Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-05 / 10. szám

fO úi ifjúság JAVASLAT Mint a klasszikus görög életideál híve, komoly fi­gyelemmel kisérem a négy­évenként bekövetkező olim­piákat, s Tokióban még jó­formán le sem eresztették az ötkarikás lobogót, ami­kor én már a mexikói esé­lyeket latolgattam. Azonban nem mindenki olyan fogékony az ilyesmik iránt, mint én. Ha azt akar­juk, hogy a nagyközönség sportérdeklödése éppen a nyári olimpiai játékok kez­detére érje el a csúcsfor­máját. akkor vigyázni kell és nem szabad már most az alapozásnál, azaz, a tél' olimpiával túlzottan felin gerelni a kedélyeket. A grenoble-i híradások pedig ezt tették! Amíg csak arról olvashattunk, hogy hány százezer új frankot kérnek a helybéli háztulaj­donosok a versenyek idejé­re egy tyúkólért, vagy ar­ról, hogy hány liter forró kakaót fogyasztanak napon­ta a borjú nagyságú bernát­hegyi kutyák, akiket a Ren­dezőség alpesi elsősegély­nyújtásra szerződtetett, még nem is volt különösebb iz­galom. Azonban, amikor az újságok arról kezdtek cik­kezni, hogy a vendéglátók mi módon próbálják majd biztosítani a téli olimpiák­nál már szinte hagyomány­ává vált havat, minden szimpatizánst tűzbe hozott a probléma. Például, hogy a francia hadsereg speciális osztagai kosárkával a karjukon jár­ják az országot, s ahol kis havat találnak, azt elrekvi- rálják. Vagy hogy lánglelkü sportbarátok postán, hőpa­lackban küldenek hógolyó­kat Grenoble-ba az esetle­ges hóhiány enyhítésére. Négy esztendővel ezelőtt Innsbruckban éppen ilyen hűhó volt a hó miatt. Iga­zán nem értem, hogy miért nem tanult belőle a Rende­zőség. Hiszen semmi egyebet sem kellett volna csinálni, mint kötelezni a résztvevő országokat, hogy benevezett versenyzőik számára a szükséges hófejadagról sa­ját maguk gondoskodjanak. Szóval, hogy egy mülesikló ne csak a lécet hozza ma­gával, hanem a lesikláshoz szükséges havat is. így a téli olimpia nincs kitéve az időjárás szeszélyeinek. Nagy kár, hogy nem va­lamivel előbb jutott eszem­be ez a praktikus idea. D. F. Ez is labdarúgó-történelem már: balról jobbra Sípost, Mátrait, Kotászt Tichyt és Grosja csőt látjuk a himnusz hallgatásakor, egy válogatott meccs előtt a Népstadionban. A motorkerékpár lassan Myan sorsra jut, mint a ló: Sgyre ritkábban használt Bárművé válik, hiszen jön, hömpölyög a piacra a gép­kocsik széles áradata. A lóversenyeknek azonban ma fe népes közönsége van. És á motorkerékpárversenyek- hek is. A nürnburg-ringi NSZK- haqydíj kezdetéig nem sok idő van már. Ez lesz az el­ad olyan viadal, amelynek eredménye beleszámít a vi­lágbajnoki pontversenybe. A gyártó-cégek és a külföldi sajtó gondoskodott róla már feddig is, hogy több szen­zációs hír lásson napvilá­got. A legérdekesebb hírek Japánból érkeznek. HAILWOOD MÉGIS HONDÁN VERSENYEZ? Mike Hailwood kritizáló megjegyzései és ingadozá­sa a Honda-gyár szerződé­sének aláírásánál arra kény­szerítették a tervezőket és technikusokat, hogy lázas munkába kezdjenek a Hon- da-gépek tökéletesítésén. Hondáék Hailwood és Bry­ans segítségével négy vi­lágbajnoki címet óhajtanak szerezni. A 125 köbcentimé­teres kategóriában új, sor­ban egymás mellett elhe­lyezett hathengeres motor­ral rukkolnak ki, a két­százötveneseknél viszont egy egészen új, nyolchengeres motorral kívánják elámítani a világot. A motor adatait titkolják, csupán annyi szi­várgott ki. hogy a kétszáz­ötvenes 70 lóerő teljesít­ményre képes fordulatszá­ma pedig 500 híján húsze­zer. A háromszázötvenesek csoportjában nincs szenzá­ció, Hailwoodnak meg kell elégednie a tavalyi gép tö­kéletesített változatával. A féllitereseknél sohasem volt baj a Honda-gépek teljesít­ményével, az egyedüli ne­hézséget a gép uralása, kor- mányozhatósága okozta. A szaksajtó véleménye mege­gyezik abban, hogy ezen a gépen csak Hailwood ké­pes Agostininek konkurrál- nl. (Agostini egy nagyon megbízható MV-n verse­nyez.) És a Honda itt sem hagyja magát. Nemcsak az alvázat, hanem a motort is újjá építi. Ezúttal hathen­geressé. A YAMAHA-gépeken READ ÉS IVY A Yamaha is japán gyárt­mány. 1964-ben és hatvan­ötben futott be. Ekkor Read világbajnokságot nyert ve­le. Á gép motorja léghűté­ses, kéthengeres volt. 1966- ban vízhűtéses, 4-hengeres, de ismét kétütemű motort szerkesztett a Yamaha-cég. Miért maradt a kétütemnél? Hogy a levegő és az időjá­rás viszontagságaitól meg­óvja a motort. A gyorsabb, de nehezebb modell nem bírt a Hondával. Erre az i- dénvre ismét Read és Ivy versenyez a Yamahákon, s égy rekonstruált, 70 lóerős gépen próbálja Hondáékkal azt megtenni, ami tavaly nem sikerült. HONDA 250 cm3 8 henger, 70 lóerő (néhány sző a motor­kerékpár-világbaj­nokság KÜZDELMEI ELŐTT) MI LESZ Sx^v-rCIÉKKAL? A Suzuki-gépen versenyző motoros világbajnoki címet szerzett tavaly, az ötven köbcentiméteresek kategó­riájában. csakhogy az evés­sel nő az étvágy is, és a Hondát meg a Yamahát be akarják fogni a magasabb ürtartalmú bajnokságokon is. Ezért vízzel hűtött négy- hengeres motort konstruál­tak Suzukiék. A közönség és a szakemberek tavaly, Japán nagydíján láthatták ezt a motorkerékpárt elő­ször. Az új Suzuki nagyon hasonlít a Yamahára, hiszen vízzel hűtött és kétütemű, és négyhengeres ez is, két henger szinte függőlegesen, a másik kettő pedig mere­deken előre van elhelyezve. Katayama japán versenyző mellett a tapasztalt Graham versenyez majd ezeken a gépeken. A KAWASAKI RÉSZVÉTELE BIZONYTALAN A sorrendben negyedik cég is japán. Ez a Kawa­saki. Eddig mindössze e- gyetlen versenyzőjük rajtja van bejelentve, a Simmond- sé, százhuszonöt és három­százötven köbcentiméteres kategóriában. A százhu- szönötös kétütemű, négy- hengeres különlegesség, de a háromszázötvenes nem í- gér semmi szenzációt: egy boltban is kapható tucat­szériában gyártott verseny­gép variánsa. A LEGJOBB EURÓPAI GÉP AZ MV Domenico Agusta gróf minden pénzt megfizetne Mike Hailwoodért. Tudja, hogy ez sokkal olcsóbb mu­latság lenne, mint egy o- lyan gépet megszerkeszte­ni, amely más versenyzővel a nyergében képes lenne Hailwoodot a Hondáé meg­verni. Hailwood azonban lí. i. SPORT mégiscsak a Hondánál ma­rad (úgy hírlik, hogy feb- ruár folyamán kötötték meg a szerződést), ezért Olasz­országban új gépeket épí­tenek Agostini részére. A legnagyobb érdeklődés az ötszáz köbcentiméteres gé­pek kategóriája felé irá­nyul, hiszen a háromszáz­ötvenes, háromhengeres gé­pek semmiképpen sem ve­hetik fel a Hondákkal a versenyt. Agostini kérésére olyan ötszázas motort akar­tak létrehozni, amelynek négy hengere V-alakban lesz elrendezve, s amely tulaj­donképpen az 1961-ben o- lyan szép sikert elért MV korszerűsített változata lett volna. Az utolsó szó jogát azonban Agusta gróf tar­totta fönn magának, s A- gostini végulis egy három-1 hengeres motoron indul. EGYÉB OLASZ KONKUR- RENSEK Az MV legnagyobb euró-' pai konkurrensének általa-* ban a négyhengeres, ötszá­zas Beneílit tartják, amely-* nek nyergében Passolini és Grasetti versenyez. Ügy hírlik, hogy ez a cég óriá­si meglepetésre készül, és a kétszázötvenesek csoport­jában super-motorral áll e- Íő. Az Aermacchi-márka jö, megbízható gép, de nem tudja elérni minden igye­kezete dacára a világszín­vonalat. A Hannah-Paton négyütemü-kéthengeres konstrukció olasz-angol ko­produkció szüleménye. Volt , már egy-két sikerük, és er­re az idényre tovább töké­letesítik őket. AZ MZ-RŐL Az MZ-cég érdeklődése elsősorban a versenyek fe­lé irányul, országúti típu­saik ugyanis semmiképpen sem lehetnek a japánok méltó ellenfelei. A kétszáz­ötvenesek kategóriájában kéthengeres gépeken Ros- ner és Woodman rajtol majd, s ugyanezek a ver­senyzők próbálnak sikere­ket elérni a háromszázöt­venesek között is. A legú­jabb hírek szerint azonban a háromszázötveneseket nem sikerült úgy megszer­keszteni, hogy versenyképe­sek legyenek, ezért csak a száz köbcentivel kisebb ka­tegóriában indulnának az MZ-cég képviseletében. A százhuszonötösöknél beha­rangozott új háromhenge­res motort nemigen látjuk i közeljövőben, mert állítólag egy egészen új dologról van szó, amelynek kifejlesztése hosszabb időt vesz igény­be. ÉS A JAWÄK? A csehszlovák versenygé­pek az elmúlt versenyidény­ben nem tudták levetkőzni gyermeki szinten mozgó hi­báikat, erre az évre viszont új háromszázötvenes és öt­százas gépek kerülnek a nagy versenyekre. A most már szisztematikusnak mondható munkának végre gyümölcsöket kell teremnie. A főpróba a modenai Rimi­ni verseny lesz, március második felében. TS - y-t ­Magyarország — Olaszország 2:0. Középen Tichy, balra Kocsis, hátul Bozsik, és egészen há* túl Puskás kukucskál. -1 BATTA GYÖRGY: Az írás folyamán utaltunk már arra, hogy Tichy Lajos másodszor nősült, és Lehoczky Zsuzsát, a Fővárosi Operettszínház művésznő­jét vette feleségül. Egy ilyen tárgyú riport­ban sző esett arról is, hogy Lehoczky Zsuzsa másodszor ment férjhez, s Tichyvel kötött há­zasságából született 1967 februárjában kislá­nyuk, Krisztina. Amikor Tichyéknél jártam, megismertem Krisztinát, s általa Tichyt, a családapát, s Lehoczkyt, a családanyát. Ez az új szerepkör mindkettőjüknek nagyon jól áll. Sajnos, sohasem láttam játékostársi közelség­ből, milyen volt Tichy arca, amikor gólt si­került elérnie. Azt viszont tanulmányozhattam, milyen nagy örömére szolgál a középcsatár­nak. ha a kis Krisztina rávillantja — egyelő­re még csak hét tagból álló fogsorát. Tichy Lajos és Lehoczky Zsuzsa házassága már azért is érdekes, mert egyikük sem űz sablonos foglalkozást, azaz egyikük sem ren­delkezik úgy a szabad idejével, ahogyan sze­retne. Lehoczky Zsuzsát a színházi köteles­ségek szólítják, többnyire este lép fel, s csak az éjjeli órákban jöhet haza. Tichy Lajos vi­szont a portyamérkőzések, edzések, edzőtá­borozások rabja. Krisztinára tulajdonképpen nem jut annyi idejük, mint más szülőknek, de a kislány így is nagyon ragaszkodó. Házasságuk másik érdekessége, hogy mind­ketten a nyilvánosság, a közönség szolgálatá­ban állnak. A labdarúgó-mérkőzéseket sokez­res tömeg figyeli és kritizálja, s a színháznak is megvan a maga sajátos közönsége és kri­tikusai. Nem irigylem egyiket sem: a sikert, a népszerűséget nem adják ingyen, s ha vala­ki azt mondhatja magáról, hogy népszerű, hí­res labdarúgó, vagy országszerte közkedvelt és elismert művésznő, az azt is jelenti, hogy sok-sok órát áldozott életéből, magánidejéböl szakmájára — vagy talán így helyesebb: szen­vedélyére. A Tichy-családről nem tudok rosszat írni, nem is lehet, mindketten nagyon kedvesek voltak. Érdekes felfedezés: az a labdarúgó, aki az egész földkerekséget beutazta, bejárta, aki több órát töltött talán repülőgépen, mint más vonaton, mindig félt a repüléstől! Ovastam, hogy Adamec, a csehszlovák lab­darúgó-válogatott csatára nem volt hajlandó az egyszer már hibásnak minősített gépre szállni, mondja Tichy Lajos. Gondolatban iga­zat adtam neki, bár tette nem volt sportsze­rű, hiszen cserbenhagyta társait. Utazásaim során mindenféle helyzet előál­lott már. Egy ízben Damaszkusziban szere­peltünk, s portyánk következő állomáshelyére, egy Damaszkusztől négyszáz kilométerre fek­vő városba kellett a találkozó után eljutnunk. A szervezők különgépet küldtek onnan utá- nunk, s az üresen Damaszkusz felé tartó gép félúton lezuhant! Képzelheted, micsoda féle­lem vett rajtam erőt, de a mérkőzés szín­helyére mindenképpen el kellett jutnunk. Ez- ért a rendezők taxikat fogadtak, s azzal szál-* lították a csapatot. A taxisofőrök szédülete- sen, százharmincas sebességgel hajtottak, sőt, a mi gépkocsivezetőnk, ilyen eszeveszett szá­guldozás közepette kinyitotta az ajtót, s hát-* rafordult, mert úgy érezte, mintha a bal hátsó kerék egy picit puhább lenne a kelleténél! Bennünk megfagyott a vér. Ember, nem tud­ja, hogy a gépünk lezuhant, mit csinál, miért nem vigyáz jobban, mit nyitogatja itt száz­harmincnál az ajtót? Az arab méltóságteljes hangon válaszolt: — Uraim, mindnyájan Allah kezében vagyunk! Amikor egyszer Chiléből repültünk haza, e- gyetlen nyugateurópai repülőtér sem fogadott. Nagyos rosszak voltak á meteorológiai viszo-* nyok. Csupán egy London közelében lévő ka-* tonai repülőtér adott engedélyt a leszállás** hoz. Ügy ereszkedtünk a röptérre, hogy fák3 lyás katonák mutogatták, merre kell korma-’ nyoznia gépét a pilótánknak, mert a ködben, hóban semmit sem lehetett volna látni. Én a függönybe kapaszkodtam, s amint a földre értünk meglepetten tapasztaltam, hogy nem látok semmit, mintha egy hófelhöbe értünk volna, úgy porzik minden. Amikor a gép végre megállt, senkinek sem engedélyezték a kiszállást, viszont megjelent a sápadtarcú kapitány, és azt mondta: — Ké-* rém, vegyék elő a gép italkészletét, és ad-* dig ne menjen el senki, amíg mindent meg nem iszunk. Fogalmuk sincs róla, mitől me­nekültek meg. Csak később tudtam meg, hogy az volt az egyedüli szerencsénk, hogy a betonpálya jég­gel volt borítva. A gép azon csúszott, mint valami szán. Ha egy helyen felszakad a jég­burok, s a gép törzse a betonhoz ér, begyul­lad, s felrobban az utasszállító... így irigyeljék az élsportolót! Erről a szurkolónak persze fogalma sincs, ő csak arról értesül, hogy a gép felszállt, vagy megérkezett. Tichy Lajos sokféle ország sokféle konyhá­ját ismerte meg. A legérdekesebb étel talán egy Chilében felszolgált leves volt, amelyben egy cső főtt kukorica füstölgött. A levet ki­kanalazta, aztán megsózta a kukoricát, s jóí­zűen elfogyasztotta azt is. Egy ilyen sokszínű élet csak akkor dolgoz­ható fel alaposan, ha megfelelő számú óra áll rendelkezésre. Lehet, hogy egyszer erre is sor kerül, s az sincs kizárva, hogy maga Tichy végzi el ezt a munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents