Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-10-29 / 43. szám

12 TARTOZIK Sokszor halljuk a megjegyzést, hogy mennyi ruhája van valakinek, mert mindig újban látják. Pe­dig ez sokszor tévedésen alapszik. Mert az. ha valaki mindig olyan, mintha ..skatulyából vennék ki, még nem jelenti azt. hogy ruháinak se szeri, se száma. Ugyanis ahhoz, hogy jól öltözzünk, azonkí­vül. hogy a nekünk megfelelő ruhadarabokat ízléssel válogatjuk meg, még valami szükséges: a ruha­tárat ápolni, gondozni kell. Ha munkából vagy bevásárlásból hazajövet, azonmód hozzálátunk a takarításhoz vagy főzéshez, s reggel ismét felvesszük ugyanazt a ruhát, ne is várjuk, hogy úgy nézzünk ki benne, mint a „cu­kor“ Az első feltétel tehát, hogy otthon átöltözzünk — persze nem elnyűtt, kopott holmiba, hanem rendes otthoni ruhába vagy pantallóba. Főzéshez a háziruha, takarításhoz inkább a pantalló prakti­kusabb és kényelmesebb. Pongyola elé sosem kötünk kötényt, reggeli-esti öltözködésen kívül csakis olyankor viseljük, ha munkánk végeztével olvasunk, kézimunkázunk, stb. és azt is csak olyan időben, amikor már nem számítunk látogatásra. Vendéget sosem fogadunk pongyolában, kivéve, ha beteg­ségből lábadozunk. Az átöltözés azonban még nem minden. Mert ha a levetett ruhát ledobjuk a székre, hogy onnan másnap reggel munkábamenet magukra kapjuk, szintén nem nyertünk sokat. Tehát ez sem megol­dás Mit értünk tulajdonképpen a ruhatár gondozása alatt? Néhány pontban összefoglaltuk a legfonto-i sabb tudnivalókat: 41 Átöltözés után a levetett ruhát, szoknyát, fogasra téve, a pulóvert szépen leterítve kb. egy, óráig szellőztetjük, csak azután akasztjuk be a szekrénybe. % Amikor a ruhát felakasztjuk — amennyiben gombolódó. a legfelső gombot begomboljuk, vagy a kivágásnál felhúzzuk a cippzárat, különben a gombolós rész visszaesik és összegyűrődik. Ä szok­nyákon is vagy begomboljuk az övét, vagy felhúzzuk a zippzárat, blúzpkon begomboljuk a felső gombot. A ruhadarabokat óvatosan tesszük a szekrénybe, nehogy a mellette lévő holmikat össze­gyűrjük. A pulóvereket összehajtva tartjuk, a szekrény polcán, vagy fiókban. # Tálán fölösleges hangsúlyozni, hogy a szekrénybe nem dobunk be semmit „csak úgy'4, azzal, hogy majd később elrendezzük. A szekrényben mindig rendnek kell lenni, nemcsak azért, mert az esztétika ezt íqv kívánja, hanem mert csak így biztosítható, hogy a ruhák ne gyűrődjenek és pisz­kolódjanak A szekrényt időnként kiszellöztetjük — egy-egy éjszakára nyitva hagyjuk, és bármennyire ren­det tartunk benne, ha nem is gyakran, de olykor mégis kiürítjük és áttöröljük. 4b A rúnákat a szekrényben egy tiszta ruhával letakarjuk, ezzel is óvjuk a porosodástól. 4| Az is a ruhatár gondozásához tartozik, hogy nem „nyúzunk“ egy ruhadarabot, vagyis ne vi­seljük nap mint nap (ha a munkában nem öltözünk át), hanem váltsuk egy másikkal, oly modem, hogy közvetlenül egymás után legföljebb kétszer vegyük fel. Talán hihetetlen, de így van. ily módon kevésbé kopnak, mintha az egyik ruhát egy hétig naponta, s a másikat ugyancsak annyi ideig vi­seljük. (Folytatjuk) 5 perc szépségápolás „VALÉRIA“: Télikabátra legdivatosabb az egyszínű flaus vagy a mintás tweed. Kabátunk szabása félig ja­pán, azaz az ujja csak alul van bevarrva. A bevarrás vonalától elöl-hátul végig szabott és szélesen letűzött a kabát. A kabát sálgallérja — most nagyon divatos — és a mandzsetták szőrmé­ből készülnek. Az öv a sa­ját anyagjából készül. de nem húzza össze a kabátot, csak enyhén van rátéve. A most nagyon divatos sálgal­lér és a mandzsetták szőr­méből készülnek. „FIATALASSZONY": Kéré­sére egyszerű, de elegáns szövetruhát terveztünk. A derékrész külön szabott és tűzéssel díszített. A hosszú ujjak mandzsettába foglal­tak. A mandzsettákat, a nyakkivágást és a gombo­lást szintén tűzés díszíti. Az egyszínű szövetblúz kerek bubigallérral készüljön. Az érdekes szabást tüzésdísz hangsúlyozza ki. „BARNABÖRÜ HABLEÁNY": Menyasszonyi ruháját finom, vékony szaténből vagy bro­kátból csináltassa. A széles derékrész, a magas man­dzsetta és a kámzsagallér vastag fehér csipkéből ké­szül. A ruha hátul, és a mandzsetták apró, bevont gombocskákkal gombolod* nak. A kötött ruha továbbra Is nagyon divatos. Kéotlnkön két nagyon szép fiatalos modellt mutatunk be: az első eredetiben sötétkék alapon készült, rózsaszínű csíkozással, a második alapja ugyancsak sötétkék fehér és piros csíkozással. Az első ruha csíkozásának mintája (a szemek 4-el oszthatók legyenek): 1 sor: (a munka visszája): sötétkék. 1 szegőszem, x 2 fordított, 2 sima x (x-töi x-ig ismételünk). A sort 2 fordítottal és 1 szegőszemmel fejezzük be. ?. sor: rózsaszín, végig sima, 3. sor: rózsaszín, mint az 1. sor. 4. és 5. sor: rózsaszín, úgy kötjük le a szemeket, amilyennek látszanak. 6.-9. sor. sötétkék, a 2.-5. sor szerint készül. A 2.-9. sor ismétlődik. Kötéspróba: 24 szem. 36 sorban, 3 1/2-es tűvel egy 10 cm-es négyzetet ad. Háta: 137 szemre kezdjük sötétkékkel és a színén simán, a visszáján fordítottan dolgozunk. 4 cm-t kötünk a felhajtásnak, majd az innen számított 15 sorban mindkét oldalon 1 szemet fogyasz­tunk és ezt ismételjük minden 16. sorban 8-szor, és minden 8 sorban 9-szer. 101 szemünk lesz. 11 sort kötünk, azután (63 cm-es kötésmagasság) mindkét oldalon 1 szemet szaporítunk, majd még minden 8. sorban 2x1 szemet. 107 szemünk lesz. Az utolsó szaporítás 3. sorában kezdjük a csíko­zást. Az első sorban a 6. szem után 1 szemet szaporítunk, majd minden 4. szem után 1 szemet 24-szer. 132 szemünk lesz. Tovább szaporítunk mindkét oldalon, minden 8. sorban, 5-ször. Az így kapott 142 szemmel egyenesen dolgozunk a csíkozástól számított 11 cm-ig, itt kezdjük fogyasztani a karöltőt, mindkét oldalon 2x3, 1x2, 3x1 szemenként, majd a 4. sorban még 1 szemet fogyasztunk. 118 szemünk lesz. A 8 rózsaszín esik után sötétkékkel dolgozunk tovább, de a csíkozás mintájával. A karöltőtól számított 20 cm-nél kettéosztjuk a munkát és a két részt külön fejezzük be. 29 cm-nél fogyasztjuk a vállat, minden 2. sorban 5x6, 1x7 szemenként. A 4. fogyasztással egyidejűleg a közepe felé esó részen 14 szemet lekötünk a nyakkivágásnak, majd a 2. sorban még 8 szemet.. Eleje: A hátához hasonlóan készül, de a nyakkivágás részére a közepén 10 szemet fogyasztunk, azután még két oldalról minden 2. sorban 2x4. 2x3, 1x2, lxl szemet. Ujja: 88 szemre kezdjük rózsaszínnel és csíkosán dolgozunk, mégpedig a minta ö. sorával kezdve. Mindkét oldalon, minden 6. sorban 1 szemet szaporítunk 6-szor. Az 5. sötétkék csík után fogyaszt­juk a karöltöt minden 2. sorban 2x3, 1x2, lxl, 1x2, 5x1. 1x2, 3x1, 1x2, 2x1, 1x2, lxl. 2x2, 2x3, 1x4 szemenként. A maradék 16 szemet egyszerre fogyasztjuk le. A 8. rózsaszín esik után sötétkékkel dolgozunk tovább. Az összeállítás után felvesszük a nyakkivágás szemeit és 7 sort kötünk rózsaszínnel, a színén simán, a visszáján fordítottan. A másik ruhát a színén simán, a visszáján fordítottan kötjük. Munka közben megjelöljük a de­rékrészt és az innen számított 32. sorban kezdjük a csíkozást, a következőképpen: 13 sor fehér, 6 sor piros, 2 sor fehér, 6 sor piros, 13 sor fehér, 6 sor sötétkék, 2 sor fehér, 6 sor sötétkék, 13 sor fehér. Innen végig pirossal dolgozunk. Ujjak: 49 szemre kezdjük. A 9. sorban mindkét oldalon 1 szemet szaporítunk, majd minden 10. sor­ban 9-szer. és minden 8. sorban 6-szor 1 szemet. A csíkozást 33 cm-nél kezdjük. 43 em-nél fogyaszt­juk a karöltöt, minden 2. sorban 1x4, 2x2, 15x1, 1x2, 2x1, 3x2, 1x3 szemenként. A maradék 9 sze­met egyszerre kötjük le. Összeállítás után a nyakkivágás szemeit és pirossal 6 sort kötünk a színén simán, a visszáján fordítottan. VERONIKA VÁLASZOL Jelige: „HOGYAN TOVÁBB?“ (20 éves) Levelét kérésére nem közöljük. Kedves kislány, a helyzet annyira világos, hogy nincs mit gondolkozni. Azonnal szakítson vőlegé­nyével, adja vissza a gyűrűt. Nem vitás, hogy nem szereti magát, ezenkívül hazug, aljas és iszik is. Örüljön, hogy már most, az esküvő előtt mutatta ki a „foga fehérjét“, nem pedig az esküvő után. Nem, kislány, ehhez a férfihez ne kösse az életét. Talán rosszul esik az őszinteség, de kell, hogy tisz­tán lásson. Különben is azt hiszem, hogy erre az egyetlen megoldásra, szülei józan gondolkodásának hatására, egyedül is rájött volna. Ezt a csalódást bizonyosan hamar elfelejti: nem hinném, hogy na­gyon szereti a vőlegényét, különben nem tudott volna róla, minden hibáját felsorolva ennyire tár­gyilagosan írni. Legközelebb mindenesetre nézze meg jobban azt a fiatalembert, akivel el akarja jegyezni magát. Jelige: „NE SZÓLJON MEG SENKI“. Levelét kérésére nem közöljük. Nem írja, hány éves, de levele alapján úgy gon­dolom, nagyon fiatal, tehát semmi esetre sincs komoly szerelemről szó. Tanácsom: azzal a fiúval járjon akit szeret, tehát akivel később ismerkedett meg. Jelige: „VALIKA“ (23 éves). Négy éve vagyok férjnél. Szerelemből mentem férjhez és azt hittem, hogy 9 férjem is szeret. Most azonban ezt már kétségbe vonom. Ebben az évben megbetegedtem, a fejemet kellett operálni. Élet és halál között feküdtem a kórházban, de a férjein még vért sem ypit hajlandó adni nekem, Pedig ugye, ha valaki szeret valakit, azért mht- dent megtesz. Araiak ellenére, hogy beteg voltam, nem voltam terhére, mert az édesanyám gondoskodott rólam. Keresnie sem kellett rám, mert amíg meg nem be­tegedtem, állásban voltam. Most pedig el akar vál­ni tőlem. Nekem ez nagyon rosszul esik, mert még nem is vagyok teljesen gyógyu’t. Állítólag addig, amíg én kórházban feküdtem, mást keresett ma­gának. Tehát csak addig szeretheti egy férfi a fe­leségét, amíg egészséges? Férje viselkedése kétségkívül raegbontránkozta- tó. Á házastársnak erkölcsi kötelessége mindé« bajban társa mellé állni és támogatni, tehát beteg­ség esetén is. De ezen az erkölcsi kötelességen kívül, magától értetődik, hogy ha a férj szereti feleségét, nem járkál más nő utániamig az bete­gen fekszik. Sajnos, a férje most igen rossz olda­láról mutatkozott be. De ha be is jelentette válási szándékát, magának nem kell beleegyeznie a vá­lásba. hiszen nincs válóok. Igaz. nincs sok ér­telme. hogy egy ilyen férfihez ragaszkodjon, de lehetséges, hogy ha egészséges lesz, minden jóra fordul. Vannak ugyanis férfiak, akik a betegségtől annyira megijednek, hogy a szó szoros értelmében eszüket vesztik. Most főleg azzal törődjön, hogy minél előbb teljesen meggyógyuljon. Ha egészséges lesz, jobban tudja majd mérlegelni a helyzetet és egyedül is fog tudni dönteni. Jelige. „NEM TUDOK NÁLAD NÉLKÜL ÉLNI“ (20 éves) Levelét kérésére nem közöljük. Attól félek, a fiú csak kifogásokat keres. Ha összevesztek is. nem kellett volna azonnal új isme­retséget keresnie. Mindenesetre megbecsülendő, hogy olyan őszinte volt és megmondta, hogy udva­rolni kezdett valakinek. Talán legjobb lesz, ha megvárja a fejleményeket. Lehet, hogy még vissza­jön magához, ebben az esetben felejtse el ezt az epizódot. De ha nem tér vissza, ne keresse vele a találkozást. X&fiQMKA A SZÁRAZ ARCBOR SZÉP, DE RÁNCOSODÁSRA HAJLAMOS. tehát aránylag hamar öregesnek hat Ezért nagyon ajánlatos f, az ápolást már fiatal korban elkezdeni. A száraz bőr ísmer- etöjele: könnyen hámlik. a legkisebb megerőltetésre, mint pl. nyo­másra. kivörösödik, égni kezd. Fiatal korban elég ruganyos, de a zem körüli „szarkalábak“ és a száj körüli ráncok igen korán je­lentkeznek. Legnagyobb ellensége a szappan, mert ez magába szívja a bőr nedvtartalmát. A szappannal való arcmosás tehát tilos; tisztításához legjobban megíelel a tiszta langyos viz. vagy az étolaj: Ne gon­doljuk, hogy az olaj nem tisztít elég alaposan, hogy ahhoz föltét­lenül szappanra van szükség. Próbáljuk meg a megmosott arcot végigtörülni olajba mártott vattával. Minden bizonnyal bebiszko- lódik. AZ ARCÁPOLÁSHOZ TARTOZIK AZ IS. hogy ne rontsuk el azt, ami szép és jó rajtunk. Ez alatt azt kell érteni, hogy pl. ráncok Keletkezhetnek rossz szokások következteben is. Ezekről a szokásuk­ról magunk sem tudunk, jobban mondva, nem vesszük észre őket. Az orrhuzogatás, az ajakbiggyesztés, a szemhunyorgatás, sőt még az álom erőteljes kidörzsölése a szemből; igen, ez mind-mind ránc- képző mozdulat, ami miután szokásról van szó, egyaránt érint fia­talokat és öregeket. A gyakran két kézre támasztott arc összehúzza az arcbőrt és a ráncokat a halánték felé tolja. Az „elhagyott“ ma- aábaroskadt ülésmód idő előtti toka-képződéshez vezet. A „gondol­kodó“ homlok is elveszti varázsát, ha a ráncok mély barázdákat szántottak benne. EZÉRT KELL GONDOT FORDÍTANI A MIMIKÁRA és ellenőrizni azt. Ha csak egy kicsit figyeljük megszokott mozdulatainkat, ha­marosan rájövünk, hol a hiba. És ha már tudjuk, ne sajnáljuk az időt és — ezen nem kell nevetni, és ne féljünk nem vall hiúságra sem — tükör előtt gyakorolva, szokjunk le róla. Azért tükör előtt, mert ha látjuk, milyen csúnya az összeráncolt homlok jobban fo­gunk igyekezni, hogy leszokjunk róla. Persze, ez nem sikerül azon­nal. A főszerepet ugyanis az akarat játssza. ÉS MÉG VALAMIRŐL NEM SZABAD MEGFELEDKEZNI. Ahhoz, hogy mindig frissnek, ülének nézzünk ki, hozzátartozik a kiegyensú­lyozottság, a jókedv. Egy elszontyolodott arcon jobban észrevenni az arcbőr kisebb-nagyobb hibáit, mint a mosolygón. Ehhez tartsuk magunkat. EZ IS AZ ÖLTÖZKÖDÉSHEZ

Next

/
Thumbnails
Contents