Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-29 / 31. szám
Háztartási balesetek iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiii 12 új ifjúság ------------BALESET BAR KIVEL ÉS BÁRHOL ELŐFORDULHAT — sokszor hibánkon kívül történik a baj, de bizony gyakran okozza vigyázatlanság is. Többnyire erre vezethetők vissza a háztartási' munkák' végzése közben előforduló kisebb-nagyobb balesetek is. Nézzük csak: a leggyakoribb háztartási balesetek közé tartozik. HOGY MEGVÁGJUK A KEZÜNKET, Hűsdarabolás vagy kenyérszelés közben egyaránt megtörténhetik, s oka: elfelejtettük, hogy a kést nemrég élesítettük, vagy ellenkezőleg, a lül tompa kés, ami kihoz a sodrunkból, míg végül olyat kanyarltunk vele, hogy az Ujjúnkba szalad. Amennyiben a kés tiszta volt. a kisebb sebre azonnal tegyünk raqtapaszt, ha piszkos volt, előbb hagyjuk a vért alaposan kifolyni, hogy a késsel a sebbe került esetleges bakléjMumok a vérrel együtt eltávozzanak, azután szórjuk be fertőtlenítő porral s tiszta gézzel kössük le. Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy kötszer mindig legyen otthon. Abban az esetben, ha a sebbe föld került — ásás, horzsolás következtében —: fennáll. a tetanusz fertőzés veszélye, ezért föltétlenül forduljunk orvoshoz. (Gyerekeknél esés közben gyakran nyitott horzsolás! seb keletkezik!) A VÁGÁSI SEBEKNÉL VESZÉLYESEBBEK A MELY SZURAS1 SEBEK, mert ezek könnyebben idéznek elő fertőzést. Téves az a nézet. hogy a sebből szivárgó vért a legjobb „kiszopnl“. A szájon keresztül baktériumok juthatnak a sebbe. A SÜTÉS-FŐZÉS NEMEGYSZER KISEBB-NAGYOBB ÉG ££I ES FORRAZÁS1 SEBEK OKOZÓJA. Kezelésük általában Igen hosszadalmas (amellett, hogy ezek a sebek nagyon fájdalmasak.!) ■.‘ezért1 inkább duplán legyünk óvatosak, minthogy egyszer megtörténjen a baj. Vigyázat tehát, ne érjünk a tűzhely széléhez, ne spricceljen kezünkre a forró zsír. óvatosan vegyük le a forró vízzel teli fazekat. (Ilyenkor kisgyerek keze sose legyen a közelben, mert megcsúszhátunk, s a víz ráömölhet!) Igen fájdalmas a gőzzel, való forrázás, vagyis amikor a fazékból ..kicsapódó“ gőz éri a kezünket (pl. elcsúszott fedő következtében). A kisebb égési-forrázási sebeket bekenjük olajjal, majd sóval megszórjuk (kicsit csíp. de jót tesz). Ha felhólyagzik, megvárjuk, míg magától felfakad (nem szúrjuk fel!) utána tiszta gézzel átkötjük. KÉZ VAGY LABTÖRÉS LEHET AZ EREDMÉNYE A FÜGGÖNY FELTEVÉSÉNEK VAGY NÉHA AZ ABLAKTISZTITASNAK IS. Igaz, néha „megússzuk“ az esés következtében keletkezett szivárványszínű foltokkal, mégis ajánlatos egy nem túl magas, de masszív, kétágú létrát beszerezni. A konvhaszék nem elég biztos, mert alacsony, s ha ágaskodunk rajta, könnyen félrebillen. UGYANCSAK VÉGTAGTÖRÉSSEL VÉGZŐDHET, HA A TUKORFE- NYESRE VIASZKOZOTT PARKETTEN hanyagul odavetett kis szőnye- nyegen elcsúszunk. A ..csillogó1' parkett igen szép, de csak olyan szőnyeg való rá. amely nem mozdul meg rajta. (A tükörfényes parkett veszélyére különösen öregek és gyerekek szempontjából kell figyelmesnek lenni.) Háztartási munka végzése közben előfordulhat, hogy valamilyen nehéz tárgy a lábunkra vagy a kezünkre esik. (Légérzékenyebbek az ujjak és a körmök). Ha törés nem történt, a daganatot bórvlzzel borogatjuk. PADltfSÜROLAS KÖZBEN KÖNNY N SZÁLKA CSÜSZHAT AZ UJJÚKBA, vagy a körmök alá. A sz-abály: tiszta pinzettável kihúzzuk a szálkát miközben nagyon vigyázunk arra. nehogy a hegye bennmaradjon. Ha a szálka vagy csak a .hegye a bőr alatt marad, meggyűlik. s tudjuk, hogy ez nem a legkellemesebb. Könnyebb gyűléseknél segít, ha az Ujjúnkat forró vízben áztatjuk, de a legjobb, ha orvosra bízzuk a kezelést. TERMÉSZETESEN MINDEN SEBET TARTSUNK NAGYON TISZTÁN: ha a kötés beszennyeződött vagy átnedvesedett, cseréljük ki. Vigyázat: a sebhez sose érjen vatta, mert a szálak könnyen megfertőzik a sebet. VÉGEZETÜL: balesetek a legnagyobb óvatosság mellett is előfordulhatnak, mégis vigyázni kel!, mert gyakran komplikációval járnak (törések) s ezeket jobb elkerülni. Recehorgolással készfletl térítők Ez a geometrikus motívumokból összeállított garnitúra nagyon szép dísze a modern bútorral berendezett lakásnak. 60- as fonalból egv minta mérete kb. 35X35 cm. A futóhoz három mintát, a nagvobb méretű térítőhöz 6 mintát horgolunk, de lehet többet. A motívumokat széliében és hosszában tetszés szerint állítjuk össze. A terítő érdekessége, hogy a szokásos technikától eltérően, nem oda-vissza haladó sorokkal készül, hanem a munkát a középen kezdjük el és körben haladunk. Az üres kockák 3 láncszem és 1 kétráhajtásos pálca váltakozásával készülnek, a tele kockákban a láncszemek helyett is pálcákat horgolunk. A sarokkockába 7 láncszem kerül. A sarkokon mindig szaporítunk, tehát a hétláncszemes ívekbe 2 pálcát öltünk, közöttük 7 láncszemmel. Tizethatláncszemes gyűrűvel kezdünk, amelyben 5 pálca és 7 láncszem váltakozik négyszer. A továbbiakban a leszámolható minta szerint dolgozunk. Az utolsó sorban a pálcák fölé 1-1 négyláncszemes pikót horgolunk, a sarkokon 4 pálca felett duplázzuk a pálcákat, és itt a pikók a dupla pálcák közé kerülnek. (Külföldi modellek) Eov sötét nyári ruha a hűvösebb napokon i- aen ló szolgálatot tesz. Képünkön egv sötétkék-fehér pettyes modellt mutatunk be. A felsőrész eleiét ráaombol- ható fehér nlasztron díszíti. a széleken egv és fél centiméteres fodorral. A bubigallér is a fehér anyagból készül, A szoknya az úi divatvonalat követve glokníba szabott. (Külföldi modell). Felhívjuk olvasóink figyelmét'. hogy következő számunkban részletes tudósítást közlünk a t.ibe- reoi Wintavásá- ron megtartott divatbemutatóról. VERONIKA VÁLASZOL Jelige: „HARMINCKÉTÉVES" ..Szeretem a feleségemet és jó házasságban élnénk, de a féltékenysége valósággal megőrjít. Lassan már nincs is kedvem elmenni vele valahová. Ha csak néhány szót szólok a társaság valamelyik nötag- jához. otthon a szemrehányások sorozata következik: lehetetlenül viselkedtem, egyáltalán nem törődtem vele, mindenáron ki akartam kezdeni valakivel, stb. Már többször próbáltam a feleségemnek szép szóval megmagyarázni, hogy egy házaspár nem azért megy társaságba. hogy egymást szórakoztassa, — utóvégre ezt otthon is megtehetik. Ö azonban ragaszkodik a nézetéhez, hogy én mások jelenlétében nem törődöm vele. sőt kimondottan mellőzöm őt". Abban igaza van. hogy egy házaspár nem azért megy társaságba, hogy ott egymás szórakoztassa, el kell azonban ismernie, hogy vannak férfiak, akik társaságban valósággal elfeledkeznek róla. hogy feleségük van, mégpedig ott helyben. Próbálja csak meg egyszer a feleségét is bevonni a társalgásba, vessen feléje egy-egy pillantást, miközben másokkal szórakozik, egyszóval éreztesse vele, hogy nem feledkezett meg róla, hogy egymáshoz tartoznak. Meglátja, ha maga másképp fog viselkedni, a felesége sem lesz féltékeny. Jelige: „HA EZT TUDTAM VOLNA" (23 éves). Levelét kérésére nem közöljük. Nem szabad ilyen gyorsan elveszíteni a reményt. Végtére is, mit várt a házasságtól? Egy rossz szót sem szólhat a férjére, de vigyázzon, mert ha maga továbbra is így fog viselkedni, azt hiszem, ő fogja megelégelni a dolgot. Jelige: „SZERELEM" (18 éves). Levelét kérésére nem közöljük. A legjobb lesz, ha most nem csinál semmit. Előbb kellett volna gondolkodnia. Az egyedüli jó pontja, hogy belátja a hibáját, de ez bizony kevés ahhoz, hogy a lányt meggyőzze. Levelet ne írjon neki, de üdvözlő lapot küldhet. Jelige: „SZÉP EMLÉKEK CSUPÁN" (20 éves). Levelét kérésére nem közöljük. Miből gondolja, hogy a fiú magát szereti és nem a barátnőjét? Az. amit a levelében ír. csupán udvariasságra és nem szerelemre vall. A szerelmeseket hagyja, ne okozzon közöttük fölösleges viszályt. És semmiesetre sem kötelező, hogy a másik fiúval járjon. Őszintén szólva nem hiszem, hogy olyan nagyon szerelmes magába. VERONIKA Képünkön fiatalos, nyári blúzt mutatunk be. Eredetiben fehér batisztból készült, a nyakkivápás körül kétsoros fehér csipkefodor díszítéssel. (Külföldi modell) Minél több zöldséget! AKI SZÉP AKAR LENNI (ÉS KI NEM AKAR?!), frisseségét és egés/segét meg akarja őrizni, elsősorban a szépítőszerekhez folyamodik. Ez helyes, de a külső módszert belülről is „támogatni“ kell. Bár ismeretes, hogy a zöldség és gyümölcs mennyire egészséges, mégis nagyon kevesen fogyasztják rendszeresen és elegendő mennyiségben. Tudvalévő az is, hogy miután a zöldség kevés kalúrlát tartalmaz, a „vonalakon“ sem esik hiba. SOKAN AZZAL ÉRVELNEK. HOGY MIKOR EGYENEK ZÖLDSÉGÉT, hiszen főételnek kevés (az kimondott fogyókúra), étkezés után pedig nem Ízlik. Nos, bár nálunk ez szokatlan, de próbáljuk meg ebéd, esetleg vacsora előtt, előételként, leves helyett fogyasztani. A LEGHELYESEBB, HA ÚGYNEVEZETT SALÁTA-TÁLAKAT KÉSZÍTÜNK. mégpedig minél többféle zöldségből. Mert Igaz, hogy a zöldségek nagy mennyiségekben tartalmaznak vitaminokat és ásványi sókat, de nem mindegyikben található meg minden vitamin Ha azonban vegyesen használjuk fel, biztosak lehetünk benne, hogy a legfőbb tápanyagokat juttatjuk szervezetünkbe. A salátákat mindig az Idényzöldségekbő! készítjük, összevagdalva, kissé megsózva és olajjal elkeverve. Nagyon apróra vágott hagymát bármilyen „kombinációhoz" vegyíthetünk. Most persze, főleg a paradicsomot, uborkát, zöldpaprikát keverjük össze salátának. Aki az olajos salátát nem szereti, ecetes-cukros vizet használhat helyette, bár az olaj sokkal egészségesebb. É5 MÉG NÉHÁNY FONTOS TUDNIVALÓ A SALATAK KÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN; ® A zöldséges tálat, vagyis a salátát ne készítsük sokkal korábban az étkezés ideje előtt, mert a fény és levegő hatására a vitaminok szétbontanak. Kb. 15 perc szükséges viszont althoz, hogy az ízesítés jól beszívódjon. © A (ejessaláta külső sötét levelei sokkal több értékes chlorofilt tartalmaznak, mint a belső gyenge levelek, tehát csak a legszélsőket dobjuk el. • © A kemény zOtib yeket minél apróbbra vagdaljuk, mert aránylag nehezen emészthetek,