Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-09 / 2. szám

2 új ifjúság

Skoda hűtőkocsik, arccal kelet felé, katonás rendben.

• 1890 január 9-én született Karel Capek a jeles cseh író és újságíró. • 1797 január 9-én született Ferdinand Petrovics Wrangel, orosz utazó. • 1778 január 10-én halt meg Carl Linné, svéd természet- tudós. • 1883 január 10-én született Alexej Nyikoiajevics Tolsztoj, orosz író. • 1856 január 11-én született Christian Sinding norvég zeneszerző. • 1877 január 11-én halt meg Alsó-Kubinban Jankó Matúska, szlovák író, Stúr követője. • 1852 január 12-én született Prágában Ladislav Zápotocky- Budecsky a szocializmus úttörője. • 1912 január 12-én halt meg Hermann Bang dán író és dramaturg.

• 1851 január 13-án halt meg Modrán Karol Stúr, szlovák költő. • 1906 január 13-án halt meg Alexander Sztepanovics Popov, neves orosz tudós. • 1875 január 14-én született Albert Schweizer francia orvos. • 1945 január 14-én szabadult fel Losonc. • 1813 január 15-én halt meg Érsekújvárott Anton Bernolák, szlovák író. • 1919 január 15-én gyilkolták meg Karl Liebknechtet és Róza Luxemburgot.

• 1849 január 16-án született Mikszáth Kálmán a neves magyar író. • 1749 január 16-án született Alfieri Vittorio, olasz költő.

Á barátság hídja

Húsz éves a tiszacsernői vasúti pályaudvar

A felüljáró korlátjára könyökölve szemlélem a csodálatos látványt. Ameddig csak ellátok a félhomályban, mindenütt vonatok száguldoznak vagy ácsorognak, baggerek, daruk karcsú testei dacolnak a csípős széllel. Imitt-amott egy-egy ember is foglalatoskodik a szerelvények között. Eszeveszett tumultus, káosz, legalábbis annak látszik. Minden pillanatban várom, hogy valamelyik ide-oda ro- hangászó mozdony a másikba fut. De mintha valami- íven láthatatlan kéz irányítaná őket, csodálatos módon elkerülik egymást és a katasztrófát. Behúnvom a szemem és hallgatom az egymásba csapódó ütközők éles csattogását, a kerekek zakatolását, a villanymozdonyok átható trombitálását, a daruláncok fülsértő csikorgását, és a hangosanbeszélő harsogó hangját, mely éppen azt közli, hogy a két- száznvolcvanhetedik vágányon vigyázat, mert vonat közeledik. Magamban mosolygok is a figyelmeztetésen, mert az jut eszembe, hogy mikor nem közeledik és mikor nem távozik itt vonat?

A fotoriporter hangja zökkent ki töprengésemből, de szavait nem értem a fülsiketítő zajban.

— Hogy mit? — kiáltom vissza.

— Ennyi vonatot még sohasem láttam életemben — kiabálja ismét torkaszakad- tából. Sugárzó arccal és o- Ivan hévvel kattogtatja masináját, hogy az az érzésem, rögtön elhagyja a lelke.

Folytatjuk útunkat. Fotós barátomnak derűsen magyarázom, hogy akkor csodálkozna még, ha húsz évvel ezelőtt is járt volna ezen a helyen, ahol most állunk.

— Miért? — kérdi kíváncsian.

Elmesélem nekh hogy a felszabadulást követően csupán egy rozoga deszkabódé állt itt. Vonat is csak elvétve tévedt hazánk e keleti csücskébe. Hitetlenül csóválja a fejét', nyilván az motoszkálhat benne, hogyan épülhetett fel rövid húsz év alatt Közép-Európa legnagyobb vasúti teherpályaudvara. A kis, csendes bodrogközi falu, Tiszacsernő (Cierna nad Tisou).

Nem is lepődöm meg ő- szinte csodálatán, ami már nemcsak a remek témának szól. Noha itt születtem egy hajltásnyira, gyakran magam is ámulatba esem a tiszacsernői pályaudvar méretei láttán. Arányait nem ritkán Hamburghoz, a világ egyik legforgalmasabb tengeri kikötőjéhez hasonlítják. Nem véletlenül. Népszerű már a szárazföldi kikötő elnevezése is.

• HÚSZ ÉVE GÖRDÜLT BE AZ ELSŐ •

Talán sohasem épült volna itt ekkora pályaudvar, ha annak idején cár atyus- kának vagy valamelyik, nála is együgyűbb tanácsadójának nem támad az az ötlete, hogy a szokásosnál 4 centiméterrel szélesebb nyomtávolságra építtesse Oroszország vasútvonalait. Az a gondolat vezérelte, hogy megnehezíti ezzel az országa elleni hadviselést. Nos, a háborúkat nem kerülte el. ám annál több kellemetlenséget okozott és o- koz ma is.

