Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-06 / 32. szám

R A M Itáliai útijegyzetek Dr. ILLÉS LAJOS: folytatás —--------------------1----1-----| ..........................................................................—. Kilátás a S. Pietro kupolájáról Bemini kolonnádjaira „Minden út Rómába vezet" — tartja a közmondás. Végre megér­keztünk mi is Rómába „az örök városba". Megilletódött pillanat számunkra, amikor feltűnik előttünk a Szent Péter templom kupolá­ja, opálosan lebegve a távlat vibráló párájában. Itt van hát végre előttünk a legendás város, amely már nem is város, hanem szim­bólum: az ókort, a világhatalmat, a kereszténységet, a pápaságot — és még mennyi más fogalmat sűrít magába! Közel háromezeréves vi­lágváros: nem egy a többi között, hanem a világ városa, melynek története egy kicsit a világ történelme is. Mint egyik jellegzetes ókori istenének, Janusnak, a városnak Is mindig két arca volt. Ellentétek és egység. Róma: légiók dübörgő menetelése. Egy város, mely meghódította az Ismert világot. Róiha: az első osztályharcok városa, véres polgárháborúk, rabszol- galázadások. örült istencsászárok, embermészárló arénák. Róma: a több évszázados Pax Romána megteremtője, a vallási tü­relem városa, a Pantheoné, mely az ókor valamennyi instenkultu- szának otthont adott. Róma:, keresztények üldözése egy világnézetért, mely a rabszol­gatársadalomban az emberek egyenlőségét hirdette. Róma: Krisztus földi helytartójának székhelye, a szent város, za- sándokok mekkája. Róma: „az antikrisztus városa", a kurtizánok tanyája. Róma: Michelangelo kupolájának lebegése, idillikus terek, csobogó szökőkutak, cédrusok és pálmák között álmodó romvilág, régi bazili­kák csendje. Róma: az Eur felhőkarcolói, gépkocsik százezreinek tülekedése, társadalmi ellentétek feszülése. Nincs még egy területe a Földnek, amelyen ennyi művészi szép­ség, ennyi történelmi emlék és ennyi csodálatos változatosság öm- lenék el. Nem csoda, hogy itt keletkezett Európa első világvárosa és hatalrrjl centruma. E város nem szervesen nő ki egy nép, egy ország köréből; törté­nelme során maga alakit saját képére egy birodalmat. Hol itt a rendszer, a megszokott organikus városképek rendje és ritmusa? Hol az Itáliában annyiszor látott séma: a városközpont, a Piazza, a Dóm kupolája és tornyai, a körülöttük zsúfolódó barnapatinás régi negye­dek, és széieiken elmosódva az új városrészek világosabb színei és Ipartelepei? Milyen más a lakatlan foltok és zsúfolt városrészek ku­sza mozaikja, amely Itt feltárul előttünk. Róma egy mozaikváros. Három évézred során, három egymást váltó társadalmi rendszer alatt több város keletkezett itt egymás­után és épült a régebbiek mellé vagy fölé. Olaszország fővárosa. ­A város alapításától mintegy nyolc századdal i. é. kelteződik min­den az ókori Rómában. A város hét halmon (Capitolinus, Palatínus, Aventlnus. Quirinális, Viminalis, Esquilinius és Coelius) és a közöttük lévő Forum Romanumon alakult ki. Erről regélnek Mars Isten ikrei, Romulus és Remus mesés alakjai a farkassal barátkozó «pásztort állít­ják elénk, a szabinok lányainak elrablása a pásztorok elhatalmas- kodását mutatja a földművesek fölött. 1870-től Róma az olasz királyság fővárosa. 1870-1951 között a vá­ros lakossága 220 000-ről 904 000-re nő. A második világháború utáni olasz köztársaság alatt még rohamosabban fejlődik, gyorsabban, mint Milánó. Ma már’ kereken 2 200 000 a lakosság száma. 1960-as olimpia évét nem számítva — amelynek eseményei az új negyedekben zajlottak le — a turisták igen ritkán keresik fel a mo­dern városrészeket. Szívesebben tartózkodnak a régebbi Rómában. Kevés város nyújt ilyen Változatos lehetőségeket. Az utóbbi évtize­dekben mindent elkövettek, hogy Rómát minél vonzóbbá tegyék. Az ősi pineák mellett a pálmák és más növénydlszek szaporításé, a par­kosítás stb. mindezt szolgálja. Római sétáink másik vonzereje a zug­utcák szövevényében rejlő sok szép tér, rendszerint remek »zökö- kúttal. A sok történelmi és művészeti élmények mellett, amit Róma antik emlékei, ősi bazilikái, templomai, palotái és múzeumai nyújta­nak — az utas ieghangulatosahb emlékei ezek a festői terek, a pál­mák, cédrusos. ciprusos ligetek, és a mindenütt permetező, csobogó fontánák maradnak. Ezért szeretném ilyen szempontok szerint fele­leveníteni római élményeimet. Forum Romanum. Az első benyomás: a capitoliumi palota dísztelen, kopár hátsó front­ja és tornya és ennek tövében a zöldellő ligetes park, melyből ren­geteg kő fehérük ki. Mintha őskori temetőbe tévedtünk volna, ahol lépten-nyomon óriások sírkövei, csontjai bújnak ki a földből. Aligha" van hely, ahoi úgy érezhető a történelmi légkör, mint itt. Ki ne tanult, olvasott volna a római birodalom politikai és társa­dalmi központjáról? Ki nem képzelte már el a Fórumot abban a pu­ritán egyszerűségében, amilyen az ősi köztársaság korában lehetett, vagy abból az időből, amikor szószékén és csarnokaiban Cicero be­szédeit hallgatták a fehértógás szenátorok, vagy a morajló nép, a Populus Romanus? A Szenátus székháza előtt tartották a népgyúléseket. Itt állt a régi szószék, melyről a szónokok egyaránt szólhattak a népgyúlés- hez és a szenátushoz. Erről a „Rostrfiról" hangzott el Antonius hí­res gyászbeszéde Julius Caesar holtteste felett. Innen mennydörög­te késöblx filippikáit Cicero Antonius ellen, akit azzal vádolt, hogy egyedurálomra tör, meg akarja dönteni a köztársaságot. Később itt mondotta el híres vádbeszédét Catalina ellen, melynek alapján elí­télték az egyeduralomra törő patríciust és összeesküvő társait. Se­verus diadalíve mögött rejtőzik az ókori Róma államfogháza, a Ma- mertinus börtön. Súlyos kőtömbökkel burkolt, két egymás alatti he­lyiségéből az alsó egy ősi ciszterna-volt. Lefejezésük előtt ide dob­ták a legyőzött ellenséges vezéreket. Ez volt a siralomháza Catalina társainak is. A következő templom a Dii Consentes csarnoka oszlopai között ál­lott a 12 isten képmása, kiket Róma legjobban tisztelt:. Mars, a há­ború istene, Jupiter fóisten, testvérei Neptunus, a tengerek és Vul- canus, a föld tűzhányó istene; Mercurius a kereskedelem és közle­kedés istene, a görögöktől átvett napisten, Apollo. Juno a házasélet őre; Minerva, Jupiter lánya, a bölcsesség és művészetek istennője, Róma egyik védnöke; Venus, a szűzi Diana; Ceres, a termékeny föld Istennője és Vesta. Az eredetileg etruszk isteneket azonosították a görög istenekkel pl. Zeusz = Jupiter, Hera =Juno, Afrodité = Vé- nus, Arész = Mars stb. Nem mehetünk eí észretvétlenül a Vesta szüzek híres temploma és palotája mellett sem. A yestaszüzeket a legelőkelőbb patrlpíu* csa­ládok lányai közül jelölték ki sorsolás útján, a Vesta templomban égő — a monda szerint Trójából hozott palladium — szent tüzének ápolására. A szüzességi fogalom 30 évig kötelezett, utána férjhez mehettek. Viszont ha addig megszegték fogadalmukat elevenen te­mették el őket. Egyébként a hét vestaszűznek nem kellett zárt éle­tet élnie, megjelentek a nagy ünnepélyeken, színházi és cirkusz elő­adásokon. Mindenütt a legnagyobb tiszteletadásban részesültek. A Colosseum romjai. Tovább haladva hatalmas térségre érünk, amelyen roppant méretű ovális alakú romtiimeg, római látogatásom egyik kimagasló élmé­nye a COLOSSEUM magasodik. Szállóigévé vált egy középkori angol egyházi író mondása: „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha el­pusztul, elpusztul Róma és a világ is." Valóban az örökkévalóság hangulata árad a közel 190(1 éves, monumentális épúletból. Joggal tekintik az antik Róma szimbólumának. Évszázadokig használtak kő­bányának. Középkori várak, reneszánsz paloták egész sora épült tufa- köveibol. és csak külső burkának egy részét tudták elfogyasztani. Az épület áll rendületlenül, dacol az idővel és az emberekkel, mint E- gyiptom piramisai. ­10 000 köbméter követ építettek a Colosseum tömegébe a munká­sok sokezres tömegei, foként hadifoglyok. Hosszanti tengelye 188 m, kereszttengelye 156 m. Csaknem 50 m magps körhomlokzatát tipi­kus római árkádsor övezte, három emeletes szinten. Feie még máig ép másik felének belső boltozatai állnak. Az árkádok pilléreit föld­szinten dór. középén Ion. felül korinthoszi féloszlopok tagolják. E har­madik árkádsor fölött hatalmas falsík emelkedik, a pilaszterközökben egy-egy ablakkal. Árbocok segítségével feszítették falra a tűző nap­sütés ellen védő óriási vitorlavásznakat. Az amfiteátrum 50-70 000 nézőt fogadhatott be. Felső részét az asszonyok fedett galériája koronázta, alatta volt a köznép helye, a középső emeletsorban a polgárok, az alsóban patríciusok és lovagok ültek. Itt volt, 5 m-rel az aréna felett, a vasráccsal védett császári páholy, mellette a vestaszüzek, a papság és szenátorok helyei. Az arénában gladiátori viadalok, állatküzdelmek és hajócsaták mel­lett nagy, látványos szlnieiöadásokat is tartottak. Ezért a padló a- latt még bonyolult alépítmény húzódik a különböző trükk-gépckkel és kellékeivel. Itt voltak az előadásokon szerepló állatok ketrecei is. Kráterre emlékeztető, lenyűgöző látvány az amfiteátrum belsejé­nek márványpadoktól és borításaitól megfosztott mammuí-csontvá- za. Holdvilágnál, a sötétlő pillérek, árkádok éles árnyaival egyedülálló élmény. Felejthetetlen emlék marad a külső homlokzat rejtett fé­nyekkel kivilágított árkádsorának esti képe is. A Colosseum mellett a csaszárkorban nagy díszkut állott. Mellet­te épült Constantinus diadalíve, amely még ma Is csodálatosan ép. A Palatínus és Aventinus közötti hosszúkás völgyet a Circus Maxi­mus töltötte ki. Többszöri bővítés után 380 000 nézőnek nyújtott helyet. Az ókori lovasversenyek hires terepe ma zöidellő mezc^ Vatikán és Szt. Péter-templ o.m. Elmondhatom én is magamról, hogy „jártam Rómában, de a pápát nem láttam." Vasárnap 12 órára érkeztünk ide és vártunk a Szt. Péter térem az árnyas kolonnádok alatt, hogy megjelenik a pápa és megáldja az összegyűlt tömeget, de hiaba. mert betegsége akadá­lyozta ebbell tevékenységében. Csalódva folytattuk barangolásainkat a Vatikánban. Évszázadok történelmi tradíciója olyan légkört teremt a pápa székhelye, a Vatikán körül, mely ném hagy közönbösen, akár hivő lélekkel, akár a külső szemlélődő tárgyilagosságával közelgőnk felé. A kultúra, művészet emlékei iránt érdeklődök számára is zarán­dokhely, ahol a Föld egyik leggazdagabb gyűjteménye vár reánk, és egy templom, mely nemcsak rangjával és méreteivel emelkedik ki messze a többi közül, hanem mint határmezsgye is, a reneszánsz és a barokk között. A városrész bástyája és kapuja az Angyalvár. Mint Veléncét csak a tenger felől, a Vatikán negyedét csakis innen tanácsos megköze­líteni. Már messziről érezhetjük a vonzást, a tér sodrását, ahogy egyre közelebb visz a mind nagyobbra növő templomhoz. Két ki­sebb díszkapu közt' büszkén szárnyal a magasba Michelangelo reme­ke: a páros oszlopokkal ékesített tambúr, az ezüstösen fénylő ku­pola, melynek összehajló bordáit a karcsú lantern* oszlopkötege fog­ja marokra. Hol van már a vatikáni cirkusz, ahol Caracalla felállította a Hell- poliszból hozatott egyiptomi obeüszket, s ahol Néró idején mezte­len lányok játszották Danaosz lányainak pikáns kalandjait, és az éj­jeli orgiákat szurokkal bekent keresztények élve égő fáklyái világí­tották meg? De hol van az ősi bazilika Is, melyet a IV. században emeltek Péter apostol itt elszenvedett mártírhalálának emlékére?. A mostani templomot 1506-ban kezdték el építeni. Bramente tervei a­A dédnagymama megmentette a dédunokáját • A 82 éves dédnagymama — nem tudott úszni — mégis beugrott a folyóba, dédunokája Dédanyó mutatja, hogy hol esett « folyóba a kis Andrea. új ifjúság C \ »------------ , .-n-ueionyeiora mzták az épít­kezést. A mester előbb vonakodott, majd elragadta a feladat naqv- szerusege, s méltó megoldást talált; a csodálatos kupolát, mely jó­val magasabbra ívelt, mint Bramente elgondolása. A tervet e monu­mentális célhoz kellett idomítani: a pillérek, alapfalak tömege meg- ( ,az. e9ész alaprajz összevontabb, erőteljesebb formát öltött. Ber­nini fejezte be a generációk müvét. A templom elé Bernini óriási íszteret épített. Az elliptikus tér közepén emelkedő egyiptomi obe- ,s. ,. az ókori cirkusz egyetlen maradványa — 25,5 m magas, két oldalán az Acqua Paola vizét sugárzó pompás barokk szökőkutak vi- z? -4. ™fl?rre szökell. A kolonnádok alatt sétálva, az óriás-oszlopok sűrűjéből szebbnél szebb variációkban élvezhető a szökőkutak vlz- párája mögött emelkedő főépület képe. Belépünk a katedrális nagy csarnokába. Tudjuk, hogy a világ ieg- nagyobb templomtere vér. Belső hossza 194 m. területé 15 160 négy- zetméter (másfélszerese a milánói dómnak, közel háromszorosa a köl. nmek). A 25 m széles fóhajó belső magassága 16 m. A kupola átmé- r0xe„ , /na9HSSó9a a lanterna keresztjéig 132,5 m. Szédítő számok! Állunk a csarnokban. A pillérek, árkádok sokszínű márványburkola­ta, a boltívek, a főhajó dongaboltozata, kazettáinak aranyló dísze az egész csillogó együttes kápráztató pompában tárul elénk. De az ada­tok alapján a várt monumentális nagyságot — valahogy nem érez­zük. Valahogy miden kisebbnek látszik a vártnál. Miért? Hiszen a A Fontana di Trevi-nél a hagyományos érmebedobással így búcsúztunk „Arrivederci Roma"! méretek gigantikusak. Érezzük tagjaink sajgásán, hogy kilométeres utat bolyongunk be. míg végigjárjuk a templom hajóit és kápolnáit. Rájövünk a tér távlataira, amikor észrevesszük, mennyi időbe telik, míg egjb-pap minisíránsaivai átvonul csarnokain az egyik oltárhoz] Meghökkentünk, mikor valamelyik pillér talpánál vagy egy szobor­tömeg idomai mellett megpillantjuk a hangyának látszó emberi ala­kokat. Miért nem érzékeljük a S. Pietro valódi méreteit? Mert formái az antik építészet megszokott méretékben belénk ideg- ződatt elemei, emberfölöttire nagyítva, A párkányok, oszlopok, ár- kádik megszokott formái meghatározott mértékkel idegződtek tuda­tunkba, s szemünk e nagyított méreteket automatikusan a szokottra szűkíti, az épület összképével együtt. Hiába tudjuk, hogy a pilasz- ter, a boltív 30-40 m magas, a mi 8-10 m-es irányokra beállított tu­datunk erre a mértékre csökkenti. Csak a kupola kivétel* melynek nemesen Ívelő vonalait, már any- nyiizor láttuk kiemelkedni Róma halmai és háztömegei közül. T. Marianna boldogan néze­geti a kis dédunokát. A kony­hában játszadozik a gyermek, de közbe-közbe mindig oda­szalad dédanyóhoz. A kis And­rea hízelegve hozzásimul; Jó dédanvó — suttogja. — És nagyon szereti Andreát — mondja az öregasszony. — A kicsinyeknek sok szere- tetre van szükségük — mondja dédanyó — hiszen az életben úgyis elég szomorúság vár rá­juk. — Én is sokat szenvedtem már az első világháborúban is. 1945-ben kerültünk Csehor­szágba. Sok keserűségben volt részem. Két fiamat elvesztet­tem, egy lányom tavaly halt meg. 13 unokám és 3 déduno­kám van. Hívnak a gyermekeim ide is oda Is, de én legszívesebben itt vagyok a lányomnál a kis \ndrea mellett. Máius végén történt, hogy sétálni mentem Andreával — meséli dédanyó. Gyönyörű me­leg nap volt, nem hittem volna, hogy aznap még olyan nagy liedtségben lesz részem. Kimentünk a közeli Hermád partjára. A hídon gyerekeket pillantottunk meg — köveket dobáltak a folyóba. Andrea is a gyerekek közé ment. Nem akartam engedni, de bírtam vele — elfutott — nem tudtam utolérni, mire a hídhoz értem, egyszercsak va­lami zuhanásfélét hallottam. A qyerekek ordítozni kezdtek. Mi történt? — villant fel az agyamban. Alig hittem a sze­memnek — az én kis unoká­mat, Andreát láttam, amint éppen elmerül a folyóban. Hogyan történt, arra már nem emlékszem. — Segítségért kiáltottam, de a gyerekeken kívül — ezek 8-10 évesek le­hettek — felnőttet nem láttam. Egy pillanatig se haboztam, kétségbeesetten belegázoltam a folyó medrébe és sikerült elkapnom Andrea kabátját. A folyó vize magával sodort, már-már én Is alámerültem. — Magam se tudom, hogy síké* rült — az egyik kezemmel a kislányt szorítottam magam­hoz. A víz többször teljesen ellepett, az áléit Andrea lefelé húzott — aztán mégis sikerült zátonyra jutnom — állva ma­radtam és nagy nehezen a part­ra vonszoltam magam. A kis­lány sok vizet ihatott... és egész kék volt. Csuromnedve- sen, karomon a gyermekkel va­lahogy hazabukdácsoltam. Senki se hinné el, hogy útközben egy élőlénnyel se találkoztunk. A gyerekek előre futottak, de úgy látszik, senkit se találtak ott­hon és Így csak magamra ma­radtam. Andreát azonnal ágyba dug­tam. Mire az anyja, apja haza­jött, már magához tért. Csodá­latos, de nem hűlt meg — és nekem sem volt semmi bajom. '•Orvost hivattak hozzám, nem akarta elhinni, hogy ezen a csalóka tavaszi napon megfü- rödtem a hideg folyóban. Ha legalább úszni tudtam volna, de amikor én gyerek voltam, még nem tanítottak úszni. Szerényen elhárítja a dicsé­retet. Az a fontos, hogy a kis­lánynak semmi baja ... csak az a fontos... Az én életem már nem sokat ér ... 82 éves vagyok.... de a gyerek... még előtte es élet... után • Egy percig sem habo­zott: a gyereket akarta meg­menteni mindenáron.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents