Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-07-16 / 29. szám

„Hobbym a férfiak" — IRA VON FÜRSTENBERG A BOTRÁNYOK KIRÁLYNŐ­IÉ. — MIÉRT NE HAGYNÁM MAGAM MEZTELENÜL FÉNY­KÉPEZNI?, — UNALOMBÓL A KAMERÁK ELŐTT. JOBBAN JÁR-E MAJD MINT SORAYA? 5 új ifjúság —----------— Irá von Fürsíenberq, Ez a kétszer elvált, csinos fiatal nő, a római és párizsi társaságok botrányaiból ismert elegáns, unatkozó, pletykákkal körül­vett nő. aki rendszeresen sze­repel a nyugati sajtóban. S mivel nyugaton a felső tíze­zer körében divat lett az, hogy a fiatal nők a legjobb körök­ből a kamerák előtt próbálnak szerencsét, ezért Ira is for­gat, még nem tudni, milyen sikerrel. Ezt már megpróbál­ta előtte az iráni excsászár- nő Sorává. — nagyon csekély sikerrel — miért ne próbál­hatná meg más is? Ha pénz van rá, producenst találnak, s a rendező kínlódhat, legalább is addig, amíg a her­cegi családból származó film- fcsillag nem jön rá arra. hogy az előtt a kamera előtt valaho­gyan nem megyen s még el nem dönti azt. hogy unalmát inkább másképp űzi el. Nos, Irát nem elég csak látni, őt meg is kell hallgatni, hogy hogyan beszél, vagy legalább el kell olvasni, amit mond, hogy lássuk, mi fordul meg égy ilyen királynő agyában... Ira: „Az én vágyamat vala­hogyan senki sem veszi komo­lyan. Színésznő akarok lenni és [jó színésznő. Ha három fil­mem semmit sem fog érni, a negyedik talán megfelel majd. Szeretnék táncos szerepeket íiátszani. habár apám csak ne­vet ezen és azt mondogatja: „Az istenért, a te súlyoddal?“ De én azért megmutatnám, hogy ezt is tudom.“ Kérdés: Tanul filmművésze­tet? Ira: Még mit nem! A tanu­lás a velemszületett, eredeti tehetségemet csak elrontaná. Apropó, látták ma a kamera e- lőtt, milyen önkívületi álla­potba estem!? Nagyszerű volt mindjárt az első kísérletre!“ Kérdés: „Amint láttuk, nem volt valami nehéz szövege, és mégis gyakran tévedett, ismé­telt és javított. Miért volt ez?" Ira: „Igaz. Most is a rende­zőm a hibás, Christian Jaques. Nem tart eléggé kézben, csak esztelenül szaladgál körülöt­tem. Nagyon bánt, hogy eddig csak idősebb rendezőkkel dol­goztam együtt. Bár csak tud­nám. hol találok egy olyan rendezőt, aki jó és híres szí­nésznőt csinálna belőlem!“ Kérdés: „Legjobb lenne ta­lán. ha beleszeretne egy híres rendezőbe, nem gondolja?“ Ira: „Tegnap egy híres ipar­mágnással vacsoráztam, az- felőtt... nem, az nem volt ren­dező. Melyikbe tudnék közü­lük beleszeretni, mit gondol­nak? El kell mennem Ameri­kába, lehet, ott találok vala­kit..“ Kérdés: „A közönség olyan nőnek ismeri Ónt, aki nem tud szerelem nélkül élni. Igaz ez?” Ira: „Igaz. Most is szerel­mes vagyok egy férfibe, akiről még a közvélemény semmit sem tud. Csak annyit tudok róla mondani, hogy nagyon o- kos és nagyon féltékeny!“ Kérdés: „Milyen a kapcsola­ta a színészekkel?“ Ira: „Az én hobbym általá­ban a férfiak, de a színészeket kerülöm amióta filmezek. Az ember a munkatársaiba nem szerethet bele, ez nem az iga­zi. Brigitte Bardot már rájött erre, az ő férje sem színész.' Kérdés: „Ennek ellenére ar­ról írnak az újságok, hogy Bri­gitte mint Sachsné nem érzi magát a legjobban.“ Ira: „Ez borzasztó, tudok róla. Gondolkodtam is rajta, hogy miért. Ügy hírlik, Günter nem az a lángoló szerető. Szegény Bri­gitte szenved, éppen ő aki annyira vágyik a szerelemre...“ Kérdés: „Mi a véleménye Sophia Lorenről és Ursula Andressről?“ Ira: „Ursulának soha sem volna szabad ruhában mutat­koznia. a bikini juttatja ér­vényre leginkább gyönyörű a- lakiát. Sophiát nagyon szere­tem. csak már nem mai típus. Nézzenek rám én modern tí­pus vagyok. Egyformán jót mutatok nadrágban és estélyi ruhában, és ma ez kell.“ Kérdés: Hagyná magát mez­telenül fényképezni? Ira: „Miért ne? Mikor? Most mindjárt?“ Kérdés: „Elképzelhető, hogy visszamenne két férje közül az egyikhez?“ Ira: „Soha. Egyedül élek a legjobban.“ Kérdés: „Mit szólnak gyer­mekei az ön filmkarrierjé­hez?“ Ira: „Egyelőre csak nevet­nek rajtam, de tudom, hogy eljön az idő, hogy büszkék lesznek rám.“ Kérdés: „Megtudhatnánk, hogy mit csinál a gázsijával?“ Ira: „A fodrásznőmet és a masszőrömet fizetem belőle. Hogy a fölösleggel mi törté­nik. igazán nem tudom.“ Kérdés: „Vannak állandó hó­dolói akiktől ajándékot kap? És miiven ajándékok ezek?“ Ira: „Az állandóak közé tar­tozik egy hoteltulajdonos is. Naponta friss joghurtot küld. Kedves ugye?“ Aztán fényképeztünk. Végig­hallgattuk telefonbeszélgetéseit s arra gondoltunk, hogy bár­csak nekünk se lennének na­gyobb gondjaink... (A Stem nyomán) (torpis) A Galántáról szóló írásomat statisztikával kezdtem. Gondo­lom a számok most is hozzá­járulnak majd egy pontosabb kép kialakításához, ezért néz­zük talán először itt is a sta­tisztikát. úgy ahogy az a já­rási Nemzeti Bizottság ülés­termében mindnyájunk füle hallatára elhangzott. „Köztársaságunk csak akkor lehet erős, ha a két nemzet és a nemzetiségek kapcsolataiból eltűnnek a feszültség, az idegesség s a bizal­matlanság mozzanatai“. (A CSKP akcióprogramjából) adás nemcsak szerkesztőjének korlátoltságát bizonyítja, ha­nem sajnos, sokkal messzebb qvűrüzik. Mert mivel és ho­gyan lehet másképpen magya­rázni azt a nyílt már-már fa­siszta színezetű magyar-elle­nes uszítást, amelv a riporter szerepében tetszelgő Kulik és riport-alanyai (természetesen Öurancovával az élen) szájá­ból léptén-nvomon elhangzott: a Matica fő célja, programja, a magyar ellenesség. Vajon ki hintette el ennek a magatar­tásnak a magvait? Azt hiszem könnyű kitalálni. „Kötelezővé kell tenni az ál­lamnyelvet“ — hangzott a kö­vetkező követelés, mindez a- zután. hogy a marxizmus-le- ninizmus főiskolai intézetének bratislavai munkacsoportja és EGY KIS STATISZTIKA A dunaszerdahelyi járás összlakosainak száma 93 ezer Ennek a 11,5 százaléka szlo­vák, 88,5 százaléka pedig ma­gyar nemzetiségű. A járási ve­zető szervekben (fizetett funkcióra gondolunk) a 88,5 százaléknyi magyar a követ­kezőképpen van képviselve: az apparátus 154 dolgozójának 80 százaléka szlovák (hozzá kell tegyem azonban, hogy a tá­jékoztatás értelmében csak 23- an nem tudnak magyarul). A Járási Nemzeti Bizottság ki­lenc vezető funkcionáriusa kö­zül mindössze 3 (három) a magyar, a 15 osztályvezetőből pedig öt vallja magát magyar­nak, míg a 12 tanácstag közül 6 szlovák és 6 magyar nem­zetiségű. A bennünket fogadó, mintegy 20 járási funkcioná­rius között mindössze 4 repre­zentálta a magyarokat (a négy­ből is kettő Csemadok funk­cionárius volt.) De nézzük tovább a szá­mokat. A járás területén ösz- szesen 102 óvoda működik, eb­ből 14 szlovák, 88 pedig ma­gyar. A tanítók száma 806; 627 magyar. 172 szlovák. Eb­ből 187-nek nincs kvalifikáció­ja (140 magyarnak és 47 szlo­váknak). A diákok száma a já­rásban 17 991 — ebből 13 990 magyar iskolát látogat, 4001 pedig szlovákot. (Vagyis a 11,5 szlovák lakossal szemben a diákok 22 százaléka jár szlo­vák iskolába.) Az iskolaügyi dolgozók sze­rint (ha magyarokról van szó) — a szülőknek joga van o- lvan iskolába adni a gyerekét, amilyenbe akarja... OKÁLI „NAGYSZERŰ“ TA­NÍTVÁNYA A járás vezetőinek beszámo­lója után kért szót a duna­szerdahelyi Matica klub elnök­nője Dr. Öurancová Lydia ü- gyésznő. „A magyarok elnyom­ják a szlovákokat; elüldözik és elüldözték őket a járásból.“ ,A szlovákoknak nincs lehető­ségük kulturális életet élni.“ ,A szlovákok elmagyarosod- nak." „Mindennek a Csemadok rezolúciója az oka“, stb. Ezek toltak hozzászólásának főbb tételei. Körítve mindez a .nagyszerű“ tanítványaihoz il- ö biztos szónoki fellépéssel. Hallgattam, aztán hirtelen o- van érzésem támadt, mintha nár ugyanezeket a dolgokat tallottam volna valahol... Egy ívors előrelapozás a jegyzet­füzeiben és máris megtalál­om. amit kerestem: csaknem szó szerint ugyanezeket a vá- iakat szórta ránk Gazo mér­tük Galántán, szintén a Matica elnöke. Véletlen lenne? Nem, tem véletlen. Nagyon is tu- Jatosan folyik a Matica „funk- nonáriusai“ révén szóban és i szlovák sajtóban írásban ez i lélekfertőző embert, magyart jyalázó hadjárat. Tudatosan, a tények tudatos meghamisítá­sával. ami akár hogy nézzük is. valahol büntetendő cse­lekménynek számít. De kit ér­dekel ez olyankor, amikor szó­noki rátermettségét prezentál­hatja az ember — ráadásul új­ságírók előtt, ugye drága ü- gvésznő? „A magyarok elnyomják a szlovákokat; elüldözik és elül­dözték okét a járásból“. Mi­lyen hatásos szavak; hallottuk- ra a legszelídebb szlovákban is felforr az epe. Dehát pont erről van szó, pontosan ez a cél. Igen ám, csakhogy a ré­gi mondás, miszerint „hama­rább utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát“, itt is be­igazolódik. A pénzügyi osztály vezetője szerint ugyanis, elsősorban a kollektivizáció volt az, ami el­üldözte az idetelepített szlová­kokat. „Jánosikovón például 20 szlovák család volt, de több­hetes agitációnk után se akar­tak belépni a szövetkezetbe. Egy éjszaka aztán fogták ma­gukat és otthagyták a telepet. A 20 családból mindössze há­rom maradt ott, és ott maradt még a szlovák iskola és most az ottélő magyarok gyerekei látogatják, mert magyar isko­la nincs." (Ez ellen Dr. Öuran- cová nem tiltakozott.) De a „népvándorlásnak“ van és volt egy rriásik oka is, s ez Masár elvtárs főbeszámolójá­ból is kiderült — éspedig az alacsony kereseti lehetőségek, a munkalehetőségek hiánya, stb, (Ha Dr. Durancová oda fi­gyelt volna...) Dr, Gustáv Hu- sák miniszterelnök-helyettes­nek. a Reportér című lapnak adott nvilatkozata is ezt bizo­nyítja: a múltban nem jártunk el egészen okosan. Nem vagyok a magyar lakos­ság védőügyvédje, de már 1945-ben veszekedtünk a be­ruházásokon. Fölöslegesen so­kat invesztáltunk a hegyvidék­be, például a Vág völgyébe, míg Dél-Szlovákia többé-ke- vésbé ipar nélkül maradt.