Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-23 / 30. szám
„ A grund... az édes gruntT Ha átmegyünk a Gogol utcánál a Visegrádi utca másik oldalára, egyszerre a századforduló világába csöppenünk. A házfalakon színes plakátok Pelikán Téntát ajánlanak, s felszólítanak, hogy vásároljunk Brázay-féle Najád- kéz- és arckrémet; a sarki üzlet portáljának kacskaringós betűi Nothlig Vilmos fűszer és gyarmatáru boltját hirdetik. A bolttal szemben pedig kopott házfalakkal és néhány düle- dezö palánkkal határolva ott ,,a grund, az édes grund“, a szabadság a végtelenség jelképe, néhány pesti diák régi boldog birodalma. Néhány hétre felelevenedett, új életre kelt a grund, s vele együtt égy darabka múlt. Regényalakok, nagykalapos hölgyek és sétahotos gavallérok, bajuszos bokák és szégyenlős kiscselédek. A törökméz, az einstand, a gittegylet, a szultánkenyér — régi, hangulatos szavak, a- melyek ma ügy muzsikálnak, mint egy nagyon finom zenélőóra... A grund — egykori fiatalok álomvilága; az igazi haza, amelyben szabadon lehetett élni, játszani — a Pál utca, és Mária utca sarkáról a Visegrádi utcába költözött. Itt forgatják a Pál utcai fiúk amerikai-magyar koprodukciós .filmváltozatát. A főszerepeket angol gyerekek keltik életre. Közülük Nemecsek alakítójával beszélgetek. Nem nehéz eltalálni, ki lehet Nemecsek — mintha egyenesen a regény lapjai közül lépett volna elő: alacsony, szőke gyerek, mosolygó- vidám szemmel. Anthony Kemp a neve, 13 és fél éves. Olyan akár a higany, pedig naponta reggel nyolctól délután háromig filmezik a napsütésben, amelynek melegét a jupiter-lámpák fénye fokozza égetővé. Arra kérem, beszéljen a szerepéről. Hallgatja a tolmácsot, felnőt- tesen bólint. Nyakán szürke sál, mert a forgatókönyv szerint beteg, a két Pásztor már megmerítette a sekélyvizű tóban. S az áruló Ge- réb kérdésére: Jó volt? már elmondta szívszoritó feleletét: „Jó volt, sokkal jobb volt, mint a parton állni és kinevetni engem... Engem meg is verhettek, ha úgy tetszik. Hiszen ha akartam volna, nem kellett volna a vízbe mennem. De én nem csaptam fel közétek. Inkább fojtsatok vízbe, és verjetek agyon, de én ugyan nem leszek áruló, mint valaki, aki ott áll... ni... ott...” — Nagyon sokat jelent számomra ez a szerep — mondja Nemecsek. illetve Tony, ahogy mindenki becézi a szőke gyereket. — Szeretem Nemecseket, ezt a kékszemü vékonytestü fiút, aki elesik a grundon, a becsület mezején. Nagy hatással volt rám a történet. Megdöbbenést éreztem, mert vannak árulók; örömet, mert győznek a Pál utcai fiúk; bánatot, amiért végül lebontják a grundot, amelyet a gyerekek annyi szenvedéllyel, annyi hősiességgel védtek meg. S nagy- nagy szomorúságot is, amikor meghal Nemecsek, az örök közlegény, aki azonban számomra mindig kapitány marad... Tony, a többi angol színésszel együtt egy híres londoni sziniiskola növendéke. — Ide ötéves kortól veszik fel a jelentkezőket — meséli. — Nagyon sokat kell tanulni: délelőtt rendes iskolai tantárgyakat, földrajzot, számtant, délután beszédtechnikát, modern és régi táncokat, lovaglást, vívást. A pihenőnek közben vége szakad, a stáb munkához lát. Nemecsek jelenete következik, egy szőke kisfiú lép a színre, aki egy darabka földért a legbecsesebbet, az életét adja majd oda. Ä regénybeli fatelep mögött kopottas tűzfal. Megtévesztésig eredetinek hat. Homályos ablakszemek, lepattogzott vakolat, amely mögött a ház téglacsontváza látszik. De ha mögé kerülünk, csak deszkaállványokat találunk — ügyes díszlet az egész. A „ház” oldalánál őszhajú, márkáns arcú férfi áll. Bohém Endre, a film producere. Kiejtésén nem érződik a hosszú távoliét. 1920-ban emigrált Magyar- országról, de most is éppen olyan jól beszél magyarul, mintha sosem járt volna távol a szülőföldtől. A Pál utcai fiúk egy kicsit a saját ifjúságát is jelenti, hiszen bizonyára ő is játszott egykor valamelyik pesti grundon, s talán ő is megsiratta, amikor a nagyváros könyörtelenül elnyélte a kedvenc játszóhelyet. Most újra hazatért, s tizenegy angol gyereket hozott magával, hogy megelevenítsék Molnár Ferenc regényhöseit. i — A Pál utcai fiúkat egyszer már megfilmesítették „Nincs nagyobb dicsőség" címmel — mondja. — A rendező, Frank Borzage azonban félreértette Molnár művét és filmjében a harcot, a háborúskodást dicsőítette. A könyvet egyébként szinte az egész világon ismerik, de többnyire gyenge fordításban. Szeretném a közeljövőben angol nyelvre átültetni. Bohém Endréhez közel áll az irodalom. Diákkorában írt verseit Móra Ferenc közölte a Szegedi Naplóban. Nagy utat tett meg Szegedtől a hollywoodi mammut-studiőkig, melyeknek lektora, írója, producere lett. Mindezt csak mellékesen említi, legszívesebben a Pál utcai fiúkról beszél, amelynek elkészítése szívügyévé vált. Hiszen odakint hosszú évekig ebben a műben kereste és találta meg ifjúságát, s az otthon, a szülőföld feledhetetlen emlékeit, amelyről oly sokáig csak a postabélyeg és ez a könyv beszélt neki. A Visegrádi utcai díszletek közt szinte sző szerint megelevenedik s regényben leirt helyszín. „A telek telis-tele volt farakásokkal. Szabályos kockákba rakva állott itt az ölfa, s hatalmas kockák közt kis utcák voltak. Valóságos labirintus”. Fábri Zoltán in álmodja filmszalagra Molnár Ferenc regényét. Álmodja? Fábri esetében ez rossz hasonlat, ö mindent a legnagyobb körültekintéssel elevenít meg, figyel a legkisebb hangsúlyra, s ha valami nem tetszik, ötször-hatszor megismételtet akár ,villanásnyi jelenetet is. Hol a daru tetejéről, a magasból figyeli a Pál utcaiak mozgását, hol lent a díszlet mellett állít be egy néhány szavas párbeszédet. A szünetben miközben újabb teát visznek neki, a készülő filmről beszélgetünk, amelynek — Bohém Endrével közösen — forgatókönyvlrója is. — A mai gverekek megérzik még a grund romantikáját? — Biztos vagyok benne, hogy igen. Ennek a regénynek különös tulajdonsága, varázsa van: sosem öregszik. Változatlanul élnek az alakok, a szavak, a mosolyok, a könnyek. Boka, Geréb, Nemecsek — minden korban megtalálható. Hűség, árulás, hősiesség — élő fogalmak. A nap elöbújik a felhők mögül, folytatódik a munka. A daru karja a felvevőgéppel magasba lendül. A gép optikája kitágítja a teret, látószöge befogja a grundot, ezt a darabka földet, amely néhány kis pesti diáknak valaha a fiatalságot, a boldogságot, de mindenekelőtt az igazi hazát jelentette, K al‘ j új ifjúság Dr. ILLÉS LAJOS: (4. folytatás) ITÁLIAI UTIJEGYZETEK Milánó — a város látképe. MILÁNÓ. Milánó Olaszország második legnagyobb városa. A város nagy jelentőségét annak köszönheti, hogy egyszerre gazdasági centrini is, meg vásárhely is, mert az Alpokon túli országok áruinak piaca az Alpokon átvezető legfontosabb közlekedő útnak, a Szt. Gotthard alagútnak bejárata előtt fekszik. Sőt ide fut a Simplon alagút is, meg az Engadin* felől jövő Valte- lina út stb. Rendkívül sűrűn lakott terület közepén, Itáliának legelevenebb, legiparosahb városa. Már a középkorban nevezetes pénz- és bankváros volt. Lombardia fővárosa. A MODERN NAGYVÁROS. Régebben az egész városra rányomta bélyegét az építőművészet egyik legnagyobb arányú alkotása, a Dóm. Akár a Como-. akár a Maggiore-tó felöl érkezünk, mindenünnen ugyanaz a kép fogadja már messziről az utazót; az e- gyenletes magasságú, arányos tömegű házak fölé emelkedő Dóm hatalmas márványhegysége, száz tornyának az égbe fúródó fehér stalagmit-tüjével. Ez akép élt nagyapáink és dédapáink katona emlékeiben is; nem egy közülük az itteni osztrák garnizonokban ette a kömiszkenyeret; „Nagya- bonyban csak két torony látszik, de Mailandban harminckettő látszik..." Hol van már ez az egységes kép? Ma is tornyok ötlenek a távolból közeledő utas szemébe: — a meredeken felnyúló felhőkarcolók és toronyházak tömegei. Szinte eltakarják a ,,márványhegység" gótikus csipkéit. S ha itt-ott elö- fehérlik is közülük körvonala, az előtérben lüktető élet mögül csak távoli vízió foszlányának hat. A kétmilliós modern metropolisban még itt-ott felbukkannak a régi városkák, települések barna foltjai, de é közöttük levő tereket betölti az új negyedek, hatalmas gyártelepek, az egymásba ku- szálódó sínpárok és utak szövevénye. Milánó külső városnegyedeiben járunk. Az autóutakon négyes sorokban kígyóznak oda- vissza a gépkocsik. Egymást érik a konok makacssággal ismétlődő reklámtáblák. Egyik gyártelepet a másik után hagyjuk el. Egybevetésükből kiolvashatjuk a munkás- mozgalom vívmányait az elmúlt 100 év alatt. A múlt századvégi hatalmas vasgyárak komor, börtönszerű épületei, csúnyán rideg vascsarnokai, majd századunk első feléből származó, már kedvezőbb összhatásra, tisztább benyomásra törekvő épületek mellett itt látjuk a legújabb beton-építményeket is, amelyek kertes, pavi- lonos megoldásaikkal. könnyedén ízléses, levegős vázaikkal már arra törekszenek, hogy a munkás jól is érezze magát munkahelyén. A Lombardiai síkságon a vas- és textilipar régi tradíciói élnek. Később ez a terület volt az első, amely felismerte a műanyag nagy jelentőségét a textiliparban (Vis- cosa). A régi ipari hagyományok, az igen fejlett mezőgazdasági módszerek, a viruló kereskedelem hatása következtében az itteni lakosság sokka! fejletteb kultúrájú, nagyobb igényű, a modern életformák felvétele iránt fogékonyabb, mint a közép- és dél-olasz területeken. A felsöolasz vállalkozó és kereskedő ügyes és rugalmas. Milánó és környéke valaha fellegvára volt a haladó munkásságnak. Ezért sokkal kedvezőbb bérkörülményeket is harcolt ki magának, mint a műveletlenebb, szervezetlenebb és kevesebb munkalehetőséggel rendelkező délolasz munkások. Az itt székelő világhírű Olivetti cég — a legjobb irodagépgyártók egyike — például o- I.yan munkafeltételeket teremt korszerű gyárépületeiben, amelyek vonzzák a legjobb szakmunkásokat és adminisztratív munkaerőket. A lüktető gazdasági élet — tőkés viszonyok között fejlődve — a legmagasabbnak elismert tőkés életformát vette mintául. De valóban amerikai életforma van-e itt kialakulóban? Nem. A haladó történelmi hagyományok, a mélyen gyökerező családi, társadalmi, művészeti kultúra az átvett formák között is éppúgy jelen van, kitörölhetetlenül európai és olasz, mint ahogyan a milánói toronyházak között is ott bújnak meg a középkor, a reneszánsz nagyszerű műemlékei és az olasz festészet páratlan kincsei. A modern építészet vázformáit is megnemesítette az évezredes tradíciókba nyúló olasz építészet nemes a- rányérzéke: a legmerészebb és legkorszerűbb megoldások, a vonalak és formák sajátosan olasz ízléssel jelentkeznek. A TÖRTÉNELMI MILÁNÓ. A Dóm körül valaha ugyanúgy bújhattak össze a középkori házak. mint másutt, ami még növelhette a templom-óriás félelmetes arányait. Vitathatatlan, hogy már méreteivel és tömegével lenyűgöző hatást tesz mindenkire. Nagyságra nézve a Föld harmadik temploma, a római Szt. Péter- templom és a Sevillai katedrális után (ez utóbbi csak alapterületével, nem pedig tömegével múlja felül). A Dóm 148 m hosszú, 88 m széles, tornya 108 m magas, alapterülete 11.700 négyzetméter, külső falain kb. 2000 márvány- szobor van. Az egész épület a- nyaga fehér márvány. 98 tornya van — és még sincsen tornya, mert a tornyocskák a támpillére- ket ékesítik, és a hajók kereszteződését koronázó 68 m magas kupolaszerű kiemelkedés felett 108 m-re nyúló karcsú huszártorony is csupán keskeny tűként hat a templom hatalmas tömbjén. 1586- ban kezdték meg építését és 600 évig dolgoztak rajta. 2000 szobor! A fiatornyok tetején, a pilléreken, a kúszóleveles támasztóiveken stb. mindenütt szobor, minden korszakból; a gótika ördög- és állatfejei, vízköpőszörnyei, oszlopszentek, kifacsart tagú barokk alkotások, a pillérek terhét nyögve tartó kariatidák. Mindez a márvány fehérlő, itt-ott az időtől sárgásra, szürkésre pati- násodott tompa csillogásban, ezernyi tűként fúródva az ég kékjébe. csúcsok és csipkézetek ágas- bogas — és mégis olyan organikus rengetegében. Az összbenyomás izgatóan lenyűgöző. Goethe finnyás megállapítása szerint ,,egy egész márványhegységet kényszerítettek itt ízléstelen formákba.“ Stendhal viszont, aki évekig élt Milánóban ,,a holdfényben kéklő épületcsoda bár minden értelmet nélkülöző, de a szerelem illúzióihoz mérhető“ benyomásáról beszél. A templom előtt vitázhatunk. A templomba lépve, minden vitának el kell némulnia: magasba szárnyaló terek fogadnak, melyekbe a hatalmas ablakok üvegfestményein át sejtelmesen, ezer színben vibrálva szűrődik a fény. 52 tagozott pillér — mindegyik kerülete 12 tn. Mintha ősfenyvesben járnánk. Az összbenyomás lenyűgöző. Senki se mulassza el a ,.márványhegység“ megmászását. Az é- pület nagyszerűsége a tetőn bontakozik ki. mikor a tornyok, csúcslvek, szobrok, márványcsipkék alatt és között bolyongunk. És aki még mindig nem békéit meg a templom külsejével, kövesse Stendhalt, és nézze meg holdfényben. Ezt a sejtelmes fehérlő csillogást sosem fogja elfelejteni. A történelmi Milánó másik unikuma a SCALA, mely 150 éve vezető színháza az opera-művészetnek. Rossini, Verdi. Puccini és kortársaik idején újból felviruló operairodalom anyaintézete, a legjobb hangok gyűjtőhelye, olyan zene- e# énekkarral, amelynek stílusa egy Franco Faccio, egy Toscanini pálcája alatt alakult. A kissé nyomott külső nem is sejteti, hogy belsejében hatalmas a- rányú nézőteret rejteget, hat e- meletnyi páholysorral, több mint 5000 férőhellyel. Földszinti csarnokában Rossini, Bellini, Donizetti és Verdi, az emeletiben Puccini és Boito szobra. A Piazza Borremeón állt a város egyik legnagyobb patrícius családja. a Borromeók háza. Ez a család a Lago Maggiore ölében elszórt Borremei-szigetek díszét adta az országnak. Ugyancsak ők a- lapították a világhírű Ambrosiana- könyvtárat is. A Santa Maria déllé Grazie templom tövében szerényen húzódik meg a templomhoz épült domonkos-rendi kolostor. Ennek étkezőtermének falára festette LEONARDO DA VINCI leghíresebb képét ,,Az Utolsó vacsorát“. Sajnos csak roncsaiban maradt ránk. A fal nedvessége már a mester é- letében kikezdte a festményt. Sokszor restaurálták, a legutóbbi (1954. évi) viszonylag jól sikerült. Pedig mennyi ideig és menynyi szeretettel dolgozott rajta a mester. Legtöbbször hajnalban dolgozott, néha egyhuzamban, é- telről-italról elfeledkezve, késő estig. Sokszor viszont abbahagyta a festést, és átment a közeli várpalota udvarába ,.ahhoz a csodálatos lóhoz“ a Sforzák uralmát jelképező hatalmas lovasszoborhoz, melyen egyidejűleg dolgozott. A LAGO MAGGIORE. Milánótól északra, mintegy 50 km-re húzódik a nagyhírű északolasz tavak környéke. Ezek közül a Lago Maggiore tavat tekintettük meg, mivel meghívóim a Novarra város melletti Nibbiolából származnak és innen csak egy ugrás a legújabb Fiat 124-esen a tó. A Lago Maggiore 65 km hosszú és 3-4 km széles kanyargó gleccser- teknőt tölt ki. Északról a Ticino táplálja, nyugatról pedig a Toce, mely közepe táján, széles öblöt nyitva ömlik belé. Ez a PALLAN- ZAI-öböl a tó' legszebb része, az üdülő- és turistaforgalom központja. Itt közel a parthoz ebben az öbölben szórta el a természet a már említett Borremei-szigetek néven ismert gyöngyszemeket: az ISOLA BELLÁT, ISOLA MADRE és ISOLA PESCATORIT. Az lsola Bella az olasz kertmü- vészet világszerte ismert és ragyogó példája. A cédrusok, magnóliák, narancs- és citromfák, pálmák között számtalan azálea sötétrózsaszín virágba boruló bokrai; ritka növényfajták, himalájai rododendronok, ausztráliai fák. A kert tóra néző teraszai a jellegzetes olasz reneszánsz kert-stílus képviselői. A szigetet a tótól a kastélyig teraszszerűen töltötték fel. A lépcsőzetesen emelkedő kertsort koronázza a Borromeo- kastély. Túldíszített termeiben számtalan kép, műalkotás, gobelinkárpit, szőnyegek. A szuterénben 3 csodálatos összhatást keltő terem, melynek alapanyaga a Vezúv különböző színű hamuja! A teraszon yirágpompa; cédrusok, magnóliák. Számtalan duzzadó tes- tű szobor szabadon. loggiákban, a híres ,,grottánál". Különböző mértani alakzatban cirkalmazott dísznövények. vízmedencék, pergolák, oszlopok és egyéb dekoratív építészeti elemek. A természet a környezetben van jelen; a tó vizében, továbbá a szemközti Pallanza felett és a víztükör túlsó, keleti odalán hosszan húzódó 100Ü-1500 m körüli alpesi láncolatok pompájában. Kora tavasszal, amikar a kopár sziklabérceken körös-körül még hó csil- lámlik. de a hegyek tövében dús ligetek, délszaki növények és virágok virulnak. —■ elragadó látvány. Ennek köszönheti hírét és varázsát a tó és Stresa. E ragyogó kép. az Alpok és a Délvidék kék vizében, virágokban és havas hegycsúcsokban ölelkező találkozása. legendás hírűvé vált az é- szaki emberek között. Az lsola Bellától északra eső kis lsola Madre is dús, kertes, kastélyos. A Borromei-szigetek között legfestóibb a szerény, de ,,olaszosan“ hétköznapi lsola del Pescatori. Minden talpalatnyi terű- letét ellepik a halászfalu kis temploma körül sűrűn egymásba gabalyodó, fehérre meszelt házacskák. A két másik sziget immár múltba néző világához képest, itt már nyüzsög az élet, a nép u- gyanúgy tevékenykedik. pletykál, veszekszik és kedélyeskedik, mint évszázadok óta ebben a romantikus hangyafészekben. A Lago Maggiorét végig üdülő- kertek övezik, itt-ott meredek sziklaszirtek. A kisebb magaslatokon régi várak, a víz partján villák, szállodák és ligetek egymást érő sora. A velencei gondoláknak itt is megvan a párjuk a színes csónakköltemények. A partról motoros és gőzhajók közlekednek. E csodálatosan szép kirándulás után visszatértünk Novarra városába, ahol meglátogattuk olasz barátaim szüleit és testvéreit. Mindenütt a legnagyobb vendégszeretettel találkoztunk. A legegyszerűbb vasutas családnál éppen úgy mint az élete jórészét Egyiptomban töltött szakmunkásnál. Mikor beléptünk, bevezettek a fogadószobába. ahol mindenütt bárszerü szekrényhez vezettek. Vendéglátóink 15-20 üveg olasz italkülön- legességbol kínáltak bennünket. Amelyik üveget kiválasztottuk azt felbontottuk és közösen elfogyasztottuk. A koccintásra való felhívás a pinci-pinci olasz változata. Erre az „alla vostra cara saluta" (kedves egészségére) felköszöntéssel válaszoltunk. Érdekes szokás, hogy a koccintás megtörténte után bárki mindenkor tetszése szerint szabadon üríthette poharát, anélkül, hogy újra koccintottak volna. Az Egyiptomot járt család modern emeletes házban lakik. Az utcán a névtábla melletti csengő szavára váratlanul azonnal kinyílott az ajtó. Utána beszálltunk a liftbe, mely ugyancsak automatikusan működött és a lakás bejárata előtt még meg sem álltunk máris nyílott az ajtó. Hasonlóan működött a lakásban lévő többi ajtó is. Tehát kinyílott és amikor átléptünk a másik helyiségbe, önműködően csukódott mögöttünk. A családi látogatások után estére betértünk a közeli „Munkás Otthonba", mely hasonlított a régi időkből nálunk is ismert otthonokhoz. Nem modern ház ez, de annál inkább igazán otthon éreztük magunkat az ott lévő dolgozók között, akik a megszokott módon töltötték szabad idejüket különböző klubokban. A főterem érdekessége a lemezjátszó automata, melybe csekély értékű pénzérme bedobása után lenyomva a kiválasztott lemez gombját, máris játszotta a szebbnél szebb olasz dalokat. Hajnalig beszélgettünk és szórakoztunk. Amíg élek mindig emlékezni fogok az olasz munkásotthonra és tagjaira!