A Szovjetunióval való és a felszabadulás után kedvezően alakuló kapcsolatunknak is sokat ártott. A rohamosan fejlődő árucsereforgalom nem bontakozhatott

ki kellőképpen. Ezért rövidesen megszületett a gondolat, hogy vasúti átrakodó pályaudvart kell építeni. 1946-ban rakták le az a- lapjait és egy év múlva december 4-én gördült be az első búzával tömött szerelvény a vadonatúj tiszacsernői állomásra.

Éppen a legjobbkor, mert abban az esztendőben hazánkban ritkán tapasztalt szárazság uralkodott. Ki tudia, mi történt volna, ha

nem érkezik idejében a Szovjetunió önzetlen segítsége. És azóta szüntelenül özönlenek a vonatok mindkét irányban.

• EGY A HÁROMHOZ •

Hatalmas vagonokból álló szerelvény gördül el mellettünk. Oldalán cirillbetűs felirat. Három vágánnyal o- dább éppen egy csoport emberre találunk, akik egy i- lven óriásvagon gyomrából hordják a zsákokat a CSD jelzésű kocsikba. Ki vállon, ki járgányon viszi a zsákot a két kocsit összekötő pallón. Markos, tagbaszakadt emberek mindannyian.

Jövetelünk cigarettaszünetre ad okot. Amíg eregetjük a füstöt, megtudom, hogv egy ilyen szovjet vagon tartalma alig fér el három csehszlovák kocsiban.

Faggatom az embereket. Akad köztük olyan is, aki még emlékszik a negyvenhetes évre.

— Akkor lehetett keresni — jegyzi meg az egyik. Annyit dolgozott az ember,

amennyit csak bírt.

O Így érzékelte az életet jelentő gabona-szállítmányokat. A gabona átrakásában azóta sem történt lényegesebb változás. Ma is kézzel rakják, mint húsz évvel ezelőtt.

— De már nem sokáig — jegyzi meg Lénárt István mester.

Jövőre megkezdik egy hatalmas, 21 ezer tonnás gabonasiló építését. A kassai Kohóipar! Tervezőiroda

munkatársainak elképzelése nyomán születendő gabonaraktár lényegesen megköny- nyíti a gabona átrakását. Egy ötletes berendezés kb. tizenöt perc alatt emberi beavatkozás nélkül kiürít egv szovjet tehervagont.

Egyelőre marad a pótolhatatlan „mechanizáció“, a két kéz.

• MIRŐL TANÚSKODNAK A SZAMOK •

Húsz éve gördült be hazánk területére az első szoviet szerelvény. Azóta hihetetlenül megsokszorozódott a tiszacsernői pályaudvar forgalma. Becslések szerint most évente 50-szer több árú halad át rajta, mint húsz évvel ezelőtt.

1961-től 1965-ig. tehát

rövid öt év alatt mintegy 40 millió tonna vasércet, 22 millió tonna kőolajat, 680 ezer tonna mangánércet, 8 és fél millió tonna kőszenet és mintegy 20 ezer traktort kaptunk a Szovjetunióból. Csupán a felsorolt termékek elszállítására kb. 70 millió vasúti kocsira lenne szükség. Hol van még a gyapot, vaj, a többi ipari és mezőgazdasági termék?

Az egyik szerelvény nyugati irányba tart. Gabonakombájnok sorakoznak rajta. A másik kelet felé néz, távolsági Skoda teherkocsik nyugosznak a tetején. Szorgos kezek nyomán deszka- ládák tűnnek el egymás után az egyik szovjet vagon belsejében. Oldalukon a világhírű pilzeni sör címkéjét pillantom meg. Lehet, hogy két-három nap múlva valamelyik ünneplő moszkvai vagy leningrádi család asztalára kerül.

Ismét felkapaszkodunk a felüljáróra. Ugyanaz a kép fogad, mint azelőtt. Csak a „szereplők“ változtak. Egyik-másik vonat eltávozott, újak érkeztek. Mintha egy óriási rendező utasításai nyomán jönne létre ez az érdekes jelenet. Egy pil-» lanatra megállunk.

— No, mit szólsz hozzá? — fordulok fotós barátomhoz, és kezemmel egy félkört írok le a levegőben.

— Csodálatos — ereszti le a masináját. Nem vette észre, hogy ez a pályaudvar olyan, mint' egy híd? Két baráti népet összekötő, le- rombolhatatlan híd.

Palágyi Lajos

A magas rakodón éjjel-nappal szorgos munka folyik.

Mint arról már a napilapokból olvasóink bizonyára érte3 sültek, a CSKP Központi Bizottsága 1968 január 3.- és S. között folytatta a decemberben megkezdett ülésének tárgyalását. A Központi Bizottság a XIII. kogresszus határozatainak megfelelően részletesen foglalkozott a párt vezető szerepének akcióképességének és munkája hatékonysága növelésének alapvető kérdéseivel. A Központi Bizottság összhangban az állampolitikai viszonylatban megkezdett demokratizálási folvamattal a párt és az állami csúcsszervek munkamegosztása és új kapcsolatai kialakítása érdekében elhatározta a köztársasági elnök és CSKP KB első titkára tisztségnek megosztását. A CSKP KB első titkárának tisztségébe Alexander Dubcek elvtársat, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát választotta.

ALEXANDER DUBÜEK elvtárs 1921 nov. 27-én született Uhrovec községben. Apja haladó szellemű munkás, asztalos volt, aki sok ezer más sorstársához hasonlóan közvetlenül az első világháború előtt, munkát keresve kivándorolt az Egyesült Államokba. A háború után hazatért és a munkásosztály harcában külföldön, valamint idehaza nyert tapasztalatai alapján Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapító tagja lett. Két fia, Július és egy évvel fiatalabb Alexander, így már kiskorától kezdve az öntudatos munkáscsalád körében forradalmi környezetben nevelkedett.

Miután Csehszlovákia Kommunista Pártjának I. kongresszusán olyan felhívás hangzott el, amely szorgalmazta a segítségnyújtást a világ első szocialista államának építésében, a Dubcek család 1925-ben a Szovjetunióba költözött. Itt 300 csehszlovákiai kommunistával együtt lefektették a híressé vált Interhelpo szövetkezet alapjait. Alexander Dubcek elvtárs apja ebben a szövetkezetben asztalos- mesterként működött és különféle párttisztségeket töltött be.

Alexander Dubcek Kirgizia Frunze városban, majd Gorkl- ban járt középiskolába egészen 1938-ig, amikor családjával együtt ismét visszatért Csehszlovákiába. Trencínben telepedtek le és Dubcek elvtárs 1939-ben, 18 éves korában, tagja lett az illegális kommunista pártnak. Géplakatosnak tanul, amikor Csehszlovákia népének sorsdöntő pillanatai bekövetkeznek. Alexander Dubcek részt vesz a párt illegális munkájában, apjával és testvérével az elsó pillanattól kezdve az antifasiszta ellenállási mozgalom tagja. Apját

1943- ban, mint a Szlovákia Kommunista Párt illegális Központi Bizottságának tagját, letartóztatják és egészen a felszabadulásig börtönben ül. Alexander Dubcek az 1942—

1944- es években a Dubnica nad Váhom-i Skoda Müvek dolgozója. Majd testvérével együtt partizánként harcol a Szlovák Nemzeti Felkelésben, amelyben Szlovákia haladó erői a csehek és szlovákok nemzeti, politikai és szociális vonatkozásban egyenjogú, egységes államért küzdöttek. Július Dubcek nem éri meg a felszabadulást, 1945. január 1-én, mint a Jan 2izka partizánbrigád tagja, elesik a fasiszta megszállók elleni harcban. Maga Alexander Dubcek elvtárs ebben a harcban kétszer is megsebesült. Társai az emberi jótulajdonságokat próbára tevő súlyos pillanatokban becsületes és merész férfiként, az új Csehszlovák Köztársaságnak és dolgozó népe érdekeinek harcosaként ismerték meg, aki sokak számára a szerény és áldozatkész kommunista példaképe volt.

Hazánk felszabadítása után Dubcek elvtárs négy évig munkás a trencíni élesztőgyárban, s Itt számos pártfunkciót is betölt. Ugyanakkor tagja a trencíni járási pártbizottság elnökségének. Politikai széles látókörűségéért és áldozatkészségéért 1949-ben előbb a járási pártbizottság szervező-, majd később vezető titkára lesz.

1951-ben már Bratislavában dolgozik Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságán. Két évre rá kinevezik a Banská Bystrica-i kerületi pártbizottság vezető titkárává. Annak ellenére, hogy ez a munka nagyon igényes volt, Dubcek elvtárs levelező hallgatója a bratislavai Komensky Egyetem jogi karának. Az 1955—1958-as években kitüntetéssel végzi el Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő politikai főiskolát.

visszatérése után a bratislavai kerületi pártbizottság vezető titkárává választották meg és ugyanabban az esztendőben tagja lett az SZLKP és a CSKP Központi Bizottságának. Két év múlva a párt országos konferenciáján megválasztották a CSKP Központi Bizottságának titkárává. 1962-ben az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára lett és a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagjává választották. Egy évvel később az SZLKP Központi Bizottságának első titkára lett. Ezeket a tisztségeket mindmáig betöltötte.

Alexander Dubcek elvtárs a párttisztségek mellett közéleti funkciókat is betöltött. Az 1951—1955-ös időszakban, majd 1960-tól kezdve a Nemzetgyűlés képviselője. 1964- ben megválasztották a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé.

Alexander Dubcek elvtársat a köztársaság érdekében kifejtett áldozatos munkájáért kitüntették a Február 25. Érdemrenddel, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrenddel. Megkapta az Építésben szerzett érdemekért kitüntetést és a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának emlékérmét is.

Élete szorosan egybefonódik Csehszlovákia munkásosztályának és kommunista pártjának küzdelmével és azzal a törekvéssel, hogy sor kerüljön nemzeteink szocialista, gazdasági és politikai felvirágzására a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Élete szorosan egybefonódik a pro- letár internacionalizmus elve iránti hűséggel is.

Alexander Dubcek elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára