Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-01 / 27. szám
U| if|usag 5 Jurij Scserbak: Bil'ak Anna illusztrációja A KIHALLGATÁS Bár ezredesnek szólították, ő is az ejtőernyősök íerepszínű overalliát viselte. Egy kendővel percenként megtörölte a ke- zét. Géppisztolyát a szomszéd asztalra rakta, amelyen az ejtőernyősök éppen felállították az elektronikus gépezetet. A- mikor az ezredes- leült a hordozható íróasztalhoz, Mezia észrevette, hogy a feje keskeny, hajlékony, bőrrel bevont száron imbolyog. Mezia megértette, hogy ügye rosszul áll: hallott már eqyet s mást az ilyen protézisnvakú emberekről. — Há-á-t — szólalt meg az ezredes, mosolyogva, — talán már azt hitték, hogy elfelejtkezünk a létezésükről? — Igenis, uram — felelte Mezia. — Azt gondoltuk, hogy már nem jönnek. — Évekig nem volt repülésre alkalmas idő — közölte az ezredes sajnálkozó hangon. — Igen, uram. Mezia a saját lábára meredt. Eszébe jutott a nyolc kilométernyi gyalogút a tarlón, amelyet mezítláb tett meg. Köröskörül már elkezdődött az aratás, és az R-259 falu határában a déli lejtőn elterülő szántóföldet az előző héten le- kaszállták. Mezia öreg, terepszínű nadrágot és kifakult, égszínkék trikót hordott. Az ejtőernyősök megtalálták sarlóját (Mezia a 118/KC tó partján kaszáit), a sátor bejárata mellett feküdt... — Ideges? — kérdezte az ezredes gúnyosan. '■— Igenis, uram. — Az ezredes cigarettacsomagot vett elő és rágyújtott. Mezziára nézett, majd overallja zsebébe süllyesztette a cigarettákat. — Milyen a termés? — kérdezte, vöröses füstkarikákat eregetve. — Ezek rákellenes cigaretták — magyarázta. — Lymphosarkomám van. Ezeket kell szívnom. — Nem rossz a termés — felelte Mezia, és nagyot nyelt. Az ezredes a szomszéd asztalhoz lépett és mutatóujjával megpöcögtette a mikrofont: — Katrin, hol marad? — kérdezte ingerülten. — A rozs. úgv látszik, nem lesz rossz — ismételte Mezia. Erőlködött, hogy ne gondoljon Máriára, Lehet, hogy nem találják meg. Amikor már harmadik hónapja volt áldott állapotban, egyszál háziszőttes ruhában, mezítláb, az erdőbe mentek. Azután újra kinőtt a haja. Amikor Mezia mégsimogatta a fejét, érezte, hogy szúrják tenyerét a rugalmas, fekete hajszálak. Magas leány lépett a sátorba, szürke nadrágban és sárga pulóverben. Mezia csodálkozva bámult a leány napbarnította kecses nyakára: egyetlen dísz sem ékesítette. — Hol csavarog? — mordult rá az ezredes. — Itt az ideje, hogy ezzel a fickóval foglalkozzunk. — Es Meziára mutatott. — Kidolgoztam a szemfenék-felvételeket — válaszolta a lánv nyugodtan. — Ne izguljon, Bonner. Nem történik vele semmi sem. *- , Meziához lépett, végigmérte a férfit tetőtől talpig. Mezia zavartan dugta meztelen lábát a szék alá. — Emlékszik a készüléke számára? — kérdezte a leány. — Igen, kisasszony. A készüléket öt évvel ezelőtt állították össze. Gyári száma: 674-428. A leány átlapozta az asztalon az ezredes előtt fekvő papírokat. — Érdekes! — állapította meg végül. — Az A-listán szerepel a száma! — Tudom! — felelte az ezredes. — Minél gyorsabban meg kell vizsgálni, Katrin! A leány kulcsot vett elő a zsebéből és puha, napbarnított kezét Mezia nyakára tette. — Maradjod' ülve — mondta mosolyogva, érezve, hogy a férfi fel akar emelkedni. — Micsoda gentleman — nézett csodálkozva Méziára. Fürgén kikapcsolta a Mezia Lnyakán függő apró készüléket, és óvatosan megérintve ujjaival a férfi lenyírt' fejét, azétkapcsolta a vezetékeket, amelyek Mezia koponyájából kiálltak. Az A-listába tartozó egyénéknek hat mikroélektródáí ültettek az agyába, — hármat a gondolatellenőrző, és hármat a cselekvést irányító tekervényekbe. A többiek agyába csupán két elektródát vezettek. Attól a pillanattól kezdve, hogy a vezetékeket