Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-09-19 / 38. szám

/ • • f • ' f M

u| ifjúság 5

története

szamarr

T$ÁK9Sl VIKTR

1.

E

gy őszi reggelen bejön hozzám a parasztom, akinél mint fürdővendég laktam s feltűnően bús képet vágott.

— Mi baj, sógor!

— Szégyellem megmondani.

— Csak ki vele!

— Az éjjel ellopták a szamaramat.

— Az istállóból?

— Nem, a kertből.

— Minek hagyja kint éjszakára?

— Az istálló kicsi és meleg. S a szamár mindig rugdalta a teheneket. Mit tegyek, uram?

— Mit? Álljon be az istállóba és rugdalja tovább a teheneket, mert különben ők is megtudják, hogy kend nem tud vigyázni a jószágára.

— Bánom is én, a tehenek akármit is tartanak rólam, csak a szamaram megvolna.

— Lásson utána, hogy meglegyen.

— Már megtettem a följelentést a csendőröknél.

— Akkor hát várjon türelemmel.

Eltelt egy hónap, az én türelmem nem fogyott el. de a paraszté igen.

— Eh, mit lesem én itt a jó szerencsét. , Szombaton váci vásár lesz. majd szerzek én ott szamarat.

2.

Szombaton hajnalban Peták János, vállán egy kötőfékkel, elment a váci vásárra. Szamár volt ott elég, de a leghitvánvabbat is többre tartották, mint amennyi pénze neki volt. Megette a kenyerét, a zöldpaprikáját, a szalonnáját, megivott rá egy pohár bort: a szamarak még mindig nem lettek olcsóbbak. Elszítt egy pár pipa dohányt, kiült a napra, a füle tövét vakarggtta: mindhiába, a szamarak sehogyse akartak hanyatlani.

De a nap lehanyatlott arra, a visegrádi hegyek felé, s már csak a hatalmas fegybáz tetejét sugározta be. Innen-onnan beköszönt a sötétség, s neki még mindig nincs szamara. Milyen könnyű annak, aki el van szánva arra, hogy lopjon. Annak megmarad a pénze s mégis van szamara. Megtudni pedig sohase tudja meg senki: lám, ott van az ő esete.

Mire egészen besötétedett, arra ő is készen volt a logikájával. Akinek a törvény nem tudja előkeríteni az ellopott szamarát, annak joga van egy szamarat lopni a maga számára. Ezzel elindult hazafelé.

3.

Ugyanezen az estén két ember ballagott haza a váci vásárról. Helyesebben szólva, két ember s egy szamár. Még helyesebben szólva: három szamár. Mert a két ember a vásáron megcsalni hagyván magát, önként beállt szamárnak, a harmadik pedig szamár volt, mert annak született.

A két ember testvér volt: Romosz István és öccse. Ferkó. Azért vettek szamarat, hogy a dunakeszi nyaralóknak vizet hordjanak a Dunából.

— Öcsém — szólt István.

— Bátyám!

— A szamár drága volt.

— Nagyon drága.

— Hát miért vettük meg?,

— Te vetted még.

— De te helyben hagytad a vásár?.

— Azt hittem, neked, mint idősebbnek, több eszed van.

— Pedig hát szamarak vagyunk, mind a ketten.

— Mind a hárman — egészítette ki az öccse.

Ennék konstatálása után nyugodtan haladtak tovább, maguk után húzva a szamarat.

— Hopp! — kiáltott Romosz István, az öregebbik — tudom már, miért olyan drága a szamár.

— Miért?

— Az a gazember, akitől vettük, keveset adott vissza

— Mi az ördög.

— Gyere, meg is számláljuk.

Ezzel betértek a Dobogó csárdába s a szamarat a kapufélfához kötötték.

4.

Nem telt bele öt perc, arra haladt Peták János az üres kötőfékkel, amelyhez egy szamarat szándékozott lopni. A szamár ott volt a kapufélfa mellett. Peták lekötözte, s egy dűlő úton, oldalt vágott az országútról. A szamárnak csak az tűnt föl egészben, hogy most valamivel sebesebb menésre kényszerítik. Azt, hogy becsületes kezekből becstelen kezekbe jutott, nem is álmodta.

Peták Jánost nem bántotta a lelkiismeret. Amit érzett, azt egy modern védőügyvéd így fejezné ki: a társadalom immár nem tartozik neki semmivel. Peták Jánost csak az a gondolat bántotta, hogy meg találják csípni. Mikor aztán szerencsésen hazaért, még ez a gondolat se bántotta. Örült neki, hogy van szamara.

Otthon az istállólámpás gyér világánál a szamarat álruhába öltöztette. Beadott-e neki valamit, vagy rákent-e valamit, azt nem tudom, de a szamár egészen megváltozott. Reggelre zebra lett belőle. így mutatta be nekünk, mint becsületes szerzeményét.

Romosz Istvánt és Ferkót (akik a szomszéd faluban laktak), természetesen nagyon bántotta, hogy drágán megfizetett szamaruk másnak a birtokában legyen, s szintén jelentést tettek a csendőrségen a lopás miatt.

A csendőrök majd kidobták. A csendőr vitéz legény. Három fegyvert hord: egyikkel vág. másikkal szúr, harmadikkal lő és hatvan halált hord a patróntáskájában. Száz lázadóval egymaga szívesen szembeszáll, de apró tolvajokkal, sunyi parasztok lefőzésével nem szeret foglalkozni.

Mindazonáltal az őrmester kiadta a parancsot, s legényei a Vác mellett fekvő falvakban elkezdték vizsgálni, hogy ki hozott haza a váci vásárról pakszus nélkül való szamarat.

Peták Jánoshoz is hamar elérkeztek. Szamarat találtak, de pakszust nem találtak. Mars a községházára!

— Minek? — kérdé Peták János.

— Mert kend lopta a szamarat.

— Hátha az lopta, akitől vettem s nem tu* dotť pakszust adni?

— Majd kiderül a vallatásnál. __

— Nem félek tőle, mert a szamár az én be* csületes szerzeményem.

— Ott beszéljen kend. ahol kérdik.

— Mindenütt beszélek, ahol a becsületem* ről van szó.

Mindnyájan vonultunk a községházához, és megkezdődött a kihallgatás. Peták János egyre csak azt hajtogatta:

— Ez a szamár az én szamaram, akárki mii mond.

— Kendteké ez a szamár? — kérdé az őr* mester a lóhalálába elősiető Romosz testvé* reket.

— Szamárnak szamár, de hogy a mienk-8, arra nem mernék megesküdni — felelt az öregebbik Romosz.

— Mert hát a mienk mintha másféle színt vallott volna — tette hozzá a fiatalabbik.

Az őrmester tapasztalt ember volt és azon kezdte, hogy tetőtől-talpig megmosatta a csacsit. A csíkos zebrából tíz perc alatt egy jám* bor szürke füles lett.

— Most már valamivel szamarabb — mondá Romosz István — így már el merném vállalni.

— Én megesküdni is mernék rá — tette hozzá Romosz Ferkó.

— Akkor el is kárhoz még kend — szólt Peták — mert hogy ez a szamár az én szamaram, az szent.

Előlépett a bíró.

— Megálljunk, emberek, én ösmerem a Peták János szamarát. Annak a hasán egy patkó formája van: ott rúgta meg a lovam, azóta nem női szőr a helyén.

— Végem van! — nyöszörögte Peták. — Ez a szamár a régi szamaramról beszél.

Eközben a cendőrök már lehajoltak, a csacsin lévő lórúgást megállapítani.- Ez a szamár a Peták Jánosé — szólt az őrmester — ott van rajta a patkó nyoma, akárki megnézheti.

Legnagyobbat bámult Peták János.

— Az, Isten uccse az, ez az én régi szamaram — mormogá, miután megnézte.

Ha be nem mázolta volna a csacsit, ő maga is ráismert volna.

— Hát miért nincs hozzá pakszus? — kérdé az őrmester.

— Mert lopott szamár — felelt hetykén Peták.

— Az igaz, hiszen ellopták kendtől és kend visszavásárolta a tulajdon szamarát! Hahaha!

— Mindenki nevetett, legjobban Peták, Legkevésbé a Romoszok.

5.

Mikor hazafelé ballagtunk, kenetesen így szólt Peték:

— A törvény bölcsessége véges, de az Úristené végtelen.

— Mit akar ezzel mondani?

— Csak azt, hogy az Úristen még a lopást is tudja úgy intézni, hogy jő legyen belőle.

SALVATORE QUASIMODO:

Az Új Holdhoz

Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet, ezután, mikor eljött az ideje, bolygókat rakott az égre és megpihent a hetedik napon.

ZIRIG ÁRPÁD

a

O

Én most akaratlanul is a télre gondolok,

amikor a csend maid kizománcozza szobám falát £(|Jés jégvirág mosolyog kihűlt helyedre.

j Arra a télre gondolok, a télnek arra a napjára,

• amelyiken a Hold (/) oly tiszta és falánk,

CJ hogy apró csillagok nem győzik enyhíteni éhét:

<v dermesztő hidegben szobám sarkából ^ megszűnik mosolyogni a szemed;, megszűnik meleget adni a kályha,

*Nés nem lesz se borom,

S

se kenyerem,

se csillagom.

02

f-H

OJ

co

CS

o

Az emberek irigyek.

Makacsságoddal és apró rezdüléseiddel felgyújtottad a Tejűtat is.

Most rajta sétálok, mint kezem bronz-bőrödön.

Ne félj, nem kalandozom el az űrben, visszajövök hozzád

meteor-testek és mosolygó fénycsodák közül is. Idegen vonzások ellen védőszernek odakölcsönözted a mosolyod.

Bármerre megyek már, ismerősek az utak virágai, az illatuknál már hódítóbbat is ismerek, hisz ismerlek téged,

ki napjaim percei közül kihámoztad a kormot és elhoztad a világmindenséget nekem két karodon...

<U

... és én mégis arra a télre gondolok, amikor maid a csend kizománcozza szobám falát, és jégvirág mosolyog kihűlt helyedre, mert nekem már akkor nem lesz se borom.

cn

se kenyerem,

se' csillagom.

KMECZKÔ MIHÁLY;

Hiszem

kígyóként siklanak a percek

s összeroppantják benned a makacsság acélgyöngyeit

Milliárd évek óta az ember,

kit saját képére és hasonlatosságára teremtett,

percnyi pihenés nélkül, a maga

felszabadult értelmével,

félelmet nem ismerve,

egy októberi éj derült egére

más bolygókat rakott, hasonlatosakat

azokhoz, melyek forogtak

a világ teremtésétől fogva. Ámen.

Képes Géza fordítása

Reményem

újra

duzzadni fog mint eső után a kaktuszok

Szeretném

ha a sóvárgás gyökerei

saskaromként

egyszer

a te húsodból is fépnének

JANUSZ OSEKA:

ROGER ÚR

Találkát beszéltem meg Margarétával. Vártam, de nem jött el. Másnap telefonon exkuzálta magát:

— Már éppen indulni akartam, amikor Roger úr becsöngetett. Mondta, hogy éppen van egy kis ideje, így aztán őt igazán nem utasíthattam vissza.

— Ki az a Roger? — kérdeztem.

— Hát te nem ismered? — csodálkozott a lány. — Hogy is mondjam csak, hát Roger úr, a követségről.

Tehát innen fúj a szél - gondoltam körmömet rágva tehetetlenségemben.

Végül aztán magam is találkoztam társaságban néhányszor Roger úrral. Ott volt Žabokrec- kyék estélyén is. Hamisítatlan whiskyt és egy doboz coca- colát hozott magával. Závitsky doktor felesége itt kapott rohamot, amikor férje nem engedte meg, hogy újra Roger úrral táncoljon — már vagy tizedszer. Később Zula is azt mondta, hogy mégiscsak disznó- ság Roger urat így kisajátítani.

Roger úr tulajdonképpen nem volt valami különös egyéniség. Észrevétlenül figyeltem, ahogy ült a heverőn és külföldi zsebkendőjével törölgette homlokáról az izzadságot és a hozzá intézett kérdésekre „igennel", vagy „nemmel“ felelgetett, és ezeken a feleleteken is érezni lehetett a hazai akcentust. Amikor pedig amerikai szivarját Žabokrecky úr fülébe dugta, a nevetésnek és a tréfálkozásnak nem volt se vége se hossza.

Hohó, de Roger úr nemcsak hogy amerikai szivarokat szívott, hanem, szinte hihetetlennek tűnik, minden külföldi volt rajta. A ruhája is, az inge is, a nyakkendője is és a zoknija is. A beavatottak azt mondták, hogy az alsónadrágja is nylon; a világhírű „ATHLETIC“ cég terméke.

Roger úrral magam is megittam a pertut. Nem is nagyon tiltakozott ellene, inkább, úgy tűnt, mintha teljesen mindegy lenne neki.

Roger úr aztán Z-ékhez olyan ingben jött el, amelyen hatalmas felirat díszlegett „SAN REMO CLUB“, de mit nem akart az ördög, ugyanakkorra hívta meg Roger urat N. gróf is egy kártyapartira. Az estélyen aztán váratlanul N. gróf is megjelent és a pofozkodást már sehogy se lehetett elkerülni. Természetesen nem Roger úr volt az akit felpofoztak, őt a gróf egy világért se merte volna bántalmazni, hanem Z. mérnök. S a pofonokat azért kapta, amiért az ilyen kedves vendég, mint Roger úr, idejével visszaél.

Az igaz, hogy Zula, Roger úr miatt felvágta az ereit. Már azelőtt is mondogatta, hogy ha Roger úr nem veszi el feleségül, hát végez magával. Ö persze semmiképp sem tehetett ilyet, mert úgy tűnik, felesége és három gyereke is volt, vagy valami hasonló zűr volt vele. Lidka pedig hetente háromszor karonfogva sétált Roger úrral a követség előtt, aztán kinyitotta a gázcsapot.

Krieda professzoréknál Roger úr nélkül elképzelhetetlen volt a bridzsparti. Nem kell játszania, tulajdonképpen nem is tud, elegendő ha ott ül a fotelben, iszogatja a maga Gin and To- nic-ját és szívja a Winstono- kat.

Legutóbb valaki a kalendáriumból kisütötte, hogy Roger úrnak névnapja van. Vettünk hát egy csokorka virágot, és valami szerény kis aranyórácskát belevésett gratulációval és elmentünk a követségre.

De Roger úrhoz bejutni, nem könnyű dolog! Egyáltalán be sem engedtek bennünket. Azt mondták, hogy Rogernek sok a dolga mert éppen szőnyegeket porol, szőnyeg meg rengeteg van a követségen (no persze! L így tehát az egész napja foglalt.

Otthagytuk hát neki szerény ajándékainkat, az asszonyaink meg majd személyesen puszilják meg valamikor máskor.-tó- fordítása

«