Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-09-26 / 39. szám
A. P. CSEHOV: asszonyok, Szergej Kuzmics Pocsita- jev, a Fityisz az orrodra vidéki napilap szerkesztője fáradtan, elgyötörve tért haza a szerkesztőségből. s ledült a díványra. — Hála Istennek! Végre itthon vagyok ... Az otthon melegénél, a feleségem mellett ... megpihen a lelkem. Az én Masám az egyetlen teremtés, aki képes megérteni, akt őszintén képes velem együtt érezni... — Miért vagy ma ennyire sápadt ? — kérdezte tőle felesége, Marja Gyenyiszov- na. — Csak ügy. nehéz a lelkem ... Hazajöttem, hozzád, és örülök, a lelkem itt megpihen. — De hát mi történt? — Minden rosszul megy, de ma különösen. Petrov nem akar többé papírt adni hitelbe. A szerkesztőségi titkár részegeskedik ... .Vo, de mindez semmiség, majd csak rendbejön valahogy ... Más a baj Manyecska. Ott ülök ma a szerkesztőségben, és olvasom a vezércikkem levonatát. Egyszer csak, tudod, kinyílik az ajtó, és betoppan Procsuhancev herceg. régi barátom és ismerősöm. tudod, az, aki a műkedvelő előadásokon mindig a hösszerelmest játssza, és Zrjakina színésznőnek egyetlen csókjáért egy fehér lovat adott ajándékba. ..Mi az ördög hozhatta ide? Nem véletlen ... bizonyára azt akarja, hogy Zrjakinának csapjak reklámot" — gondoltam . . . Beszélgetni kezdtünk ... Erről, arról, meg amarról... Kiderült, hogy nem a reklám miatt jött. A verseit hozta el, hogy közöljük. — A keblemben megérettem — mondja — a lángoló tüzet és ... a tüzelő lángot. Szeretnék belekóstolni az írói dicsőségbe . .. Zsebéből illatos, rózsaszín papírlapot húz elő és odanyújtja ... — Versek — mondja. — Egy kissé szubjektív vagyok ezekben, de hát mégis ... Nyekraszov is szubjektív volt... Fogtam hát ezeket a szubjektív verseket, és gondoltam... — Lehetetlen badarságok! Ahogy olvassa az ember, úgy érzi, hogy viszket a szeme, valami szorongatja a gyomra táján, mintha malomkövet nyelt volna... Ezeket a verseket Zrjakinának ajánlotta. Ha nekem ajánlotta volna, biz- isten beperelném! Egyetlenegy versben ötször fordid elő az a szó, hogy „száguldók"! Hát még a rímek! Az „üllő" az „ülő"-vei! A „ló" szó a „málló" szóval rímel! — Nem — mondom neki — akármennyire a barátom és jó ismerősöm maga, de ezeket a verseket mégsem közölhetem.,. — Miért, kérem? — Hát azért... A szerkesztőségtől független körülmények miatt... Nem vág az újság programjába. . . Egészen elpirultam, a szememet dörzsölgettem, hiszen akkorát hazudtam, hogy szinte belegebedtem... Hát hogyan mondjam meg neki, hogy ezek csapnivaló versek? Észrevette a zavaromat, és jelfuvalkodott, mint egy pulyka. — Maga haragszik Zrja- kinára — mondja — és azért nem akarja közölni a verseimet. Értem én... Meg- ér-tet-tem, igen disztelt uram! ' Szemforgatónak nevezett, a szememre hányta, hogy filiszter meg, hogy klerikális vagyok, és még sok egyebet... Két álló óra hosszán át beolvasott nekem. Végül is megígérte, hogy addig intrikál ellenem, míg csak kellemetlenségeket nem szerez... Köszönés nélkül otthagyott... Hát így állunk, anyukám! December negyedikén, Varvar a-napon, Zrjakina neve napja lesz — s bármi történjék, a verseknek meg kell jelenniök . .. Ha belehalsz is, de közöld őket! Lehetetlen kinyomatni; szégyent hozna az újságra ország-világ előtt, de azt sem tehetem meg, hogy ne közöljem — Procsuhancev olyan intrikát sző ellenem, s egy semmiségért kitörhetem a nyakam. Most süsd ki, hogyan lehet kikecmeregni ebből a kalamajkából? — Milyen versek ezek? Miről szólnak? — kérdezte Marja Gyenyiszovna. — Semmiről... badarságok ... Akarod, hogy elolvassam? így kezdődik: Szivarom ábrándos füstjében Cikázol álmaimon át, S a szerelem csapásait mérve Hevíted ajkad mosolyát... Aztán egyszerre minden átmenet nélkül így folytatja: Hófehér angyalom, bocsáss meg nekem, Életem társa és gyengéd eszményem, Hogy szerelmed felejtve száguldók oda. Hol a halál tarka ... ö, nem lesz csoda! Es így tovább ... hülyeségek. — Ugyan? Igen kedves versek ezek! — csapta Össze kezét Marja Gyenyiszovna. — Egészen bájosak! Miért rossz versek ezek? Te egyszerűen okvetetlenkedsz, Szergej! ..... ábrándos füstjében ... hevíted ajkad mosolyát ..Úgy látszik, nem értesz hozzá! Nem érted, Szergej! — Te nem értesz hozzá, de nem én! — Bocsáss meg ... a prózához valóban nem értek, de a verseket kitűnően értem! A herceg kitűnő költő! Remek! Azért nem akarod közölni, mert gyűlölöd! A szerkesztő felsóhajtott, először az asztalon dobolt, majd a homlokát kopogtatta meg... — Szakértők! — dünnyög- te megvető mosollyal. Eogta a kalapját, keserűen megcsóválta a fejéi, és elment hazulról ... „Vüággá megyek, megkeresem azt a zugot, ahol a megalázott megértésre talál... 6, asszonyok, asszonyok! De hát minden nő egyforma" - gondolta, s lépteit a London-vendéglö irányába vette. Kedve kerekedett, hogy leigya magát. WESSELY LÁSZLÓ fordítása asszonyok...! A közel fél évszázados csehszlovákiai magyar irodalom első virágzásának két kiemelkedő írójával kezdjük a LÁTÓHATÁR második évfolyam át. Sellye! paraszt volt, Morvay pedagógus. Bár Sellyéi a későbbi születésű, már rég nincs az élők sorában. Morvay mindmáig alkot. A szlovákiai magyar irodalomban csaknem egy időben jelentkeznek, versekkel. Később egyik is, másik is felhagy a versírással s prózára tér át. Mindketten tevékenyen részt vesznek a Sarló mozgalomban. Ók képviselik kisebbségi irodalmunkban a radikális népies irányt. Sellyéinek a novella volt az erőssége. írásai a paraszti sors nyomorúságát, a nép forrongó indulatát mutatták be, szinte naturalisztikus hűséggel. Morvay erőteljes realizmussal elevenített meg tájakat és embereket. Fábry Zoltán mindkettőjüket nagyra értékelte. Sellyéi Lósorozás Gádoroson című novelláját a legjobb szlovákiai magyar elbeszélésnek tartotta. Morvayról már 1935-ben ezt írta: „A Szlo- venszkón tudatosított szocialista realizmusnak máig sincs költészeti vetülete. Egyetlen kivétel mégis volt: Morvay Gyula“. „A földemberek kottája, éhesek és nincstelenek szava és ereje“ — mondja róla második verskötetete megjelenésekor. Sellyéi József A vágsellyei születésű Sellyéi József (1909-1941) a csehszlovákiai magyar irodalom első szakaszának sajátos jelensége volt. Földhözragadt, gürcölő szegényparaszt, akiben a parasztság keservei kikiáltandó szóvá, mint ő mondta: „kurjantássá", értek. Először versírással próbálkozott, azután tartósan próza művelésére tért. Karcolataiban és elbeszéléseiben művészi szempontból sok fogyatékosság található, de népballadákhoz hasonló drámai erő is feszül bennük. Sellyéit a faluszerető sarlósok lelkesen felkarolták s Gaál Gábor és Móricz Zsigmond ‘.is reményteljes ígéretet láttak benne. Elbeszélő adottságainak művészi kiteljesedését nehéz életkörülményei és tüdöbai következtében beállt korai halála akadályozták meg. Rövid élete folyamán mindössze két kötet jelent meg tóle: a Farsang legénye című verskötet (1929) és az Elfogyott a föld alóla című regény (1935). Újságokban és folyóiratokban közölt, vagy kéziratokban hátrahagyott elbeszéléseiből, karcolataiból a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó 1957-ben Nádas házak címen terjedelmes válogatást adott ki. (Turczel Lajos) FÄBFY ZOLTÁN: Lósorozás Gádoroson Nem láttam én sose lósorozást, nem voltam én sose Gádoroson. Hát akkor?... Ne féljetek, nem akarok becsapni senkit, csupán emlékezni, a valahai karcost immár óborként kóstolgatni, szürcsölni. Lósorozás Gádoroson: ez egy kisregény elme. írója pedig Sellyéi József, a vágsellyei paraszt. akit az utóbbi időben dicséretre méltón kezdenek idézni, halottaiból életre kelteni... Lósorozás Gádoroson. Űjra elolvastam: óbort szürcsöl- tem, és most csettintve mondom: író volt a javából ez a vágsellyei parasztfiú. író, kit érdemes feltámasztani, szóhoz juttatni. „Az égen bárányfelhők úsztak. Szellő se rebbent, a május nem törődött semmivel, a maga életét élte, mint a parasztok az évek múlásával ugyanazon körülményekkel visszatérőn... A május április után jött, melegebben, ígéretesebben, valami kevéske esővel, valami kevéske harmattal a meddő reggeleken.“ Így kezdődik. Szebben, egyszerűbben, lélegézhetőbben nem is lehetne. És így folytatódik: „Az emberek dolgoztak. A föld állandó munkába kergeti a belóle élőket a kenyérért és a pénzért, ami fizetségeknek köll ezer helyre, hogy megtarthassák jövőre munkának, pénznek, kenyérnek.“ Ez már kendózés nélküli mondatkoppanás: munka látástól vakulásig. melynek alig van foganatja. lm. itt vannak a lovak: csikó, elsófű, másodfű, harmadfű, és rakáson maradnak, nyűgnek. Nincs vevő, nincs pénz, nincs élet, csak egy furcsa szó: válság... „Minek legyen a csikó? Kidögülnek a lovak, egy komám, kidögülnek a parasztok is a lovakkal.“ És akkor, mint a villámcsapás vág beléjük a dobszó: lósorozás Gádoroson! A falu élete egyszerre megbomlik, a remény bontja meg: hátha... „Minden parasztember a lovaival törődött a reménységben, ami a jó ár ígérete volt, a lehető szerencse a gádo- rosi sorozáson.“ De a lovak, szegények, nyeszlettek: „Az az eset adódott eló sok parasztnál, hogy a lova a télen át takarmányhiánv következtében keveset zabáit, de a vergődő paraszt — aki inkább maga evett kevesebbet, csakhogy a lovának adhasson — nem tudja elhinni, hogy a ronda tél ártott volna a lónak.“ A szépséghibát a sorozásig el kell tüntetni... Mindent a lóért! Békás János. íme, legény fiával jártat ja a lovat, „mert a bizottság előtt ölég gyakran az a fontos, hogy hogyan vezetik elő a lovat.“ Gyakorolta magát a legény a katonás elővezetésben, míg a ló mellbe nem rúgta: halálba. „Lányok vitték a koporsót, sírtak egypáran az emberek közül ezen a sorson, tudták, hogy az ő életük is ilyen halálok között tántorog. Békás János a temetés kiadásával, költségével adódó dühében és fia elveszítésének mérhetetlen fájdalmában kezébe fogta a ló kötőfékjét és akkorát sújtott a ló homlokára, hogy a fejét félrekapó ló a szeme sarkát találó ütéstől kicsurgatta bal szemét, és aztán, elszabadulva a meggyűlt gazdája kezéből, fel-le rohant a poros utca agacsai között. Amikor rátalált a gazdája házára, átugrotta a becsukott kaput, bement az istállóba, a puttonyból vizet Ivott és oda- állt a helyére, és hagyta, hogy a sebéből csurogjon a vér.“ És a vége? A szigorú bizottság egyre-másra utasítja vissza a lovakat, hiába minden turpisság, az őrnagy elvonul a bizottsággal. „Az egyetlen lehetőség elment a zöld autóval. Az embereket megütötte. Egy kő repült és eltalálta az őrnagyot...“ Csendörök szaladnak, de „letartóztatás nem történt“. A parasztok hazamentek, „mindenikükben volt valami összetörött bizonytalanság, ami a reménység elröppenésével ült beléjük“. * * * Lósorozás Gádoroson: semmi, szürke cím, és élet-halál kavarog benne. Aki ezt tudja, aki ezt a kavargást fel-le hullámban belénk hömpölyögteti, az Író: testet-lelket szorító markolás és szolidaritás. Mert az író több a tanúnál, az író vádol, véd és ítél, számon kér és számot vet egy személyben. Városi Író nem lehPt paraszt-tanú, de paraszt a maga élményeivel lehet író: tanú és bíró egy személyben. És ez volt Sellye! József, ezért figyeltünk fel rá. Morvay Gyula A tardoskeddi születésű Morvay Gyula — aki 1939-tól Magyarországon él és pedagógiai tevékenysége mellett irodalommal is foglalkozik — a polgári Csehszlovákia idején a Sarlós-mozgalom költöjeként vált ismertté. Művészileg nyers, de nagy agitatív erővel bíró expresszionista, szabad verseiben a szegényparasztság nyomorát tárta fel. Versei a szlovákiai magyar munkásság körében népszerűséget értek el. a szavalókörök és szavalókórusok legkedveltebb számai között szerepeltek. Morvay a harmincas évek közepétől a prózaírásra tért át. Novelláinak és regényeinek témáit a verseihez hasonlóan a szegényparasztság küzdelmes életéből merítette. Ehhez a témakörhöz származása s élményvilága kötötte. Szépirodalmi alkotásainak (verseinek, elbeszéléseinek) és harcos publicisztikai cikkeinek nagy része a kommunista sajtóban (az Útban. Magyar Napban, az erdélyi Korunkban, a moszkvai Új Hangban) jelent meg. írásai közül sokat Örtényi Gyula álnéven tett közzé. A polgári Csehszlovákia idején a következő kötetei kerültek kiadásra. Forróra fülledt a talaj (versek, 1930), Magamig ért a sor (versek, 1932), Új holnap felé (versek, 1935), Emberek a majorban (regény, 1936). (Turczel Lajos) MORVAY GYULA: Forróra fülledt a talaj (Részlet a bevezető költeményből) Jövünk, és nem kell csodavárás, ifjú szíveink zuhogó taktusa már széjjelvert a szegény tarisznyások gyulladt sorsa között. ú.i csapást hasltunk erós karral begyomosodott lelkek áliáján. Belénkzsúfolódott a világ szélessége, fiatal szánk már nem tudja létániázni öregek sárga .jeremiádjait térdreesve, és felszórjuk tiszta szavainkat, mint búzát a galambnak idők érkezése elé. Kommenciós arató Kaszám csipkés élit kalapácsom és a leszurkáló nap verdesi izmaimból megcsordu! az izzadtság és a felverődő porral együtt fekete az ingem és a gatyám. Harmincholdas urasági táblákon hányom kaszálna?, nincs izomláz szobros testemben, pedig csak bablevest kavarintnak nagy, kormos fazékban. És nem érek rá ölelni, mert feltornyosult az asztag, valahol sokfelé városok zúgnak és várnak rám, hogy elcsépelek és a most jószavú emberek csodálkozni fognak, ha maid megmutatom részemet, amelyből csak kevés kenyérke és csepp bugla kicsépelt szalma jut. Asztagok és kazlak tövébe gyöngített engémet az élet, kommenciós arató vagyok és lassan learatom az életemét is, szortyogós pipám és zsíroskarimájú kalapom az örömöm. Vasbeton Négyezer ember él a faluban, tízszer négyezer vágy születik minden percben. Leülnek az emberek és nehéz kezükkel, rojtos kabátban ceruzát szorítnak, mintha kocsirudat markolnának s írnak, gondolatot: sugároznak. Egy az ő vágyuk várossal, azúr éggel, kozmosz gyermekei ezek a szegény paraszt tervezők, kik vasbetont karcolnak a levegőbe, gépbúgást várnak utcavégről, színházat csinosítnak négyezer 'embernek, hol ők ülnek az első sorokban. Négyezer ember vágyat szül mindén percben. Millió vágy, harc születik még a mélyben. 1. Mi volt Sellyéi József családi neve? 2. Melyik magyarországi városban él jelenleg Morvay Gyula? Következik: Bányai Pál és Darkó István
