Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-17 / 36. szám
ILYEN VOLT PLUSKAL wmm SPORT Az élsport — a labdarúgásban Is — nemcsak saját szórakoztatásunkat szolgáló játék, hanem kemény, verejtékes munka. Ennek ellenére: szerencsésnek mondhatom magam, hogy futballista lettem. Pluskal Tán az Isten sem tudná megmondani, hány mérkőzésen szerepeltem együtt a fedezetsorban Pluskallal, hiszen klubtársak voltunk, azonkívül mindketten válogatottak. Mégis, mint ellenfelek kerültünk egymással először kapcsolatba. A teplicei salakon a gottwaldoviakat fogadtuk. A magas, szőke, mezén, kék ötöst viselő fedezetet Pluskalnak hívták. Kíváncsi voltam rá, mert előzőleg őt is jelölték a juniorválogatottba. Eddig csak hírből, újságcikkekből ismertem. Én jobbösszekótőt .játszottam akkoriban így gyakran kerültünk egymás közelébe. Hosszú lábain úgy járta körű1 a pályát, mint valami létrán járó artista de a labdát nem lehetett elgurítani mellette, és becsapni sem hagyta magát. Egyszer aztán átjátszottam, s lőni készültem, de ő az utolsó pillanatban, két métert csúszva a füvön. kipockölte szögletre a labdát. Ezek voltak annyira jellemzőek játékára, ezek a világszerte ismert becsúszó szerelések. Amikor kezdte, kevés volt a füves pálya. A salakszemcséket ma is, sőt élete végéig őrzi majd Pluskal térde. Amit már először is megcsodáltam: ruganyosságát, fe.jelési készségét Két méter magas középcsatárunkat játszi könnyedséggel ugrotta túl. A következő héten együtt játszottunk, a junior-válogatottban. Pluskal jobb, én balösszekötő voltam. A valamikori Zlín grundiain nőtt fel. Idősebb testvérével már az Iskolában csapatot alapított, s ő maga döntötte el, kit vesz be. Pluskal mindig kulcsszerepet játszott az együttesben. Vagy középcsatárt, vagy középhátvédet, vagy kapuvédőt. Már tizenöt éves korában olyan fejlett testű volt, hogy az első csapatba sorolták. Három esztendő elteltével már a második ligás együttesbe hívták, de próbamérkőzésen úgy leégett, hogy sokan a fejüket csóválták: rúgott ez a fiú labdába valaha? Fél éven át volt tartalék, s amikor a ligába valő jutásért küzdött Gottwaldov, előhúzta őt az edző Pluskal nagy lehetősége volt e fontos találkozó. Ki is használta. A prágai kiküldötteknek is feltűnt a fiatal, nyurga összekötő csupaszív, hasznos játéka. Pluskalék 1:0 arányban vesztésre álltak, amikor két perccel a mérkőzés vége előtt, tizenegyest ítélt ellenfelük ellen a bíró. Az idősebb játékosok a labda közelébe sem mertek menni. Az egyik megpillantotta a tizennyolcéves Pluskalt, öcsém, be kell lőnöd a büntetőt, mondta. Pluskal még sohasem lőtt ilyen meccsen büntetőt. Vacogott a fogsora, de nekiszaladt, és éppen a kapu közepébe lőtt. A kapus szerencsére elmozdult. Kiegyenlítettek! Ez a mérkőzés jelentette maradását a csapatban, állandó taggá lépett elő. Aztán az edző a védelem tengelyébe helyezte, talán jő fejjátéka miatt. 1952-ben, a katonaságnál kerültem össze ismét vele. Az ATK-nak négy futballcsapata, összesen hatvan labdarúgója volt. Kolsky vezette az A csapat edzéseit. Nem volt könnyű bejutni, nagy volt a konkurrencia. Pluskal olyan lelkiismeretesen edzett, hogy inkább összeesett, mintsem azt mondja, nem bírja tovább. Rövidesen bekerült a válogatott keretbe. Románia már 3:0-ra vezetett, Bukarestben a csehszlovák válogatott ellen, amikor a nyúlánk fiút, húsz perccel a meccs vége előtt, a gyepre küldte az edző. A bemutatkozása — vereségünk ellenére is — jól sikerült, mert még a gőlará- nyon is szépített: rögtön, élete első válogatott csatáján gólt lőtt, így lett a végeredmény 3:1. A svájci világbajnokság után lassan-iassan kezdett kialakulni a csehszlovák válogatott. Egy edzőmérkőzésen a bécsi Rapidot fogadtuk. Pluskal, és Hledík is a középhátvéd posztjára lett eredetileg kiszemelve, de a szövetségi kapitány még valóban csupán tapogatózott a posztok körül, mert a bécsiek azt csinálták velünk, amit akartak. Hanappi a fejünk fölött emelgetett, s közben hátraszőlt: íme, uraim, a cirkusz. Ezt sohasem felejtettük el, és hét évvel később, a Dukla színeiben nem gúnyoltuk ugyan sportszerűtlenül őket, hanem a newyorki tornán egyik gól után a másikat lőttük hálójukba. Aztán pedig a chilei világbajnokság után, a Práter stadionban, saját közönsége előtt szedtük ízekre az osztrák vá- lagatottat. Őszintén meg kell mondanom, hogy sejtettük akkoriban, ezerkilencszázötvennégy táján: nem jó úton halad a csehszlovák labdarúgás. Utazni csak a minisztereknek lehetett, s külföldi ellenfelek hiányában egyre mélyült közöttünk és a világ labdarúgása között a szakadék. Emlékszem, a svájci vébére sem akartak engedni, meg kellett esküdnünk: tiszta erőnkből küzdünk majd Nyugaton. Pluskal és Masopust — egy földgömbbel dekáinak A magyar olimpiát labdarúgó-válogatott.néhány fiatal reménysége: Hunyadi, Bicskei, Oláh, Kocsis, Bástl, Radics, Keglovich. Szalai, Dunai III, Pusztai, Brannikovíts. Szomorú évek voltak ezek. Egyik vereség a másik után ért bennünket. De azért lassan mi is megindultunk fölfelé. 1956- ban Budapestre utaztunk. A magyar válogatott akkoriban még a világ egyik legjobbja volt, főleg hazai környezetben. A magyar szurkolók, autóbuszunkat megpillantva ötöt mutogattak. Fluskalt bántotta a dolog. Egyszer őket is meg kell verni, sziszegte. És így történt! Négy-kettőre győztünk a komplett, csak Puskást nélkülöző magyar válogatott ellen, a Népstadionban, megtörve ezzel hatéves hazai veretlenségüket. A hét szűk esztendőt hét bő követte. Pluskal és én végérvényesen a fedezetsorba kerültünk, a Duklában és a válogatottban is. Senki sem hinné, milyen sokoldalú játékos volt Pluskal. Olyan nagyszerűen védett, hogy a sérült Pavlist helyettesítve egy tigameecsen, egyetlen gólt sem kapott. Az ellenfél szabadrúgást lőtt húsz méterről. A védelem tagjai sorfalat állítottk. Sváta odaszőlt nekik: hagyjatok engem nyugodtan, menjetek előlem, csak lője rá, ha tudja Bődü- letes lövés zúdult a védetlen kapura. A labda bal kapufa felé tartott, de Pluskal olyan bravúrral nyomta szögletre, hogy a közönség még tapsolni is elfelejtett, és micsoda fejesei voltak! Nemcsak ruganyossága imponált, hanem orientációs készsége is. A tizenhatosról is fejelt gólokat, amelyek olyan erővel vágódtak a hálóba, mint a legvadabb kapáslövés. Hány nagy találkozó sorsát döntötték el fejesgóljai! Egy őszi ligaidényben hét gólt adott: mindet fejjel. És mennyivel többet adott volna, ha a játékvezetők becsületesebben bírálják el a büntetőterületen belüli játékot. Amikor a szögleteknél Pluskal megjelent az ellenfél kapuja előtt, lökdösni kezdték, megfogták a mezét, és minden módon meg akarták akadályozni, hogy gőlt érjen el. Pluskalnak roppant érdekes természete van. Nyugodt, tréfálkozó, és szereti a humort. A legizzőbb jelenetek során is megőrizte hidegvérét. Igaz, egyszer kiállították Ostrava ellen, de az csak egyszer fordult elő pályafutása során, s ahhoz talán mindenkinek joga van. Valahol azt olvastam, hogy az emberek igazi jellemét a tengeren lehet igazán kiismerni, akkor amikor hosszabb időt kénytelenek egymással eltölteni, s a hajóút számos veszélyt rejteget. Ha ez így van, akkor a labdarúgópályán ezerszeresen így áll a dolog, Itt aztán valóban pattanásig feszülnek az idegek. És a repülőutakon! Amikor először repültünk az Egyesült Államokba, hosszú és fáradságos utat tettünk meg egy ócska, DC 6-os gépen. A légcsavaros gép sebességét nem is hasonlíthatjuk a mai utasszállítók iramához. Az Atlanti óceán fölött zivatarba kerültünk. Egyik utas sem tudta le- húnyni a szemét, csak Pluskal. A gép ide-oda himbálódzott, de Sváta úgy.aludt, mint a bölcsőbeli kis Jézus. Aludni egyébként is imád, és tud is. Valaki azt mondta róla, hogy ebben is a válogatottságig vinné. Nagy a gyanúm, hogy éppen a közlekedési eszközök hozzák meg álmait, mert mihelyt t'el- öerreg az autóbusz, hajó, repülőgép vagy más jármű motorja, Pluskait már el is nyomta az álom. Azon a bizonyos első, tengerentúli utunkon, amikor keserves kínok után végre földet értünk Caraeasban, szomorúan állapítottuk meg, hogy a csatlakozásra kijelölt gép már elrepült. Tönkre voltunk téve. Egyedül Pluskal volt vidám, rózsásra aludtan, pihenten sétált a Légitársaság csarnokában, s szépeket mondott csehül egy csinos légikisasszonynak. A megdöbbenéstől azonban kővé meredtünk, amikor a csinos lány megúnva megjegyzéseit, hibátlan cseh kiejtéssel válaszolt. Pluskal jó kedélye sok esetben segítette át csapatunkat és a válogatottat is a zökkenőkön. A svédországi világbajnokságon például úgy álltunk ki az NSZK ellen, hogy életfontosságú találkozóról van szó, hiszen az első találkozón vereséget szenvedtünk, s ha most Is hasonló sors ér, pakolhatunk és gyászosan vonulhatunk haza. A meccs kezdete előtt bemutatták mindkét csapatot a svéd királynak, ünnepélyes kimért volt a hangulat, a várható nagy csata légköre már ott vibrált a levegőben. Amikor a király Pluskalhoz ért és kezet fogott vele, a mindig élcelődő Pluskal halálos komolyan odaszólt a svéd uralkodónak, németül: Jónapot kedves király úr. Hogy van? A király elmosolyodott, és a csapat tagjai is mintha megszabadultak volna valami qátló dologtól. Félidőben kettőnulla arányban vezettünk. Pluskal a liga egyik legharcosabb, de egyben legsportszerűbb játékosa volt És micsoda férfi! Olyan sérülésekkel játszotta végig a nehéz találkozókat, amelyekkel más, általám is ismert emberek egyszerűen nem lettek volna képesek. Sohasem szimulált. A közönség jől tudta, hogyha Pluskal a földön marad, ott baj van. Egyszer egy riporter megkérdezte tőle, mit üzen a fiatal labdarúgóknak. Küzdjenek mindig, tiszta szívből, mondta Sváta. Én ebből éltem — folytatta, mert tudtam, hogy technikai fogyatékosságaim vannak, és ezeket valamivel pótolni kell. Lám, nemcsak kiváló sportoló, hanem példásan szerény ember is volt. I. b. gy. Ősz&Hej'í öszelejt levél kétféle Ismeretes: fáról pergő vöröses-sár- qa, szárazra-pörkölödött, és szeptemberben-oktőberben írott, borítékba Illesztett, bélyeggel éllátott írás. A két levél közölt van némi különbség. Megírni ugyan mindkettőt szabad. Elolvasni? A falevelekről bárki értesül róla, lön a tél. Az én beszámolóimat előbb azonban gondosan mérlegelik, s csak azután döntik el, eljut-e az olvasóhoz, vagy jobb, ha a tűz végez vele? De azért így is: a labda mindig gömbölyű. Kivételes hely zetek előfordulnak ugyan, de csupán azért, hogy erősítsék a szabályt. Eme kivételes helyzetek közül néhány: A labda nem gömbölyű, ha nincs felfúiva. A labda nem gömbölyű, ha formája a toláshoz hasonlít. És végül: a labda nem gömbölyű, ha ráriiibörÖg egy tank, és agyonnyomja. Csakhogy nincs annyi tank amennyi labda. A világ tehát mégis elkerüli a világháborút? Puskalövések záporoztak, amikor egy gyufásdoboznyi liget öt fája közt folyt a meccs. A folytatás egyben azt ts jelezte. az élet nem állt meg. Es « két óra alatt megnyugodott c test, annyi energia fölöslegei raktározva magába, amennyi bőven elég újabb két napra. A- zokban /és ezekben/ a napokban az ts valamit Soha nem láttam olyan házmestert, aki örvendezett volna, ha a bérház egyik ablakát ízekre szaggatta a bevágódő, ereéeiti jét tartő, de célját tévesztett lövés. E napokban megértem ezt Is. A kénnél sárgább, halél- ra-i]edt öregúr boldogan vette tudomásul, hogy a becsapódó golyó nem fémből, hanem bőrből volt, és belsejében nem robbanótöltet, hanem bárhol szívható közönséges levegő rejlett. Mit csinál a Játékos, ha feje fölött helikopter züg, delta- szárnyú gép fütyörész, s a kiváló gyep szélén harckocsi áll? Es ráadásul: nincs liga, nincsenek az összegyűlt energiákat csak mérkőzésen kisütő kilencven percek, nincs szurkolók moraja, bírót tévedések, meztép- desések és potyagólok? A látékos az első napokban inqerült, de minél tovább látszik, minél többet gyakorol, annál inkább belátja, hogy a pénzen, külföldi utazásokon, hírnévén tül mégis van a sportban valami, amiről eddig talán még 6 maga sem tudott: olyan menedék ez, mint megszállott művésznek a színpad és az f- rás, mint tudósnak a laboratórium, mint örökösen betegeskedő, hitét vesztett embernek végre egy igazi, mindent feloldó szeretem. Az éremnek bizonyosan van másik oldala Is: Vagyis: akik a harckocsikban ülnek, nem mehetnek játszani. Otthagyták asszonyaikon, szerelmeseiken, hazájukon, szülőföldjükön kívül a pályákat is, s emiatt most valószínűleg szomorkodnak is egy kicsit. Fiúk, siessetek haza, játsszatok újból, lövöldözzetek, ameny- nyi belétek fér! — tíz, húsz, vagy akár harminc méterről, egy hét métertől alig nagyobb, hálóval felszerelt labdarúgókapubal BATTA GYÖRGY
