Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-12-05 / 49. szám

— új ifjúság 7 JÁVO R PÁL É LETREGÉNYE Csak ne volna a kis udvar, ahol Járunk, vasráccsal körülvéve, és ne volna azon túl az a magas kőfal, ami alatt a fegyőr vagy egy katona jár feltűzött szuronnyal. Olykor égy- ®gy rab, akinek szabad dolgozni a vaskerí­tésen kívül, rám köszön. Talán Irigykedünk Is, hogy nekik több szabadságuk van a ma­gas falon belül. Mégsem cserélnék velük. Tiz- tizénöt év! Iszonyú! Bár az, hogy ök szám­lálhatják a napokat, mennyi van még hátra a büntetésből, megnyugvást adhat nekik. Mi a kiszámíthatatlan idővel küzdünk. Egy, ami feltűnik nekem, hogy — bár ál­landóan együtt vagyunk — egy nap többször is köszönünk egymásnak: ..Hogy vagy? Hal­lottá! valami jót és újat?" „Elvisznek min­ket innen kifelé?“ Az országféltés kegyetle­nül gyötör. Január 31. Ma van a születésem napja. Ami­kor születtem, biztosan nagyobb melegség vett körül, mint a mai napon, és nem gon­dolt senki arra, hogy kőhidai rab leszek. De 'ezt a rabságot nem kell szégyellni. Emlékszem, tavaly nagy vacsora volt ná­lunk. akkor játszottuk a Nemzeti Színházban a Kaméliás hölgy-et, az egész társulatot meg­hívtuk vacsorára. Ki gondolt volna arra. hogy fegy év múlva így lesz, és én itt ülök? Hol vannak most a barátaim? De itt is mindenki sietett gratulálni, nem is tudom, kitől tud­ták meg, milyen nap van ma. A szakállam, amit növesztek, nem nagy még fes szúr, de már szakáll. Rabságom eredmé­nyé. A szobákban sakkbajnokságot játsza­nak, mindenki drukkol, hogy az ő szobája nyerje meg. Végül a mi szobánknak jut a bajnokság. A hideg kétségbeejtő. Mint hall­juk. a fegyházban öt év óta egyáltalán nem fűtöttek, a legtöbb fegvenc nyomorékként, ta­nyással, ínzsugorodással kprül ki innen. Angyalom! Azt hiszem. TI már csendben vagytok, és rám gondoltok, ezzel az érzéssel alszom el. Álmomban hozzátok bújok reggelig, miq vissza nem kell jönnöm: Mit állhattatok ki fi. pesti-budai asszonyok és gyermekek! Február 9. Szakállam volt. de már nincs. Dominich őrnagy, a fégyház parancsnoka nem tűri a szakállviselést. Azt mondta: Ez nem klnzőintézet. Ezzel megszüntette a szakálldi- vatot, ­Tele vagyok honvággyal, amikor már minden lecsendesedik, s a lámpát eloltjuk, vissza­pergetem életem égy-egy pillanatát, A há­zunkat látom, a szép nyarat, amikor bent hűs volt. és csendesen beszélgettünk, jó fekete mellett, vagy este. mikor elmentünk együtt valahová. A nyári esti órákat érzem, a fris­sen locsolt fü szagát amikor tele volt akác és begónia illatával a világ, és mi kint ül­tünk a lépcsőn hallgatagon a holdfényben, riven gondolatokkal és érzésekkel kell ma­gamat narkotizálnom Nyomorult az ellátá­sunk. Nem tudjuk, mi vár ránk. Szörnyű hogy senki sem törődik velünk, nincs, aki szólna hozzánk, vagy megmondaná ittlétünk tarta­mát. Ami levél eljut! hozzánk, nagyón kevés, azt a magyarok is, a németek” is cenzúráz­zák. Azt hiszem, ilyen csendes rabtársada­lom nem volt még Magyarországon. Révete- gen ülünk, magunk elé nézve, elkeserítő látni az elkínzott és semmibe bámészkodó szeme­ket. Ma szomorú esemény történi. A folyosó má­sik véqéberv. a fegyene-szobában, meghalt egy dologházi rab Balázs. A szenet behordó fe­qvenc szomorúan mondta, hogy az se lesz, aki az akácosba kikisérie. — Miért? — Hát kérem, biztosan tetszett látni azt a nagy kutyát, aki a váltásoknál a fegyőrökkel járt, hát ez a kutya sohase bírta az SS-eket. sőt egyét meg is harapott, ezért ma egy SS-- légény agyonlőtte. Pedig ha valakit vittek az akácosba, azt csak a fegyház harangja, meg éz a kutya kísérte ld. A kutya megállt a ka-* púban, hármat ugatott, s utána ballagott a koporsót vivő saroglyának. Február 15. Nagy kínunkban humorizálga-* tunk. Valaki elmeséli: egy katonát vittek a hadtestbírósághoz, mert az őrhelyen berúgva találták, az ör azt állította, hogy nem volt be­rúgva, hiszen oly keveset ivott, mindössze három fröccsöt. — Hát attól nem is lehet berúgni — álla­pították meg a bírák, — hiszen három fröccs nem sok De az egyik bíró megkérdezte: — Milyen fröccs volt, amit ivott? — Vámőr fröccs. — Hát az kérem, három deci rum, két de­ci szilva. így viccelgetünk, ha van kedvünk. X>e még ki sem nevettük magunkat, már megint újabb borzalom. Felakasztanak két győri fiatalem­bert. akik József Attila-kört alapítottak Győ­rött. A hasbeszélő hóhér megint ügyetien. Hosszú percekia kínlódnak a szerencsétlenek, a mikor leveszik őket. még dobog a szívük, úgyhogy az akasztásnál asszisztáló dr. Füzessy orvospátert ijedten hívják vissza. Február 23. Teanap és ma olyan pokoli szél volt. hogv eddig elképzelni sem tudtam ilyet. A fegyház épületein felborzolta a cse­repeket. és olyan muzsikát csapott, mintha az ördögök talpa alá húzta volna valami fertel- mes banda. Egy szegény politikai rab a cellások közül. Dalos rádiómérnök felakasztotta magát. Nem bírta idegekkel. A háború közeledik felénk. Van olyan nap is, hogy ötórás riadóban van részünk. Azt hallottuk, hogy elutazásunk egyelőre abba­marad. a fegvenceket sem viszik még. Ilyen­kor azt érezzük, szenvedéseink csak nyúl- nak-n'vúlnak. a háború végtelen hónapjaival együtt Ha ggv^nts egv nap csend van. őreink nár német győzelemről mesélnek. Ogy érez­zük üvenkor magunkat - mintha dióhéjban hul­lámokon fel-le utaznánk. (Folytatjuk) • indián • — Észak- és Dél-Amerfka bennszülött népe. Névadójuk Kolumbusz, aki a földrész fel­fedezésekor úgy vélte. India keleti partvidékére jutott. Az indiánok — tudományos felte­vés — tíz ezer évvel ezelőtt kerültek Amerikába. Ázsia é- szakkeleti részéről. A gyarma­tosítás idején 50 millióan vol­tak. napjainkban viszont mind­össze 23 millióan vannak. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig mindössze 524 ezren. (A XVII. században lélekszámúk még 845 ezer.) • MESZTIC • — Félvér, Fehér és Indián szülők gyermeke. Számuk, te­kintélyes, 80 millió, elsősor­ban az amerikai földrészen. E- zenkivül ismeretesek még a zambok, az indián és néger apák-anyák utódai. Az utolsó mohikán • SZÍN # — Az indiánok antropoló­giailag a mongoloidok ameri­kai ágát képezik. A mongoloi­dok: ázsia-amerikai rassz. É- szak-. Közép-, Kelet-Ázsióban, az Északi sarkvidéken (eszki­mók), valamint Polinéziában 2» élnek. Az amerikai indiánokra jellemző — egyebek mellett — a sárgás bőr, az egyenes, vas­tag szélű haj, a lapos arc. a kiugró pofacsont, a szűk-ferde szemrés. Az egyesekben még ma is hitelesnek vélt hiedelem­mel ellentétben, az Indiánok bőre nem vörös! Rézbőrüeknek, vörösbőrűeknek azért nevezték őket, mert a harcra kelt fér­fiak vörösre festették testü­ket. • NYELV % — Martius híres nyelvtérké­pén 1300 különböző indián nyel­vet, dialektust jelzett. Brazí­liában például 250-et, az Egye­sült Államokban 35-öt 130 dia­lektussal, s Kanadában 12-t. A teljesség igénye nélkül mind­máig 150 önálló indián nyelv­család ismeretes. így Észak Amerikában a kenai (atha- oaszk), az algonkin, az irokéz, a dakota, a pani és az apalach nyelvcsoportok. Közép-Ameriká- ban a nahual, a taraszko, a maya. az otomi, a kora, a truispol, a tarahumára, az izen­dal, a totonaka, a quiche. Dél- Amerikában pedig a karaib, a quechua, a muiszka, az aima- ra, a pampa, a tupi, a ges. a betoia, a guaikuru nyelvcso­portok. • TERRITÓRIUM # — Indián Territory: kizáró­lag az indiánoknak fenntartott terület az Észak-Amerikai E- gyesült Államokban. Napjaink­ban az USA indián állampol­gárainak háromnegyede Itt., meglehetősen primitív körülmé­nyek között él. • KULTÚRA • — Egykoron Észak-Ameriká- ban az algonkinok, athapasz- kok, sziúk, csejennek, koman- csok, Dél-Amerikában a puel- csák, tehuelcsák, araukánok, s a Tűzföld indiánjai gyűjtögető életmódot folytattak, vagy ha­lászatból, vadászatból tartották fenn magukat. Földművelők vol­tak Észak-Amerikában és a ’'Jagy Tavak mellett az irokézek, az algonkinok, Dél-Amerika tropikus vidékein a tupiguar- ník, az arawakok, a karibok. Ősi kultúrát alakítottak ki va­lamikor a mai Mexikó és Hon­duras. illetőleg Peru területén a mayák, az aztékok, a csib­csák, az inkák, a kecsuák és az aimarák. • CSINGACSGUK * — Törzsfőnök, az utolsó mo­hikán. Regényhös: írója: Ja­mes Fenimore Cooper. Bur- lingtonban 1789 szeptember 17- én született. Életét Cooper- stownban, 1851. szeptember 14- én fejezte be. Jogot tanult, tengerészkedett. beutazta Eu­rópát. Amerikai konzul volt Lyonban, majd hazatérve Ame­rikába, Írni kezdett. Bőrharis­nya történetei az egész világon ismertek. Legkedveltebb regé­nyei a Vadölő és Az utolsó mohikán. Cooper követője-után- zója a nálánál 53 évvel fiata­labb, német May Károly, a csöppet sem romantikus életű- jellemű író. Emlékezetes hőse Winnetou.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents