Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-11-14 / 46. szám

V.- V . 1 / X • sääásíží FUTBALLVIETNAM Végtelenül szomorú cím, várakozást. A szadisták de úgy hiszem, most az remekül szórakoztak a egyszer találó. Az utóbbi nézőtéren. Simpsont egy jól irányzott üveg terítet­te le, a többi pedig már smeretes a napilapokból. A közönség őrjöngött, jó, sós falusi pályák csatáitól h°sy rendőrkordon védte kezdve a legnagyobb fű- a öyepet, mert másképp idők szinte majdnem min­den találkozóját jellemez­hetné, a kis. hepe-hupás, zsombékos, vakondtűrá­téses arénák ultramodern gyepszőnyegén lezajlott küzdelmekig is megkergetik a bírót, s ott is eltörik a játékos lábát. Sőt: ott lehet még csak jól mészárolni, hi­szen a közönség a partvo­ilán skótokat vacsorázott olna néhány argentin Faluhelyen család. Ehhez a mérkőzéshez bizonyára sokszor vissza­térnek még, de változást úgysem várhatunk. Az il- kesek csak akkor haj­nalai szegélyezi, s akkor landók majd közbelépni, ordít valami borzalmasat, ;ia legalább tiz halott lesz valami vérfagyasztót a ,?gy mérkőzésen. Simpsont bíró fülébe, amikor éppen hibáztatjuk: miért nem akar. Most természetesen nem erről esik majd szó. A Világkupa döntőmérkőzé­sei és a Középeurópai Kupa döntője lesz a téma. Ami Clasgowban lefolyt, azt esetleg megérthetjük, mert ott még csak egy­mást kaszálták a skót és az argentin együttes tag­jai, hogy aztán jellemte- lenül szimulálva letagad­ják azt, amit többmillió ember látott. Az Argen­tínában lezajlott vissza­vágó aztán felülmúlta a húnyta le örökre szemeit? Akkor talán lett volna egy kis botrány, s talán némi intézkedések is. Érdekes, hogy maholnap megszok­juk, sőt, már meg is szok­tuk az ilyen mészárláso­kat, melyeknek semmi köze sincs a labdarúgás­hoz. A lapok „kemény küzdelemről, hallatlan iramtól és férfias helyt­állásról“ írnak, holott mé­szárlásról, életveszélyes és emberhez nem méltó öldöklésről kellene cik­kezniük. '• SZAVAZZ AZ ÉV LABDARÚGÓJÁRA! EBBEN AZ ESZTENDŐBEN IS KIÉRTÉKELJÜK AZ ÉV LABDARÚGÓJÁT CSEHSZLOVÁK, MAGYAR* ÉS VILÁGVISZONYLATBAN; KÉRJÜK, EGY POSTAI LEVELEZŐLAPON TÜNTESD FEL TIPPEIDET; S AZT LEGKÉ­SŐBB NOVEMBER HARMINCADIKÁIG JUTTASD EL LAPUNKHOZ. (Re­dakcia ÚJ IFJÚSÁG, Bratislava, Pražská 9. sportrovat címre) NEFE-, LEDD: EGY ORSZÁGBÓL CSAK EGY JELÖLTED LEHET. KÖZÖLD VE­LÜNK AZT IS. MELYEK A KEDVENC CSAPATAID, S RAGASZD A LE­VELEZŐLAPRA A VERSENYSZELVÉNYT. MERT .ANÉLKÜL NEM IN- ' DÚLHATSZ! VÁRJUK VÁLASZAITOKAT! v-::' ■ ■ €« ' ■ ' k- ' vx ,Tv,,OÍ' .. •. • <, De mit érne az is? Semmit. Úgysem történne semmi, hányszor próbál­ták meg már az újságírók, s mi lett az eredmény? Nulla. Legutóbb például a világ legkonzervatívabb embere, Stanley Rous nyi­latkozatát ismertette a sajtó, s abból az derült ki, hogy nincs a labdarúgás körül semmi baj. Itt volt a Középeurópai Kupa döntőmérkőzése. A csehszlovák—magyar ba­rátságot ápoló vezetők, az illetékes szervek tűrik ezt a kakaskodást? Legalább egy épkézláb bírót kellett volna szerezni! Az egyik pillanatban Noskó rúgta le Adamecet, a másik percben Adamec ugrott bele dupla lábbal a védte­len Káposztába. Miért tűrnek ilyesmit? Kinek használ ez? Ki élvezi ezt? Aztán persze fölöslege­sen mérgesednek el a dol­gok. A közönség az öklét rázza, üvegeket dob a pá­lyára, mint Buenos Aires­ben. Mi lesz ennek a vége? Olyan ködös, mint maga Vietnam? Meddig lesznek még gengszterek a pályákon? Ne állítsa senki, hogy nincs megöl­DE HOL VAN MÁR A TAVALYT HÔ? Madarász. Boros, Temesvári, Frank. Ez a 4x100-as gyorsváltó valaha remek időt úszott. És mi van most? Sajnos, semmi. dás. Nem egy ország bizo­nyítja az ellenkezőjét, csak másképp kell a dol­gokat nézni. Ügy látszik, a világ nagyrésze igényt tart az ilyen mészárlá­sokra. Semmiképpen sem helyeseljük ezt, még ak­kor sem, ha ezeknek az indulatos, de mindenkép­pen igaz soroknak éppen olyan eredménye lesz, mint már néhány, ilyen hangnemben megírt cikk­nek. A Világkupa és a Közép­európai Kupa döntői után villant eszembe életem első aforizmája. Keser­nyés. szomorú, mint a cím, a Futballvietnam, de úgy hiszem, igaz: HA A LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉSEKEN TA­PASZTALT ESEMÉNYEK ALAPJÁN DÖNTENÜNK EL, VAN-E A VILÁGNAK KULTÚRÁJA, TALÁLHÁ- TÓ-E KULTÜRNEMZET A FÖLDKEREKSÉGEN, AKKOR NEMMEL KELLE­NE VÁLASZOLNUNK. BATTA GYÖRGY BOBROV MEGBETEGSZIK Közeledett a zürichi világ- bajnokság megnyitásának idő­pontja. 6 a Szovjetunió jégko­rong-válogatottjának tagjaiban egyre gyűlt az izgalom. Ez lesz hát a szovjet sport tör­ténelmének legnehezebb pró­batétele a jégkorong-szakmá­ban. A játékosok izgalommal, különös hévvel végezték az ed­zéseket. Aztán — ahogy az lenni szo­kott — egyszerre bejelentet­ték vezetőink: a szovjet csa­patot mégsem indítjuk Zürich­ben, mert megbetegedett Bob­rov, s nélküle úgysem lenne érdemes rajtolnunk, sőt, még alaposan le is éghetünk! Nem hittek a közösségnek, nem hittek egy hatalmas ország ki- választottjainak. Csupán egy embernek hittek: Bobrovnak. Ez végtelenül szomorú dolog. Én aztán mégiscsak kijutot­tam — megfigyelőként Svájc­ba. Minden mérkőzést láttam. A világbajnoki torna kétfor­dulós alapon bonyolódott. Ak­kor jöttem rá, s ezt a mai na­pig állom: nem szenvedtünk volna vereséget, a csapat re­mekül fel volt készítve. Sem a játékosokat, sem az edzőket nem hagyta nyugodni a Jégko­rongszövetség furcsa eljárása a Bobrov-ügyben. Ezt a csa­patok viszonyában, viselkedé­sében is észleltük aztán, s rádöbbentünk: éppen úgy győznie kell a sportban is a kollektív szellemnek, mint az élet más területén. SZÓLÓBAN, VAGY HÁRMAS- FOGATON? Ha elvetjük a háromtagú csatársor azon elvét, amely szerint középen egy lómester helyezkedik el, akinek van két töltényhordozója, helyzetbe- hozója, azaz a szólista-játék- felfogással nem értünk egyet, akkor viszont mit csináljunk, hogyan támadjunk? Állítsuk össze az egyes csatársorokat három nagyágyúból, három Bobrovból? Felvetődött ez az elmélet is, annál is inkább, hogy abban az időben valóban fel­tűntek kiváló játékosok. Mégis játszhat egyetlen csatársorban három erős egyéniség, akiknek különböző a játékfelfogása, a vérmérséklete, az idegrendsze­re? Azt hiszem, nem. De három nem feltűnő, remek passz-em- ber, amolyan töltényhordozó — igen! De hogyan? Nehéz el­képzelni, ám véleményem sze­rint az ilyen összetételű hár­masfogat ellen a világ egyet­len védelme sem állna helyt. Itt volt nálunk ez a Babies. Mindent tudott, amit egv jég- korongozónak tudnia kell: re­mekül hozta helyzetbe társait és önnönmagát, jól lőtt, s ha kellett, segítet a védelemnek. Ha úgy állítunk egymás mel­lé három csatárzsenit, hogy meggyőzzük őket: mindhárman egyformák, feladatuk egyen­rangú, nem szolgálnak ki ket­ten egy harmadik lőmestert. hanem mindegyikük alkot a pályán, akkor remek ütőfegy­Tara&zov: Mogyoró­héjban Firszovék­ról ver került a kezünkbe. Ha ez nem így van, azaz rákénysze- rítünk valakit mást játszani, mint ami ül neki, akkor kez­dődnek a gépezetben azok a nyikordulások. Természetes nem mindig si­kerül három Babicsot egymás mellé rakni, s még össze is hangolni őket. Hiszen akad e- rösebb egyéniség a jégkorong­ban is. De akkor is azt állí­tom: ha ezt a sportot az ope­rához hasonlítjuk, akkor a szó­lót itt egy háromtagú társa- ságnek kell énekelnie, nem e- gyetlen egyénnek. Kérem, azonnal szolgálhatok egy példával, gyakorlatival, a moszkvai CSKA csapatának történelméből. A B csapatban Volkov, S§- nyuskin és Firszov játszott e- gvütt. Semmi kétségünk nincs afelöl, hogy ebben a táma­dósorban Firszov a legerősebb egyéniség. Bebizonyította ezt számtalanszor, legutóbb pél­dául Becsben, ahol az egész vi­lágbajnoki mezőny fölé nőtt. Viszont: olyan a játékstílusa, hogy sohasem követeli meg. játszanak a csatártársai rá, hanem még ô az, aki helyzet­be hoz másokat. így aztán e kis, három elemből álló sejtben is tökéletes az összhang, nincs féltékenység, erősödik a har­cikedv, a közösségi szellem, s természetesen — nó a csatár­sor vezetőjének tekintélye. Ez a szemlélet eredményezte, hogy megváltozzon a CSKA já­tékfelfogása. A csatárok már nemcsak arra törekednek, hogy egyszerűen leadják a koron­got, hanem igyekeznek minden helyzetben megtalálni azt a megoldást, amelynek gólszaga van, s itt nem játszik szere­pet, ki lövi a gólt. Ez lélekta­nilag is fontos dolog, hiszen mindenki értékelni szeretné a másik, de a saját munkáját s, s egy-egy .jóleső váilveregetés nemcsak a gólszerzőnek jár ki. Az, hogy több jó helyzetet teremthessenek a kapu előtt, eqyre több energiát kíván. így alakult aztán ki az a játék­modor, amely a korong elvesz­tése pillanatától számítva a- zonnal életbe lép, megtámad­ja az ellenfelet, egész a vé­dősávig üldözi ha keff, meri mielőbb vissza szeretné sze­rezni a korongot, hogy újabb helyzetet tudjon teremteni. Véleményem szerint . remek ellenőrző módszer a játékosok közötti baráti szeltem megál­lapítására megfigyelni a gólt -adó játékos társainak reakció­ját. Megnézem, osztozik-e más is a gólszerző örömében, lelke­síti-e a többiekét is az általa ■elért gól. És mondhat bárki bármit, a gólok utáni „szerel­mes ölelésekről" a jégén: en­nek így kell lenni, ezt úgy­sem tudja a játékosokon kívül más megérteni, egy ugyanis a jóbaráti szellem legőszintébb megnyilvánulása, ezt nem tud­ja pótolni semmi. LEHETNEK A SZOVJETUNIÓ­BAN SZTÁROK? Persze, hogy lehetnek! Amikor először találkoztam Maurice Richarddal, értésem- rf» adta, hogy, ebben a túlzott kollektivizmusban egyenlővé válik mindenki, még az is, a- ki pedig többet érdemelne te­hetsége, szorgalma folytán. Ogy tűnt neki, hogy ez a kö­zösség megfojtja az egyéni­séget, amelynek nincs alkal­ma eredetivé nőni. Igaza van-e a híres, s a dol­gát nagyszerűen* értő Maurice Richardnak? Nincs! Minden mérkőzésen alkalmat kap va­lamennyi játékosom, hogy ki­élje, kitombolja magát, hogy a többiek fölé nőjön, hogy csil­logtassa egyéni képességeit, megvalósítsa elképzeléseit. A szurkolók, újságírók és szak­értők értékelik majd teljesít­ményét. Különösen nagy felelősség hárul a jégkorongozóra akkor, ha magára marad, ha senki sem segít neki. A szovjet né­zőknek bizonyára feltűnt, hogy azonnal a jégen terem Alme- tov, ha meggyengült a csapat. Ez az ügyes játékos talán az egyedüli nálunk, akinek nincs versenytársa a korong meg­tartásában, az egyéni harcok­ban, s a létszámfölény által előállt helyzetek megoldásá­ban. Emellett Almetov nem e- gyénieskedő szólista, hanem egy jóértelemben .felfogott sztár-típus. Hármasfogaíának másik két tagja, Loktev és Alexandrov, hasonlítanak hozzá. Gyorsak, technikásak, ötletesek, s mind­amellett — remek barátok. Nincs alárendelt és fölérendelt szerepköre egyiknek sem. El­hiszem, hogy az ellenfél vé­delme panaszkodik a mérkőzés után, nehéz volt ellenük a küz­delem. E három nagyágyú alkotó­módszerei azért mégiscsak különbözőek. Még a cseleket is másképp hajtják végre, s másképp tartják a botot. Viszont: magát a jégkoron­got egyértelműen fogják fel. Néha róka-ravaszságú szurko­lók faggatnak. Ilyesmit kérdez­nek: ki nyerne, ha a hajdani Babies, Suvalov, Bobrov hár­masfogat Loktev. Almetov és Alexandrov ellen játszana?, L b. sry (F.olytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents