Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-10-24 / 43. szám
6 új ifjúság BATTA GYÖRGY 2. A tengerparton nagyon gyakori a darázs. Ki tudja, miért? Talán a fenyők vonzzák őket ide? Mindenesetre kemény küzdelmeket vívtunk velük mi is, de a legérdekesebb egy sü- teményesbolt üzletvezetőnőie volt, aki éveivel a negyven, kilóival a száz felé közeledett, s maga-gyártotta darázscsapó szerszámával sűrű szuszogások és szitkozódások közepette viaskodott a sárga rémmel. Szívesen készítettem volna vele riportot, ám hol a darazsak, hol a vevők akadályoztak meg benne. Amilyen gyakori a darázs, olyan gyakori volt a napraforgó is. Ügy árulják, a zöldség és gyümölcs bol- tolban, mint a dinnyét, s minden második lengyel azt rágcsálja. A tengerpartról autóbusz röpít az NDK-ba, a tengerparti Sassnitzba. Ütközben megtekintjük Sczeczint, és elkomorodunk. mert gyakoriak a rommálőtt házak, a füstös falak: ez méq a háború. A kikötőben hatalmas hajók füstölögnek, s remek gyümölcs kapható. Bármilyen szép is a város, a háború festéke szennyezi, s ez éppen elegendő ahhoz, hogy hallgatagon, magunk elé bámulva üljük végig a hátralévő utat. 2- A tizennégyszívű város A Svédországba tartó hajó éjjel egv órakor indul Sassnitzból. Addig tehát összefoglalhatom NDK-beli élményeimet. Tetszett: az útbaeső kis falu harmadosztályú sörözőjének tisztasága. az olcsó, és nagyon jó sör. az országutak német alapossággal agyontűzdelt jelzőtáblái (még a hat százalékos lejtőt is jelzik), s a rend mindenütt. Nem tetszett: amikor egy idős. hatvan felé tartó ősz asszony, az újságárus-bódé eladója rámripakodott, mert nem tudtam tökéletesen németül, és sehogy sem ment a fejébe, miért nem ez az első, az e- gyetlen világnyelv, amit tanulni kezdtem; nem tetszett az egyik söröző légköre, bár itt is patyolat-fényesek voltak a korsók és vakított az abrosz és remek a felszolgálás, viszont egy TV-készüléken háborús filmet figyelt léleg- zetfisszafojtva néhány polgár, s én már inkább valami mást néznék, főleg Németországban; nagyon szomorú volt Berlin utcáin járni, és hallgatni a szirénát, melynek hangja eay 0 építkezés felől fütyült, jelezve: vigyázat, a munkások aknát találtak, a tűzmester azonnal megsemmisíti, ne közeledjen senki! Rendkívül jól éreztem magam, fél órával éjfél után, fél órával a hajó indulása előtt a sassnitzi állomás előtti téren. Különítményünk minden tagja futballozott, így pihenve ki az út fáradalmait, így gyűjtve erőt az újabb mérföldekre. Természetesen a hölgyek is pályára léptek. Egy fiatalasszony a mérkőzés után vallotta be, teljesítménye a kapuban sokkal különb lett volna, ha az az átkozott illemhely egy kicsit távolabb van, mert az onnan szálló illatok dühösítették, ami szaknyelven annyit tesz: nem tudott teljesen a védésre koncent-^ rálni. A hajógyomorba úgy kerülünk, hogy vonatunk is oda fut be. Az NDK és Svédország között közlekedő hajó mélvén hat-nyolc vasúti szerelvény lapul. A vízijármű emeleti részén gépkocsik parkoltak. A fedélzeten látjuk az első igazi beateket. Külföldről térnek haza, autójuk cifrára mázolva, hajuk sörényhosszúságúra növesztve, arcuk borotválatlan. Drótként merednek ki belőle a sörték. Ne gondolja senki, hogy a frizura vagy a borotválatlan- ság miatt azonnal elítélem őkét. Ők is emberek, s ha történetesen ez a hajviselet tetszik nekik, viseljék egészséggel. A történelemnek vajon hány alakját közösítené ki a társadalom a haja miatt! Ezek a fiúk pedig egyenesen rokonszenvesek: csendben ülnek a fedélzeti folyosó asztalainál, s a remekül működő zenegépbe egymásután dobják a svéd koronát, hol Udo Jürgenst, hol Bob Dylant, hol a Rolling együttest hallgatva. A tenger valószínűleg nyugodt, mert hajónk simábban halad, mint hazai vonataink. Még alszunk, amikor egy svéd mozdony kihúzza szerelvényünket a hajógyomorból. Szem- pilla-böködő hajnali napfény, és a svéd vámőr ébreszt. A nappal semmi baj, a vámőrrel sem, csupán arra volt kíváncsi, nem viszünk-e szeszes italt magunkkal, az engedélyezett egy literen felül. Köztudomású: Svédország területén tilos a szeszes italok fogyasztása. Egy bizonyos mennyiséget megíhat a svéd ember, ez azonban korántsem annyi, mint mondjuk a csehszlovákiai vagy magyarországi átlagember havi adagja. A néhány deci konyakot vagy likőrt is receptre adják, csakis az kaphat, akinek hatósági bélyegzővel ellátott engedélye van! (nem borsózik hazai szesztestvéreink háta?) A svéd vonat kényelmes, tiszta. A mosdók patyolatfényesek, a kerekek alig hallhatóan forognak alattunk. Stockholm, a tizennégyszívű város, fogad Miért e név? Amikor először hallottam, hogy tizennégy szigeten fekszik, akkor ötlött fel bennem a hasonlat. A tenger bevonul a város közepébe, keskeny öblökbe rendeződik, o- lyan, mint a kígyó: levágtad a fejét, ám a farka még mozog egy darabig. Az öblök messze esnek az ősi tenger, a végeláthatatlan víz, a hullámok fogalmától, mégis forr, sistereg, örvénylik az egész öböl. A maga módján ez is tenger, csak parányi. A mozgása ugyanaz. Az öblökre-metszett tengerre más hasonlat is a- kad: a póké: Az agyoncsapott rovaré, amelynek lábai még a halál után is kaszálnak. A tengerjáró hajók méla óriások, ott eset- lenkednek a part mentén, csak mikor felszedik a horgonyt, akkor bődül el a hatalmas test, s irány a nagyvilág. Skandináviában nincsen útlevél, nincsen vízum. Az északi népek, a finnek, svédek, norvégok, dánok, izlandiak úgy látogatják egymást, mint bratislavai a prágait. Főleg a szesztestvér svédek élnek ezzel a lehetőséggel. Felülnek egy finn vagy dán hajóra, és vígan iszogatnak a párórás úton. Többször is berúgnak, karikás szemekkel, holtsá- padtan érkeznek vissza Stockholmba, de mindenesetre kielégülten. Ä tizennégyszívű város körülcsónakázható és lakói élnek is ezzel a lehetőséggel. Svédországnak nyolc millió lakosa van, a fővárosban ennek egynyolcada él. Minden negyedik emberre jut egy autó, a svéd statisztikusok azt is megállapították: a fővárosban százezerre nőtt a motorcsónak-tulajdonosok száma. A hétvégét minden stockholmi igen-igen várja: felülnek gyors autóikra, vagy motorcsónakjaikra, és irány a természet, a fák, a madarak, a víz. Ezt mindenki megértheti, aki járt már nyugati nagyvárosban, ahol annyi az autó. hogy szinte lila a levegő a benzingőztől. A tüdő alig várja: végre igazán működhessen, kint, ahol nincsen füst, legfeljebb egy tábori tűzhely pipál. A svédek átlagkeresete kétezer svéd ko-< róna. Egv svéd korona kb. nyolc csehszlovák koronának felel meg. Milyenek a leggyakrabban előforduló gépkocsifajták? Amíg Magyar- országon a Trabant, Fiat és a Moszkvics, Csehszlovákiában az MB 1000-es a Škoda típusai és a Fiat, Lengyelországban a Syrená a leggyakrabban előforduló közlekedési eszköz az u- takon, addig Svédország a Volvo, a Saab, Volkswagen, Ford, Mercedes márkájú kocsik hazája. Fiatot látni itt-ott, de korántsem sokat, s nem is hatszázas, hanem a nyolcszáz- ötvenes sport és kupé változatait, na és természetesen a 324-est, a legújabb gyártmányt, amelynek gyártási jogát a Szovjetunió vásárolta meg nemrég, s amely Európa ezévi autós-pálmáját vitte el, nemcsak azért mert nagyon szép és jó, hanem mert olyan újdonságok vannak rajta, mint pl. az automata sebességváltó, stb. Az autós-témát ezzel még nem merítettem ki. A sebesség óriási. A belvárosban is nyolc* van-kilencven körül mozog, ám úgy, hogy egymástól félméternyire haladnak a gépkocsik: Kik ülnek a volán mögött? Rengeteg női vezető, minden harmadik sofőr nő: egészen fiatal tizenöt-tizenhatéves beat, vagy é- rett asszony. A férfiakat is a beatek képviselik leginkább, ott is ilyen lehet az arány, egy a háromhoz. Stockholmban éreztem először az ember és a qép lelki egységét. Nincs szó tévedésről, ne értsen félre senki. Az, h^ az állatvilág néhány képviselője, az ún. háziállatok és az ember között bennsőséges kapcsolat fejlődött ki az évszázadok folyamán, teljesen természetes dolog. (Folytatjuk)' Fiatalok a tengerparton rád az ember emlékezetében, mint a rossz, és szívesebben is gondol rá. Ám sem az egyik, sem a másik nem jár együtt. A rossz, a kellemetlen mindig mellénk szegődik, követ, máskor megelőz. így volt ez velem is az elmúlt 73 év során. A szép. a jó, a rossz és a kellemetlen egymást váltogatták. Hogy milyen volt az arány? Sosem méregettem. nem teszi ezt más sem. és nem is teheti. Az élet az efféle méregetésre nem ad i- dot és jól is van ez így. Az emlékek viszont:, ravasz, körmönfont dolgok. A szépet szebbé, sót még a rosszat is tűr- hetóvé, szinte jobbá varázsolják. De azért én mégis a szebbel a jobbal kezdeném. Fiatal voltam, és erős. A betegségnek hírét sem hallottam. Kint laktunk. Kulcsodtól nem messze, az apámról elnevezett- Érsek-tanyán. Öt leánygyerek, három fiú, anyám és apám alkottuk a népes Érsek-családot. Apám jóhírű kovács volt, 30 évig ütötte a vasat Kulcsodon, és ebből a jóhirből nekem is kijutott. Szerették családunkat és én örültem ennek. I- lyen körülmények közt ért engem is a hábor híre. Húszéves voltam akkor. Tudja. mit jelent húszévesnek lenni? De 1914 decemberében már a 19-es lévai gyalogezred kenyerét ettem és a következő év nyarán már az orosz front lövészárkai jelentették otthonomat. 1916 június 29-én véget ért számomra a háború — legalább is akkor úgy gondoltam. Bró- dinál fogságba estem. Innen már igazán egyenes volt az u- tam. Kijev. Archangelszk, Mur- manszk ... Annyi magyart, a- mennyit itt, talán még az orosz front nyugati részén sem láttam. A fogolyélet sosem volt rózsás, különösen nem ott, messze északon. A negyven fokos hideg ott igazán nem újság, viszont a vasutakat, aminek építését ránkbízták, be kellett fejeznünk. Belebetegedtem. A kórházi á- gyat már Közép-Ázsiában, Csardcsau városában nyomtam három hónapig. Itt már jóval mozgalmasabb élet kezdődött számomra. Több szökési kísérlet után Kerki városába kerültem, az afgán határ közelében. Itt péknek adtam ki magam és nem kis sikerrel. Anyám sok kenyeret sütött és gyakran. Ellestem a tudományát. Tó szemem volt. A legjobb kenyeret én sütöttem az egész városjárult a kancsukától való félelem Is, de mégis... A forradalom híre csakhamar elért ide is. így hát én is töb- bedmagammal változtattam sorsomon. Megszöktem. CjhóI Csardcsauba kerültem az Amu Darja partjára. Itt lettem 1918 május 18-án a forradalom katonája. Szolgáltam az Amu Dar- ja-i folyami flottánál, tüzérként az arali, majd a káspi fronton, de legemlékezetesebb számomra mégis csak a ,.repülőszázadbeli" szolgálat volt. Hogy lovaskatona voltam, és mégis repülőnek hivtak, annak is megvan a maga magyarázata. Ahol baj volt. mindig odaküldtek bennünket gyors lovainkon. így lettünk mi repülőszázad. Emlékszem, egyszer járőrszolgálatra jelentkeztem egymagám. Öt napos út állt előttem. Két nap múlva az Amu Darjához értem és az átkelőnél magamnak élelmet, a lovamnak takarmányt vételeztem. De egyre többen lettünk a parton, más és más vörös alakulatoktól. A felvételezett é- lelmet és a takarmányt „le kellett írni" és természetesen alá is írni. Senki sem vállalkozott a feladatra. Addig viszont nem engedtek tovább, míg ez meg nem történt. Lázasan törtem a nem kell mindenáron. Az ü- gyeletes raktárnokhoz léptem. Minden kiadott élelemről és takarmányról listát készítettem. Mikor elkészültem vele, a magamét alá is írtam. Nem hittek nekem. Jó néhány órát kellett várnunk, míg előkerült egy Írástudó katona. Ö igazolta, hogy mindent helyesen csináltam. A raktáros és a többiek nem örültek úgy mint én. Akkor Írtam először azbukával. A következő eset már 1921- ben történt velem, útban hazafelé. Rigából hajón érkeztünk Stettinbe, onnan vonattal mentünk tovább Pardubicére. Itt hosszas megfigyelés alatt voltunk. Egyenként hallgattak ki bennünket, tudtuk, miről van szó. Egy százados lépett elém, őrmester kíséretében. — Érsek Péter — szólított meg nem éppen hízelgő hangon. — Maga négy és fél évig volt Oroszországban, ugye? — Igen — válaszoltam. — — És vöröskatona volt-e? — Nem — már többször is mondtam: nem. — Akkor miért nem jött haza hamarább? — Nagy az az ország és míg az ember hazaérkezik onnan... — Elég. Tehát nem volt vöröskatona? — Nem, mondtam már, hogy nem. így beszélgettünk már hosz- szú percek óta, amikor jobban felfigyeltem az őrmesterre. Ö is Így tett. Felismertük egymást. Ugyanannál az alakulatnál szolgáltunk. A százados tá- voztával egy alkalmas pillanatban hozzámlépett az őrmester — Érsek, ne félj! Holnap már csomagolhatsz, minder meglesz, de addig nem ismerjük egymást, érted? Tehát Így végződött az ér oroszországi utam Pardubicén Érsek Péter vöröskatona útja ezzel azonban nem ért véget, A jót rossz követte és fordítva. A felszabadulás utáni é- vek nem hozták meg számára azt, amit várt. A kedélyek lecsillapodása után azonban ismét munkába állott. Ügy, mint annak idején. Ott volt a kul- csodi EFSZ megalakításánál, majd később a HNB első embereként folytatta azt a harcot, amit Amu Darjánál elkezdett. Ma már nyugdíjas, de még sem pihen. — Hajt a vérem, olykor kőművesmunkát végzek, máskor ácsként dolgozom — mondja, de mi mást is tehetne egy öreg, 73 éves ember, a- kit erre tanított az élet? Sárkány Árpád TALLÓZÁS Roy Norton angol egyetemi hallgató világcsúcsot állított fel egy nemzetközi tűbefűző versenyen. Két óra alatt 1067 tű fokába húzta be a cérnát. Díjul egy ezüst serleget és 144 orsó cérnát kapott. Vittorio Candioto olasz polgár régi ébresztőórája, amelyet tulajdonosa már régen ki akart dobni, néhány nappal ezelőtt abban a pillanatban kezdett el csörögni, amikor a lakásba tolvajok törtek be. A vén óra azóta díszhelyen áll. Oakmelge amerikai kisváros polgármestere elrendelte, hogy új nevet kell adni azoknak az utcáknak, amelyek a polgárok számára ismeretlen emberek nevét viselik. Az első utca, amelyet át kellett keresztelni, a Napóleon Street volt. Egy brüsszeli cég a következő szöveggel népszerűsíti festékeit: „Vegye ki a tubust, nyomjon egy kis festéket az ecsetre, és húzogassa az ecsetet. a vásznon. Tizian, Rembrandt és más mesterek is ezzel a módszerrel dolgoztak.“ Egy amerikai egyetem hallgatói szakállnövesztö versenyt indítottak. Négy kartársnőjük — akik semmiben sem akarják elismerni a férfiak fölényét — szintén benevezett a versenybe. TAÍIÓZÁS
