Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-29 / 43. szám
10 U| Ifiusag Bobby Chariton: életrajz lapok Néhány rólam szótő legenda szerint állítólag az édesanyám rolt az, aki megtanított futballozni. Ezek a men- de-mondák tévesek, mert a labdarúgó-ábécét a nagyapám ismertette meg velem. Valaha atléta-edző volt, s ez rangot, tekintélyt biztosított számára. Elvitt magával a vágtázók edzéseire és arra kényszerített, hogy én is velük fussak. A kiváló futók húsz méter előnyt adtak, s ha sikerült őket száz méteren megvernem, borzasztó büszke voltam, elsősorban nagyapámra, aki fényes jövőt jósolt nekem. Az emberek elmondták, hogy nagyapám volt annak idején az Ashington nevű harmadik-ligás klub leghíresebb kapuvédője. Közvetlenül a halála előtt, egy szombati napon sportújságért küldött, s felolvastatta velem az összes eredményt. Amikor meghalt, olyan érzésem volt, mintha a legjobb barátomat vesztettem volna el. Ez a sorscsapás sokáig fájt. Azt hiszem kárára válik a fiataloknak, ha nem alakítanak ki ilyen meghitt viszonyt az idősebbekkel. Az ilyen kapcsolat elősegíti ; a helyes életstílus kialakulását. Sok fiatal azt hiszi, Í hogy csak neki lehet igaza, s az Idősebbek „régimódiak“. Ogy viselkednek, mint- ; bt á szenilitás már a ha1. szonötödik év után jelentkezne, s ezért habzsolják az életet, tekintet nélkül arra, hogy ez érint-e másokat, vagy sem. Azt hiszem, az sem helyes, ha kimondottan apáink és nagyapáink életnormái szerint élünk. Megértem azokat, akik félnek az élettől, azokat azonban elítélem, akik unalmukban feltűnést kelső brutalitásokat, kihágásokat követnek el. Sokan panaszkodnak, hogy baj van az életükkel. Én úgy vélem, hogy elsősorban az életstílusukkal Van baj. Nagyapám halála után Tommy nevű nagybátyám különösen jó volt hozzám. Már első tette meghatott: vadonatúj, disznóbőr futballcipőt vásárolt részemre. Emlékszem, napokig puhítottam a kemény bőrt. amíg végül is felvehettem. Gondosan ügyeltem a cipőmre, mert nem kaphat- . tam újat minden évben! A jelenlegi labdarúgó-cipők, a „csukák“ kiválóak. Valamennyinek műanyag vagy gumi stopnija van, ezeket nem lehet koptatni, mert ha rosszak, kicseréli őket az ember, s ismét új cipője van. A „csuka“ a labdarúgó felszerelésének legfontosabb kelléke. Én szívesen használok egy-egy cipőt addig, amíg szét nem esik. Most azonban ezt nem tehetem, mert minden jelentősebb mérkőzés előtt ingyen-cipőket kapunk a cégektől és reklámoznunk kell őket. Most már akár ' hetenként váltogathatnám a csukákat. Emlékszem, egy stadion-múzeumban 1922- ből származó fényképfelvételen akadt meg a szemem. Az akkori futballcipőben — mai szemmel nézve — szinte nem is lehetett jól játszani! És a mez. és a nadrágok! Végignéztem saját, nyolc évvel ezelőtti képeimet, és ismét elállt a lélegzetem: hogyan tudtam én abban az i ólomsúlyú bőr-ketrecekben játszom? , É ti. gy. I „.Hosszú, szürke sáv az út, mely a végtelenbe vész" (Yves Montand) Két óra Doiezelisl, a csehszlovák országúti kerékpáros válogatott kapitányával „Harmadik éve vagyok kapitány, de bevallom, hogy ez a tisztség inkább kellemetlen feladatokkal jár. A kapitány szervezi a robbantásokat, a kapitány szedi össze a szétszórt csapatot, a kapitány önt lelket a csüggedőkbe, s mindezt ott, az úton, miközben robog a mezőny. A legborzalmasabb élményem Gottwal- dovban volt, két éve. össze kellett szednem a srácokat, a peleton ötven kilométeres sebességgel suhant, s nekem ötszáz métert kellett végigkiáltoznom, hogy úgy-ahogy megmentsem a közelgő tragédiától a csapatot, de sajnos, nem volt bennUnk annyi erő, hogy kivédjük a németek támadásait, befogjuk ókét és ne veszítsünk időt.“-O„Smolíkkal évekig a lehető legjobb barátságban voltam. Most sem mondhatom, hogy ellenségek vagyunk, de az tagadhatatlan, hogy nincs minden rendben. Hogyan történt? A tavalyi Prága — Berlin — Varsó versenyen Smofik sárga mezt viselt, a csapat kéket. Világos volt, hogy nem tudjuk mindkét első helyet megtartani, mert erősek az ellenfelek. Senki nem jött hozzám, hogy eldöntsük. Smo- likot órizzük-e. vagy a csapatgyőzelemre törekedjünk? Amikor aztán, a táv közben, előnyhöz jutott öt más kerékpáros, utánuk iramodtam — Smolík sehol. Nekem akkoriban jól ment, Smolík pedig éppen a holtpontra jutott. Az eredmény persze az lett, hogy odalett a sárga trikó. Akkor veszekedtünk egymással, de ez elvégre emberi dolog. Az újságírók aztán nagy ügyet csináltak a dologból, a csapa- ton-belüfi nézeteltérésekről cikkeztek, pedig nem Így volt ßn azt hiszem, hogy a kerékpározás nem \ csak a lábak és az izmok, hanem elsősorban a fej, az ész sportja. Anqueti! soha sem lett volna a legjobb profi, ha nem találékonyabb, ötletesebb, eszesebb a többieknél. Gondolkoznunk is kell, enélkül nincs siker. Meg aztán, még a Smolík-ügyhöz: nem bún az, hogy az egyik is győzni szeretne és a másik is. Ez a sport.“-O„A verseny egyik legfontosabb lélektani része az erő bizonyítása. A magános kerékpáros húzzon el a mezőnytől, fordítson hátat nekik, mutassa meg, hogy erre is képes. Sőt: tűnjön el a láthatárról. Persze ez kerül a legtöbb erőbe. Ahhoz, hogy egy szökés sikerüljön az embernek előbb számológéppé kell alakítania az agyát, és kiszámítani, hogy ki kerekezik az élbolyban, és ki mennyire bírhatja még szusz-, szál, mi lehet a várható reakció és mennyire reális a terv. És a megvalósításnak olyan kivitelűnek kell lennie, hogy az ellenfelek elá- muljanak — ekkora erő és gyorsaság láttán, ijedjenek meg, veszítsék el minden reményüket. Aztán csak lehajtani a fejet és taposni azt az átkozott pedált, néha hátrakukkantani a hónalj alatt, ki üldöz még és mennyi az előny, és taposni, taposni tovább... Borzalmas, ha a szökevény üldözésére indult csoport beéri a vakmerő egyént, még borzalmasabb, ha ez már a célban, a stadion bejáratánál történik. Az ember legszívesebben elsírná magát, mint valami kis kölyök."-o„Két borzalmas élményem volt eddig. 1966- ban Katowicében nagy előnnyel vezettem, amikor elütött a tévékocsi. Azt hittem, hogy itt a vég. Tavaly, Ausztria körül kiváló formában versenyeztem; sárga trikóban hajtottam, biztos győztesként emlegettek, azt jött a Gross- glockner és nyolc perc veszteség. Egyszerre szétfoszlott minden reményem, azóta sem hevertem ki istenigazában a tragédiát. Egyszerűen nem bírtam hajtani. Megálltam, az út szélén, odatámaszkodtam egy sürgönyoszlophoz és töprengtem: feladjam, vagy menjek tovább? fo micsoda hegyek? Tizenhat kilométer fel a hegyeknek!“-O„Gyermekkoromtól kezdve imádtam a sportot, főleg a jégkorongot. Falucskánkba, 1958- han ellátogatott bemutató-mérkőzésre a ZKL Brno. Mindenki örült a nagy napnak, de én majdneip lemaradtam róla, mert édesapám addig szóba sem állt velem, amíg a lecke rendben nem volt. Azt az orosz versikét sohasem felejtem: „Agyin, dva, tri, cstiri, pjatjr, visol zajcsik paguljaty.“ „Számomra a kerékpár jelenti az életet. Beártani rajta a félvilágot, csak Ausztráliában nem jutottam még el. Megismertem a világot, az embereket. Az ember Ilyenkor elgondolkodik, összehasonlít, mérlegeli saját helyzetét, s végül rádöbben, hogy csakis magában, saját tudásában, erejében, bízhat igazán. Szeretem ezt a sportot, ezért űzöm. De nemcsak ez igaz. Egv mostani versenyző fél lábbal a kórházban van. Ma nincs versenyző, akik száz százalékosan egészséges lenne. Nekem gerincferdülésem van,, sőt, megállapították, hogy az egyik lábam rövidebb. És nézzék meg Wenzelt. Olyan tehetség, amilyen kevés születik nálunk. A kerékpársportért feláldozta a gyermekkorát, fiatalságát, az egzisztenciáját, s az egészségét. Ki tudja, nyeregbe ül-e még valaha? Csodálkoznak, hogy ma már senki sem hajlandó érmecskékért és diplomákért versenyezni? Hogy mindenki anyagi juttatásért verekszik’ Én is! Csodálkoznak, hogy elsősorban a külföldi versenyekre járnak szívesen a fiúk, ahonnan hozhatnak is valamit? Szemére hányhatják ezt báremlyikünknek? Azt hiszem, egy józan ember megért bennünket. Azt sem érti senki, miért nem focizunk inkább, hiszen az kifizetődőbb! Dehát, aki egyszer biciklire ült, az megízleli azokat a szépségeket, amelyeket csak ez a sportág nyújthat. A versenyzők mindig a zöldben vannak. A kerékpáros a természet gyermeke. A természet pedig gyönyörű, bárhol a világon. És talán a kerékpársport is ezért olyan szép, szért nem cserélném el semmi-másért.“ MÍIIC0-&3 Az olimpiai aranyérmes Miroslava Rezková VÉGY ELŐ EGY CEEUZÄT, és töltsd ki a „Mexikói győztes“ nevű rubrikát táblázatunkon. Aztán hasonlítsd össze a második és harmadik rész adatait a mexikói győztesek neveivel, s eldöntheted: mennyire vált be a papírforma, s mennyire volt igazuk a jósolgató szakembereknek. Jó szórakozást kívánunk! VER SENYSZ ÄM RANGELSÖ 1968-ban JÓSLAT MEXIKÓI GYŐZTES 100 m síkfutás Hines, R. R. Smith, Greene Hines 1500 m Tümmler Ryam 5000 m Clarke Clarke 10 000 m Clarke Clarke \ Maraton — Bikila Kalapács Zslvótzky Zslvótzky Női gerely Németh A. Penes 100 m fért. gyors, űsí Zorn Zorn 100 m női gyors. úsz. Pedersen Pedersen Vízilabda — Magyarország Labdarúgás — Magyarország Kard egyéni Rakita Pézsa Kard csapat Szovjetunió Szovjetunió öttusa egyéni Balezó Balezó öttusa csapat Magyarország Magyarország Véra Cáslavská aranyérem elérése után Milena Duchková fantasztikus ugrása
