a közönség mindenkitől mást és mást kap, nem pedig hétről-hétre ugyanazt a sablonosat és megszokottat. Az ötvenes években a magyar futball tette meg azt a lépést, amely szinte forradalmasította a sportágat. Azóta ennek sok változata jött napvilágra, de a gyökerek mindig visszanyúlnak az akkori magyar iskolához, ezt nem veheti ei tőlünk senki. Ismételt beszéd és cikktéma a test-test elleni játék, a korszerű játékban a nagyobb gyorsaság, stb. Nem vagyok híve a test-test elleni játéknak, ha ezt el lehet kerülni. Egy esetben van — véleményem szerint — ennek döntő jelentősége: ha a magasból jövő labdára ugrik fel két játékos. Ekkor elkerülhetetlen az összeütközés és az erősebb győz A többi esetben ki lehet kerülni, más erények, technika, szellemesség, stb. latbaveté- sével. A technika is olyan kérdés, amely vitatéma. Technika alatt; a gyors labdakezelést, a továbbítást és a rúgőkészséget értem. Állő helyzetben kölyök-játékosok csodálatos dolgokat tudnak művelni: ez azonban a játékban nem hasznosithatő. tehát szükségtelen. A mi játékosaink — vallom — technikailag kitűnően képzettek, de hibájuk, hogy nem e- lég gyorsan, mozgékonyán hajtják végre elgondolásaikat. S itt kapcsolódom mindiárt ahhoz a tételhez, amely a gyorsaságot említi az új labdarúgás legfontosabb követelményének. Én ezt a nagyobb mozgékonyságra változtatnám át. amelynek fejlesztése elsőrendű követelmény, mert ha a tíz játékosból álló gépezet egyszer megindul és abban mindenki keresi és meg is találja a helyét, labdával, vagy labda nélkül, bizony nehéz a rohamok megállítása. A magyar labdarúgásban évek őta probléma, hogy nincs szélső, s ezért nincs szélsőjáték. Ezt megintcsak módosítanám egy kissé. Nem az az elsőrendű követelmény, hogy a hetes vagy tizenegyes játékos száguldozzon a jobb vagy halszélen, hanem az, hogy ezt a két helyet mindig betöltse valaki, tehát a szélekről történjen meg az ellenfél kapujának bevétele, de ez lehetséges az ötös, négyes vagy kettes számú játékos rohamával is. Visz- szaemlékszem például a BFK-döntőre, amikor Best. a kiváló széisöjátékos középütt törte át a Benfica védelmét, és született belsőcsatár módjára, hihetetlen nyugalommal, imponáló biztonsággal lőtt gólt. Oldalakat, sót könyveket lehetne írni a magyar labdarúgó-sport jelenlegi helyzetéről, vagy az egész sportág problémájáról. Erre nincs mód, ezért rövid összefoglalómat a hét évvel ezelőtti nyilatkozatom zárszavával fejezném be: A játékosok felkészítése, a csapat szereplése elsősorban az edzésen végzett munkától függ. A legjobban megszervezett és legjobban végrehajtott edzés-sorozat is csak akkor hozza meg a kívánt eredményt, ha a játékosok edzésen kívüli tevékenysége — magánélete — megfelelően össze van hangolva a mindenkori sporttevékenységgel. <L)