Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-09 / 2. szám
6 új ifjúság — 14 — JÁVOR PÁL ÉLETRE GÉNYE Hosszú évek tapasztalatából szűrtem le a tanulságot. Az amerikai magyar, mint minden bevándorlott, a bőrén érzi a társadalmi megkülönböztetést. A vérbeli jenki elnéz a feje fölött, önbizalmának ée önérzetének egyetlen mércéje: hány dollár csörög a zsebében? A pénzből fakad a tekintély, és ha nem fogadod el a drinkjét — az italt. — azt hiszi, hogy afféle tekergő semmi embernek tartod akinek annyija sincs, amibe egv ital kerül. New Brunswick környékét két hőnap alatt bejártuk, és végig játszottuk a kisvárosokat amelyek egész Amerikában úgv hasonlítanak egymáshoz, mint a tyúktojások. Megismertük a magvar negyedeket amelyek mindig egy- egv templom körül helyezkednek el. A templom körül lakni, ősi magyar falusi hagyomány. A különbség itt csak annyi, hogy minden felekezet papja a régi prédikátorok szigorával gyűjti maga köré nyáját és uralkodik felette, de sokkal keményebb, zordabb szigorral. mint a legkeményebb protestáns pap a reformáció korában. A papság ugyanis — tisztelet a kivételnek — üzleti alapon regu- lázza a híveket. Hallottuk a szószékről kifakadó papokat, akik kaszárnya-stílusban go- rombították le a híveiket, mert az adományok vékonyan csordogáltak, és a parókia valamiben hiányt szenvedett. Az őszülő, busa magyar fejek olyankor mélyebben hajoltak a templompadra, és az eres. kidolgozott kezek mélyebben nyúltak a lajbizsebbe. Road — a körutazás — első állomásán egy New Brunswickhez közel fekvő kis városban előadásunk rendezését egv középkorú amerikás magyar vállalta a kolónia legtekintélyesebb tagja. Ez az ember az amerikás magyarok nézetei és viszonyai szerint dúsgazdagnak számított, mert ötvenezer dolláros házban lakott. Cselédsorban született egv dunántúli grófi u- radalomban, lovász lett belőle, s egyszer Ie- sántltotta a gróf kedvenc hátaslovát. A mél- tőságos úr megütötte. A lovászt elöntötte a jó sűrű somogyi magyar vér, visszaütötte a grófját, és még aznap éjjel menekülnie kellett a csendőrök elől. Kivándorolt Amerikába. Ez még az első világháború élőtf történt. Friss eszű magyar parasztfiú volt, gyorsan megtanult angolul, és beletanult az üzletbe. Mindennel, foglalkozott, a biztosítástól kezdve ,a teleküzletig, s alaposan megszedte magát. Ha eljutottunk a városába, nem kerülhettük el vendégszerető házát, mindig terített asztalát. A feleségét később hozatta ki, a háború után. így meglehetősen későn született a gyermekük is, a kis Lidi, akkor volt tizenhat éves, amikor megismertem. A színész nemcsak a színpadon, hanem az életben is megérzi a drámai helyzetet így az első perctől kezdve éreztem, hogy a . magyar nábob" házában drámai feszültség lap- panq. de csak évek múlva fejtettem meg a feszültséq okát egv vacsorán. Akkor történt először, hogy velünk egy asztalhoz ült a kislány és a nábob felesége is. Az asszony nagy csontú, erős teremtés volt, aki sohasem vetkőzte le a dunántúli zsellérasszonyok szégyenlős mosolyát. Ezen a vacsorán, amelyet a Waldorf Astő- rlában — a világ legelőkelőbb szállodájában — is felszolgálhattak volna, feltűnt, hogy a kislány nem sző! semmit az anyjához. Vacsora után félreültem véle a kandallóhoz. Kiderült, hoqv a kislány egyetlen szót sem tud magyarul, az anyja pedig egyetlen szót sem tud angolul. Félelmetes helyzet volt Megkérdeztem a lánytól: — Miért nem szereted az anyádat', Lidi? — Mert magyar. — De hiszen te is magyar vagy. — fin amerikai vagyok és gyűlölöm anyámat Még angolul sem tanult meg. Emiatt nem hívhatom meg a barátnőimet a szülemihez, mert olvanok vagyunk, mint a négerek... Mélységes megdöbbenésser hallgattam ezt a keserű vallomást. Hát ekkora áldozatot kell hozni azért, hogy valaki amerikai legyen?! Az első nemzedék azonban sohasem tagadja meg önmagát, magyarságát és hazáját. A- míg élek, emlékezni fogok egy öregasszonyra, akár az édesanyámra. Az Ohio állambeli Eiy- siában találkoztam Jóba nénivel. Hatvan esztendős lehetett akkor, és még mindig azt a szögletesre hajtogatott fekete kendőt, ugyanazt a rojtos kendőt viselte, a- melyet még a balmazújvárosi országos vásárban vett fiatalasszony korában.. Jóba néni egész amerikai tartózkodásunk alkalmával tartotta velünk a kapcsolatot, a legnagyobb távolságra Is utánunk küldözgette apró-cseprő,- de mindig megható ajándékait. Amikor hosszú évekre Kaliforniába költöztünk, terjedelmes csomaggal búcsúzott tőlünk. A csomagban egy egész ágyneműkészlet volt, hófehér. kézzel horgolt csipkével díszítve és rétűzve egy-egy levélke: „Édesanyái szeretettel Jóba nénitől:..“ Az első leckét a hamisítatlan Amerikától Chicagóban kaptuk. Ennek a roppant ipari városnak népes magyar lakossága van. Chicágő- ról azt szokták mondani, hogy „véres város“. Csatornáiban az óriási vágóhidak vörös csapadéka csordogál, utcáinak aszfaltját pedig nemrég még gengszterháborúk áldozatainak vére festette meg. így aztán erős szívdobogást okozott, amikor egy reggel szállodai szobánkban kopogás nélkül megjelent két komor gentleman, zsebre dugott kézzel, s kalapszélét megpöccintve a mutatóujjával, felszólított bennünket, hogy kövessük őket. Az utcán autóba gyömöszöltek bennünket, s elindultunk. Vajon hová? Jó másfél óra múlva elhagytuk Chicagót, s befutottunk egy kisvárosba, ott is a rendőri hivatal elé, amelyben a kerület sheriffje lakott. Maga a sheriff — hatalmas termetű, gyermekded mosolyú amerikai óriás — a lépcsőn várt. Keményen megrázta a kezemet, bevezetett a hivatalba, s rövid szónoklat után zakóm hajtókájára tűzött egy ezüst csillagot. Még fel sem ocsúdtam a furcsa kitüntetés okozta meglepetésemből, amikor a sheriff harsogó nevetéssel leültetett az íróasztal mögé, és közölte, hogy erre a napra én vagyok a városka sheriffje. Ez olyasfajta szokás Amerikában, mint nálunk valamikor a díszpolgárrá avatás volt. de mindössze egy napig érvényes Szerencsére ezen a napon a kisvárosban nem történt semmiféle bankrablás, gyilkosság, így nehézség nélkül teljesítettem huszonnégy óráig sheriffi hivatásomat, amelyet az igazi békebíró lakásán felszolgált gazdag étkezések szakítottak meg. Mr. 0‘Connol, az ír származású, következésképpen jókedélyü sheriff a lunch után ünnepélyesen felemelte a poharát, és kerek kis szónoklatot vágott ki arról, hogy én is híres ember vagyok, ő is híres ember, azért hívott meg egy napra she- rifínek. Saját hírességének alátámasztására színpadias mozdulattal, leemelte a leplet egy falon függő képről. Furcsa kép volt. Jellegzetes újságfotó, amelyen egy halott férfi feküdt a földön egy mozi bejárata e- lőtt. A háttérben rendőrkordon mögött szorongó tömeg, s a holttest fölött 0‘ConnoI barátom, a sheriff állt, kezében még füstölgő revolverrel. Úgy látszik meghökkentem, mert 0‘Connol barátságosan, meghatott szemekkel nézte saját képmását, és szerényen megjegyezte: — Én lőttem agyon Jack Diliingert. Ez hősi tett volt O'Connol sheriff hírnevének forrása. Mint chicágói G-man — gengsztereket üldöző fegyveres detektív — egy napon arról értesült, hogy Jack Diliinger minden idők legnagyobb és legelvetemültebb gengsztere moziba megy. Egy féltékeny nő volt a besúgó, •lárult» szeretőjét, mert egy másik nővel ment moziba. O'Connol és emberei körülvették a mozit, s amikor a gyanútlan gengszterkirály kisétált az utcára, le akarták tartóztatni. Diliinger a hóna alatt hordott revolver után kapott, mire a törvényben megszabott lehetőséghez híven eldördült O’Connol pisztolya és az egész tárat' belelőtte a banditába... Sokáig nem felejtettem el a sheriffét. áld megindult gyermeki mosollyal nézegette a maga és áldozata képét. Később eljött értem egy magyar farmer, és megkért, látogassam meg a farmját. Szívesen megtettem, hiszen az volt a legnagyobb örömem. amikor egy magyar háznál összeültünk, és mesélni kezdtünk. A farmer autón vitt haza. kitűnő dűlőutakon jártunk egy ötszáz hold terjedelmű gazdaságban, amikor a vendéglátóm kissé szomorúan megkérdezte: — Nem lát semmit? — Fákat látok — mondtam. — De milyen fákat, édes uram? — Jege- nyeakácokat... Kiszálltunk a kocsiból, és kicsit meghatói* * tan jártunk az egész birtokot körülvevő jegenyefa-sorban. Éppen akkor virágoztak a fák. Súlyos, fehér fürtök csüngtek a hajlékony ágakon, langyos szél is járt, de én nem éreztem a magyar akác édes illatát. A farmer észrevette. hogy szimatolok. Földhöz csapta a kalapját, és keserűen kifakadt: — Kecskemétről, a legjobb faiskolából hozattam a csemetéket, egész vagyonba került, de figyelje meg. édes uram, nincs ennek any* nyi szaga sem. mint odahaza egy korcs, út* széli akácbokornak... Méheket is tartok, be Is gyűjtik a mézet, de olyan az, akár a műméz. Se íze, se illata... Később betértünk a farmra, s a gazda levitt a pincébe. Mert a legtöbb magyar farmer ragaszt a birtokán valamilyen alkalmasabb domb aljában egy kis otthonias pincét. Szőlőt is ültet sokszor, hazai vesszőkből vagy hozat Kaliforniából, ahol akkora szőlőszemek teremnek, mint otthon egy barack. Kipréseli érleli, csapra veri és csodálkozik rajta, hogy nem tokaji furmint vagy badacsonyi kéknyelű csorog a csapból, hanem valami ízetlen, könnyű lőre... Akkor aztán mérgében elővesz a dugaszból egy üveget, és tölt két pohár színtelen méregerős pálinkát, de olyat, hogy az ember felszisszen tőle. — Hát ez mi? — kérdézi, amikor visszakapja a hangját. — Moonlight whisky. — Micsoda? — Holdfénv whisky... — Talán bizony holdvilágból főzik? — Nem, hanem holdvilágnál. Titokban... Bort annvit szüretelhet mindenki, amennyit a- kar. de pálinkát főzni, az olyan főbenjáró bűn. mint az adócsalás. Mivel az adócsalás következményeiről már hallottam, mély megilletődéssel kortyolgattam a méregerős „holdvilág“ pálinkát, amely mégis megszerzi az amerikai magyar farmernek azt a tétova mámort, amelyet hiába vár az amerikai talajba ültetett badacsonyi vesz* sző nedűiétől... Ezzel az akácillatra, magyar borra eóvárgő magyar farmerrel tartós, és mély barátságot kötöttem. Amikor beköszöntött a tél. persze nem a magyar tél. csak afféle szplíd, közép-nyugati telecske. házánál egymást érték a disznótorok, és én akármerre jártam Amerikában, jöttek utánam a félmázsás disznótort csomagok. Egyszer aztán majdnem rendőrkézre kerültem egy ilyen kedves meglepető« miatt. Akkor már Sgy évé Hollywoodban éltünk, I egv napon becsöngetett hozzánk egy postaküldönc, hogy siessünk a postára, mert csomagunk érkezett. Amerikában mindent kézbesítenek. még az elefántot is, ha valakinek a címére ilyen különös küldemény érkezik. így aztán meqlehetős csodálkozással siettünk a postára. Gyanakvó arcú tisztviselők fogadtak, s mögöttük egy szivarját rágcsáló komor úr, akiről büzlött, hogy a rendőrség embere. A postások elénk tettek égy óriási csomagot, amelybóí gyanús, pirosas és nem valami kellemes illatú lé csöpögött. Felszólítottak, bontsam fel. Kibontottam a csomagot. Földöntúli méretű disznótoros küldemény ömlött ki. Kolbász, hurka, disznósajt, abált és füstölt szalonna, sonka, oldalas, kocsonyahús... Csak éppen az nem derült ki, honnan ered a pikáns illatú, vöröses folyadék! A gigászi csomag közepéből egv nagy uborkásüveg került elő, amelyben piros káposztával töltött paprikák voltak ecetbe ágyazva. Az üveg megrepedtű és gyilkosság gyanújába kevert. Meghatottan vittük haza a gyanús csomagot, s mivel Kaliforniában éppen kánikula volt, a legrövidebb idő alatt elpusztítottuk a disznótorost ■amxwnramiHmnani A sztriptíz szó szerint: levetkőztető ingerlés. • MÚLTJA • — Tulajdonképpen nem űj találmány. Már az ókorban a babilóniai. egyiptomi. héber, majd a görög és római szertartások papnői táncaikat legtöbb- nyíre hiányos öltözetben lejtették. A klasszikus irodalomból Is ismertek a fátyoltáncok, a vesztaszüzek táncai. Távol-Kelet első utazói közül is többen — Richthofen, Potanin, Bonva- lot — megemlékeznek a kambodzsai dél-indiai, Baii-szigetl szent táncokról. Ezeket fiatal lányok mutatták be, s közben ruhadarabjaikat egyenként dobták le magukról. • AZ EZEREGYÉJSZAKA • — Közel-Keleten, Arábiában az Ezeregyéjszaka meséiben szintén szó esik a tánc közbeni vétkezésről. Itt azonban már nemcsak a szent révület az indok, hanem a tudatos csábítás — ez a mai sztriptíz „gyökere". Egyébként napjainkban Is Szaud-Arábiában és más emirátusok lebujalban a csáb- táncokat a vetkőző bajadérok pontosan úgy járják, mint az európai és amerikai éjszakai mulatókban fellépő társnőik. Ruhadarabjaikat tervszerű lassúsággal vetik le. • AZ ELSŐ SZTÁR • — A múlt század hatvanas éveiben a Duncan-testvérek mezítláb léptek színpadra, in- geszerü köntösben. Loie Fuller Párizsban szerpentintáncaival szinte feleslegessé tette a táncruhát. A német származású Sent M'ahesa jávai bajadérként mutatta be az egzotikus táncok erotikumát. Egyébként a párizsi varieték vetközőszámainak első sztárja 1895-ben egy japán zenés kávéházban Moreno de Biansac. E táncforma akkor az —————WH> ,!■ Egyesült Államokban naked burlesque néven dívott. A művészi erotika a táncban sem kifogásolható. Azonban napjainkban nagyon kevés az oly nívós produkció, mint a maga idejében Josephine Baker híres banántánca volt. A többség kizárólagos meztelenség, valóban csupán sztriptíz, csakis „levetkőztető ingerlés" — és semmi több. • A HUSZADIK SZÁZAD • — A meztelen revük elterjedtek az első világháború után, a huszas években az európai metropolisokban és az amerikai nagyvárosokban egyaránt. így New Yorkban, a hírhedt neva- dal Las Vegasban, San Fran- ciscó-ban, New Orleansban. (Washingtonban nem engedő- h lyezték.) Kezdetben elsősorban a Franciaországban állomásozó Idegen katonaságot szórakoztatta. • A MODERN SZTRIPTÍZ • — A második világháború után Párizsban a Place Plgalle, Londonban a Soho, 1955-től az újjáépült Frankfurt am Main mulatónegyedének közönségét csábította, szórakoztatta. New Yorkban a Greenwich Village- | ban nyíltak speciális bárok. Sőt, Berlinben, a nyugati övezetben van, ahol férfiak vetkőznek le férfiak előtt, hogy egyesek beteges hajlamait, szexuális aberrációit szolgálják. A világ egyetlen pontján sem rafinált művészetről, hanem ero- tlkahajhászásröl, minél meglepőbb megoldásokról van szó, amelyekkel be lehet csalogatni, borsos helyárak mellett az érdeklődőket. A siker érdekében újabb, másutt nem látható „szenzációk" rendezésére tőre- kednek a lokáltulajdonosok. Egy ilyen fogás a sok közül: a függöny felmentekor a lányok már meztelenek és a közönség előtt öltöznek fel. (Folytatjuk)