szétkapcsolták. Mezia már csak Máriára gondolt. Megbízható helyen rejtette el az asszonyt a Barna hegyek között. Megállapodtak abban, hogy amikor a gyermek megszületik, Mária Jákobnak fogja nevezni. Meziának Mária haja jutott eszébe. Mindig csak kopaszon látta az asszonyt. Annak idején, amikor megismerkedtek, Mária már a nyakán hordta a készüléket. — Az enkephalographiai laboratóriumban leszek — jelentette be a leány, és kiment, kezében Mezia készülékével. — Igenis, uram. — Szép lánv! — sóhajtott fel az ezredes. A barlangban búvóhelyet rendezett be Máriának és viz- és élelmiszertartalékot rejtett el. Megállapodtak abban is, hogy Mária két év múlva a gyermekkel együtt megpróbál eljutni R-204 faluba. Ott élt Mezia bátyja. — Kiváló lány! — állapította meg az ezredes. — Igenis uram — helyeselt Mezia. majd kisvártátva megkérdezte: — Mentesült a készülék viselése alól? — Igen. — Örökre? — Egyelőre. Korporációnk legjobb donorjai közé tartozik. — Véradó? — Nem — rázta meg a fejét az ezredes. — Nukleinsav. Mindenféle genetikai hókusz-pókuszhoz használják. Bár, azt hiszem, jobb lenne... — hahotázott az ezredes. — Azonkívül pedig az ALLL tiszteletbeli elnöke. — Nem tudom, uram, hogy mi az — jegyezte meg Mezia udvariasan. — Az Abszolút Lojális Leányok Ligája. Az asztalon álló egyik készülék indikátora zöld fénnyel lobbant fel és Mezia hallotta a leány hangját: — Halló! Bonner! Érdekes adatok. Minden simán megy. Hallja, Bonner? Meg lesz elégedve az eredménnyel! Sikerül megfejteni az agyalapi impulzusokat. Mezia a falu kórházából ellopott egy, a szülőnők számára összeállított, kötszeres csomagot, ezenkívül ellátta Máriát a legszükségesebb antibiotikumokkal. A válás időpontjában néhány órára sikerült szétválasztania a vezetékeket, amelyek a mikroelektródákat a nyakán függő 674-428-as készülékkel ösz- szekötötték. Mária készülékét a 118-KC tóba vetette, miután egy gránitdarabbal szétzúzta. A készülék olyan lett, mint egy szétlapított konzervdoboz. Az ezredes megint rágyújtott. — Nézzük csak. mit csinált közben Kajrin — szólalt meg élgondolkozva. — Igen, uram! A leány ebben a pillanatban befutott a sátorba; kezében papírcsomót tartott, gépelt szöveggel. Az ezredes elmélyedt a papírok olvasásába. Katrin az asztal fölé hajolt és súgva mondott neki valamit. Mezia látta a lány gyengéd vonalú nyakát, amelyet nem torzított él semmi. Katrin hullámos hajat viselt. — Hát így vagyunk! — meredt az ezredes Mezia szemébe. — Hol van Mária?. — Nem tudom. — Nem tudod? — Igenis, uram. Vagyis nem. uram. Nem tudom, uram. — Már egy hónapja, hogy megfigyelő készülékeink nem fogják Mária gépének jelzéseit. Tudod, hogyan büntetik a készülék elpusztítóit? Hol van Mária? — kérdezte újra, éles hangon. — Hol van? — Nem tudom, uram. A tavaszi vásár óta nem találkoztam vele. Mezia látta, hogy Katrin elneveti magát. — Kimenni! — parancsolta az ezredes. Mezia kilépett a sátorból. Alacsony, súlyos felhők úsztak a mező fölött. Mintegy harminc méternyire egy sárral befröcskölt. nyitott teherautó állt. Tetején ezüstös hangszórók csillogtak. A völgyben emberek arattak, kaszákkal. Mezia látta meggörnyedt hátukat, izzadtságtól sötétlő ingüket. — Szóval, nem tudod? — Nem. uram! — felelte Mezia határozottan.. A hangszórók a kocsi tetején megszólaltak, énekhangok hallatszottak, és a hangok Meziát valami régi, ismerős dallamra emlékeztették — egy szép, elfeledett, messzi zenére... — Nem tudom! — ordította Mezia. — Mit akarnak tőlem?! Az ezredes odakiáltotta az ejtőernyőst és valamilyen utasítást adott neki. A katona tisztelgett és gyorsan futott a nagy sátorba, amely ugyanolyan terepszínű volt, mint overallja. „Ez bölcsődal. Az én bölcsődalom" — gondolta Mezia. — A rádiós játszik — kiáltott fel Katrin elégedetlenül. — Hiszen mindenféle érdekes enkephalographiai leírást adtam neki. Aha, lám, kész is van. Ezt hallgassa meg! Mezia most a saját hangját hallotta. A kaszáló emberek dermedten figyeltek .fel. „Mária — mondta Mezia dörgő, idegen hangja, — Mária, szerelmem. Megmentelek, Mária. Elmégy a DCI folyó torkolatához. A bokros hegyoldalon egy elhagyott kunyhót találsz, és ott letelepszel. Megmentelek téged.“ Az ezredes elgondolkozva dörzsölte meg kezével a protézisét. amely a fejét tartotta. A terepszínű sátorból előugráltak az ejtőernyősök. — Na, én megyek — szólalt meg Katrin. — Szörnyen sok anyagom van— Minden trendben! — bólintott az ezredes dícsérően. — Kiváló lány vagy, Katrin! Az ejtőernyősök, géppisztolyaikkal zörögve, a helikopterbe ültek. A hajtóművek megindultak, és a helikopter lassan fel- emelkedett. Az ezredes intett. — Gyerünk — lökte meg Meziát géppisztolyával az ejtőernyős. — Minden jót, fiam. És emlékezz — soha nem kell hazudni! Csak az igazat mondd, az igazat. Megértetted? Elmehetsz! Mezia felnézett. A helikopter elrepült a DCI folyó irányába. — Gyerünk — szólt az ejtőernyős türelmetlenül. — Gyerünk, gyerünk! Mezia lépkedett, boldogan mosolyogva. Ez volt életének u- tolsó hazugsága. Emlékezett, hogy előző este arra kényszerítette magát, hogy ne gondoljon Máriára, és állandóan, szenvedélyesen suttogta azokat a szavakat, amelyeket suta kézzel egy papírszeletre írt fel magának: „Mária, Mária, szerelmem. Megmentelek. Mária. Elmégy a DCI folyó torkolatához. A bokros hegyoldalon egy elhagyott kunyhót találsz és ott letelepszel. Megmentelek téged “ — Állj! — szólt rá az ejtőernyős. Mezia hallotta, hogy háta mögött' egyre távolodik a helikopter zúgása. A letarolt mező szélén állt. Eszébe jutott a hosszú út a tarlón át. — Szabad vagy! — mondta az ejtőernyős. — Menj. Szabad vagy! Mezia a tarlóra lépett. Fájt a lába. „Nem baj" — mondta magában. „Hiszen már csak öt lépés“. Maga elé nézett. A Barna hegyek kék körvonalai ott' remegtek a szeme előtt. Hallotté háta mögött a géppisztoly závárzatának kattanását. „Már csak 'egy lépés“ — gondolta és megkönnyebbülten sóhajtott. Karig Sára fordítása LOUIS MACNEICE: Jú niusi vihar Érett júniusok! kicsi réti utakon hajtva, a sárhánvó a füvet seperte zsombor-földeken, mogyoró- s galagonyabokrok alatt, vagy Zöldbeborult, dús bükk-sudarak között járt, vagy rekettyék-lobogózta karszton autónk — minden illő élve ez állhatatlan nyárszaki hónak visszatért most, ám a túlérett perchez úgy hiszem, illőbb a vihart ígérő indigó égbolt — lapul a kert, csupán a fák csúcsai ingnak; szobám függönye befelé dagadozik, zizzen a bokor, a madarak hazahúznak, a fák fehér virága elenyész, patakokban zúdul a zápor. Itt a tisztító vihar, a katharzis, avult álmainknak letöri vlrgáját, régi érzelgést, a szeszélyt, a hajnali óra szerelmét. Kora alkony, az éjnek előfutára; felhők: omladozó falak, és a villám: az Ür őrült angyala sisteregve rántja ki kardját. Ha kiállnái most az esőnek kristály sáncára, mély árka fölé a viharnak, ó, ha most jönnél ide, boldog lennék — vagy soha többé. EDITH SÖDERGRAN: Fölfedezés Szerelmedtől fátylas lesz csillagom — életemben fölkel a hold. Kezem nincs otthon a kezedben. A te kezed: éhség, az enyém: honvágy. Gyurák Éva rajza WEÖRES SÁNDOR: Rossz kis cocktail Ihol a makulátlan aluminium szűz tőle idegen vértócsában pecsétes lepedőkkel körítve és a daráló nyílásában a táncoló aggastyán És ihol a pohárból kiszívott menyasszony törvényes gyermekei műanyagok felcsigázzák szüleik vágyát aztán karonfogva világgá mennek Végül ihol a majom büszke biliéje vakondtúrásba tűzött zászlónyél haladás fáklyája tudatosabb tudás tetemesebb haszon