“ stb. Sajnos, inkább többé, mint kevésbé. Ez tény, mint ahogy tény az is. hogy Dél-Szlová­kia gazdasági fejlesztésének elhanyagolása bizonytalanság­érzést keltett az ittélő szlová­kokban. de a magyarokban is. Ezért aztán sok idetelepült szlovák pusztán egzisztenciá­lis okokból volt kénytelen más­hová költözni, de ugyanakkor a magyarok tízezrei is Csehor­szágba. vagy Szlovákia iparo­sított vidékére kényszerültek munkáért, megélhetésért. „Tud­juk, hogy Ostraván kb. 30 e- zer magyar bányász dolgozik“ (Mács József: Nyílt levél Ivan Hargashoz!). „TUDSZ-E SZLOVÁKUL?“ Szomorú, kegyetlenül szomo­rú, hogy szocialista országban úgy bánnak egy kisebbséggel, mint ahogy az napjaink Szlo­vákiájában történik. Szomorú, hogy az embert nem a mun­kája. hanem a nyelve szerint értékelik. Szomorú, hoqv még nem akadt szlovák, aki ki­mondta volna, hogy a 20 év alatt azért a magyarok is tet­tek már valamit hazánkban a szocializmusért. Sőt, meggyő­ződésem. hogy jóval többet, mint Öurancová és a hozzá ha­sonlók. Szomorú, hogy a de- mokratizációt úgy értelmezik, hogy most aztán neki a ma­gyaroknak, mert ők az okozói minden bajunknak. Talán feles­leges is mondanom, hogy mi­lyen nagyfokú korlátoltság kell az ilyen demagógiához, de hogy létezik, hogy burjánzik ez a demagógia, mi sem bizonyít­ja jobban, minthogy napon­ta találkozhatunk veié szóban és írásban. Pedig „A demokrá­cia — Masaryk szerint is — nem uralmat jelent, hanem az igazság biztosításának munká­ját. Mert az igazság a huma­nitás matematikája... A de­mokrácia az emberség politi­kai formája.“ Emberség? Igazság? A cseh­szlovákiai magyarság kérdésé­ben mindkettőnek hiányában vagyunk. Igazság? Dr. Duran­cová drámai hangon ecsetel­te. hogy amikor 12 évvel eze­lőtt Dunaszerdahelyre települt, azt kérdezték tőle. hogy tud-e magyarul, ha itt akar dolgoz­ni? Felháborító! — mondja. És büszkén teszi hozzá, hogy ő bizony azóta sem tanult meg. Érdekes! Pedig ő is elmondta, igaz a magyarok felé, hogy a- hány nyelvet tudnak, annyi em­bernek számítanak. Érdekes, hogy ő maga nem akar több ember lenni és felháborodik azon, hogy a járás nyolcvan egynéhány ezer magyarja még mindig nem tanult meg az ő kedvéért szlovákul. Szóval Durancovát megkér­dezték. hogy tud-e magyarul? Hallatlan! Egy, ami talán meg­vigasztalja, hogy a magyaro­kat viszont, amikor kezükbe nyomták a csákányt, a lapátot és az eke szarvát, senki se kérdezte és kérdezi meg, hogy tudnak-e szlovákul. A Matica elnöknője szerint a magyarok nem tudnak szlo­vákul. Sedlák űr szerint vi­szont. (aki .felszólalása alap­ján qondolom szintén vérmes Matica-tag) a magyaroknak ki­váltságos helyzetük van Cseh­szlovákiában, mert az anyanyel­vükön kívül a szlovák nyelvet is elsajátítják és így nagyobb érvényesülési lehetőségeik van­nak. (Isten látja a lelkünket, nem pályázunk kiváltságokra, éppen ezért javaslom, hogy Zsolnán, Poprádon, is legyen meg a szlovák fiataloknak ez a faita kiváltsága, hogy Sed­lák úrnak ne legyenek tovább­ra is aggodalmai a felnövő fiatal szlovák nemzedéket il­letően). Most itt állok a rettenetes dilemma előtt. Kinek van iga­za: Dr. Öurancovának, aki azt állítja, hogy a magyar fiata­lok nem tudnak szlovákul, vagypedig Sedlák úrnak, aki szerint igenis tudnak szlová­kul. sőt ezért kiváltságos a helyzetük. Major elvtárs, a járási párt­bizottság mezőgazdasági osz­tályának a titkára a követke­zőket mondotta (csak néhány gondolatát idézzük): „Mi is megtárgyaltuk a Csemadok Központi Bizottságának a re- zolúcióját és egyetértünk ve­le. Hiba volt, és elítéltük, hogy a szlovák sajtó nem kö­zölte a rezolúciót. Itt a járás­ban a szlovákok semmivel sin­csenek megrövidítve, ezt mint szlovák a legőszintébben ál­líthatom önöknek. A hivatalok azért vannak, hogy a lakossá­got, a népet szolgálják.“ „HAZUDNI CSAK NAGYON SZÉPEN SZABAD“ A közelmúltban magam is ta­núja voltam a pozsonyi TV e- gyik adásának, melyet a velünk járt Juraj Kulik szerkesztett. Ha udvariatlan ember lennék, azt mondanám, hogy eddig azt hittem, az ocsmányságnak és az otrombaságnak van határa. Ez az adás azonban arról győ­zött meg, hogy még az olyan fontos intézményben, mint a Televízió — nincs. Mert ez az a Komenskú Egyetem bölcsé­szeti kara állásfoglalásában a következőket mondja erről a kérdésről: „A nemzetiségi cso­portok s egyének nemzetiségi jogainak alkotmányos és tör­vényes biztosítása éspedig nemcsak a fő nemzetiségi cso­portok tagjai számára (tehát nemcsak ott, ahol a nemzeti­ségek tagjai tömegesen van­nak. hanem a különböző nem­zetiségek minden tagja szá­mára. vagyis azok számára is, akik többé-kevésbé szétszór­tan az említett kerületeken kí­vül laknak — nyelvhasználat’ joga, közoktatás, stb.) Nem érthetünk egyet azzal az el­gondolással, hogy az állami nyelvek kötelezőek legyenek.“ De hogy világosabb legyen, melyik álláspont itt a lenini, szabadjon Leninnek egy ide vonatkozó megállapítását kö­zölnöm: „A nemzeti elnyomás megszüntetése... csakis az ál­lam következeteseii demokra­tikus köztársasági berendezé­se és igazgatása mellett lehet­séges, ami biztosítja minden nemzet és nyelv teljes egyen­jogúságát.“ (Lenin müvei 24. kőét, 306. oldal.) Itt talán be is fejezhetném, de nem mehetek el szó nélkül amellett a valótlan állítás mellett, melv szerint Dr. Öu­rancová megkérdezte volt a magvar újságírókat, hogy mi­ben látiák a magyarok sérel­meit? És hogy erre egyetlen magvar újságíró sem tudott válaszolni. Ekkora, enyhén szólva valótlanságot! A kér­dés valóban elhangzott, csak éppen fordított előjellel és Öu­rancová nem tudott rá vála­szolni: arra a kérdésemre se tudott, hegy hol is magyaro­sodnak hát el a szlovákok a járásban? Remélem, még em­lékszik rá. hogy Puha Imre e- sete, aki éppen ő előtte dadog­ta el büszkén, hogy mind a négy gyereke szlovák iskolába iár és neki. ha a pesti TV-t akarja nézni, könyörögnie kell a gyerekeknek. — azt hiszem ez pontosan az ön állításának ellenkezőjét bizonyítja. Folytassam? Ügy gondolom, a, szerdahelyi „igazakat" az itt elmondottak is eléggé ponto­san jellemzik, akik szemben a párt politikájával a helyi párt­vezetők elképzeléseivel játsz- szák kisded játékaikat, nagyon is átlátszó szerepüket. Ezek­nek a figyelmébe ajánlom Stúr egyik végtelenül bölcs és igaz mondását: „Nem az a boldogság, ha mások rovásá­ra emelkedünk fel, és máso­kat elnyomunk, hanem az, a- mikor együtt élhetünk mások­kal s azok ugyanolyan művel­tek. boldogok és elégedettek, mint ml magunk vagyunk!“ TÖTH ELEMÉR Következik: Komáromi kérdőjelek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents