Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-12 / 45. szám
5 'új ifjúsás A bértollnok már meztelen Erősen hanyatlik a kultúra Somorján Ez a város, amely Csallóköz szélén épült, nagy múltra tekint vissza és még nagyobb jövő előtt áll. Este a neonfényes utcáival szinte nagyváros benyomását kelti. Igen, Somorjáról van szó... Az új áruház, mozi és még számos létesítmény arra készteti az embert, hogy önkéntelenül is arra gondoljon, hogy a város elöljárósága mennyi mindent is tett a polgárságért. De én azt hiszem, hogy a város polgársága közé tartozik a fiatalság is. De bizony akárhogy is van, Somorján megfeledkeztek az ifjúságról. Igen, az ifjúság katasztrofális helyzetbe jutott. Ggyszóiván nincs, ahová lehajtaná a fejét... De ne vágjunk a tények e- lé. Kezdjük szép sorjában. Az ifjúság körében nagy ö- röm volt idáig az, hogy a táncdélutánokat vasárnaponként a Korona vendéglő nagytermében szokták megtartani. De érthetetlen okokból, az erre teljesen alkalmatlan helyre, a régi mozi helyiségébe (ugyanis ez a mostani kultúr - házunk) helyezték át. — Hogy miért alkalmatlan? A teremben nincsenek asztalok, hamutálcák, s azért a hamut ill. a cigarettavégeket kénytelenek a földre dobálni a fiatalok. A régi mozi terméből ottmaradt fapadok porosak, ill. rozogák, nemigen alkalmasak az ülésre. A büfét már nem is kritizálom, mert az nincs. Viszont a zenekar jó úton jár, amit vezetőjének köszönhetünk. Ilyen körülmények közt aztán nem csoda, hogy az ifjúság — miután nincs klubja — a füstös kocsmákat járja, szórakozási lehetőség után kutat, esetleg több alkoholt fogyaszt, hazárd játékokat játszik, a szülők fájdalmára későn jár haza, ami semmiképp sem válik a javára. A színjátszás terén is alapos lemaradás mutatkozik. Pedig köztudomású volt, hogy Somorján mindig nívós előadások és jó közönség volt. Hogy miért nincs Somorján szép tágas kultúrház? Azért, mert mi a mienket eltemettük. Koraszülött volt szegényke. Bölcsője sem volt a legfényesebb, „csak“ egy pár száz mázsa cement, deszka, ill. suter. S amikor az alapok elkészültek, egy napon megjelentek a buldozérok. és munkát, anyagot nem kímélve, mindent eltemettek. Még a kultúrát is... — Hogy miért? — azt sen- kisem tudja. Vagy talán mégis? Bizony, azóta Somorján senkinek sincs kedve kultúráról csevegnie. Az eltemetett kul- túrházat azóta is homály, no meg a föld fedi. És hogy az erre előirányzott pénz hói van? Azt nehéz volna kitalálni. És az a sok „brigádmunka?“ Vagy talán az semmi? — mert nem kellett megfizetni? De az az egy biztos, hogy a városka lakóit nehéz lesz még egyszer becsapni egy újabb kultúrház históriával. (K. L. — B. L.) Kávéházi Montecuccoli • Sértódébeny hírlapírók a prágai utcán • Titokzatos X elvtárs • Újságírói etika — Ma kai György szerint • Hadd mondjak el egy közismert anekdotát. A küllőidről visszatért újságírótól azt kérdi kollégája: — Az a hír járja, hogy abban a városban, ahol te jártál az X-röl elnevezett téren a gépkocsikat ingyen osztogatják. Igaz ez? — Lényegében Igaz. Azzal a kiilönbbséggel, hogy nem abban a városban, amelyikre te gondolsz, hanem a szomszéd városban. És nem az X-röl elnevezett téren, hanem az Y-ról elnevezett sugárúton. £s legvégül: a kocsikat nem osztogatják, hanem — ellopják. Az enyémet is ellopták... Eddig az anekdota. Azt is elárulom, az olvasó türelmét miért tettem vele próbára. Az Ország- Világ c. hetilapban olvastam a minap Makai György csehszlovákiai riportsorozatát és a kis történet azóta akarva-akaratlanul újra és újra eszembe jut. Mindjárt elöljáróban kijelentem: a riport a magyar- országi olvasót lényegében helyesen tájékoztatja. Csak — és most hadd idézzem megint az anekdotát — „az autókat nem osztogatják, hanem lopják.“ Makai György a riportsorozat első — „A király Maég nem meztelen“ című részében az ország vezető államíérfiainak szerinte gyanús és érthetetlen népszerűségével foglalkozik, valamint sértődötten morfondíroz amiatt, hogy az Arany Prágában — sem ■ szállodai portás, sem az utcán a riportalanyok — nem fogadták öt kitárt karokkal. Való igaz, hogy Csehszlovákiában bizonyos újságírókat az utóbbi i- dőben enyhén szólva nem kedvelnek. Mondhatnánk azt is: bizonyos országok bizonyos újságíróit. Csak a kötelező jólneveltség akadályoz meg abban, hogy Be Így fejezzem ki magam: Csehszlovákia népe már torkig van a hazug újságírókkal. De nem ragadtatom >1 magam, inkább még egyszer leszögezem: kiderült, hogy egyes magyarországi — és más ország-beli — újságírók ahhoz az antik embertípushoz hasonlóak, akik nem hazudnak, ok csak éppen a kerek történeteket kedvelik. A két folytatásban közölt riport is kerek törté- net. Sót, olvasmányos történet! Ha helyzetünket saját tapasztalataimból nem ismerném, a riportot érdekes, fordulatos olvasmánynak tartanám. M. Gy. arról nyilván megfeledkezett, hogy a hetilapból jelentős példányszám Csehszlovákiába is eljut, így az olvasók egy része a riportot nem színes olvasmányként kezeli. Ha a szerzőnek ez a körülmény idejében eszébe jut, bizonyára nem Írja le ezt a két szót: újságírói etika. Mindjárt riportja elején a szemünkre veti, hogy a csehszlovák nép nincs eléggé tudatában kicsinységének. Ebben az egyben igaza van. Mi nem vagyunk rabszolga lelkű nép. Már csak azért se vagyunk, mert tudjuk, mit adtunk már Európának, tudjuk, hogy mit adtunk — és főleg mit akartunk adni — a szocializmusnak. Tény, hogy nem vagyunk hajlandók kicsinységünk állandó hangoztatásában versengeni. Vagy a riport szerzője talán azon sértődött meg, hogy az utóbbi két-három hónap alatt rólunk Írott „igaz történetek" olvastán nem mea culpáztunk? .Valóban, mi erre soha se leszünk hajlandók, már „csak“ azért sem, mert a tények konfrontációjánál az „igaz történetekről“ kiderült, hogy azok egytől egyig hazug és rosszindulatú „kitalációk“. Mutasson nekünk M. Gy. akár csak egyetlen tudósítást — a Fehér Könyvben, vagy a hírlapokban megjelent konkrét helyhez és konkrét emberekhez kötött cikkeket is beleértve, — amelyet a Iegille- tékesebbek — a helyi lakosság — ne tudna megcáfolni! 1 Viszont akadnak írások, amelyeket megcáfolni — tehetetlen. Mint ahogy például a hadijelentéseket ae letet megcáfolni, mert azok rendszerint N egység katonáiról, vagy X község lakóiról szólnak. A riportsorozat is a hadijelentések stílusában Íródott. M. Gy. is N elvtársról és X elvtársról tudósit, akárcsak E Fehér Pál, meg Szabó László — a másik két „csehszlovák szakértő" is, akik elvből csak közelebb meg nem nevezett helységek sohanemvolt lakóiról Írtak. Az ilyen tudósítások valóban cáfolhatatlanok. ^ Csehszlovákia vezetőinek fényképeit M. Gy. cinikusan „szentképeknek“ nevezi. Ügy tűnik, a szerző sehogy se tudja megérteni, hogy van egy ország, ahol az emberek milliói — a lelkekkel való megszokott manipuláció nélkül is — éltetik a vezetőket. Valóban, egészen tavalyig nekünk se voltak ilyennemú tapasztalataink. Sajnos, az a helyzet, hogy Lenin óta a szocialista országoknak nem túl sok olyan vezetője volt, akit a lakosság — manipuláció nélkül! — spontán módon éltetett volna. A szerző a tolinak jő mesterembere. Cinikus jelzőket, dagályos kijelentéseket — mesteremberek Is ki tudnak agyalni. És mert bizonyos fajta mesterembereknek a meggyőződése a nullával egyenlő, az ilyenek arra rendszerint nem is gondolnak, hogy mások meggyőződését tisztelni — becsület kérdése. Különösen akkor, ha az a meggyőződés — többek között — egy barátinak nevezett ország másfél milliónál is több kommunistájának a meggyőződése. A dogmatikus korszakban azt a csehszlovákiai újságírók is megtanulták. hogy egyes a kontextusukból kiragadott tények közlésével a közvélemény meglehetősen befolyásolható. Ennyit ml is tudunk. Azzal azonban sehogy se vagyunk tisztában, hogy a torz helyzet- jelentések publikálása után egyes újságírók még miért papolnak álnokul a két ország újraközeledé- sének szükségességéről. Mi valóban kívánjuk a közeledést, hiszen szomszédok vagyunk. De ez soha sem a makaigyörgyök platformáján fog megtörténni. hanem olyan normák szerint, amelyek a szocialista együttéléssel összeegyeztethetők. Divatos újságírói fogás mostanában, hogy egyes hírlapírók „jólértesültségükkel" próbálják az átlagolvasót elkápráztatni és minden áron a szavahihetőség látszatát szeretnék kelteni. Az ellenforradalom veszélyéről írva hadosztályokról, stratégiai elvekről számolnak be. Csak egyetlen egyet nem tudnak bizonyítani: hogy akár csak egyetlen élő ellenforradalmárt is láttak. M. Gy. is ilyen. Hazánkban szerzett tapasztalatait úgy tálalja, mintha itt — néhány általa kegyesen becsületesnek kinevezett csehszlovák állampolgáron kívül — csupa elvetemült ellenforradalmárral találkozott volna. Riportjából éppen csak a bizonyítékok hiányoznak... A becsületes pesti ember az ilyen hozzáállást így értékelné: Cinizmus a köbön... Makai György talán abban bízik, hogy nálunk a cenzúra már a hazugságok leleplezését is lehetetlenné teszi? Sajtöirányltó szerveink — helyesen — az olyan cikkek megjelenését, amelyek éket vernének a szocialista közösség népei közé lehetetlenné teszik. Viszont a hazugságok leleplezését — szlwel-lélekkel támogatják. Makai György a csehszlovákiai egységet is a maga módján kommentálja. Egyszerűen ezt se érti. Abban az egyben viszont igaza van, hogy akármilyen emberekkel badarság lenne egységre törekedni. A hozzá hasonlókkal való egység például nekem is derogálna. Makai György cinizmusát mi egyszerűen bértoíl- nokságnak nevezzük. A riport önmagában méltatlan volna arra, hogy foglalkozzunk vele. Méltatlan volna, ha az Ország-Világot hazánkban is több ezren nem olvasnák. A hazugságot — le kell leplezni, akárki terjessze is azt. Tóth Mihály Amikor én még kislány voltam sohasem tudtam elaludni, mert nem tudtam mi különbség van a rakott szoknya és a rakott krumpli között? Manapság azért nyugtalanok az éjszakáim, mert nem tudom mi különbség van Miss-Csehszlovákia és MISZ-Csehszlovákia között? Egy kaján bácsi azt mondta, hogy Miss volt, van és lesz Csehszlovákiában, de M1SZ nem volt, nincs és nem is lesz Csehszlovákiában! Nem hiszek neki... De azért még nyugtalanok az éjszakáim. Egy AnonyMISZ Miss: E. K. Nyitra Szabad időt kértem, hogy néhány „hivatalos“ és nem hivatalos ügyet elintézzek, amit csak munkaidőben lehet megejteni. Célbaoettem az Energetikai üzemet, a Telefonközpontot, a lakáshloatalt, és mivel az első lenge szél eltávolította vi- harkabátomról a fanuárelőtti gombokat, valamint a hímesto- jásbánásmöd ellenére is csödött mondott a Noootny-éra szülte cipzár, a textil-favítót ts. De- mokratizált-ellenforradalmi-fö- deralizált lélekkel és egy ménkű-ügyetlen táskával útnak e- redtem 1 óra tízkor — gyalog. /Már harmadik kerékpáromat lopták el az emberarcú szocializmusért küzdő polgártársaim.! Az Energetikai üzemben a portás be sem akart engedni. „Csak egyik rendelünk!!!“ Benyitok... Négy drb. derék munkaerő kávét főz, cseverész és unatkozik. „Kezitcsókolom“. A változatos korú hölgyek észre sem vesznek. Várok, Semmi. Halkan és óvatosan, bünbocsá- natkérön kilehelem óhajom. Átdobnak egy másik helyiségbe. Ott pontosan megismétlődik az előbbi közjáték, de már csak Kedves Olvasók! Azt hiszem, közhelynek is közhely azt hangsúlyozni, hogy a könyv a legjobb barát, annyiszor elmondtuk már. Éppen ezért külön netn is hangsúlyozzuk, csak egyszerűen közlünk néhány nagyszerű könyveimet — VÁLASSZON AZ OLVASÓ! A megrendeléseket levelezőlapon, vagy levélben az a- lábbi cfanre küldjék: MAGYAR KÖNYVESBOLT, BRATISLAVA, Michaíská 6. H. E. Bates: Jó süllel francia partra Kcs. 24.50 A jacaranda fa Josef Bor: A gazdátlan baba Kcs. ló.—. Lehelet két hölggyel. Sokadik ixen vannak mar túl — ergo: semmit sem intézek el. Végül is kl- lódítanak azzal a biztatással, hogy kérelmemet postán ts elintézhetem. Elvánszorgok a Telefonközpontba. Unalmas, de igaz, hogy 6 ihat) helyiséget fárok körbe Ipersze itt is csak 12-ig van hivatalos ügyfélkínzásf semmit sem intézek el. Végül klhötyö■ gik, hogy kérelmemet postán küldfem el. Kinek? Személyesen nekik! (Szikrázom mint két repülőgép összeütközése.) Textil-favító. „Inventúra". Ilde másnap — d. e. — is elsompolyogtam: még mindig inventúra! ) Lakáshivatal. Zárva. Zörgetek. Semmi. Dörömbölök. Semmi... Bömbölő lélekkel és fáradtan hazasétálok. 3 óra 40... Amit elmondtam szószerint így történt, de közhely~. Persze „megúfhodott“-közhely! (gálán) Mit olvassunk Ludvík Askenazy: Hogyan ismertelek meg (anyuka meséje) Hirtelen felébredtem, úgy tűnt, bogy szólított valaki. Kinyitottam a szemem, körülöttem már gyérült a sötétség, csend volt. Az ablakon lógott valami, olyan volt, mint egy szüi^ ke fonál. Hajnalhasadás ideje volt, az éjszaka és a nappal találkozása egy láthatatlan határon. Az óra ketyegése magányos léptekként hangzott. Vajon ismét megszólal? A hang szétfoszlott, elveszett és bennem csak mint rettentő-* rettentő távoli visszhang maradt meg. Felkeltem, és mezítláb odamentem az ablakhoz — nem dobott-e fel valaki kavicsoc Előfordul ilyesmi: lehetséges, hogy senki nem kiáltott, csak egy pénzdarabot vagy egy marék földet hajított az ablakba. Az éjjeli gyorssal érkezett és nem tudott felcsengetni. Talán a brünni gyorssal vagy a pil- zenivel jött, sőt Szlovákiából Is jöhetett... a barátaink néha meglátogattak. De az otcán senki se volt . — az éjszaka sötétsége már megfakult, s messze keleten valami kerek tejüvegszerüség világított. A kövezet üres, a szemközti ablakon lehúzták a redőnyt. Most mit tegyek? Újból arra a hangra kezdtem gondolni, de olyan ez, mintha azt akarnád felidézni, hogy milyen illata van a szénának, vagy hogyan fúj a szél. Erre képtelen az ember. Mi minden volt abban a hangban — mennyi ember és mennyi emlék, suttogás és kiabálás... Mintha mindazok hívása lett volna, akiket ismerek — s mégis egyetlenegy ember hangja... Felcsavartam a lámpát az éjjeliszekrényen — kellemetlen volt számomra a sötétség. Meg aztán azt is meg akartam nézni, aki mellettem feküdt. A férjemet. A fény ráesett az arcára, és én könnyedén megérintettem a párnát a feje fölött. Felébredt, de nem egészen; hunyorgott, és azt mondta: — Feküdj le. megfázol. Aztán feleszmélt, felült az ágyban, álmosan és csodálkozva nézett a szürkülő sötétségbe. — Mi bajod van? — kérdezte. — Aludj. — Valaki szólított — feleltem izgatottan. — Megismertem a hangjáról... de nem tudom, ki az. — Aludj — mondta, — e- qész biztosan senki sem szólított, hiszen senki nincs itt, csak te meg én. De én nem aludtam el, s váratlanul a szomszéd szobából — amit már akkor gyerekszobának hívtunk — almaillatot éreztem. Egy nagy tál állt ott, tele gyümölccsel, és engem elfogott a vágy hogy bárcsak már nappal volna, hogy meglássam a gyümölcs zöld héját, a kredencen a kenyeret, a tejet a köcsögben. Hogy már napoal legyen, és ne képzelődjem! Azt a hangot már nem hallottam — de, bennem, a szívem alatt, hirtelen megmozdult valami, és az te voltál. így ismertünk meg téged. És egyáltalán nem tudtam, milyen vagy hogy elveszted a rolleredet és hamisan fogsz é- nekelni, hogy nem eszed meg a zöldséget, és hogy néha füllentesz is. Sokszor. Fordította: Kopasz Csilla Bóka László: Zenekíséret Hanna Kés. 19.— Teodor Fis: Dukiai éjszakák Kcs. 12.— Franz Kafka: Amerika Kcs. 24.50 Gurevics: A naprendszer fiai Kcs. 16.50 Ján Johanides: Taposómalom Kcs. 10.— Milan Kundera: Nevetséges szerelmek Kcs. 12.— Kratochvfl: A fekete Napóleon Kcs. 21.— H. Mann: Az alattvaló , Kcs. 19.30 Mauriac: Viperafészek és más kisregények Kcs. 19.50 Dieter Noll: Egy ifjúság regénye Kcs. 21.50 Oibracht: Anna, Átokvölgye, Vándorcirkusz, Kcs. 26.— Ordódy Katalin: Idegen Kcs. 17.— Pirandelló: A kitaszított, — Elbeszélések, Kcs. 24.— Szabó Béla: Hűség Kcs. 22.— Tabouis: Elsodort diplomácia Kés. 22.50 Werfel: A Musza Dag negyven napja L IL Kés. 35.50
