Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-12-12 / 50. szám
fO új ifjúság , A I m m ■ mmmmu±j ívni ii\iK IV. eresztés VERMES JANOS: Vérmes lános, a maga kétméteres apróságában is a csehszlovákiai magyar líra 160 centi- méteres átlaga fölé emelkedik. Egyetlen hibája, hogy helyenként túlfűti magát... NŐ A FŰN Haragos szél — futok a nőknek, s előttem, le. a fűre dőlnek. Kapaszkodók a barna döghöz, s a vágyam éppen hármat öntöz, és a testén mint gyöngy ragyog, ő meg csak bambán mosolyog. Mondom neki, te vén rigó, azt hiszed veled lenni jó? Haragos szél — dőlök a lánynak: siessünk hé. mert rám még várnak. Smaci. hullámzás, selyem — tenger ... Be sok hajó úszkált már itten. S a lányok egymás mellé állnak, és sürgetnek és kiabálnak. A földön Rózsa, istenem, mi lesz velem, mi lesz velem, finoman nyerít, mint 3 lő, N szívemnek pont e dal való. Alig láttam meg. megfogott, hervadtam, vágyam elkopott. Ő mondta is, de pici tű, felnyerített bennem a dű’. Sáncpartra nyomtam újra én, és azt mondtam, no, most beszélj. Mert elintéztem rémesen, martam, haraptam, VÉRMESEN. » Mert versben, olyan egyszerű, nem kell hozzá se nő, se tű. Negjedjk eresztékem előtt meglepődve állapítottam meg. hogy vadvirágos irodalmunkban még mindig vannak akik nem haragszanak rám. Ennek a felismerésnek az alapja» született meg er az üjabb eresztés. Rájöttem ugyanis hogy a sertettseg. a harag örömét senkitől sem vehetem el .' ''Tiszteletei: TE KICSONTOZ VILMOS: Egyesek szerint; szántogató, vetegető, gya- lulgató ember. Mások szerint viszont; gyalul- gató, vetegető, szántogató emberre látunk, ha jobban odanézünk. Állítólag verseket is írt, de erről sem az EGYESEK, sem a MÁSOK nem nyilatkoztak. Éppen ezért az utókorra vár majd annak a fontos kérdésnek a megvilágítása, hogy a fentnevezett szerette-e a paszuly- levest... MÁST, MÁST Én még úgy jöttem: csont nélkül, lágyan, A pacsirtákkal versenyt trilláztam. Lehünytam szemem, álmodtam hej, hej, Dehát így/vaksin, csak orra estem. Lett is olyan por, máig se látszom, Hát kellett nekem húnyt szemmel járnom? Utat — aszfaltost, az kéne kérem, Hogy ha esek, hát Portól legalább ne kelljen félnem. A bírálat és a hatása LOGICCSES BELA Erénycsősz. írásaiban csak.a tiszta női lélek egyesül, a tiszta férfi lélekkel — ami következtében a végér^általában ikrek születnek... ZÁRÁS UTÁN (elelbe$zélgetés) Hét éves voltam... Nagy idő, szép idő. Mert abban az időben még a kevés is sokat ért, különösen ha olyan emberismerettel párosult, mint az enyém volt légyen. Hát szóval hét éves voltam... Álltam úgy a sarkon, a tejcsarnok előtt, mint aki a világhói akar kiszaladni, és néztem a semmibe — ami az én müvem mindhalálig. No meg a csarnok kisablakáoa, aholis nagyon jól látszott Jolánka. Ha jól emlékszem Repedtsarkúnak hívták. Álltam ott, marcangolt az izé, de nem azért mintha, hanem csak úgy és vártam, mikor jön ki Jolánka zárni. Ki is jött. En meg odaloptam magam a gyönyörű fara elé és azt mondtam hangomban azzal a remegéssel, aminek a nők már akkor se tudtak ellentállni: — Kaphatnék-e lelkem ötért túrót? — Ejnye, hogy az a taknyos világ szakadjon magára, nem tudott előbb jönni? Akkor aztán bementünk. Igaz mielőtt nekiestem volna, mint malac az anyjának, átvillant agyamon idesapám figyelmezése: — Aztán, nehogy bajt csinálj megint valahol, hiszen lassan már nyolc éves leszel. De hát a túrószag engem mindig különösen megvadított, így aztán mindjárt el is felejtettem mindent — No. Jolánka — mondtam neki, s a szavaimban úgy verdesett a tűz, mint a nyári csűrön. — Akkor lehúzom a redőnyt— mondta ő pirulva szemérmesen. — De hozott-e óvszert? Keményen bólintottam. (Hiszen anélkül ma már komoly író nem jár az élet sürejébe!) — Rettenetesen szégyellem magam — mondta végül. — Csacsi vagy Jolánka!... Szégyellcd a mi pipacstúzú szerelmünket? — Nem a pipacstüzű szerelmünket szégyellem. — Hát akkor?... Ne gondolj te semmi másra csak a jövőnk- re, és a boldogságunkra! — Nem hiszek én magának, hiszen maga már kétszer elvált. — Érted tettem, mert már akkor is téged szerettelek, mert neked olyan jó túró szagod van. — Istenem, istenem én mindjárt elbögöm magam. No, de keljünk már fel, mert nagyon hideg ez a fránya beton. — Szerelmem! — Szerelmem! Azóta se voltam a tejcsarnok felé. Pedig annak már jó három napja. Jolánka meg, azt beszélik eludttejet ivott bánatában. Meg is halt, vagy ötven évvel később. Én meg álldigálok itt a sarkon, és nézek a semmibe — ami az én művem immár mindhalálig. Hogyan lehet feljutni? MONALISAY DEZSŐ: Messziről jött ember... Ennélfogva per-TE az egész világirodalommal. Újabban a fiatalságán T ozlk ... ARANY? HOL?!, (részletekben) Ha itt lenne dehogy beszélnék összevissza ha itt lenne beszélnék dehogy összevissza gumilabda fejem beleüthetném a rádióba a centime-t rúdon tornáztathatnám halomba de túl rándult a csigolyám Van egy drága érc s harminc évvel arrébb ez a vers a férc ez a dalom menjünk csak dalolva menjünk csak dalolva tarháljuk meg az életet tarháljuk meg az életet tarháljuk összevissza mert annak a színes kis ízének akárhogy nézzük is nincs se könyöke se szaga Harminc arany cincin kelepei mit kezdjek velük? Tudom már, tudom már a bogárboncolgató éjszakába kirekedek s Pitagórasz hóna alá dugom mert a tulipiros száramat a tételébe dughattam Néha igaz habozok ennyi zöldség leírtán de irodalmi havibajunkba az kell ami érthetetlen mert arról lehet bölcselkedni vagy legalább is mert különben a szerkesztők vörös kézzel úgy a nadrágomba nyúlnak hogy no hogy no és akkor aztán mormolhatom inam szakadtáig: I'e dicső... (Micsoda?) Arany ? Hol?! Arany? Hol?! stb. CzAR OLIVER: A keleti végek nagy mágusa. Szuverénül — olvas... # , FEHER A LO A fehér ló — fehér, fehér, fehér ... És nem cica, nem is fehér egér. Csak szelíd ló, decens fuvallmakat eregető, s nem rúg és nem harap. Versbe való — fehér, fehér, fehér, és intelligens is akárcsak én. De szép, de szép, apró szelíd szagok; és hiszem, hogy Kosztolányi vagyok, s lágyan becézek mindent mint a hab, és húsikát hamizok, mert a bab még felrobbantaná idillemet. Ennyi a versem — ha megérted is, én nem értelek. '
